Tour de Hongrie - Elrajtolt a 41. magyar körverseny
Az esztergomi bazilika elől elrajtolt szombaton a 41. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny.
hirdetés
A városban 26 fokos, tiszta idő várta a 119 fős mezőnyt, amelynek rajtját a szokásos verseny előtti, színpadon történő aláírási ceremónia után mintegy 300 néző tekintette meg a helyszínen, a járványügyi biztonsági rendelkezések betartásával. Az induláskor négy magyar, a tavaly harmadik Valter Attila, a 2017-es ezüstérmes Peák Barnabás, a friss magyar bajnok Filutás Viktor és a legutóbb összetettben második Dina Márton indult az élről.
A kerékpárosok Pilismarót irányába indultak el, az út mentén több helyen zászlókkal várták a mezőnyt, amely háromszor mássza meg a Két-bükkfa-nyeregig tartó emelkedőt. Ott legalább ezer szurkoló és fantasztikus hangulat várta a bringásokat. A harmadik kör végén, 1963 méter szintkülönbség leküzdése után ugyancsak a bazilika előtt ér véget a 118 kilométer hosszú nyitószakasz.
A 826 kilométer össztávú Tour de Hongrie az öt versenynap alatt hat megyét, húsz várost és 55 települést érint.
hírek innen, onnan
Holnaptól fontos szabály élesedik: ezt minden magyar autósnak tudnia kell
Október elsejétől kötelező külön gyűjteni a hulladékká vált gumiabroncsokat, amiket a MOHU MOL Zrt. és alvállalkozói, valamint a...
Eladó a Szexoktatásban használt ház
Nagy rajongónak kell lenni a vásárláshoz, mert nem olcsó.
Törvényt módosítottak, mert izraeli katonanők egy palesztin terroristával közösültek
„Szeretkezz, ne háborúzz”.
Lemeszeltek egy száguldozó kutyát Cseterőcön, fotó készült a volán mögött ülő négylábúról
Különös magyarázattal álltak elő.
Nagy baleset történt, egy csónak borult az útra Érdnél
A baleset szombat délelőtt történt.
Meglepő lépésre szánta el magát III. Károly, ez mindent megváltoztat
Elkötelezett III. Károly király, kész mindent megtenni, hogy helyreálljon a családi béke.
A címvédő Napoli simán legyőzte a szezon meglepetéscsapatát
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 7. fordulójának szombati nyitó mérkőzésén a Napoli 4–0-ra nyert a Lecce vendégeként.
A tűzoltókra is szükség volt a botrányos Bundesliga-meccsen – videóval
A Bochum–Mönchengladbach bajnokit nem tudták időben elkezdeni, majd a szurkolók pirotechnikai bemutatója után a vendég drukkereket...
"Vilmos szóba sem állt velem." Szívszorító, amit elárult iskolaéveiről Harry herceg
Sokat szenvedett bátyja viselkedése miatt.
„Én csupán a nép mesemondó fia vagyok” – 164 éve született Benedek Elek
Elek apó már életében legenda volt.
Lehúzta a cipzárját, majd a melleit fotózgatta az egyik legszexibb magyar DJ - kép
Még az intim tetoválása is látszik.
Beiktatták Magyarország új kijevi nagykövetét
Heizer Antal, aki Íjgyártó Istvánt váltja, átadta megbízólevelét.
Sport
Kínos kecskeméti bukások: összeomlott a tavalyi meglepetéscsapat?
Az előző bajnokság ezüstérmese három meccse nem nyert meccset, sőt, gólt sem lőtt. A hétvégi Diósgyőr elleni meccs után nagy bajba kerülhetnek.
Ilyen tizenegyest biztos, hogy még soha, sehol nem látott korábban - videó
A szenegáli focista alighanem beírta magát a játék történelmébe.
A magyar kapus drámája: újra meg kell küzdenie a posztért, ami egyszer már az övé volt
Csapatkapitányként sérült meg, most újra ki kellene szorítania riválisát a kapuból.
Itt a nagy bejelentés: megrendezik az évszázad bokszrangadóját
Végre összecsap egymással a két veretlen nehézsúlyú ökölvívó.
Valami nem kerek Orbánék klubjánál, fontos vezetőt menesztettek
Azonnali hatállyal elküldték.
Liverpooli csapattársai Szoboszlainak: Jobb vagy ennél, tesó!
A lövése viszont 110-et is megérne.
Húsz év után távozik a fehérvári focicsapat stábjának egyik legfontosabb tagja
2003 óta volt részese a klub sikereinek, most azonban átadja a helyét a bizalmi poszton.
Szoboszlairól újabb zseniális dalt írtak a Liverpool szurkolói - videó
A Ligakupában lőtt bombagólja megihlette a drukkereket.
Gólt szerzett a magyar válogatott játékos az éllovas ellen
Erdély Csanád gólt ütött és gólpasszt adott a dán jégkorong-bajnokság éllovasa, az Aalborg ellen, a vendég Esbjerg pedig 5–4-re győzött.
Ennél szánalmasabb bohóckodást idén még biztosan nem látott - videó
A belga válogatott sztárjának mutatványánál csak a bíró reakciója volt siralmasabb.
Kis híján „belehalt” a belga szélső abba, hogy hozzádobták a labdát
Szánalmas bohóc lett Yannick Carrascóból, nehéz eldönteni, hogy Diego Simeone büszke lenne-e rá vagy tarkón csapná.
Katalán álom: a Barcelona Sergio Ramos öngóljával győzte le a Sevillát – videóval
A Barcelona az első félidőben csak helyzetekig jutott a Sevilla elleni hazai bajnokin, a fordulás után viszont a Real Madrid korábbi csapatkapitánya, Sergio Ramos öngólja után gyűjtötte be a három pontot a katalán cs
Bulvár
„A nő, akivel a férjemnek viszonya volt, felhívott és kitálalt” – Igaz válási történetek
Se szeri, se száma a lánykérős videóknak a neten, de arról sokkal kevesebben beszélnek őszintén, hogyan mondták el a párjuknak, ha válni akartak. Az alábbi nők a WomensHealthMaggel osztották meg kendőzetlenül a f
Dráma a budapesti buszon: a 17 éves lány hiába könyörgött segítségért a sofőrnek, hidegen hagyták a történtek
Hiába szólt a fiatal lány a sofőrnek, az nem segített neki.
„Apám abban az órában halt meg, amikor a fiam született és ugyanott van a lábán tűzfolt”
Véletlenek nincsenek, legalábbis az alábbi tíz esetben nehéz elhinni, hogy nem valami magasabb erő működött közre.
Putyin meglepő kijelentést tett - az ukránok Orbán Viktornak üzentek
A háború 583. napja volt a pénteki. Hírösszefoglaló az elmúlt órák eseményeiről.
"Orbán": Ember, most jövök a kupiból. – megfejthették a miniszterelnök féltve őrzött titkát
A miniszterelnök állítólag minden kedd reggel rövid látogatást tesz egy ferencvárosi bérházban – írta meg korábban a 444.hu. Egyelőre nem tudni, kihez jár Orbán, de talán közelebb visz a megoldáshoz Somogyi An
Újabb háború készül Magyarország szomszédjában? Amerika figyelmeztette a szerbeket
Példátlan méretű katonai csapatösszevonásokat lát Szerbiában a koszovói határ mentén az Egyesült Államok.
Tóth Gabi nem szégyelli és kimondta: a ház az övé és meg is mutatta mindenkinek
Tiszta vizet öntött a pohárba az énekesnő és ezután nem marad több kérdés ebben a témában.
„Ha ma életben maradok, holnapra szabad leszek”: 96 éves lett dr. Edith Eva Eger aki, nemcsak farkasszemet néz...
A magyar származású dr. Edith Eva Eger, fiatal éveiben balett-táncosnak készült. Volt egy álma, miszerint egyszer majd táncával nyűgözi le közönségét, ám ezt az vágyát milliónyi darabra törte Hitler és a nác
A 87 éves Alain Delont így ölelte lánya: Anouchka a posztjával keményen nekiment apja élettársának
Alain Delon lánya, Anouchka nem hagyja, hogy bemocskolják a színész becsületét.
Száz vendéget utaztat dominikai esküvőjére a TV2 sztárpárja
Mindenkinek ők vesznek jegyet.
1 hétig napi 3 liter vizet ittam, ennyit változott tőle a bőröm: képeken a bizonyíték
Az egyik legolcsóbb szépségtanács, amit lépten-nyomon olvasni, hogy igyunk sok vizet. De vajon tényleg működik? Újságírónk szó szerint a saját bőrén tapasztalta meg a belső hidratálás hatását.
Furcsa szaga volt a férjének, ezért orvoshoz mentek. Nem hitt a fülének, mi a diagnózis
Hihetetlen, hogy ilyen létezik.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat