Ezt olvasta már?


Több mint 4 milliárd dollárt költöttünk randiappokra

A makacsul kitartó koronavírus sem tudta szorosabbra csukni a társra vágyók pénztárcáját.

 

Ha valaminek, akkor a randizásnak biztosan alaposan alávágott a pandémia - gondolhatnánk. Ha 2020-ban volt is esetleg ennek némi hatása a témában érintett online alkalmazások forgalmára, azt a tavalyi adatok alapján egyértelműen kijelenthetjük, hogy a szektor kiválóan alkalmazkodott a különleges helyzethez.

A mobil alkalmazások elemzésére szakosodott App Annie szektorról készített beszámolója szerint 2021-ben nagyjából 4,2 milliárd dollárt költött a világ randiappokban elérhető előfizetésekre és kiemelt funkciókra. A növekedési ütem lendületét mutatja, hogy 2018-ban ennek csak nagyjából a fele jött össze. 2020-hoz viszonyítva pedig 30 százalék körüli volt a bővülés.

De nem csak a forgalom, hanem a felhasználói létszám is komoly ugrást csinált tavaly. A BussinessofApps januári összeállítása a társkereső alkalmazások használóit 2020-ban bő 293 millióra teszi, míg tavaly ez az érték már megközelítette a 240 milliós szintet. Egy évvel korábban, azaz 2019-ről 2020-ra mindössze nagyjából 10 millióval bővült a felhasználók köre.

A terület királya egyértelműen a Tinder. A Match Group alkalmazása volt tavaly a legtöbbször letöltött ilyen app, 1,35 milliárd dolláros forgalmával pedig a szektor legvastagabb tortaszeletét szerezte meg (5 százalékkal túlgyorsulva a szegmens amúgy sem lassú növekedési tempóját).

Az App Annie elemzése a terület sikerét abban látja, hogy a szolgáltatók gyorsan és jól alkalmazkodtak a koronavírus okozta anomáliákhoz. Mivel a személyes találkozások lehetősége beszűkült, az alkalmazásokban egy sor olyan új funkció (például virtuális események, online találkák stb.) jelent meg, amelyekkel sikerült fenntartani a felhasználói érdeklődést és aktivitást.

 

Átmozgatta az appokat a vírus

 

A fentiek alapján a pandémia esetleges negatív hatásait szépen kimozogták a randiappok, más területeken viszont csak fel kellett készülni a váratlan extra érdeklődésre. Ahogy egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk róla, jelentősen megnőtt a webáruhazak dedikált alkalmazásainak a használata, az étel- és italkiszállítók pedig nagyjából 50 százalékkal több figyelmet kaptak, mint korábban. Szintén nőtt az érdeklődés a különböző fizikai edzést, fitneszprogramokat kínáló alkalmazások iránt, de még a meditációs appok is profitáltak a pandémiás helyzetből.

forrás: bitport.hu

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Baleset történt az egyik legfontosabb brazil repülőtéren, egy ember meghalt

Az áldozat a repülőgépből való kiszálláskor szenvedett olyan súlyos fejsérülést, hogy később belehalt a kórházban. A...

Visszatér az európai porondra Orbán Viktor, Brüsszelbe utazik

Az áprilisi országgyűlési választások óta először utazik Brüsszelbe Orbán Viktor, hogy részt vegyen a Patrióták Európáért...

Az Nvidia-vezér éppen próbálja felbeszélni az AI-részvények árfolyamát

Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója az AI-forradalom egyik legismertebb arca lett, szavai pedig ma már dollármilliárdokat mozgatnak meg a...

Parkoló autónak csapódott egy jármű Gyálon hétfő este, majd a vétkes távozott

Parkoló autónak ütközött egy személygépkocsi hétfő este Gyálon, a Brassói utcában.

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire...

Pócs János felajánlotta a dinnyéit Magyar Péter kormányának, ha bizonyítást nyer ez az állítás

A Fidesz jászsági képviselője azzal állt elő, hogy az egész dinnyetermését felajánlja a Tisza-kormánynak, ha bebizonyítják, hogy...

A Tisza-kormány döbbenetes felajánlást kapott, Magyar Péterbe is beleszállt Pócs János

Magyar Péter szavaira reagált videóban Pócs János, szerinte „ekkorát még azért nem hazudott” a miniszterelnök.

Egyénileg, személyre szabottan rendezné a 325 kórházban rekedt gyermek sorsát a kormány

A napokban elkezdődött a munka, és az egyik civil szervezet vezetője szerint már nyárra változás várható.

Elkerültük a leminősítést, de az elemzők szerint még korai az öröm Magyarországon

Megúszta a leminősítést Magyarország, de a hitelminősítők szerint őszre kézzelfogható eredményekre lesz szükség.

Elmoshatja az eső a foci-vb nyitómeccsét Mexikóvárosban

Nemcsak a pályán, hanem az égbolton is komoly izgalmak várhatók a foci-vb nyitómérkőzésén. A meteorológusok heves esőzéseket és...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Váratlan bejelentés, Lamine Yamal nyilatkozatán pörög egész Spanyolország

Ha a spanyol válogatott megnyeri a világbajnokságot, akkor lesz bajusz és szakáll is, de csak három hétig...

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

„Nincsenek kifogások” – a győriek szerint egyértelmű, miért taszította le őket Európa trónjáról a Metz

A franciáknál kulcsfontosságú gólokat szerző magyar páros, Vámos Petra és Albek Anna is megszólalt lapunknak.

Megvan a Real Madrid új elnöke, Ibra két topklubnak is bekavarhat - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Vb 2026: Négy nappal a torna előtt Brazíliát komoly csapás érte - videó

Wesley Franca sérülés miatt nem játszhat a brazil labdarúgó-válogatottban a csütörtökön kezdődő világbajnokságon, a helyére Éderson José dos Santost hívták be.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Július 1-jétől betiltják a szemeteszsák használatát: már most figyelmeztetik a lakókat

Több településén szigorúbb hulladékkezelési előírásokat vezetnek be: egyre több városban nem engedélyezik, hogy a lakók műanyag zacskóban helyezzék a biohulladékot a gyűjtőedényekbe.

Személyesen Orbán támadta, most figyelmezteti a befektetőket: a piac hisz Magyar Péternek, de most már tettekre van szükség

A NER már nincs velünk, Németh Dávid és a K&H viszont nagyon is. A szakértővel a magyar euró, a forint-rali, és az állampapírpiac jövője is terítékre került.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Igen, a mellbimbóorgazmus létezik – Így próbáld ki

A testünk sokkal több örömforrást rejt, mint azt a legtöbben gondolnánk. A szakértők szerint egy gyakran figyelmen kívül hagyott terület meglepően intenzív érzéseket válthat ki, de nem mindenkinél ugyanúgy műk

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban

Kedvezően alakultak az élelmiszerárak az új kormány hivatalba lépését követő első hónapban.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa

Új trendet teremtett a globális túlkínálat.

0