Ezt olvasta már?


Ügyészség: tizenhárom ember őrizetben rendőrök bántalmazása miatt

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség alig több mint egy hét alatt hat ügyben tizenhárom ember őrizetét rendelte el hivatalos személy elleni erőszak bűntettének elkövetése miatt. Több ügyben már bírósági ítélet is született.

A Központi Nyomozó Főügyészség pénteken közölte, a debreceni ügyészség indítványára a bíróság gyorsított eljárásban három napon belül elítélte azt a borsodi párt, amelynek tagjai november 10-én alkoholfogyasztás után veszekedni kezdtek, majd a 25 éves férfi gépkocsijával nekihajtott egy társasház bejárati ajtajának. Az intézkedéskor az elkövető agresszívvé vált, rátámadt a rendőrökre, egyiküket fojtó fogással átkarolta, ellenállását csak könnygázspray alkalmazásával tudták megtörni.

A Kazincbarcikai Járásbíróság bűnösnek mondta ki a vádlottakat hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, amit a nő bűnsegédként követett el. A bíróság a férfit 1 év 10 hónap, 3 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és 400 ezer forint pénzbüntetésre, 26 éves barátnőjét 1 év, 2 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és 225 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

Az ítélettel szemben az ügyész mindkét vádlott terhére súlyosításért fellebbezett.

A Mezőkövesdi Járásbíróság 3 év szabadságvesztésre és 5 év járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a 31 éves férfit, aki november 7-én a hajnali órákban ittas állapotban, érvényes vezetői engedély nélkül, a kijárási korlátozást figyelmen kívül hagyva úgy hajtott gépkocsijával, hogy azt a rendőrautó felé kormányozta, amivel a rendőröket is veszélyeztette.

Az ügyész súlyosításért, valamint a letartóztatás megszüntetése miatt fellebbezést jelentett be.

Közölték azt is, a Debreceni Járásbíróság az ügyészség indítványára letartóztatta azt a hétfős családot, amelynek tagjai a körözés alatt álló rokonukkal szemben intézkedő rendőrökre támadtak november 9-én.

A nyomozó ügyészség a múlt hétvégén három ügyben rendelte el azoknak a borsodi férfiaknak az őrizetét, akiket szintén hivatalos személy elleni erőszak bűntettének elkövetése miatt hallgattak ki gyanúsítottként.

A bíróság az ügyészi indítványnak megfelelően valamennyiüket letartóztatta - áll a közleményben.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

„Kezdd el időben” – a magyarok szerint ez a legfontosabb pénzügyi tanács

A Global Money Week apropóján egy elgondolkodtató kérdés kerül előtérbe: ha visszaküldhetnél egy üzenetet az időben egy palackban,...

Törvényi döntés. Nyugdíjasok utazási utalványának friss szabályai

A 65 év alatti, nyugdíjban vagy más meghatározott ellátásban részesülő személyek évente kiállított utazási utalvány segítségével...

Elfelejtheted a Birmingham bandáját – ezek a sorozatok még jobbak

A bűnügyi műfaj Hollywood egyik legerősebb történetmesélési terepe maradt, ugyanakkor a 21. század televíziós forradalma során olyan...

Lebukott a Samsung titkos újdonsága – mobil, ami felkavarhatja a piacot

A GSMA adatbázisában három új Samsung készülék jelent meg, köztük a várhatóan szeptemberben érkező Galaxy S26 FE.

Az ALDI-ban váltod vissza a műanyag palackokat? Akkor jobb, ha tudsz erről...

Az ALDI Magyarország üzleteiben egyre nagyobb mennyiségben váltják vissza az italcsomagolásokat: a hazai visszaváltási rendszer indulása...

Szerelmi háromszögből galaktikus háború jöhet a legjobban várt sci-fiben

A Dűne harmadik részében Chani és Irulan végre nyíltan szembekerül egymással Paul Atreides miatt.

A 21. század legfontosabb westernfilmjei 2000 és 2025 között

Ezek a filmek formálták a western műfaját 2000 és 2025 között.

Európának tervezve: megérkezett az új Omoda 7

A szuper hibrid Omoda 7 érkezésével teljessé vált az Omoda modellcsalád

Több száz kertészt keresnek: már a fizetéseket is nyilvánosságra hozták

Egyre nagyobb a kereslet a kertészek iránt: a legfrissebb információk szerint több száz új dolgozót keresnek ezen a területen, főként a...

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintjába került - itt mértek be 1300 autóst

Az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1301-en lépték át. Volt két sofőr, aki a...

Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak

Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

0