Ezt olvasta már?


Százharminc éves Debrecen első nyilvános könyvtára

A Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára 130 évvel ezelőtt megnyitotta olvasótermét, ezzel létrejött Debrecen első nyilvános könyvtára - emlékeztetett a jeles évforduló alkalmából rendezett kamarakiállítás megnyitóján a kollégium igazgatótanácsának elnöke csütörtökön.


hirdetés

Kustár Zoltán azt mondta, hogy az 1880. február 15-én megnyitott olvasóterem fordulópontot jelentett a város kulturális életében, miután a város polgárai is hozzáférhettek a kollégium tudományos kincseihez. Hozzátette: a kollégiumi könyvtár ma is "az ország, a nemzet könyvtára, iskolája, világító lámpása".

Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere szerint "a könyvtár ma, az internet korában is érvényes, élő pontja a tudáshoz való hozzáférésnek". Bár az olvasás egyfajta intim kapcsolat a szerző, a mű és az olvasó között, de ez a fajta élmény a könyvtárban kinyílik a közösség felé - jegyezte meg.

Hozzátette: a Református Kollégium könyvtára emblematikusan meg tudja jeleníteni az intézmény és a város történetét, kapcsolatát.

Gáborjáni Szabó Botond, a kollégium gyűjteményi igazgatója felidézte: évtizedes előkészítés után 1880. február 15-én nyitotta meg a kapuit az olvasóterem, ahol egyszerre negyvenen válogathattak 3500 mű közül. Már az első esztendőben csaknem négyezer regisztrált látogatója volt a nyilvános könyvtárnak.

Az akkori előírások szerint külön igazgatói engedéllyel a városhatáron kívül élők is látogathatták a könyvtárat, de számukra tilos volt könyveket kölcsönözni - idézte a szabályzatot az igazgató.

A Református Kollégium Nagykönyvtárában rendezett kamarakiállítás látogatói korabeli dokumentumokat, fotókat tekinthetnek meg Debrecen első nyilvános olvasótermének történetéből.







0
0

hírek innen, onnan

Ez a vonat elvisz a semmi közepére, hogy olyannak láthasd az eget, mint még soha

Aki egyszer életében szeretne egy felejthetetlen csillagászati élményt, annak máris tudunk ajánlani egy remek programot.

Nem csillapodik az influenzajárvány

Tovább nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma az országban: az elmúlt héten már közel 39 ezren fordultak orvoshoz.

Lót tünékeny eleganciája

Talán várni kellett volna még egy évadot ? ahogy eredetileg is tervezték ?, hogy Téreyhez méltó előadás születhessen.

Csütörtöki Sportműsor: Szoboszlai az Európa-ligában csilloghat

Többek között labdarúgás, tenisz és jégkorong a kínálatban.

A nagy cégek már a járványra készülnek Magyarországon

Európában is egyre sokasodnak a megbetegedések, Olaszország után már a szomszédos Ausztriában is megjelent a kór, és több hazai...

Nem a szülők génjein múlik, hogy milyen nemű gyerekek születnek

Egy ausztrál kutatás megcáfolta azokat az évszázados elméleteket, melyek szerint a szülői géneken múlik, vagyis örökölhető, hogy...

Előtörlesztenéd a hiteled? A futamidő vagy a törlesztő csökkenjen inkább?

Ezt a döntést sok hiteles benézi - te is köztük lehetsz?

Változik a rendszámok szabályozása Magyarországon

Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára az...

Ismét jó memóriákat hozhat a Micron

Egyre több jel mutat abba az irányba, hogy elkezdődhet egy felfelé ívelő ciklus a memóriachipek piacán, aminek a Micron Technology lehet az...

Romániában is megjelent a koronavírus

Az ország déli részén, egy Gorj megyei férfinál mutatták ki a fertőzést közölték szerda este az egészségügyi minisztérium...

Sport

Visszavonult minden idők legdögösebb teniszezőnője, nem kérdés, hogyan tisztelgünk előtte

A 32 éves Marija Sarapova már jó ideje nem lépett pályára, de hivatalosan csak most vonult vissza.

A Barcelona középpályása beszólt a sportigazgatónak a BL-meccs után

Sergio Busquets a Napoli elleni BL-meccs után burkoltan beszólt a csapat sportigazgatójának, Éric Abidalnak.

A túl sok szex miatt teljesít gyengébben a csapat

Legalábbis így gondolja Gigi Becali, a román FCSB tulajdonosa.

A Chelsea kegyetlen leckét kapott, most szembesült a valósággal

Így gondolja a csapat edzője, Frank Lampard.

Szinte rá sem lehet ismerni a Real Madrid átigazolási politikájára

Florentino Pérez belátta, hogy a galaktikus költekezés nehezen fenntartható, ezért irányt váltott a klub.

Hetekre kidőlt Lewandowski

Előreláthatólag négy hétig nem léphet pályára a Bayern München lengyel futballistája.

Elhunyt az Újpest örökös bajnoka

Hónapok után látott napvilágot a szomorú hír.

A teqball után itt egy másik magyar fejlesztésű sportág, ami nagyot mehet a világban

A teqball világszerte ismert sportág lett, világbajnokságot is rendeznek már belőle, sőt magyarok nyerik, és képes akár Ronaldinhót is Magyarországra hozni. Reméljük, a Water Skyball is világhírű lesz.

Egészen hihetetlen: akár 57 éves korában is versenyezne a japán legenda

Noriaki Kasai idén ugyan kikerült a japán csapatból, ennek ellenére továbbra is szeretne 50 éves koráig ugrani. Sőt, talán még ennél is tovább láthatjuk versenyezni a síugrás egyik legkedveltebb alakját.

0

Bulvár

Az egyetlen szájmaszk, ami véd a vírusoktól - Hiába hordjuk a zöld műtős maszkot

Kevesen tudják, de a szájmaszkoknak a többsége nem ér sokat a vírusokkal szemben.

800 ezer forintot ér az elveszett ponty - a lakosság segítségét kérik

A horgászok segítségét kéri a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata egy, korábban a Gyékényesi kavicsbánya-tavakból többször megfogott ponty jelenlegi élőhelyének maghatározásában.

Másfél óra alatt nyolc autós nem állt meg a Stop táblánál

Lesújtó eredményt hozott a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának közlekedésbiztonsági ellenőrzése derült ki a police.hu írásából.

Egyik nap leájultam a székről - megszólalt a magyar nő, akit koronavírus-gyanúval kezelnek Bécsben

Egy budapesti utazási fesztiválra készült Miháczi Bea, aki kedd óta egy bécsi kórházban elzárva várja a vizsgálati eredményét. Sikerült megszólaltatnunk.

Fotókon a koronavírus-gyanús magyar nő és a bécsi kórházi szobája, ahol kezelik

Bea már két hete beteg, három nappal azután kezdett rosszul lenni, hogy Velencéből hazaért Bécsbe. Egyelőre várja az eredményeket, hogy valóban megfertőződött-e a vírussal.

Balesetek reggele: lezárták az M3-ast és a 4-es utat is

Sok a karambol szerda reggel: az M3-as autópálya Emődnél Vásárosnamény irányába nem járható, a 4-est pedig Szolnokon zárták le.

Reflux: mi a megoldás a tomboló savakkal szemben?

A refluxbetegség korunk egyik leggyakoribb tünetegyüttese - és itt nem véletlen a "tünetegyüttes" kifejezés. Segíthet azonban a protonpumpagátló!

Árcsökkenést hoz a péntek a magyar kutakon

A Mol 2 forinttal csökkenti a benzin és ugyancsak 2 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát pénteken.

Harry herceg nagyon rosszul fest a róla készült lesifotókon

Harry herceg arcáról nem a szabadság adta boldogság süt.

A Szulejmán Hürremje irtó dögös miniruhában keltett feltűnést a Berlinalén

Meryem Uzerli is részt vett a 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.

Megrohanták a hazai boltokat a vásárlók, több helyen üresek a tartós élelmiszerek polcai

Több patikában is azt mondták, hogy a maszkokat elkapkodták és hiába rendelnek, nem kapnak újabbakat.

blogmorzsák

Amikor lekapcsolják az internetet

Nem csak arról van szó, hogy nem érjük el a kedvenc oldalainkat, a Facebookot, a hatás ennél sokkal mélyrehatóbb.

„Könnyen találtam állást, segített egy ismerős!“

Tényleg könnyű volt? Vagy csak másképp nehéz?

Összekeveredett öltözőszekrények és ideges személyzet

Nem nyílt a vendég szekrénye a Dagályban, nyílt helyette másik kettő.

Apokaliptikus állapotok a magyar egészségügyben

Számonkérő, lekezelő, minősíthetetlen, ordenáré módon bántak a beteggel. Vajon tényleg a fejétől bűzlik a hal?

Mutatjuk, hol, hogyan és mit vásárolhatsz ma fél áron!

Összeszedtük a mai nap 13 legszuperebb ajánlatát!

Karantén hírek a Kanáriról

A doki tíz fős társaságának 4 tagja fertőzött, de ők is jól vannak. És lett 17 negatív teszt is a környezetéből.

Lehet, hogy azért nem jön a baba, mert nem passzolunk?

Mi állhat a háttérben, ha elvileg egészséges embereknek, látható ok nélkül nem akar sikerülni a fogantatás?

Bruttó 406.400 forint a magyar átlagbér papíron!

Kormányunk természetesen ezzel a számmal fog turnézni a médiában, hogy mennyire jól mennek itt a dolgok.

Írástudók legújabb árulása

Az, hogy ki magyar, belül dől el, s erről nyilatkozni is, csak annak van joga, akiről szó van.

Az Orbán-kormány valahogy fordítva ül a lovon

Először meghozzuk a döntést, aztán jöhet az egyeztetés.

Az ideális börtönt ő tervezte meg

Benthamnek a Panoptikonjában éppúgy benne volt a totális állam veszélye, mint a humánus börtön lehetősége.

Borozz a vírusok ellen!

Így biztosan egészséges maradsz.

0