Ezt olvasta már?

Párbeszéd: a kormány veszélyezteti Magyarország ivóvízkészletét az akkumulátorgyárakkal

Az Orbán-kormány súlyosan veszélyezteti Magyarország ivóvízkészletét az akkumulátorgyárakkal - jelentette ki Szabó Tímea, a Párbeszéd - Zöldek frakcióvezetője ...


Tizenegy német filmet láthat a közönség a ma kezdődő 11. Szemrevaló Filmfesztiválon

A jogaikért és szabadságukért harcoló erős nőket állítja a középpontba a ma kezdődő 11. Szemrevaló Filmfesztivál, amelyen 11 német nyelvterületről érkező alkotást láthat a közönség október 16-ig a fővárosi Művész moziban, október 10. után pedig Debrecenben, Szegeden és Pécsen.


hirdetés

A fesztivál nyitófilmje a Csodaszép című német tragikomédia öt különböző helyzetű és életkorú berlini nő küzdelmeit mutatja be a nyugati társadalom szépségideáljaival és nemi szerepeivel szemben. Karoline Herfurth rendezését október 15-én is műsorra tűzi a fesztivál.

Szerepel a programban Maria Kreutzer alkotása a Fűző is, amelyben a negyvenedik életévét betöltő Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné kétségbeesett küzdelmet folytat, hogy megőrizze fiatalos külsejét és a róla alkotott képet, ezért fiatalkorának izgalmait keresve meglátogatja egykori szerelmeit, barátait, politikai szövetségeseit.

Október 10-én és 14-én vetítik az Örökmozgó (Unrueh) című svájci filmet, amelyben anarchista és pacifista eszmék által inspirálva küzd egy jobb társadalomért az óragyárban dolgozó Jozefin, követelve az idő felszabadítását.

Másnap, október 11-én és 14-én Kedves Thomas (Lieber Thomas) című alkotást láthatja a közönség. Andreas Kleinert filmje a múltfeldolgozás nehézségeit mutatja be Thomas Brasch, a neves német író, rendező, életén keresztül.

Október 7-én és 12-én az erőszakos férje elől menekülő Hanna önmegvalósításának folyamatát meséli el a Monte Veritá.

A Nico című drámában pedig miután rasszista támadás éri a perzsa származású fiatal lányt, hogy megvédje magát, karateedzésre kezd járni egy világbajnokhoz. A filmet október 8-án és 12-én vetítik.

Ugyancsak október 8-án, valamint 15-én lesz látható a háború utáni Németországban játszódó Grosse Freiheit című börtönfilm.

Lisa Bierwirth Le prince című drámájában a művészettörténész Monikának helyt kell állnia a férfiak által uralt munkahelyi közegben, mindeközben beleszeret egy kongói férfiba, de kapcsolatukat próbára teszik a körülöttük élők előítéletei. A film október 9-én és 16-án szerepel a műsorban.

Több film vetítése után az alkotók részvételével közönségtalálkozót tartanak. Az alkotásokat eredeti nyelven, magyar felirattal láthatja a közönség.

 







0

hírek innen, onnan

Váratlan incidens fosztotta meg a kenyai futót a biztos győzelemtől

Hiába segített a közönség, Robert Kimutai Ngeno a hajrára elvesztette a ritmusát és a koncentrációját.

Holtan esett össze a tornaórán egy szabolcsi kisdiák

Azonnal riasztották a legközelebbi esetkocsit és a mentőhelikoptert, miközben a tanárok az utasítások szerint megkezdték a tanuló...

Tovább hízhat a Samsung gigagyára, bővítik a gödi ipari parkot

Hosszabb lett a beruházási célterülethez sorolt telkek listája. (Belföld)

Az összes gyermekorvos távozik Sárváron, januártól gyerekorvos nélkül maradhat a település

Nagyon bizonytalan a sárvári gyermekorvosi ellátás jövője.

Egy tini vághatta ki Anglia leghíresebb fáját, a Robin Hoodban is szereplő 300 éves platánt

A Sycamore Gap platán, Anglia legtöbbet fotózott fája azután vált híressé, hogy szerepelt az 1991-es Robin Hood, a tolvajok fejedelme...

Széphalmi Juliska vallomása: pszichológushoz fordul a szakítás miatt

Nehéz időszakot él meg jelenleg Széphalmi Juliska. A táncosnő elmondása szerint szakember segítségét kéri ahhoz, hogy könnyebben...

MNB: a betétbiztosítási alap újítása erősíti a pénzügyi stabilitást

Az MNB üdvözli az OBA újítását, amely révén a jövőbeni kártalanítási kifizetések felgyorsítása érdekében az érintett banki...

Minden, amit a tejhabosítókról tudni érdemes

A tejhabosító egy konyhai eszköz, amelyet a tej habosítására használnak, hogy lágy, könnyű habréteget hozzon létre, amely gyakran...

Egyetlen videóval alázta szét Karácsony a közpénzből hazudozó fideszes propagandistákat

Karácsony videóján simán suhan a mentőautó az oszlopokkal védett Üllői úti biciklisávon.

Elolvadunk: tündéri babafotót mutatott Vasvári Vivien

Az édesanya nem tud betelni gyermekével.

0

Sport

Ezt mondta Jürgen Klopp Szoboszlai Dominik óriási bombagóljáról

A magyar válogatott csapatkapitánya nagyon gyorsan beilleszkedett a Liverpoolba.

Kizárhatják a Barcelonát a Bajnokok Ligájából

Súlyos árat fizethet a spanyol sztárcsapat a bíróbotrány miatt.

Körözést adtak ki a sikkasztással gyanúsított magyar válogatott focista ellen

Tavasszal egyszer már feladta magát a korábbi játékos, aki újra eltűnt.

Hatalmas balhé a magyar focimeccsen: percekig verte egymást a focista és a karbantartó

A csatárt az MLSZ hároméves eltiltással büntette, a rendőrségen is feljelentették.

Őrültség volt Cristiano Ronaldo leigazolása

A Manchester United norvég edzője hosszú interjúban beszélt arról, hogy kiket nem vehetett meg és a kirúgásáról is.

Új tulajdonosa lett a Liverpool focicsapatának

Szoboszlai Dominik együtteséből egy újabb amerikai cég vásárolt részesedést.

Kubatov Gábor: Megtört a jég Győzikével kapcsolatban

A Ferencváros csapatát erősíti.

Faris Pemi Moumbagna berontott a Puskás-díjért

A Norvég Kupában született meg a szezon egyik legparádésabb gólja.

A Real Madrid is bejelentkezett a megsértett gólkirályért

A Chelsea is vinné a csatárt, de még így is a szaúdi klubok állnak a legjobban a hajszában.

Soha nem volt ennyire borzalmas szezonrajtja José Mourinhónak

Eljött az a bizonyos harmadik szezon, és Mourinhót elérte a kirúgás szele.

0

Bulvár

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Nyugdíjemelés: elszámolta magát Orbán Viktor

Nagyvonalú számítást közölt a miniszterelnök.

Meggyilkolták az eltűnt 21 éves fiút egy csepeli gyártelepen, egy kaszáló munkás talált a holttestére

Kivitte két huszonéves férfi a volt kenyérgyár területére, majd egyikük megkéselte.

Ekkor érdemes abbahagynod ősszel a fűnyírást – és egyéb őszi kertészeti tippek

Az ősz nem csupán a forró italok és a bekuckózás ideje, hanem kertészeti szempontból is jelentős időszak. Ilyenkor készítjük fel kertünket a télre és a következő tavaszra. Íme néhány hasznos tipp, hogy kerted

Csíkos köröm, mi okozhatja?

A körmeink egészsége sokszor háttérbe szorul, pedig a csíkos körömnek is lehetnek az egészségügyi okai, amire érdemes odafigyelni.

Mészáros Lőrinc mindenki előtt csókolódzott Várkonyi Andreával

Mészáros Lőrinc az Alapítvány az Innovatív Oktatásért szakmai konferenciáján tűnt fel.

Gátolja az agyi fejlődést, de a magyar szülők nem vesznek tudomást róla - A te gyereked mennyit ül kütyük előt...

Magyarországon már az egyéves gyerekeknek is van napi tapasztalata a képernyőkkel.

„Hát ebben az országban mindent meg lehet úszni?.” – Megnéztük a Magyarázat mindenre című díjnyertes magyar fi...

A film, ami mindent elmond az elmúlt tíz évünkről ebben az országban. És mégis jó nézni!

Megerőszakolta a 17 éves várandós nevelt lányát, és annak hároméves kislányával is erőszakoskodott

Azzal fenyegette a lányt, ha nem teszi amit mond, lemondanak a kislánya gyámságáról, így elveszíti őt. 16 év fegyházra ítélték a férfit, de az ügyészség szerint súlyosabb büntetést érdemel.

Elképesztő, milyen időjárás vár ránk a következő napokban: még sohasem végződött így a szeptember

Sőt, vasárnap beköszönt az október, de mi ebből semmit sem fogunk érezni.

A Fricska szépfiúja üzent a magyaroknak, Tóth Gabi kedvese az egész országnak küldött véleményt

Papp Máté Bence üzent Magyarországnak, nem akármi szerepelt a videóban.

blogmorzsák

Nagy sajtos pizza teszt

31 bolti sajtos pizza vaktesztje 2.000 - 7.000 Ft/kg ársávban.

Megbízható, hazai elemből szeretünk építkezni

Egy 100 éves termék, amit hazai munkaerővel, hazai nyersanyagból gyártanak nálunk is 30 éve.

Ezért érdemes ezt nőként is tudni!

A BPH rengeteg férfit érint. Ezeket a panaszokat a családtagok is észlelhetik.

0