Tizenötmilliárdos fejlesztés az Alföldi Tej debreceni üzemében
Ünnepélyesen átadták csütörtökön az Alföldi Tej Kft. sajt- és porítóüzemét, amellyel csaknem 200 új munkahely jött létre Debrecenben. A 15 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 4,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára arra utalva, hogy a cég magyar termelők összefogásával jött létre, és ma is 100 százalékban magyar tejtermelők tulajdonában van, azt mondta: "önök mentették meg a magyar tejipar becsületét, ami nem sikerült például a cukoriparban".
Az államtitkár a leglátványosabban fejlődő városnak nevezte Debrecent, ahova a tárca fejlesztési ügynökségén keresztül az elmúlt öt évben közel kétmilliárd euró fejlesztési forrás érkezett, és nyolcezer új munkahely jött létre.
Magyar Levente a debreceni befektetők elégedettségére példaként említette, egy felmérés szerint a megkérdezett vállalkozások 90 százaléka újabb fejlesztést tervez a hajdú-bihari megyeszékhelyen.
Papp László, Debrecen polgármestere (Fidesz-KDNP) jelezte, a város 120 millió forinttal támogatta a beruházást, "amellyel a debreceni tejipar felzárkózott a világszínvonalhoz".
Rózsás Mónika, az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az automatizált gyártósoron nyolc ember napi 250 ezer liter tej feldolgozásával 25 tonna sajtot képes naponta előállítani. Az évi 8000 tonna kapacitású sajtgyár a teljes, mintegy 60 ezer tonnányi magyar sajtimport hetedét képes kiváltani. A porítóüzemben évente 6500 tonna porterméket készítenek majd édes savóból. Az üzemben elsősorban a Debrecen környéki tejtermelőktől érkező friss tejet dolgozzák majd fel.
Az ügyvezető igazgató hozzátette: az Alföldi Tej tervei szerint a későbbiek során gouda sajtot is gyártanak majd Debrecenben, amelyet többek között a Távol-Keletre exportálnak. A cég japán kereskedelmi partnerekkel is előrehaladott tárgyalásokat folytat a termék értékesítéséről.
Rózsás Mónika tájékoztatása szerint a sajtgyártás során keletkező édes savót a porítóüzemben dolgozzák fel. Az újonnan épült üzemben 1,2 millió liternyi tárolókapacitás van, így óránként 18 ezer liter folyadék feldolgozása révén, átlagosan napi 20-22 tonna portermék készül majd.
A savóban maradó savófehérje könnyen emészthető fehérjeforrás az emberi szervezet számára. A jégkrémgyártástól kezdve a bébitápszerig számtalan területen hasznosítható ez a sokoldalú alapanyag - ismertette Rózsás Mónika. Hozzátette: a porítóüzem segítségével a nyerstej minden egyes alkotóeleme a legemészthetőbb formában juthat el a fogyasztókhoz, a portermékek ráadásul a tejjel szemben 24 hónapos eltarthatósági idővel rendelkeznek.
Az Alföldi Tej a világ high-tech élelmiszeripara számára fog készíteni alapanyagot - Kínából máris jelentős az érdeklődés a termékek (tejpor, édes savópor és sótalanított édessavópor) iránt - jelezte.
Az ügyvezető szólt arról is, hogy az Alföldi Tej új debreceni üzemének működése során nem keletkezik hulladék, mert a sajtgyártásból keletkező melléktermék teljes egészében feldolgozásra kerül.
Az üzemépítés során a vállalat növelte nyerstej- és pasztőrözött tejtárolási kapacitásait is. A debreceni üzemben akár napi 750 ezer liter tej átvétele is lehetséges.
hírek innen, onnan
3 csillagjegy, akiket márciusban különleges lehetőségekkel szólít meg az Univerzum
A tavasz első heteiben különleges energiák mozdulhatnak meg három csillagjegy életében.
A Séfek séfe szerdai kiesője hét év után is stresszel küzd a konyhában: „Pszichológushoz fogok menni.”
Hét évvel első televíziós szereplése után újra a versenykonyhában találta magát Men Sovanara „Szovi”, a TV2 Séfek séfe...
Bezárták a legendás Sing Singet: egy hónapra lehúzhatta a rolót a kultikus klub
A hatóságok egy hónapra felfüggesztették a Sing Sing Music Hall működését, a klub szerint indokolatlan döntés született, amely egy...
Légiósok: Maszk nélkül, mosolyogva kapták lencsevégre a horrorsérülést szenvedő magyar támadót - fotó
Kiss Tamás még febrár végén a Pafosz elleni bajnokin szenvedett súlyos arcsérülést.
Szoboszlai indította be a Liverpoolt, a Barcelona hetet rúgott a BL-ben
Szoboszlai egy szögletvariációt értékesített, a Liverpool visszavághat a PSG-nek, a Bayern–Real már a nyolc között összejött.
Új autót vett a magyar milliárdos, meg is mutatta
Az is kiderül a hazai nagyon gazdag férfi videójából, hogy karbon van bőven az autón, és bikafejet formáz a hátulja. Na, kitalálod...
100 évente van csak ilyen szerencse! Ma 3 csillagjegy megkapja a kozmikus főnyereményt
Te közte vagy?
Az Egyesült Királyságig is ment kampánylevél Orbán Viktortól
A háborús riogatás sem maradt ki a levélből.
Csodálatos hír érkezett a kutyásoknak: hatalmas lépésre készülnek a Balatonnál
Fordulóponthoz érkezett az ügy.
Indul a Millió lépés tavaszi kihívása – minden mozgás számít.
Megkezdőik március 23-án a Millió lépés 11 hetes kihívása: Magyarország egyik legnagyobb, mozgásra ösztönző közösségi programja...
Orosz kémek, befolyásolási kísérletek, és a politikai döntés, hogy ez ellen ne küzdjön keményen a hatalom
Magyarországon könnyebb lehet az orosz hírszerzés dolga, mert az állam nem tesz meg mindent vele szemben – vélte Krekó Péter és Panyi...
Becsapódtak a rakéták, súlyos károkat okoztak: lángokban áll a világ legnagyobb gázközpontja - Mi lesz így az energiaárakkal?
Irán rakétacsapást mért Katar legfontosabb cseppfolyósított földgáz (LNG) feldolgozó központjára, Ras Laffanra, súlyos károkat okozva...
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat
Az Afrikai Labdarúgó-szövetség közölte, hogy megfosztotta a szenegáli labdarúgó-válogatottat az idei Afrika-kupa-győzelmétől, így a döntő hosszabbításában alulmaradó házigazda Marokkóé az aranyérem. Legalá
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul
Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.
Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak
Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


