Ezt olvasta már?

K&H: aratnak az okoseszközös fizetések, óránként több mint 5500 tranzakciónál tartanak

Továbbra is nagyon lendületes növekedést mutatnak az okoseszközös fizetések a K&H-nál.


Tour de Hongrie - Valter Attila kékestetői diadalával összetett győztes

Valter Attila nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, miután a szerdai zárószakasz utolsó kilométerén kiváló versenyzéssel lerázta riválisait.


hirdetés

A királyetapon három gyorsasági részhajrá és - a kékestetői hegyi befutóval együtt - három hegyi hajrá várt a 109 fős mezőnyre, amely 13 fokban, borús időben vágott neki Miskolcról a 188 kilométeres, 3259 méter szintkülönbséget tartalmazó távnak.

A sárga trikós ausztrál Kaden Groves mögött a magyar válogatott Szatmáry András 7 másodperces hátránnyal állt a szakasz előtt, míg Dina Márton (Kometa-Xstra), Valter Attila (CCC) és Kusztor Péter (Novo Nordisk) lemaradása egyaránt 12 másodperc volt.

A sérülésből lábadozó Fetter Erik 10-15 versenyző vetélkedését jósolta, közéjük sorolva a tavaly második Dina Mártont és a legutóbb harmadik Valter Attilát, akik ugyancsak 10-12 esélyest soroltak fel előzesen az etap és a verseny megnyerésére.

Sok néző beöltözve, jelmezben vagy zászlóval várta a mezőny elhaladását, kivonult a bükkszentkereszti tűzoltóság, míg Felsőtárkányban egy kézzel írt molinón az építőiparba invitálták a kerékpárosokat.

Már a rajt után, a Hollóstetőig vezető emelkedőn voltak szökési kísérletek, utána ketten tekertek el a mezőnytől, míg Mátraházánál az emelkedőn egy bringás haladt az élen, akihez a lejtmenetben hárman zárkóztak fel. Az élcsoport a záró emelkedő megkezdésekor 40 másodperc fórral rendelkezett, 12 kilométerrel a cél előtt fogta be őket a mezőny a sárga trikós vezetésével. Ezt követően a komoly tempót diktáló Jumbo-Visma állt az élre, az út szélén összegyűlt tömeg pedig lelkesen üdvözölte a felfelé tekerő kerékpárosokat.

A 8,7 százalékos átlagmeredekségű utolsó három kilométer alatt 248 méter szintkülönbséget dolgoztak le, előzetesen Valter úgy kalkulált, hogy várhatóan ezen a részen dől el a viadal.

Mátraházán a CCC szakította szét a sort, sorra jöttek a támadási kísérletek, Damien Howson eltekert a többiektől, a 9 fős üldözősorban pdig ott jött Valter. A hegyet tökéletesen ismerő 22 éves magyar sportoló 800 méternél meglódult, befogta az erejével elkészült ausztrált, és magabiztos előnnyel megnyerte a szakaszt és az összetettet is.

Lengyel Tamás 2005-ös sikere után nyerte ismét magyar bringás a Tour de Hongrie-t.







0

hírek innen, onnan

Italozásban partiban vagyunk az írekkel

Az írekkel azonos mértékben költünk alkoholra sőt: az uniós átlagnál 50 százalékkal többet gurítunk le a torkunkon a családi...

Kormánybejelentés: még karácsonykor is velünk lesz a kötelező bolti akció és a betéti kamatsapka

December végéig meghosszabbítja a kötelező akciózást, valamint a betéti kamatsapkát és a jegybanki kötvény vásárlás tilalmát –...

Erőre kapott a dollár, ami nem jó hír a forintnak

Egyelőre hétfőn is tovább gyengül a forint azt követően, hogy a múlt hét második felében megbotlott. Így máris 390 felett jár az...

Az állatok befolyásolják, hogy egy növénynek melyik fajai terjednek el és válnak uralkodóvá

Rendkívül érdekes felfedezést tettek a kutatók a paradicsommal kapcsolatban.

Egyelőre csak a remény maradt, hogy felébred álmából az indiai holdjáró

A Pragján holdjáró küldött képeket a Holdról, és ként is talált, de a holdi éjszaka zord körülményei kifoghattak rajta.

Hajhullást okozhat, ha ezt a fontos dolgot kihagyod a reggeledből

Sokan nem is gondolják, hogy a rossz reggeli rutin hajhullást okozhat. 

Kiderült, melyik világsztár lesz a Super Bowl Halftime Show fellépője

Végre bejelentették, hogy ki lesz a 2024-es Super Bowl Halftime Show-jának a fellépője, a név pedig sokakat meglepett. 

5 dolog a saját testedből, amit szó szerint áruba bocsájthatsz

Vannak, akik könnyen jött pénzt látnak benne, mások viszont a modern rabszolgaságot. Pedig ha szabályozott körülmények között...

Lezárult a közlekedésfejlesztés Zalaegerszegen

Csaknem fél évszázad után ismét kétirányúvá tették Zalaegerszeg észak-déli közlekedésének legfontosabb útvonalát, amelyet mintegy...

Örülhetnek a nyugdíjasok: Orbán Viktor bejelentette a novemberi emelést

A miniszterelnök a parlamentben közölte, hogy novemberben lesz nyugdíjemelés. Orbán Viktor a svéd NATO-csatlakozásról azt mondta: nincs...

A Real Madrid veresége ellenére is sportszerű maradt Jude Bellingham

Bellingham visszafogott teljesítmény nyújtott, de tiszteletteljes maradt.

0

Sport

Hatalmas balhé tört ki a rangadón, félbeszakították a mérkőzést

Az Ajax szurkolói a mérkőzés felfüggesztése után is folytatták a rendbontást.

Szoboszlai-kritika: kormányos a gépházban, technikája finom, akár a selyem

Parádés osztályzatok, nem tud betelni a brit média honfitársunk játékával.

A fantasztikusan játszó Szoboszlai Dominik vezérletével nyert PL-rangadót a Liverpool - videó

Kerkez Milos öngólt fejelt a Bournemouth-ban, a csapata kikapott a Brighton otthonában.

Beolvasott a szövetségnek, és lemondta a válogatottságot a Fehérvár játékosa

Szerinte a futball tönkretételén dolgoznak a pozícióban lévő emberek, a futballista pedig ebben nem szeretne részt venni.

Meglepő dolgott mondott a győztes góljáról Lisztes Krisztián

A Kisvárda elleni meccs egyetlen gólszerzője szerint nincs hiányérzetük.

A Debrecen hatalmas verést kapott hazai pályán a Bajnokok Ligájában

Szikora Melinda és Faluvégi Dorottya csapatától.

Visszavonul a hatszoros olimpiai bajnok

Visszavonul a hatszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok német szánkós Natalie Geisenberger.

Három hónappal az esküvőjük után meghalt az angol kapus felesége

Szívszorító üzenetben búcsúzott a gyászoló férj.

Máté Csaba elárulta, hogy miért volt Fehérváron

Noha az utóbbi napokban egyre többet lehetett hallani arról, hogy Máté Csaba melyik csapat irányítását veheti át, a szakember a Sportálnak elárulta, a jövője még képlékeny. Abban pedig nem kell szenzációt keresn

A veretlenségét és az első helyet is elveszítette a Real Madrid a városi derbin – videóval

Az Atlético Madrid három fejesgóllal mattolta a Real Madridot, amely a 3–1-es zakó után a veretlenségét, valamint az első helyet is elveszítette.

Kiállítás, büntető, hat gól – és újabb fájó pofon Fehérváron – videóval

Újabb fájdalmas pontvesztés Fehérváron: a hazai együttes Kalmár Zsolt góljával szerzett vezetést a Zalaegerszeg ellen, ám a vendégek fordítottak a Fiola Attila kiállítása után emberhátrányban játszó Vidi ellen

0

Bulvár

Másfél éven belül eldőlhet, Európában marad-e Magyarország

Orbán Viktor és Nagy Márton is a növekedés évének hirdette meg 2024-et, de elkerüli-e az ország a következő években, hogy török vagy latin-amerikai spirálba kerüljön?

Trokán Nóra közleményt adott ki, miután senki nem fordult meg a testvérének a The Voice-ban

Trokán Nóra testvére, Magyar Elektra a The Voice színpadán omlott össze. 

Jelentősen csökken a benzin ára

A gázolaj ára viszont közel van a 700 forintos rémálomhoz.

Európa értetlenül áll Lengyelország döntése előtt, hogy leállítja az ukrajnai fegyverszállítást

Vajon ez a szorongás jele a lengyel kormányon belül az október 15-i választások előtt, vagy a Kijev és Varsó, a legmeghatározóbb európai szövetségesek közötti szakadás valós veszélye – teszi fel a kérdést a

Újabb részletek derültek ki az Olaszországban tengerbe fulladt magyarok tragédiájáról

A két férfi Livorno közelében közelében veszett a tengerbe.

Fellélegezhetnek az ingatlantulajdonosok: békén hagyja őket a kormány

Ha nem kezdődik meg a felkészüléshez szükséges anyagok közzététele és a lakosság tájékoztatása a közelgő, nagy horderejű változásokról, akkor nyomos indoka áll fenn annak, hogy a jogalkotó elhalassza az E-ING

Ismét terjedni kezdett a történelem egyik legpusztítóbb betegsége

A WHO szerint egy év alatt duplájára nőtt az esetszám.

Szívszorító titok Bujtor István haláláról: ezért nem merték elmondani a tragédia hírét a színészóriás édesanyj...

Idén már 14 éve nincs köztünk Bujtor István: az Ötvös Csöpi karakterét alakító színészlegenda emlékét máig őrzi az ország, ám az mind mai napig nem tisztázott, milyen betegség támadta meg a szervezetét. Hal

Egy eltűnt kétéves kislányt találtak egy sötét erdőben - de nem volt egyedül

Szerda este 8 óra körül riasztották a rendőrséget, hogy eltűnt egy kétéves kislány.  

Hatalmas balhé tört ki a rangadón, félbeszakították a mérkőzést

Az Ajax szurkolói a mérkőzés felfüggesztése után is folytatták a rendbontást.

0