UEFA - Európa-liga döntőt rendeznek a Puskás Arénában
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfői döntése alapján 2022-ben a budapesti Puskás Arénában rendezik az Európa-liga döntőjét.
hirdetés
A végrehajtó bizottság amszterdami döntése sporttörténelmi jelentőségű, mivel Magyarországon korábban még sosem rendeztek egymeccses döntőt egyetlen férfi nemzetközi kupasorozatban sem.
Az El fináléjának 2022. május 18. vagy május 25. a tervezett dátuma.
A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint a pályázati felhívást a nemzeti szövetségek 2019. május 31-én kapták meg, majd a pályázati kiírást július 5-én. A benyújtás határideje 2019. október 28. volt.
"A pályázat elkészítése során a szövetség együttműködött a kormányzat különböző szintjeivel, a Puskás Aréna vezetésével, a fővárosi önkormányzattal, közlekedési társaságokkal, szállodákkal, turisztikai szolgáltatókkal és más területek szakértőivel is" - olvasható az MLSZ cikkében.
Magyarország az utóbbi években több rangos európai futballeseménynek is elnyerte a rendezését: 2019-ben női Bajnokok Ligája-döntő színhelye volt a Groupama Aréna, idén a férfi Európa-bajnokság három csoportmérkőzésére és egy nyolcaddöntőjére kerül sor a Puskás Arénában, 2021-ben pedig Magyarország társrendezője lesz az U21-es kontinensviadalnak.
hírek innen, onnan
Megrémültek a rajongók Pamela Anderson arcától, pedig csak smink nélkül lépett az utcára
Ha túl sok rajtad a smink, az a baj, ha nincs rajtad, az a baj. Ha öregszel, az a baj, ha küzdesz ellene, az a baj, miért vagy ilyen...
Ez a nap híre: így spórolhatsz havi 60 ezer forintot.
Egy átlagos magyar évente 65 kiló élelmiszert dob a kukába.
Kerékkulccsal fenyegette, napokon át bántalmazta volt élettársát egy pápai férfi
A rendőröknek sikerült elfogniuk a férfit.
Mindenki megdöbbent: ezt gondolja Gisele Bündchen 1 évvel a válása után
Tom Brady-vel 13 évig volt házas a szupermodell, Gisele Bündchen. A hátvéd és a szépség 2022 októberében intettek búcsút egymásnak.
Egy évtized után térhettek vissza a fürdőzők a világváros tengerpartjaira
Hatalmas víztisztítási művelet kezdődött.
Repülés közben vesztette eszméletét a nő
Hirtelen elvesztette eszméletét egy utas a Máltából Budapestre tartó repülőgépen a napokban. Szerencsére két mentődolgozó is azzal a...
Halálos baleset az M9-es úton - fotó
Felborult autójával és meghalt egy férfi.
Ma sem remekel a BUX
Alulteljesítő ma a magyar piac a nyugat-európai tőzsdékhez képest, miközben az irányadó európai indexek 1 százalék körüli pluszban...
Izgalmas, jön az első euróalapú magyar részvény
A szakmai befektetők mellett magyar lakossági befektetők is részesedhetnek a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) első euróalapú...
Meghalt Szirtes András
A filmrendező 72 éves volt.
„Úristen, ébren van, csináljatok valamit.” – műtét közben tért magához a beteg
Több szabály fölött is elsiklottak az orvosok.
Fejlesztett az OBA, mely erősíti a pénzügyi stabilitást
A bejelentési felület alkalmanként csak azokra az időszakokra nyílik majd meg, amikor az OBA-nak kártalanítási kötelezettsége merül fel.
Sport
Ezt mondta Jürgen Klopp Szoboszlai Dominik óriási bombagóljáról
A magyar válogatott csapatkapitánya nagyon gyorsan beilleszkedett a Liverpoolba.
Kizárhatják a Barcelonát a Bajnokok Ligájából
Súlyos árat fizethet a spanyol sztárcsapat a bíróbotrány miatt.
Hosszú időre kidőlt a Ferencváros magyar válogatott játékosa
Súlyos térdsérülést szenvedett.
Körözést adtak ki a sikkasztással gyanúsított magyar válogatott focista ellen
Tavasszal egyszer már feladta magát a korábbi játékos, aki újra eltűnt.
Hatalmas balhé a magyar focimeccsen: percekig verte egymást a focista és a karbantartó
A csatárt az MLSZ hároméves eltiltással büntette, a rendőrségen is feljelentették.
Őrültség volt Cristiano Ronaldo leigazolása
A Manchester United norvég edzője hosszú interjúban beszélt arról, hogy kiket nem vehetett meg és a kirúgásáról is.
Új tulajdonosa lett a Liverpool focicsapatának
Szoboszlai Dominik együtteséből egy újabb amerikai cég vásárolt részesedést.
Kubatov Gábor: Megtört a jég Győzikével kapcsolatban
A Ferencváros csapatát erősíti.
Faris Pemi Moumbagna berontott a Puskás-díjért
A Norvég Kupában született meg a szezon egyik legparádésabb gólja.
A Real Madrid is bejelentkezett a megsértett gólkirályért
A Chelsea is vinné a csatárt, de még így is a szaúdi klubok állnak a legjobban a hajszában.
Megőrült a világ: ilyen még nem történt a spanyol bajnokságban
Ez az igazi katalán csoda.
Soha nem volt ennyire borzalmas szezonrajtja José Mourinhónak
Eljött az a bizonyos harmadik szezon, és Mourinhót elérte a kirúgás szele.
Bulvár
Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos
Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.
Nyugdíjemelés: elszámolta magát Orbán Viktor
Nagyvonalú számítást közölt a miniszterelnök.
Meggyilkolták az eltűnt 21 éves fiút egy csepeli gyártelepen, egy kaszáló munkás talált a holttestére
Kivitte két huszonéves férfi a volt kenyérgyár területére, majd egyikük megkéselte.
Ekkor érdemes abbahagynod ősszel a fűnyírást – és egyéb őszi kertészeti tippek
Az ősz nem csupán a forró italok és a bekuckózás ideje, hanem kertészeti szempontból is jelentős időszak. Ilyenkor készítjük fel kertünket a télre és a következő tavaszra. Íme néhány hasznos tipp, hogy kerted
Csíkos köröm, mi okozhatja?
A körmeink egészsége sokszor háttérbe szorul, pedig a csíkos körömnek is lehetnek az egészségügyi okai, amire érdemes odafigyelni.
Mészáros Lőrinc mindenki előtt csókolódzott Várkonyi Andreával
Mészáros Lőrinc az Alapítvány az Innovatív Oktatásért szakmai konferenciáján tűnt fel.
Gátolja az agyi fejlődést, de a magyar szülők nem vesznek tudomást róla - A te gyereked mennyit ül kütyük előt...
Magyarországon már az egyéves gyerekeknek is van napi tapasztalata a képernyőkkel.
Megerőszakolta a 17 éves várandós nevelt lányát, és annak hároméves kislányával is erőszakoskodott
Azzal fenyegette a lányt, ha nem teszi amit mond, lemondanak a kislánya gyámságáról, így elveszíti őt. 16 év fegyházra ítélték a férfit, de az ügyészség szerint súlyosabb büntetést érdemel.
„Hát ebben az országban mindent meg lehet úszni?.” – Megnéztük a Magyarázat mindenre című díjnyertes magyar fi...
A film, ami mindent elmond az elmúlt tíz évünkről ebben az országban. És mégis jó nézni!
Elképesztő, milyen időjárás vár ránk a következő napokban: még sohasem végződött így a szeptember
Sőt, vasárnap beköszönt az október, de mi ebből semmit sem fogunk érezni.
A Fricska szépfiúja üzent a magyaroknak, Tóth Gabi kedvese az egész országnak küldött véleményt
Papp Máté Bence üzent Magyarországnak, nem akármi szerepelt a videóban.
blogmorzsák
Egy félszeg fiatalember különös története
Az cseh új hullám kultfilmje, a Szigorúan Ellenőrzött Vonatok Oscar-díjat is nyert Legjobb külföldi film kategóriában.
Megbízható, hazai elemből szeretünk építkezni
Egy 100 éves termék, amit hazai munkaerővel, hazai nyersanyagból gyártanak nálunk is 30 éve.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat