Ezt olvasta már?


Új eljárással a burgonyavírus ellen

A Debreceni Egyetem AKIT Nyíregyházi Kutatóintézetének Biotechnológiai Laboratóriumában olyan módszereket fejlesztettek ki, amelyekkel a vírusfertőzött burgonya-alapanyagokból nagy hatékonysággal lehet vírusmentes szaporítóanyagot előállítani.

A burgonyát több mint 30 féle vírus fertőzheti, ezek közül a legelterjedtebbek a burgonya levélsodró, az Y, az X, az A, az M és az S vírusok. A különböző kórokozók által okozott tünetek nagyon változatosak lehetnek, kifejlődésüket számos környezeti tényező befolyásolja, valamint jelentős szerepe van a burgonyafajtának is. A fertőzött növény gyakran tünetmentes, különösen M- és S-vírusfertőzöttség esetén, ugyanakkor egyéb vírusokkal való együttes fertőződést követően a termésveszteség akár 80 százalék is lehet.

- Egyes vírusok – például a levélsodró vírus – nem találhatók meg a merisztémában. Ha a fertőzött növényről osztódó szövetet izolálunk, majd arról szövettenyésztési technika alkalmazásával in vitro laboratóriumi körülmények között új hajtást regenerálunk, akkor levélsodró vírustól mentes törzsanyagokat kaphatunk. Bizonyos vírusok, például az X, az M vagy az S vírusok fertőzésekor a merisztéma-tenyésztés önmagában nem elegendő, kombinálni kell egyéb kezeléssel: hő- vagy kemoterápiával – ismertette Dobránszki Judit, az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság tudományos főigazgatója.

Burgonya esetében gyakran alkalmazzák a kemoterápiát, mely során legtöbbször egy szintetikus ribozidot (Virazol) használnak a vírusok szaporodásának gátlására. A Virazol nagyobb koncentrációban alkalmazva erősen mérgező lehet a növény számára, kisebb töménységben alkalmazva azonban csökken a hatékonysága. A kellő mennyiséggel kezelt növények mintegy egyharmada lesz vírusmentes például S vírussal való fertőzéskor.

- A Nyíregyházi Kutatóintézet Biotechnológiai Laboratóriumában számos, antivirális hatású készítményt teszteltünk különböző koncentrációkban, eltérő időtartamban, önmagukban, illetve Virazollal kombináltan. Olyan módszereket dolgoztunk ki, melyekkel csaknem 90 százalékos vírusmentességet tudunk elérni M vírus, illetve kb. 70 százalékos hatékonyságot S vírus fertőzöttség esetén. A leghatékonyabb módszer leírására benyújtottuk nemzeti szabadalom igényünket – tette hozzá Dobránszki Judit.

A vírusmentesítési módszereket a „Burgonyarezisztencia-kutatás a globális éghajlatváltozás pusztításának mérséklésére” című projekt keretén belül fejlesztették ki a Debreceni Egyetem AKIT Nyíregyházi Kutatóintézet laboratóriumának kutatói.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Az Orbán-kormány megerősíti a védelmi ipari gyárak védelmét, terrorszervezetté nyilvánítja a csehországi merényletért felelősséget vállaló csoportot

A közel-keleti háborúval sajnos a terrorizmus olyan helyeken is felütötte a fejét, ahol nem vártuk – mondta a miniszterelnök.

„Hallgassatok a szívetekre!” – Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője nyílt levélben fordult a kisebb magyar ellenzéki pártok jelöltjeihez

A politikus szerint az szolgálja a hazaérdekét, ha példát vesznek az ő pártjáról, illetve Kopping Ritáról, aki szerinte erkölcsi...

Klímaválság a Mecsekben: az örökerdő lehet a túlélés egyetlen záloga?

A hőség és az aszály a fákat is próbára teszi. A folyamatos erdőborítás nem csupán esztétikai kérdés: a zárt lombkorona alatti...

The Washington Post: Megrendezett merényletet javasolt az orosz titkosszolgálat Orbán Viktor ellen egy kiszivárgott jelentés szerint

A lap által megszerzett és egy európai hírszerző szolgálat által hitelesített dokumentum szerint az orosz operatív tisztek azért...

5 dolog, amit a tudomány szerint jobb elkerülni a menstruáció első napjaiban

Noha minden nő ciklusa különbözik, vannak bizonyos dolgok, amelyeket ezekben a napokban jobb elkerülni. Ötöt a tudomány is alátámasztott.

Lakatos Laci fia már 11 éves: Lacika tiszta apja

Lakatos Laci örömmel újságolta a 11 éves fiával kapcsolatos legfrissebb híreket.

Így zajlik valójában egy rendőrségi feljelentés: mutatjuk lépésről lépésre

Szóban vagy írásban? Egyáltalán hol? Minden esetben meg kell adni a személyes adatokat?

A látszat csal: hiába a 238 milliárdos csúcs, szorul a hurok az uniós agrárkereskedelemben

Soha nem látott magasságokba emelkedett az Európai Unió agrár-élelmiszeripari exportja, ám az ünnepi számok mögött baljós árnyak...

Az Exatlon Bajnoka elhunyt édesapja előtt tiszteleg a versenyben: "Visszük tovább az örökségét."

Halász Jázmin úgy érzi, mindenre alaposan felkészült, ami rá várhat Dominikán. Ebben nővére, Vivien volt a nagy segítsége, aki az...

0

Sport

Mégsem önkezével vetett véget az életének, hanem meggyilkolták a brit bokszlegendát?

A pénteki stockporti halottkém-vizsgálaton kiderült, lehet, hogy Ricky Hatton nem öngyilkos lett, hanem valaki megölte.

Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit

A Football Meets Data legújabb erősorrendjében egy csapat kiemelkedik.

Bognár György egyik szeme sír, a másik nevet, a Paks a kiesés szélére lökte egykori csapatát

A találkozó elején két súlyos sérülés borzolta a kedélyeket.

Csillaghullás Liverpoolban: Szoboszlai lett az új király, Szalah trónja odalett

A Sky Sports megszavaztatta az újságíróit, feladat a PL jelenlegi legjobb játékosainak kiválasztása volt.

„Nem tudom, hányszor kell még elmon-danom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt

A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.

Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt

Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.

Tóth Alex csak nézett, a Manchester United botlott Bournemouthban

A magyar válogatott középpályás a kispadon ült.

Most aztán fájhat Slot feje, egymás után dőlnek ki a liverpooli alapemberek

Pedig a Vörösöknek nagy szükségük van a pontokra, újabb botlások már nem férnek bele a Premier League-ben.

A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt

A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.

Rátgéber László szerint megszületett a női Szoboszlai Dominik

Nemcsak a sikert értékelte, hanem kíméletlenül őszinte képet festett a magyar sportról is.

0
0

Bulvár

Állásinterjúra ment a nő: azonnal kidobták, amikor meglátták, milyen ruha van rajta

A pórul járt nőt olyannyira szíven ütötte az eset, hogy később a TikTokon kérte ki az internetezők véleményét. Végül akadtak olyan kommentelők, akik bizony nem az ő pártját fogták.

Andrej Babis Budapestre tartva a levegőben fordult vissza, miután kigyulladt egy izraeli fegyvergyár Csehországban

A CPAC vendége lett volna a cseh miniszterelnök, az esetet terrorcselekményként vizsgálják.

Győzike: „Lebombázzák Budapestet, ha nem a Fidesz nyer!”

Szokatlan gesztussal indult Gáspár Győző szereplése a Médiapiac podcastban. A showman a „Hajrá Partizán!” köszöntéssel üzent annak a csatornának, amelyet korábban még azzal vádolt, hogy megalázta. Győzike for

Pokolgép robbant Rómában – halottak

Róma külvárosában ketten meghalt egy robbanásban pénteken, a hatóságok szerint egy anarchista csoport tagjai voltak, akik pokolgépet gyártottak merényletre készülve.

Feljelentést tett Gulyás Gergely választási csalás miatt

Az érvénytelen szavazásra való felhívás bűncselekmény.

Döbbenetes titokra derült fény a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban, a fekete arany útjáról lerántották a leptek

Hatalmas a felfordulás a Barátság kőolajvezeték körül, azonban kevesen tudják a titkát.

Elhunyt Chuck Norris

86 évesen elhunyt Chuck Norris amerikai színész.

Mégsem önkezével vetett véget az életének, hanem meggyilkolták a brit bokszlegendát?

A pénteki stockporti halottkém-vizsgálaton kiderült, lehet, hogy Ricky Hatton nem öngyilkos lett, hanem valaki megölte.

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint

Súlyos balesetet szenvedett.

Ez a népszerű gyümölcs titokban roncsolja a vesét: életveszélyes következményekkel is járhat a fogyasztása

A vesék létfontosságú szerepet töltenek be a szervezet működésében, mégis sokszor észrevétlenül károsítjuk őket a mindennapok során. Meglepő, de akár egy egészségesnek hitt gyümölcs is komoly veszélyt jelen

0