Tiltakozó menet indult Miskolcról Budapestre
Elindult Miskolcról Budapestre hétfő délelőtt a polgármesterek és civilek által kezdeményezett Munkát, kenyeret! elnevezésű tiltakozó menet; mintegy félszázan vágtak neki a csaknem kétszáz kilométeres távnak gyalog a mínusz 12 fokos hidegben.
A menetben haladt Ujhelyi István (MSZP), az Országgyűlés alelnöke, Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szocialista elnöke, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsógagy és Ricse szocialista polgármestere, civilek, munkanélküliek, szimpatizánsok.
A szervezők az indulás előtt elmondták, hogy akciójukkal három dolgot szeretnének elérni: "munkát, kenyeret és a megélhetéshez elég bért". Úgy fogalmaztak: mostanra a reményükkel együtt a türelmük is elfogyott, ezért így akarják felhívni a parlamenti döntéshozók figyelmét a hétköznapok gondjaira.
A tervek szerint a menet február 13-án, az Országgyűlés nyitó ülésére ér Budapestre.
mti

- Juhász Roland ujjműtét után várja a válogatott meccseket
- Egy fiatal anya és három gyermeke vesztette életét a 44-es főúton
- Egy arany és három ezüst Lonatóból
- Tucatnyi előterjesztést fogadhat el a parlament
- Négy ember vesztette életét a 44-es főúton
- Lejár ma az szja bevallások határideje
- Ingyen parkolhatnak Győrben az elektromos járművek
- Megfejtették Marco Polo bibliájának titkát
- Rangos elismerések a Debreceni Búvárklubnak
- Az Aranymúzeum vásárolta meg az elfeledett Stradivariust
- 1 éves a Ringató Debrecenben
- Többletpontot kaphatnak az innovációs képességet mérő pályázók
- Répát kapnak cigaretta helyett a rabok
- Óriási üzlet a dohányzásról való leszoktatás
- A piaci szereplők is megjelennek a debreceni mérnökképzésben
- Ma lejár a felsőoktatási jelentkezési határidő
- Orbán: számon kell kérni az államadósságért felelős politikusokat
- Nőellenes lépés lenne a gyermektelenségi adó
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért

