Ezt olvasta már?


Tour de Hongrie - Debrecenből indul, Esztergomban zárul az idei verseny

Debrecenből indul és Esztergomban fejeződik be idén a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny.


hirdetés

Az útvonal szerdai bemutatóján kiderült, a cívisvárosból induló 174 kilométeres első etap Hajdúszoboszlón ér véget. Ezt a 182 kilométeres Karcag-Nyíregyháza és a 171 kilométeres Sárospatak-Kazincbarcika szakasz követi, majd következik a királyetap, amelyen a Miskolcról rajtoló mezőny 178 kilométert megtéve a Kékestetőn ér célba. A zárószakasz Esztergomból indul, majd 156 kilométer után ott is zárul úgy, hogy a mezőny négy kört tesz meg, amely magában foglalja a dobogókői emelkedőt.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kifejtette, a versenyen minden évben egyre erősebb mezőny indul, így színvonalában egyre jobban megközelíti a világ nagy körversenyeit.

"Mára olyan eseménnyé vált, amely évről évre szintet lép, ismertsége kinövi a régiónkat is, ezúttal már a világ legnagyobb kerékpáros eseményeinek meghatározó szereplői méretik meg magukat a Tour de Hongrie-n" - mondta Szabó Tünde, aki kiemelte, a Giro d'Italia rajtja és a Tour de Hongrie is remek lehetőség "csodálatos országunk és városaink bemutatására".

Az államtitkár kijelentette, a kormány a sporton belül is kiemelt figyelmet fordít a kerékpársportra, amely kiváló lehetőség a sport népszerűsítésére és az aktív életmód, a mindennapos mozgás fontosságának hangsúlyozására.

"Korábban egyetlen World Tour-csapat sem indult el Magyarországon kerékpárversenyen, ám megtörtént a lehetetlen: világsztárok érkeznek az idei esztendőben" - fogalmazott Révész Máriusz. Az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerint elképesztő verseny várható.

Révész arról számolt be, hogy 11 olyan csapat lesz, amely az olasz és a magyar körversenyen is részt vesz. Hozzátette, utóbbin nyolc-nyolc World Tour- és prokontinentális istálló lesz a mezőnyben.

"Rózsaszínben látom a magyar kerékpársport jövőjét" - fogalmazott Révész Máriusz, aki azt is hangsúlyozta, hogy nemcsak erre az évre, hanem jövőre is ilyen szinten szeretnék megszervezni a viadalt, illetve az is cél, hogy néhány éven belül előbb kontinentális, majd prokontinentális csapat legyen Magyarországon.

A május 13. és 17. között sorra kerülő magyar körversenyen összesen 861 kilométer leküzdése vár a mezőnyre, amely minden eddiginél erősebb lesz. Ennek egyik oka, hogy a Tour de Hongrie két nappal azt követően rajtol, hogy Magyarországon rendezik május 9. és 11. között a Giro d'Italia első három szakaszát, így az amúgy is Magyarországon tartózkodó World Tour-csapatok szívesen neveztek a magyar körversenyre is.

Tavaly négy prokontinentális istálló vett részt a viadalon, idén ebből a kategóriából eddig már öt csapat jelezte indulási szándékát, akárcsak az élvonalat jelentő World Tourból. A sportág csúcskategóriájából már biztosan ott lesz a mezőnyben az Asztana, a Trek-Segafredo, a Mitchelton-Scott, a Jumbo-Visma és a CCC. Utóbbinak Valter Attila személyében magyar kerekese is van, de várhatóan ő a Girón jut szóhoz.

Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) elnöke elmondta, Magyarországon évi 150 kerékpárversenyt rendeznek, közülük a koronagyémánt a Tour de Hongrie, amely a legfontosabb és legnagyobb hazai viadal.

"A magyar körversenyt már csak a legnagyobb viadalok mércéjével tudjuk mérni, és meg is felel ennek. Világsztárokat vonultat fel, és olyan szakmai színvonalat képvisel, amelyre joggal lehetünk büszkék" - fogalmazott a sportvezető, aki kitért arra is, hogy mostanra már több szakágban felkapaszkodtak a magyar kerékpárosok a világ élvonalához.

Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője elárulta, a mezőny erőssége magasra teszi a lécet, kiemelt cél a World Tour-csapatok kiszolgálása, illetve a nagy érdeklődés miatt az eredetileg tervezett húszról huszonegyre emelték az együttesek számát.

Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója arról beszélt, hogy a közmédia már harmadik évben sugározza a magyar körversenyt, a televíziós közvetítésen pedig közel százan dolgoznak. Mint mondta, az élő közvetítéssel és az összefoglalókkal több mint száz országba biztosan eljut a Tour de Hongrie.

 

A 2020-as Tour de Hongrie programja:

1. szakasz, május 13., szerda: Debrecen-Hajdúszoboszló, 174 km

2. szakasz, május 14., csütörtök: Karcag-Nyíregyháza, 182 km

3. szakasz, május 15., péntek: Sárospatak-Kazincbarcika, 171 km

4. szakasz, május 16., szombat: Miskolc-Gyöngyös-Kékestető, 178 km

5. szakasz, május 17., vasárnap: Esztergom-Esztergom, 156

 







0

hírek innen, onnan

Hatékony segítséget kaphatnak fejlődésükhöz a hazai cégek

A hazai vállalkozások az Enterprise Europe Network (EEN) hálózaton keresztül olyan, nemzetközi szinten alkalmazott innovációs elemzést és...

Ragyogj úgy, mint Katalin hercegné - Szerezd be a ruhákat a plázából!

A fast fashion felkészült Katalin fogadására. Így tudod beszerezni a hercegné szettjeit a plázában.

Koronavírus: óvintézkedés a Debreceni Sportuszodánál

Aki Észak-Olaszországban járt, kerülje el.

A hazai multi cégek felkészülnek a koronavírusra

Az Mfor arra volt kíváncsi, hogy a hazai nagyvállalatok milyen konkrét elővigyázatossági lépéseket tesznek, hogyan készítik fel a...

Vége a villanyautók állami támogatásának, egyelőre nincs helyette semmi

Régóta dolgozik a kormány a zöld rendszámos személyautók szabályozásának módosításán, félévenként újabb hangzatos terveket...

Tenisz: visszavonult a korábbi világelső Marija Sarapova

Moszkva - Az orosz klasszis öt Grand Slam tornán diadalmaskodott, 36 WTA-tornát nyert.

Ilyen a közoktatás a kecskeméti Mercedes-gyár árnyékában: tudnak valamit?

2009-ben tették le a Mercedes-Benz gyár alapkövét és kezdődött meg a gyár első üzemének felépítése Kecskeméten. A városban az...

Sok száz delfint pusztult el az óceán franciaországi partjainál

Az év eleje óta nagyjából 670 delfin teteme vetődött partra az Atlanti-óceán franciaországi szakaszán írja az MTI. A tengeri...

Az okostelefonok akkumulátor-cseréjét tenné olcsóbbá az EU

Az Európai Unióban olyan jogi szabályozás bevezetését tervezik, amely a fenntarthatóság jegyében kötelezővé tenné a gyártók...

Bíró Attila: Akár itthon is lehet az olimpiai selejtezőtorna

A női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya nem tudja, mikor és hova utazik majd csapatával.

Sport

Visszavonult minden idők legdögösebb teniszezőnője, nem kérdés, hogyan tisztelgünk előtte

A 32 éves Marija Sarapova már jó ideje nem lépett pályára, de hivatalosan csak most vonult vissza.

A Barcelona középpályása beszólt a sportigazgatónak a BL-meccs után

Sergio Busquets a Napoli elleni BL-meccs után burkoltan beszólt a csapat sportigazgatójának, Éric Abidalnak.

A túl sok szex miatt teljesít gyengébben a csapat

Legalábbis így gondolja Gigi Becali, a román FCSB tulajdonosa.

A Chelsea kegyetlen leckét kapott, most szembesült a valósággal

Így gondolja a csapat edzője, Frank Lampard.

Szinte rá sem lehet ismerni a Real Madrid átigazolási politikájára

Florentino Pérez belátta, hogy a galaktikus költekezés nehezen fenntartható, ezért irányt váltott a klub.

Hetekre kidőlt Lewandowski

Előreláthatólag négy hétig nem léphet pályára a Bayern München lengyel futballistája.

Elhunyt az Újpest örökös bajnoka

Hónapok után látott napvilágot a szomorú hír.

A teqball után itt egy másik magyar fejlesztésű sportág, ami nagyot mehet a világban

A teqball világszerte ismert sportág lett, világbajnokságot is rendeznek már belőle, sőt magyarok nyerik, és képes akár Ronaldinhót is Magyarországra hozni. Reméljük, a Water Skyball is világhírű lesz.

Egészen hihetetlen: akár 57 éves korában is versenyezne a japán legenda

Noriaki Kasai idén ugyan kikerült a japán csapatból, ennek ellenére továbbra is szeretne 50 éves koráig ugrani. Sőt, talán még ennél is tovább láthatjuk versenyezni a síugrás egyik legkedveltebb alakját.

0

Bulvár

Az egyetlen szájmaszk, ami véd a vírusoktól - Hiába hordjuk a zöld műtős maszkot

Kevesen tudják, de a szájmaszkoknak a többsége nem ér sokat a vírusokkal szemben.

800 ezer forintot ér az elveszett ponty - a lakosság segítségét kérik

A horgászok segítségét kéri a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata egy, korábban a Gyékényesi kavicsbánya-tavakból többször megfogott ponty jelenlegi élőhelyének maghatározásában.

Másfél óra alatt nyolc autós nem állt meg a Stop táblánál

Lesújtó eredményt hozott a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának közlekedésbiztonsági ellenőrzése derült ki a police.hu írásából.

Fotókon a koronavírus-gyanús magyar nő és a bécsi kórházi szobája, ahol kezelik

Bea már két hete beteg, három nappal azután kezdett rosszul lenni, hogy Velencéből hazaért Bécsbe. Egyelőre várja az eredményeket, hogy valóban megfertőződött-e a vírussal.

Balesetek reggele: lezárták az M3-ast és a 4-es utat is

Sok a karambol szerda reggel: az M3-as autópálya Emődnél Vásárosnamény irányába nem járható, a 4-est pedig Szolnokon zárták le.

Reflux: mi a megoldás a tomboló savakkal szemben?

A refluxbetegség korunk egyik leggyakoribb tünetegyüttese - és itt nem véletlen a "tünetegyüttes" kifejezés. Segíthet azonban a protonpumpagátló!

Megrohanták a hazai boltokat a vásárlók, több helyen üresek a tartós élelmiszerek polcai

Több patikában is azt mondták, hogy a maszkokat elkapkodták és hiába rendelnek, nem kapnak újabbakat.

Árcsökkenést hoz a péntek a magyar kutakon

A Mol 2 forinttal csökkenti a benzin és ugyancsak 2 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát pénteken.

Harry herceg nagyon rosszul fest a róla készült lesifotókon

Harry herceg arcáról nem a szabadság adta boldogság süt.

A Szulejmán Hürremje irtó dögös miniruhában keltett feltűnést a Berlinalén

Meryem Uzerli is részt vett a 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.

Műszaki hiba és a szabálytalanság vezetett tömegszerencsétlenséghez

Még 2017 októberében felborult egy autóbusz a Tótkomlós és Kaszaper közötti úton, 34-en sérültek meg, öt embernek maradandó fogyatékossága keletkezett. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte és az eljárás iratait átadta az ügyészségnek írt a police.hu.

blogmorzsák

Amikor lekapcsolják az internetet

Nem csak arról van szó, hogy nem érjük el a kedvenc oldalainkat, a Facebookot, a hatás ennél sokkal mélyrehatóbb.

„Könnyen találtam állást, segített egy ismerős!“

Tényleg könnyű volt? Vagy csak másképp nehéz?

Összekeveredett öltözőszekrények és ideges személyzet

Nem nyílt a vendég szekrénye a Dagályban, nyílt helyette másik kettő.

Apokaliptikus állapotok a magyar egészségügyben

Számonkérő, lekezelő, minősíthetetlen, ordenáré módon bántak a beteggel. Vajon tényleg a fejétől bűzlik a hal?

Mutatjuk, hol, hogyan és mit vásárolhatsz ma fél áron!

Összeszedtük a mai nap 13 legszuperebb ajánlatát!

Karantén hírek a Kanáriról

A doki tíz fős társaságának 4 tagja fertőzött, de ők is jól vannak. És lett 17 negatív teszt is a környezetéből.

Lehet, hogy azért nem jön a baba, mert nem passzolunk?

Mi állhat a háttérben, ha elvileg egészséges embereknek, látható ok nélkül nem akar sikerülni a fogantatás?

Bruttó 406.400 forint a magyar átlagbér papíron!

Kormányunk természetesen ezzel a számmal fog turnézni a médiában, hogy mennyire jól mennek itt a dolgok.

Írástudók legújabb árulása

Az, hogy ki magyar, belül dől el, s erről nyilatkozni is, csak annak van joga, akiről szó van.

Az Orbán-kormány valahogy fordítva ül a lovon

Először meghozzuk a döntést, aztán jöhet az egyeztetés.

Az ideális börtönt ő tervezte meg

Benthamnek a Panoptikonjában éppúgy benne volt a totális állam veszélye, mint a humánus börtön lehetősége.

Borozz a vírusok ellen!

Így biztosan egészséges maradsz.

0