Ezt olvasta már?


Százmilliárdokat költenek kutatásokra, mégsem jön a bevétel

Bár az utóbbi néhány évben több száz milliárd forint támogatás jutott kutatás-fejlesztésre és innovációra Magyarországon, a fő profiljukként valamilyen kutatási tevékenységet megjelölő vállalkozások pénzügyi eredményeiben ennek nincs nyoma - állítja Hantos Zoltán, az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

 

A kutatással foglalkozó hazai vállalkozások árbevétele ugyan a 2014-es 274 milliárd forintról, 2015-ben 340 milliárd forintra ugrott, viszont 2016-ban lecsökkent 305 milliárd forintra. Ezzel párhuzamosan a működő vállalkozások száma 19 darabbal csökkent 2014-2015 viszonyában.

 

Jó hír viszont, hogy az alkalmazotti létszám ezzel ellentétben mindhárom évben nőtt a megelőző évhez képest. A szektor cégfluktuációs indexe (CFI), amely az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez, az országos átlagnál, amely 10-11 százalék, némileg alacsonyabb, bár növekvő tendenciát mutat (2014-ben 8,08 százalék, 2015-ben 8,61 százalék, 2016-ban 9,76 százalék).

 

Az elindult felszámolási eljárások aránya, ugyanakkor rendkívül alacsony 1 százalék alatti, a végelszámolási eljárások aránya szintén csekély, végig 2,5 százalék alatt maradt a vizsgált 3 éves időszakban.

Természettudományi és műszaki kutatások

A vizsgált cégek többsége, 72,98 százaléka természettudományi és műszaki kutatással foglakozik, míg a fennmaradó 27,02 százalékot teszik ki a társadalomtudományi és humán kutatást végző vállalkozások. Árbevétel tekintetében a természettudományi és műszaki kutatással foglakozó cégek adják az összes árbevétel 83,69 százalékát és az alkalmazotti létszám 82,79 százalékát.

 

Ehhez képest a humán területen kutató cégek teljesítménye elenyésző. A CFI index a reál területen kutató cégek esetében az országos átlag közelében alakult, 2016-ban 10,66 százalékon állt, míg a humán területen jóval ez alatt található (7,31százalék).

A kutató cégek jórészt a mikro- és kisvállalkozások köréből kerülnek ki. A 100 millió forint alatti árbevételű cégek teszik ki a működő vállalkozások 66,96 százalékát. Részesedésük a szektor összárbevételéből 2016-ban, csak 8,81 százalék, és az összes alkalmazotti létszám 27,41 százalékkal rendelkeznek.

1 milliárd alatt

A 100 millió és 1 milliárd forint közötti árbevétellel rendelkező vállalkozások száma a tavalyi évben 260 darab volt, amely cégek összesen 84 milliárd árbevétellel a szektor teljesítményének 27,65 százalékát adták, míg a dolgozó létszám tekintetében részesedésük 26,20 százalékot tett ki. 2016-ban összesen 45 darab olyan kutató cég működött, amelyek nettó árbevétele meghaladta az 1 milliárd forintot.

 

Ezen cégek adják a szektor összárbevételének 63,52 százalékát, és az alkalmazotti létszám 43,77 százalékát. Régiós szinten vizsgálva a cégek működését, megállapítható a Közép-Magyarországi Régió nyomasztó túlsúlya. A vizsgált cégek 60,47 százaléka működik a fővárosban és Pest megyében.

Központi régió

 

A központi régióban keletkezik a szektor bevételeinek több mint 81,1 százaléka. A központi régió után következik a Dél-Alföldi Régió, míg a többi régió tőlük messze lemaradva található.

 

A kutatásra fordított hazai és uniós támogatások jó része nem ezeknél a cégeknél csapódik le, ugyanis a támogatásoknak nem feltétele, hogy a pályázó fő tevékenysége valamilyen kutatási tevékenység legyen. Emellett pedig jelentős források mentek az akadémiai és az egyetemi kutató intézeteknek is.

 

A fő tevékenységként kutatással foglalkozó vállalkozások, a multinacionális nagyvállalatok kutatási részlegei, valamint az állami és egyetemi kutatóhelyek mellett a hazai innováció motorjai. Gazdasági eredményeik jól mutatják, hogy a kutatás-fejlesztésre költött támogatásoknak még mindig van helye.

forrás: tözsdefórum







0
0
0

hírek innen, onnan

A kormányon belüli egyeztetésre kell várniuk pénzükkel kapcsolatban a szociális ágazat dolgozóinak

Egyszerű politikai döntésnek tartja Köves Ferenc, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének elnöke az ágazati azonnali...

Határhúzás az idősszülővel szemben: mivel tartozunk neki, és mire mondhatunk nemet?

Nehéz hálából gondoskodni valakiről, ha ő maga nyújtja be a számlát azért, mert a világra hozott.

Meghiúsulhat a MOL szerbiai üzlete, de október végéig még tárgyalhatnak a Gazprommal

Még januárban jelentette be a MOL, hogy megvásárolná a Gazprom Nyefttől a Nafta Industrie Srbije (NIS) 56 százalékos többségi...

Így változik a kata: megduplázódhat a főállású vállalkozók adója

A Tisza-kormány 2027-től szélesítené a kata igénybevételére jogosultak körét, miközben a főállású katások havi adója 50 ezerről...

„Paraszt!” – kiáltotta a tiszás képviselő a Parlamentben a fideszesnek, bocsánatot kellett kérnie

Miután Bujdosó Andrea felszólította, elnézést kért a megnyilvánulásáért Kovács Petra Judit.

Aszalt sárgabarackot hív vissza a Nébih

Túl magas kén-dioxid-tartalom miatt.

Magyar milliárdosok veszik meg a biatorbágyi Premier Outletet

A Gazdasági Versenyhivatal előtt van az a bejelentés, amely szerint a Futó családhoz köthető befektetési alap kivásárolja a...

Négy európai sztárklub vinné a Bayern München védőjét, de a fizetése közbeszólhat

Angliából és Olaszországból érdeklődnek a bajorok rutinos védője iránt

Eddig használható a Windows 10: ezt kell tudnod, ha még az fut a gépeden

A többség nehezen akart átváltani Windows 11-re, és vannak, akik még mindig a 10-et használják.

Jóváhagyta az EU, hogy az OTP Bank felvásárolja a Luminor Holdingot

Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján kedden jóváhagyta, hogy a magyar OTP Bank Nyrt. felvásárolja,...

Így nőtt a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben

A lakásbiztosítások átlagdíja 3,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi...

A Fehér Ház megkérte a fenyegetőzéssel vádolt athéni nagykövetét, hogy mondjon le pozíciójából

Kimberly Guilfoyle olyan kijelentéseket tett, miszerint volt köze a tavasszal kialakult román kormányválsághoz is.

0

Sport

Emberségből elégtelen? Néhány órával édesanyja halála után rángatták el doppingvizsgálatra

A gyász pillanataiban egyáltalán nem a sporttal kívánt foglalkozni.

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

Kőkemény kritika: veszélyben van Andoni Iraola állása a Liverpoolnál?

Több szakértő is nekiugrott Szoboszlai Dominik edzőjének.

0
0

Bulvár

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

„Több mint visszataszító.” – Bárándy Péter kitálalt a Magyar Péter elleni ügyészségi akcióról

Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert

Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban

Kapitány István is reagált a Fidesz felháborító parlamenti jelenetére

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a parlamentben történteket bírálta, miután Magyar Péter miniszterelnök felszólalása alatt fideszes képviselők bingóztak, Pócs János pedig egy „hányinger” fe

0