Ezt olvasta már?

K&H: aratnak az okoseszközös fizetések, óránként több mint 5500 tranzakciónál tartanak

Továbbra is nagyon lendületes növekedést mutatnak az okoseszközös fizetések a K&H-nál.


Új időpontra helyezik át az idei Kékszalagot

A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöksége úgy döntött, hogy június elsejétől szigorú biztonsági szabályok betartásával újra lehet versenyeket szervezni. A Kékszalagot viszont biztosan nem rendezik meg az eredeti időpontban, azaz július 2-4-én.


hirdetés

A tókerülő verseny új időpontjáról a szakbizottságokkal, Balatonfüred városával, a szponzorokkal és a médiapartnerekkel egyeztetve legkésőbb május 29-ig hoz döntést a szövetség.

Az MVSZ vezetése a szakbizottságok javaslatára elfogadta, hogy a versenyrendszer újraindítása a biztonsági kockázatok minimalizálása érdekében a fokozatosság elvét követve történjen meg. Ennek értelmében június 1-től nyílik lehetőség a hivatalos rendszerben vitorlás versenyeket rendezni - áll a szövetség szerdai közleményében.

Az utánpótlás neveléssel foglalkozó tagszervezeteknek azt javasolják, hogy fokozatosan indítsák el ifjúsági programjaikat a megfelelő biztonsági intézkedések betartása mellett az MVSZ erre vonatkozó ajánlásainak figyelembevételével.

Holczhauser András főtitkár elmondta: a sportági szakszövetség több ajánlást is kidolgozott a versenyszezon beindításával kapcsolatosan, szem előtt tartva, hogy a veszélyhelyzetet csak könnyítette a kormányzat, nem pedig teljesen feloldotta. Ezeknek megfelelően a versenyek rendezése a szűken vett versenyzésre korlátozódna, azaz "fapados" regattákat lehet majd rendezni. Nincs lehetőség csoportosulásra, nem lehet tartani helyszíni nevezést, kormányosi értekezletet, fogadást, szponzortalálkozót és díjkiosztó ünnepséget sem. Mellőzni kell a nézőhajókat, valamint a cateringet. A rendező- és mentőhajók kötelező felszerelését ki kell egészíteni maszkkal, gumikesztyűvel és szemüveggel, amelyek használat utáni elkülönített megsemmisítéséről gondoskodni kell, csakúgy, mint a mentő- és rendezőhajók és eszközök naponta, minden használat előtti fertőtlenítéséről is.

 







0

hírek innen, onnan

Hátborzongató részletek derültek ki: 38 méteres alagutat épített az esztergomi robbantó, rendőröket akart ölni

Az esztergomi robbantás elkövetője az eddig beszerzett adatok szerint olyan, Magyarországon engedély nélkül nem beszerezhető, nagy...

Az őt ápoló mentősökre támadt az ittas férfi

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség...

Sokkoló dologra derült fény az esztergomi robbantással kapcsolatban, megszólalt a KNYF

Az esztergomi robbantás elkövetője az eddig beszerzett adatok szerint olyan, Magyarországon engedély nélkül nem beszerezhető, nagy...

Tíz éve összedőlt hídon navigálta át a férjét a Google Térkép, perel az özvegy

Egy férfi életét vesztette, miután éjszaka, a lánya születésnapi zsúrjáról hazafelé tartva, a Google Térkép egy olyan hídon...

EU-pénzek: ettől tarthat a kormány, ha októberig nincs alku

Diplomáciai fronton hatalmas lehet a tétje a következő heteknek.

Nagy a baj? Sürgősen meg kellett műteni a 89 éves Sophia Lorent

Aggódnak a rajongók a legendás színésznőért.

Korlátozza a hozzáadott mikroműanyagokat az Európai Bizottság

A jogszabály minden 5 milliméter alatti szintetikus polimer részecskére vonatkozik, amely szerves, oldhatatlan és ellenáll a lebomlásnak.

Kreml: felháborító a náci bűnök feledésbe merülése

Witold Dzielski ottawai lengyel nagykövet bocsánatkérést követelt.

Tovább erősít a Duna House Olaszországban

A Duna House bejelentette, hogy a leányvállalat, a Hgroup 2023. szeptember 22-én befektetési és együttműködési megállapodást írt alá a...

0

Sport

Hatalmas balhé tört ki a rangadón, félbeszakították a mérkőzést

Az Ajax szurkolói a mérkőzés felfüggesztése után is folytatták a rendbontást.

Szoboszlai-kritika: kormányos a gépházban, technikája finom, akár a selyem

Parádés osztályzatok, nem tud betelni a brit média honfitársunk játékával.

A fantasztikusan játszó Szoboszlai Dominik vezérletével nyert PL-rangadót a Liverpool - videó

Kerkez Milos öngólt fejelt a Bournemouth-ban, a csapata kikapott a Brighton otthonában.

Beolvasott a szövetségnek, és lemondta a válogatottságot a Fehérvár játékosa

Szerinte a futball tönkretételén dolgoznak a pozícióban lévő emberek, a futballista pedig ebben nem szeretne részt venni.

Meglepő dolgott mondott a győztes góljáról Lisztes Krisztián

A Kisvárda elleni meccs egyetlen gólszerzője szerint nincs hiányérzetük.

A Debrecen hatalmas verést kapott hazai pályán a Bajnokok Ligájában

Szikora Melinda és Faluvégi Dorottya csapatától.

Visszavonul a hatszoros olimpiai bajnok

Visszavonul a hatszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok német szánkós Natalie Geisenberger.

Három hónappal az esküvőjük után meghalt az angol kapus felesége

Szívszorító üzenetben búcsúzott a gyászoló férj.

Máté Csaba elárulta, hogy miért volt Fehérváron

Noha az utóbbi napokban egyre többet lehetett hallani arról, hogy Máté Csaba melyik csapat irányítását veheti át, a szakember a Sportálnak elárulta, a jövője még képlékeny. Abban pedig nem kell szenzációt keresn

A veretlenségét és az első helyet is elveszítette a Real Madrid a városi derbin – videóval

Az Atlético Madrid három fejesgóllal mattolta a Real Madridot, amely a 3–1-es zakó után a veretlenségét, valamint az első helyet is elveszítette.

Kiállítás, büntető, hat gól – és újabb fájó pofon Fehérváron – videóval

Újabb fájdalmas pontvesztés Fehérváron: a hazai együttes Kalmár Zsolt góljával szerzett vezetést a Zalaegerszeg ellen, ám a vendégek fordítottak a Fiola Attila kiállítása után emberhátrányban játszó Vidi ellen

0

Bulvár

Másfél éven belül eldőlhet, Európában marad-e Magyarország

Orbán Viktor és Nagy Márton is a növekedés évének hirdette meg 2024-et, de elkerüli-e az ország a következő években, hogy török vagy latin-amerikai spirálba kerüljön?

Trokán Nóra közleményt adott ki, miután senki nem fordult meg a testvérének a The Voice-ban

Trokán Nóra testvére, Magyar Elektra a The Voice színpadán omlott össze. 

Jelentősen csökken a benzin ára

A gázolaj ára viszont közel van a 700 forintos rémálomhoz.

Európa értetlenül áll Lengyelország döntése előtt, hogy leállítja az ukrajnai fegyverszállítást

Vajon ez a szorongás jele a lengyel kormányon belül az október 15-i választások előtt, vagy a Kijev és Varsó, a legmeghatározóbb európai szövetségesek közötti szakadás valós veszélye – teszi fel a kérdést a

Újabb részletek derültek ki az Olaszországban tengerbe fulladt magyarok tragédiájáról

A két férfi Livorno közelében közelében veszett a tengerbe.

Fellélegezhetnek az ingatlantulajdonosok: békén hagyja őket a kormány

Ha nem kezdődik meg a felkészüléshez szükséges anyagok közzététele és a lakosság tájékoztatása a közelgő, nagy horderejű változásokról, akkor nyomos indoka áll fenn annak, hogy a jogalkotó elhalassza az E-ING

Szívszorító titok Bujtor István haláláról: ezért nem merték elmondani a tragédia hírét a színészóriás édesanyj...

Idén már 14 éve nincs köztünk Bujtor István: az Ötvös Csöpi karakterét alakító színészlegenda emlékét máig őrzi az ország, ám az mind mai napig nem tisztázott, milyen betegség támadta meg a szervezetét. Hal

Ismét terjedni kezdett a történelem egyik legpusztítóbb betegsége

A WHO szerint egy év alatt duplájára nőtt az esetszám.

Egy eltűnt kétéves kislányt találtak egy sötét erdőben - de nem volt egyedül

Szerda este 8 óra körül riasztották a rendőrséget, hogy eltűnt egy kétéves kislány.  

Hatalmas balhé tört ki a rangadón, félbeszakították a mérkőzést

Az Ajax szurkolói a mérkőzés felfüggesztése után is folytatták a rendbontást.

0