Ezt olvasta már?


Továbbjutásával biztosan csoportkörös valamelyik európai kupában a Vidi FC

A Vidi FC kedden hazai pályán gól nélküli döntetlennel őrizte meg az első mérkőzésen elért 1-1-s eredményt a svéd Malmővel szemben, így bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének negyedik, utolsó fordulójába.

Ezzel biztossá vált, hogy a fehérvári együttes 2012 után újra ott lesz valamelyik európai kupasorozat csoportkörében, a BL-selejtező utolsó fordulójának vesztese ugyanis az Európa-liga főtábláján folytathatja.

A Vidi FC az úgynevezett play off-körben a Celtic Glasgow-t búcsúztató AEK Athénnal találkozik, az első mérkőzést a budapesti Groupama Arénában augusztus 21-én vagy 22-én, a visszavágót pedig egy héttel később rendezik.

Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló, visszavágó:

Vidi FC-Malmö (svéd) 0-0

Felcsút, Pancho Aréna, 3432 néző, v.: Javier Estrada (spanyol)

sárga lap: Kovács (80.), Pátkai (89.), Huszti (94.), illetve Dahlin (65.), Christiansen (78.)

Vidi:

Kovácsik - Fiola, Juhász, Vinicius, Stopira - Hadzic, Nikolov (Pátkai 85.) - Nego, Lazovic (Tamás 95.), Kovács (Huszti 89.) - M. Scepovic

Malmö:

Dahlin - Brorsson, Nielsen, Lewicki - Innocent (Gall 79.) - E. Larsson (Vindheim 75.), Christiansen, Bachirou, Rieks - Rosenberg, Strandberg (Antonsson 70.)

Ahogy várható volt, a kedvező helyzetben lévő Vidi Felcsúton is masszívan védekezett a mérkőzés elején és a Malmö birtokolta többet a labdát. A félidő legnagyobb helyzete mégis a Vidi előtt adódott: a 27. percben Scepovic beadásáról Kovács centikkel maradt csak le. A székesfehérvári együttes uralta az első játékrészt, a Malmö pedig hiába birtokolta többet a labdát, kapura veszélytelen volt.

Fordulás után megélénkült a játék, előbb Christiansen veszélyeztette Kovácsik kapuját, majd Hadzicnak kellett mentenie a kapu előterében. A 65. percben a Vidi büntetőhöz jutott: Lazovic kiugratásával Nego tört kapura, a svéd kapus pedig elütötte őt. Az óriási lehetőség azonban kihasználatlanul maradt, Lazovic tizenegyesét védte Dahlin.

A folytatásban a magyar bajnok már csak a védekezésre koncentrált, és bár a vendégeknek volt még egy-két veszélyesebb támadásuk, az eredmény nem változott.

Marko Nikolic a fehérváriak vezetőedzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatóján kiemelte: az egész magyar labdarúgásnak nagy dolog ez a továbbjutás. A szakvezető szerint nincs vége az álomnak, a fehérvári csapat szeretne bejutni a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

Kiemelte: nyilvánvalóan az AEK Athén a következő párharc esélyese, de az elmúlt két ellenféllel sem volt ez másképp, mégis a Vidi jutott tovább. Most is harcolni fognak a jó eredményért - tette hozzá.

Már biztos, hogy ebben a szezonban legalább 14 európai kupamérkőzést játszik a Vidi, a tavalyi nyolccal együtt ez már 22, amire lehet építeni - mondta Marko Nikolic. Hozzátette: a megnövekedett terhelés miatt az augusztus végi határidőig három-négy új igazolást tervez a csapat, külföldi és magyar játékosokat is. Vannak, akik eddig még nem találtak klubot vagy eddig nem szerettek volna Magyarországon játszani, de a főtáblás európai kupaszereplés vonzóbbá tette csapatát - fogalmazott.

Kérdésre válaszolva Nikolic elmondta: Lazovic kihagyott büntetőjénél szerencséjük volt, hogy a háló javítása miatti rövid szünetben a kispadnál, Juhász Roland csapatkapitánnyal közösen rendezhették a sorokat, és egy küzdős csapat folytatta a mérkőzést.

A svéd csapat vezetőedzője, Uwe Rösler a meccs utáni sajtótájékoztatóján azt mondta: büszke játékosaira, büszke a hozzáállásukra, úgy érezte, volt két-három momentum amikor gólt szerezhettek volna. Hangsúlyozta, úgy estek ki a BL-selejtezőből, hogy nem szenvedtek vereséget egyik mérkőzésen sem, de nem tudták ma és a múlt heti svédországi mérkőzésen sem megtenni a továbbjutáshoz hiányzó kis lépést. Hozzátette: azzal, hogy az Európa Ligában folytathatják, kaptak egy új lehetőséget.







0
0
0

hírek innen, onnan

Svédország feltartóztatott egy gyanús hajót - Nem az, aminek állítja magát

A svéd parti őrség vasárnap délután közölte, hogy lefoglalt egy tartályhajót a Balti-tengeren. A hatóságok feltételezése szerint a...

Derbi: 2 méteres fejes és 22 méteres bomba - videón a Fradi góljai, amikkel 2-0-ra vezet a szünetben

Zachariassen és Kanichowsky is betalált a zöld-fehérek részéről az Újpest elleni derbi első félidejében.

Baleset Balatonfőkajárnál – lezárták az M7-est Budapest felé

Három gépkocsi ütközött vasárnap délután az M7-es autópálya 87-es kilométerszelvényénél Balatonfőkajár térségében, a hatósági...

Miniszter felesége hozta be Amerikából az anyák napját: ezzel lepik meg idén a mamákat a magyarok

Hol vannak már azok az anyák napják, amikor az ember egy csokor kertből lopott orgonával állított haza, és letudta ennyivel az ünnepet? Ma...

Tömegbaleset az M7-esen: elesett a sztráda Budapest felé vezető szakasza

Három gépkocsi ütközött össze az M7-es autópálya 87-es kilométerszelvényénél, Balatonfőkajár térségében, a Budapest felé vezető...

Botrány Dunaharasztin: ellopták a feldíszített májusfát

Egyelőre keresik Dunaharasztin azokat a duhaj legényeket, akik a sváb hagyomány szerint feldíszített és a helyszínre szállított fa...

A főváros már mindenkinek megfelelő megoldást keres, miután Magyar Péter bírálta Karácsony Gergelyék koncertjét

Karácsony Gergely a NER-t búcsúztató koncertet hirdetett a pesti rakpartra, amit a Tisza Párt elnöke élesen bírált. A Főpolgármesteri...

A dinók az elpusztult északi-sarki óriáskontinensről kiindulva hódították meg a világot

A sarkvidéki dinők alig várták, hogy lehűljön a Föld, és kihaljanak a versenytársaik.

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon - közölte a Magyar Mérnöki Kamara az MTI-vel az elektromobilitásról...

Szobraink – Budapest szobrai beszédesek, a leginkább rólunk pletykálnak

Dózsa György és a legkigyúrtabb buszsofőr, avagy a történelem átírása nem sok időt igényel, és lehet sikeres. 

Vasszigort vetnek be a törökországi nyaralókra: ezer eurós büntetés lehet a füstölgésből

Dohányozni tilos a strandon, a köztereken és vízipipázni sem lehet a kávézóban: Törökország egy készülő törvény alapján a...

0

Sport

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb

A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.

Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező

Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.

Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg

Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.

Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját

Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.

Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja

A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.

Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések

Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.

Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása

Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.

Furcsa üzlet készül Győrben: az ETO rögtön továbbadhatja magyar válogatott játékosát

Schön Szabolcs sorsa érdeke fordulatot vehet a nyár folyamán.

Megszakadt a Ferencváros szériája, négy kupagyőzelem után a Győr kiejtette riválisát

A 15-szörös győztes kisalföldi csapat sorozatban a 22. kupadöntőjét játszhatja vasárnap.

Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Véletlen lenne? Az FTC elképesztő módon tartja be a magyarszabályt az Újpest elleni derbin

Az Újpest elleni derbi előtt „igazolt” a Fradi magyar védőt.

0
0

Bulvár

Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet

Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.

Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában

Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.

Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást

Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.

Csőmell-szindrómával élni: „32 évbe telt, hogy ne csak a fejemmel, a szívemmel is elfogadjam magam”

Fanni tubuláris melldeformációval született, amelynek plasztikai korrekciójához hosszú út és hét operáció vezetett, de a rendellenesség az önértékelésére és a párkapcsolataira is erősen hatott.

Több mint 1 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek a trükkös „gépbeszerzők”

A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói, egy mezőgazdasági vállalkozás indokolatlanul magas áron történő gépbeszerzéseit vizsgálták; az illegális ügylet több mint 1 milliárd forinttal

Horror az egyetemeken – Professzorok panaszkodnak, hogy feldarabolják és legyilkolják az előadásiakat

Felháborodást váltott ki az Arizona Állami Egyetem új, mesterséges intelligenciára épülő oktatási platformja, amely az oktatók előadásait rövid klipekre bontva automatikusan generál tananyagokat, sokszor az érinte

Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus

Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Tóth Vera most verte be az utolsó szöget Tóth Gabi koporsójába

Tóth Gabi nővére, Tóth Vera a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a művészeket támogató Nemzeti Kulturális Alapot övező támogatási botrányról. Szerinte aki nem „csókos”, az nagyon nincs könnyű helyzet

Kétméteres óriás állat tűnt fel egy Baranya vármegyei kertben, a trópusokon szoktak ilyesmit fényképezni

Ritka pillanat, lencsevégre kapták hazánk egyik legnagyobb testű hüllőjét.

Minden nő a cargo nadrágért rajong idén tavasszal: nemcsak sikkes, de praktikus viselet is

A bő szárú farmerek után új kedvenc lép színre: a cargo nadrág – de nem úgy, ahogy eddig ismertük. A praktikus darab most kifinomultabb, nőiesebb formában tér vissza, és meglepően sokoldalúan kombinálható a tav

0