Tóth Bertalan is felszólalt a határozatképtelen ülésen
A Fidesz-KDNP frakciószövetség távolmaradása miatt nem volt határozatképes az ellenzéki pártok kezdeményezésére összehívott pénteki rendkívüli parlamenti ülés, amely így a napirend előtti felszólalásokat követően véget ért.
Jobbik: a kormány nem tett semmit a devizahitelesekért
Varga-Damm Andrea (Jobbik) bírálta, hogy a Fidesz-KDNP képviselői nem vesznek részt az ülésen. Emlékeztetett arra, hogy 2010 nyarán Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy a kilakoltatások és azok következményei nagyobb terhet jelentenek az államnak, mintha időben beavatkoznának.
Azóta a kormánypártok ebben a kérdésben semmit nem tettek - fogalmazott.
A politikus közölte, hogy a KDNP alapelvei szerint olyan társadalmi és gazdasági szerkezet létrehozásáért küzdenek, amely kizárja a társadalmi méretű igazságtalanságokat.
Az elmúlt nyolc évben a kereszténydemokrata képviselők közül senki nem állt ki ezen elvek mellett. 2010-ben a Fidesz-KDNP azzal nyert választást, hogy meg fogja oldani a devizahitelezés kérdését, de azóta a "mélybe taszították" ezeket az embereket - jelentette ki Varga-Damm Andrea.
Azt is bírálta, hogy Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke nem próbálta meg betiltatni a devizahitelezést.
Párbeszéd: az ápolási díjat is ötszörösére kell emelni!
Szabó Tímea (Párbeszéd) szintén felhívta a figyelmet a fideszes és kereszténydemokrata képviselők távolmaradására. A frakcióvezető azt mondta, hogy miközben a kormánypártok a keresztény értékek megvédéséről beszélnek, a devizahitelek miatt sorra lakoltatnak ki kisgyermekes családokat, rokkantakat és idős embereket.
A miniszterelnök úgy mentette meg a devizahiteleseket, hogy a korábbi egymillió helyett már kétmillió ember retteg a kilakoltatástól - fogalmazott. Hozzátette: ezalatt a magyarországi bankok rekordnyereséggel zárták a 2017-es évet.
A 2010-es Fidesz győzelem után Orbán Viktor azt mondta, hogy számukra a szerénység és az alázat lesz a legfontosabb, de jelenlegi kabinetje két tagjának havi egymillióról ötmillióra emelik a fizetését - emelte ki Szabó Tímea. Közölte, reméli, hogy a miniszterek fizetéséhez hasonlóan az otthoni ápolási díjat is ötszörösére emelik majd.
LMP: a kormány számára láthatatlanok a kiszolgáltatott társadalmi csoportok
Csárdi Antal, az LMP képviselője azt mondta: a kormány és a kormánypártok megjelenése az ülésen az elegancia és a tisztelet jele lett volna az otthonápolást végzők és devizahitelesek iránt, azonban most jól látható, hogy ezek a társadalmi csoportok láthatatlanok a kormányzat számára.
2018-ban családok, gyerekek, idősek tízezrei vannak olyan helyzetben, hogy bármelyik pillanatban elveszíthetik a lakásukat - tette hozzá.
Hangsúlyozta: az ellenzék javaslatai jelentősen emelnék az otthonápolási díjat, valamint megállítanák a kilakoltatásokat. Az LMP politikusa külön köszöntötte az Adóskamara és más civil szervezetek képviselőit, akik az ülésterem karzatán foglaltak helyet, és úgy vélte, így kormányzat sem tehet úgy, mintha nem venné őket észre.
DK: a hatalmat nem érdekli, mi történik az emberekkel
Arató Gergely, a DK képviselője arról beszélt, hogy a kormány havi 30 ezer, kivételes esetben 58 ezer forinttal díjazza a családtagjukat ápoló embereket, ami annyi pénz, amit Mészáros Lőrinc 12 másodperc alatt keres meg. Hangsúlyozta: bár a Fidesz-KDNP most ígérget az ápolási díjjal kapcsolatban, de valójában szó sincs arról, hogy megértse ezeknek az emberek a problémáját, ahogyan nem érti a devizahitelesek helyzetét sem.
Eddig 50 ezer ember veszítette el a lakását, és most is 120 ezer családot fenyeget közvetlenül a kilakoltatás - mondta Arató Gegely.
Kijelentette: annyira nem érdekli a mai hatalmat, hogy mi történik az emberekkel, hogy szóba állni sem hajlandó a szakemberekkel, az ellenzékkel, a civil szervezetekkel, ami szégyen, az ország és a választók elárulása.
MSZP: a Fideszt csak a gazdagok érdeklik
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője azt mondta: számítottak arra, hogy a kormánypárti képviselők nem jönnek el a rendkívüli ülésre, azt azonban cinikusnak és felháborítónak tartják, hogy a kormány sem képviseltette magát.
Hangsúlyozta: a Fideszt csak a gazdagok érdeklik, a kormány arányaiban kevesebbet költ jóléti és a szociális kiadásokra mint 2010-ben, hiszen azóta nem emelkedett az ápolási díj, a nyugdíjminimum és a családi pótlék.
Szerinte miközben a bankok kiemelkedően nyereségesek voltak idén, 110 ezer családot fenyeget kilakoltatás. Elfogadhatatlan, hogy a Fidesz a bankok oldalára állt - tette hozzá Tóth Bertalan.
Közölte: az MSZP, együttműködésben az Adóskamarával, azt követeli, hogy a hitelek felvételkori árfolyamon való forintosításáig függesszék fel a kilakoltatásokat.
Az elnöklő Latorcai János az első napirend előtti felszólalást követően jelezte, hogy a kormány nem kíván reagálni a felszólalásokra. Latorcai János bejelentette azt is, hogy Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló indítvány érkezett magánvádas ügyben, amit vizsgálatra kiadott az Országgyűlés mentelmi bizottságának.
A levezető elnök a napirendről történő szavazáskor megállapította, hogy 38 képviselő van jelen, így az Országgyűlés nem határozatképes, ezért bezárta az ülést. Közölte: a Ház várhatóan szeptemberben ül össze.
A rendkívüli ülésen, amelyet jobbikos, LMP-s, DK-s és független képviselők kezdeményeztek, két, jobbikos és LMP-s képviselők által benyújtott javaslatról tárgyaltak volna: az egyik az ápolási díj emeléséről szól, a másik a devizahitel-károsultak segítését célozza. A Fidesz-frakció ugyanakkor csütörtökön jelezte, hogy a Fidesz-KDNP és a kormány nem vesz részt az ülésen.
hírek innen, onnan
Gyerekeivel takaríttatta fel megölt anyjuk vérét a gyilkos férj
Erre tényleg nincsenek szavak.
A BNB befektetők megduplázódó árfolyamra számítanak, miközben a Digitap Apple Pay híre elemzői $9.00-s célárhoz vezet
Egyre több elemző számít arra, hogy a Binance Coin (BNB) árfolyama a következő hónapokban kétszeresére nő, mivel az árfolyam...
Orvosmeteorológia: a közeledő markáns hidegfront hatása már beárnyékolhatja a vasárnapunkat
A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint most érdemes kihasználni a frontérzékenyek is a kedvező időt, mert már érkezik a...
Kapu Tibor mindenkit meglepett – így még nem lehetett látni a magyar asztronautát
Kapu Tibor és Kovácsovics Fruzsina közös dalt adtak ki.
Egy vécé volt a debreceni InterRégió vonaton, az is elromlott, Szolnokon mosdószünetet tartottak
A vonat addig állt, amíg mindenki el nem tudott menni WC-re.
Ez vicc? 2026-tól azt is megbüntethetik, aki túl gyorsan sétál
Ezentúl akár a gyorsan gyaloglókat is megbüntethetik a sebességkorlátozás megszegése miatt.
A Real Sociedad nyerte az őrült baszk derbit
A Real Sociedad két pontra megközelítette nagy regionális riválisát, az Athletic Bilbaót, miután 3–2-re megnyerte a baszk derbit.
Virgil van Dijk üzent a Liverpool szurkolóinak
A Liverpool védője, Virgil van Dijk kommentálta az angol bajnok gyenge eredményeit. A vörösök az utolsó hét mérkőzésükből hatot...
„Azt a rohadt.” – Marics Peti magából kikelve tombolt a Megasztár stúdiójában
Felforrósodott a hangulat a Megasztár második élő adásában.
Megható, soha nem látott közös fotóval emlékezett édesapjára Szabó Zsófi
A műsorvezető édesapjának hangján egy egész nemzedék nőtt fel.
Botrány az esküvő körül – az anyós nagy esküvőt akar, már nem is beszél a menyasszonnyal
Egy januári esküvőre készülő menyasszony őszintén vallott a Reddit fórumán arról, hogyan vált családi konfliktus középpontjává,...
A Fradi nem hibázott: Fölényes sikerrel lépett fel a dobogóra a bajnokcsapat – Fotók
Nagy csatára készültek a felek, és nagy csatát is hozott a labdarúgó-NB I-ben, a Fizz Ligában a Ferencváros–MTK csata. A hazaiak...
Sport
Soha nem látott özönvíz öntötte el New Yorkot, veszélyben a vasárnapi legendás maraton
Szerencsére már kisütött a nap, bizakodnak a rendezők.
Szenzációs hírt kapott Szoboszlai a Liverpool mai sorsdöntő meccse előtt
A magyar futballista óriási elismerésben részesült, a nemzetközi szaklap felülbírálta önmagát.
51 éves a dzsungelbunyó, amit egymilliárdan láttak
A helyszínen 60 ezren, a televíziók előtt pedig egymilliárdan nézték a dzsungelbunyót, amelyen Muhammad Ali esélytelenként legyőzte az addig verhetetlennek vélt nehézsúlyú bokszvilágbajnokot. Az évszázad egyik le
Itt az év kihagyott helyzete: egy méterről hibázta el a ziccert a korábbi 80 milliós igazolás
Nicolas Pépé óriási helyzetet hagyott ki.
„Nincs kifogás” – mondta Szoboszlaiék edzője, majd hat indokkal magyarázta a Liverpool összeomlását
A holland edző szerint nem rajta múlik a gyenge szereplés.
Közel a megegyezés: a Real Madrid brazil sztárja Franciaországba igazolhat
Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a Real Madrid a francia élvonalba adja kölcsön a brazil Endricket.
Vége a románcnak. Lamine Yamal bejelentette, hogy szakított Nicki Nicole énekesnővel
A Barcelona szélsője, Lamine Yamal bejelentette, hogy véget ért kapcsolata Nicki Nicole énekesnővel. A pár mindössze három hónapig volt együtt.
Olyan trend uralkodik az európai labdarúgás elitjében, amit a Liverpool képtelen elsajátítani
A Mersey-parti csapat egyik méretes gyengeségére az egész kontinensen nagyobb hangsúlyt fektetnek az elmúlt hónapokban.
Döntött a ZTE a szurkolóval verekedő kosárlabdázó ügyében
Gyors döntés született az ügyben.
Egy óra alatt lemosta a címvédőt Párizsban, újabb döntőbe jutott Jannik Sinner
Az olasz klasszis ellenfele Felix Auger-Aliassime lesz a vasárnapi fináléban.
Megütött egy szurkolót a Zalaegerszeg játékosa, klubja azonnal kivágta a keretből
Botrányba torkollott a péntek esti mérkőzés.
A visszatérés ismét elhalasztva: megsérült a Monaco világbajnoka
Paul Pogbának továbbra is várnia kell a visszatérésre és a hercegségieknél való debütálására.
Bulvár
Kemény üzenet érkezett Orbán Viktornak: Ez abszurd, ezt vonja vissza a jelenlegi magyar kormány, vagy egy új
Marie Bjerre dán európai ügyekért felelős miniszter szerint a kormányfő csak ürügyet keres.
Csődbe ment a TV2 sztárja, teljesen elszegényedett
Durva titokra derült fény a csatornán megismert celebről.
Elfogadták a jogszabályt. Kerítésadó jön, minden méter kerítés után
Egy 2015 óta érvényben lévő jogszabály lehetőséget biztosít az önkormányzatok számára arra, hogy egyedi települési adókat vezessenek be olyan adótárgyakra, amelyeket nem sújt központi adóteher, és amelyeket j
Csúnyán átvertek minket, csak színlelték a kivonulást és csapdát állítottak az oroszok 1956-ban
Úgy tettek, mintha támogatnák az eseményeket.
Férje kezét fogva jelentette be a hatalmas örömhírt a meseszép Várkonyi Andrea
Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc újabb jótékony kezdeményezése: 200 millió forinttal támogatják a családokat.
Óriási a dráma: szakított Katalin hercegné és Vilmos herceg
Erre nem számítottunk
Óriási a riadalom Moszkvában, Ukrajna oda vágott az oroszoknak, ahol a legjobban fáj
Az ukránok az orosz energiainfrastruktúra szívébe csaptak bele, oda, ahol a „Stratégiai gyűrű” három vezetéke találkozik Moszkva közelében. Ezekben benzint, dízelt és kerozint szállítottak az orosz csapatoknak.
"Kimentem a folyosóra, és már hullottak a könnyeim" - Krug Emília megható búcsúja - Fotók
Ma este kerül képernyőre Krug Emília utolsó ATV-n vezetett műsora, a Civil a pályán. A Nap Híre információi szerint megható, érzelmekben és könnyekben gazdag lett a búcsú.
A nyílt utcán kerítették be újpestiek Kubatov Gábort, elképesztő jelenet játszdóott le a kamerák előtt
A Fradi elnöke szorult helyzetbe került, de támadt egy mentő ötlete.
Tragikus a helyzet, ennyi a nyugdíja a magyar tévésztárnak, akiért az egész ország odáig volt
Szomorú hírt közöltek az egykor mindenki által piedesztálra emelt sztárról.
Orbán válaszút előtt: két szék között a padlóra eshet
Nem lehet egyszerre Vlagyimir Putyin és Donald Trump kedvében járni. Lényegében ezt üzente az amerikai elnök az orosz energiahordozók importjával kapcsolatos embargó alóli felmentés megtagadásával Orbán Viktornak, a
blogmorzsák
Repülés, kutyatartás, húsfogyasztás - te lemondanál róluk?
A fogyasztók gyakran tévesen ítélik meg, hogy mindennapi szokásaik milyen mértékben járulnak hozzá a klímavédelemhez.
Maduro levele
Most nem lennék Lavrov, de Putyin sem: bárhogyan is határoznak Venezuelával kapcsolatban, rossz lesz a döntés.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


