Ezt olvasta már?


Több mint négyezer honvéd kadét kezdte meg a tanévet

Négyezer-hatszáz honvéd kadét kezdte meg az idei tanévet - mondta a Magyar Honvédség parancsnoka a honvedelem.hu-nak adott, szombaton megjelent interjújában.

Ruszin-Szendi Romulusz az interjúban felidézte: a 2017-ben elindított Honvéd Kadét Program alapját a hazafias és honvédelmi nevelés adja, amelynek célja, hogy tudatosítsa a haza szeretetének és védelmének fontosságát, valamint hozzájáruljon a fiatalok felelős állampolgárrá neveléséhez.

Hozzátette: a program a Honvédelmi Minisztérium támogatásával létrejött, az abban részt vevő középiskolák által támogatott, emelt szintű honvédelmi nevelési tevékenység, amely tanórák és szabadidős tevékenységeken keresztül ismerteti meg a fiatalokkal a honvédelem ügyét és a katonák szolgálatának hétköznapjait.

Az emelt szintű honvédelmi nevelés a program három szintjén valósul meg, a tanulók érdeklődésének intenzitásához igazítva. A belépő, első szintet vállaló intézményekben honvédelmi alapismeretek közismereti tantárgy érhető el a diákok számára, ezt jelenleg 100 hazai középiskola biztosítja tanulói számára.

A második szint a honvéd kadét szakképzés, amely a honvédelmi miniszter által engedélyezett technikumokban folyik, ahol a program első szintjét már legalább három tanév óta működtetik. A képzés jelenleg 15 technikumban érhető el. Az ötéves képzést végző diák - amennyiben úgy dönt, hogy tanulmányait követően a honvédség kötelékében kíván elhelyezkedni - az utolsó tanévét már valamelyik honvédségi alakulatnál, duális képzésben fejezheti be.

A program harmadik szintje a honvéd középiskolák és kollégiumok szintje. Éveken keresztül a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium volt az egyetlen ilyen szintű intézmény Magyarországon. Az oktatási intézmény 2021 szeptemberétől Nyíregyházán önálló kollégiumi intézményegységgel bővült, idén szeptembertől Hódmezővásárhelyen pedig honvéd középiskolai és kollégiumi intézményegységgel, Szolnokon önálló kollégiummal áll rendelkezésére mindazoknak, akik vállalják a honvédelmi nevelés legintenzívebb formáját. A bentlakásos iskolában a tanórákon, a gyakorlati foglalkozásokon és a kollégiumban is ismereteket szerezhetnek a tanulók a honvédelemről és a honvédségről - sorolta Ruszin-Szendi Romulusz.

A honvédség parancsnoka szerint nagy büszkeség, hogy a célként kitűzött 8-10 honvéd középiskola és kollégium fele már működik. Hozzátette, a cél az, hogy Debrecen, Nyíregyháza, Szolnok és Hódmezővásárhely mellett a dunántúli megyeszékhelyeken is találkozhassanak a fiatalok ezzel a képzési szinttel.

Elmondta azt is, hogy amíg 2017-ben 55 partneriskola állt a honvédséggel kapcsolatban, ma már 119 oktatási intézményben van jelen a honvédelmi nevelés; 2017-ben 1849 kadétjunk volt, most pedig már több mint 4600-an kezdték meg a tanévet. A tapasztalatok azt mutatják, hogy sikeres kezdeményezés született - fűzte hozzá.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A 21. század legfontosabb westernfilmjei 2000 és 2025 között

Ezek a filmek formálták a western műfaját 2000 és 2025 között.

Európának tervezve: megérkezett az új Omoda 7

A szuper hibrid Omoda 7 érkezésével teljessé vált az Omoda modellcsalád

Több száz kertészt keresnek: már a fizetéseket is nyilvánosságra hozták

Egyre nagyobb a kereslet a kertészek iránt: a legfrissebb információk szerint több száz új dolgozót keresnek ezen a területen, főként a...

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintjába került - itt mértek be 1300 autóst

Az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1301-en lépték át. Volt két sofőr, aki a...

Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak

Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.

Bajnokok Ligája: Szoboszlaiék a PSG ellen folytatják, Real-Bayern rangadó is lesz a negyeddöntőben - itt vannak a párosítások

Szerda este kialakult a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye - mutatjuk a párosításokat.

Bajnokok Ligája: Szoboszlai vezérletével kiütötték Sallaiékat, őrült meccsen jutott tovább az Atlético Madrid - videó

A Liverpool, a Bayern München és az Atlético Madrid is ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Ebben a magyar faluban található Európa mértani közepe

A faluban még emlékmű is található

Miért nem híztak a nők régen a tésztától? Ez az egyszerű igazság sokakat meglep

Ma sokan félnek a tésztától, a kenyértől vagy a krumplitól, pedig régen – a jugoszláv időkben – ezek mindennapi ételek voltak....

Üzemanyagár-emelkedés várható Szlovéniában is

A szlovén kormány csökkenti a jövedéki adót és egyes terheket az üzemanyagárak mérséklésére, ennek ellenére jövő héten emelkedni...

Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét

Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét részben a világpiaci feszültségek csökkentése...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

0