Ezt olvasta már?


Újabb fővárosi ingatlan értékesítése ügyében tett feljelentést Budai Gyula

Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő befolyással üzérkedés és hivatali visszaélés miatt újabb fővárosi ingatlan értékesítése miatt tett feljelentést pénteken.

 

A kormánypárti képviselő az MTI-nek elmondta: a héten megjelent sajtóinformációk szerint egy, a III. kerületi Bécsi úton található 10,5 hektáros, fővárosi tulajdonú ingatlant adtak el egy osztrák befektetőnek.

Az ingatlan értékesítésében részt vevők - Barts J. Balázs, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatója és Berki Zsolt, aki többször közvetítőként jelent meg a Városháza eladásával kapcsolatban - ugyanazok, akik a korábbi, Nagytétényi úton található ipari park értékesítéséhez is köthetők - ismertette.

Budai Gyula közölte: a sajtóban a napokban megjelent hangfelvételen arra is tesznek utalást, hogy miután a Bécsi úti ingatlant eladták az osztrák befektetőnek, Berki Zsolt egy új autót vásárolt magának. Ez azt sejteti, hogy ismét korrupciós ügyről lehet szó - emelte ki a képviselő, hozzátéve: minden olyan esetben feljelentést tesz majd, amikor olyan információ jut tudomására, amely alapján bűncselekmény gyanúja merül fel egy ingatlan értékesítésénél.

Az országgyűlési képviselő beszámolt arról is: azért fordult ismételten a nyomozóhatósághoz, mert a héten Karácsony Gergely főpolgármester kétszer is olyan nyilatkozatot tett, hogy nem hajlandó összehívni a Fővárosi Közgyűlést, és vizsgálóbizottságot felállítani a fővárosi ingatlanügyek, illetve a Városháza eladásával kapcsolatos ügyek kivizsgálására.

 

 

MTI







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Miért készül szépészeti beavatkozásra a fiatal magyar nők harmada?

A 15-39 évesek csaknem negyede tervez szépészeti beavatkozást, a fiatal nők körében 30 százalékra rúg ez az arány - állapította meg...

A család, ahol a szülőknek nincsenek titkai a lányuk előtt – Még az ágyban is látja őket

A kamasz Marielle különleges képességgel bír. Mindig, minden körülmények között látja és hallja a szüleit, legyenek tőle bármilyen...

Magyar Péter: Az online térben Orbán még nagyobb vereséget szenvedett

A Tisza politikusa szerint a miniszterelnök nemcsak az utcán bukott el október 23-án. Állítása szerint a Nemzeti Menetet háromszor annyian...

Lesújtó kép a cégekről

Nemrégiben látott napvilágot egy felmérés a vállalatok belső kommunikációjának hatékonyságáról. Az adatokból kiderül, hogy bár...

Udvaros Dorottya üzent Nagy Ferónak: "Ne várjon másokra, adja vissza a díjat"

Újabb híresség szólalt meg a Nagy Feró körül kialakult botrányban: Udvaros Dorottya szerint a zenésznek magától kellene visszaadnia...

Díjazták a sajtószabadság hőseit, a magyar független sajtót is elismerték

A díjazottak közül ketten épp börtönben vannak, ketten pedig a legfőbb áldozatot is meghozták: életüket adták szolgálatteljesítés...

A DK meghallgat, megküzd, megvéd – ígérte Dobrev Klára

A pártelnök szerint az immár 14 éves a Demokratikus Koalíció egy új korszak kezdetén áll. Ő is országjárásba kezd.

Magyar filmek, hogyan tudnék élni nélkületek?

A magyar film az utóbbi tizenöt évben olyan volt, mint egy optikai csalódás, nem volt mindegy, hogy honnan néztük. Oscar-díjak,...

Sarkozy bevonulása, kirabolt Louvre és a Benjamin vihar a hét képein

A 2025. október 18. és 24. közötti időszak képeiből válogattuk össze heti képgalériánkat.

A Sióba hajtott egy autós, a sofőr a helyszínen meghalt

A járművet a tetejére borulva találták meg.

Egy fűszer, amit méltatlanul elfelejtett a magyar konyha

Mi lenne, ha a gulyásban nem paprika lenne, hanem gyömbér? Ha a bundás kenyér nem sósan, hanem citrusosan csípősen sülne? Nem légből...

Lamine Yamal ismét üzent a Real Madridnak: A félelmet már magam mögött hagytam

A Barcelona szélsője, Lamine Yamal több alkalommal is a Real Madrid ellen szólalt fel az el Clásico előtt. A madridi reakciójára...

0

Sport

A megkoronázott Kós Hubert újabb világcsúcsa után elvették a magyar úszó rekordját

Az úszás történetének egyik legemlékezetesebb éjszakáján a magyar olimpiai bajnok minden más férfiúszót felülmúlt, valamiért mégis szomorú.

Hornyák Zsolt: A kispadról telefonáltunk az MLSZ-nek. Nevetséges. Ki hozta ezeket a szabályokat?

A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt feldúltan nyilatkozott csapata 1–1-es döntetlenje után, melyet az MTK ellen értek el.

4–1 is lehetett volna. – az újabb vereség már Szoboszlaiék edzőjét is megreccsentette

A holland tréner úgy látta, ennél pocsékabb meccsük még nem volt az érkezése óta.

Hollandiában találták meg a megoldást Marco Rossi és a magyar válogatott csatárgondjaira

Az „új Puskásként” emlegetett támadó nyolc meccsen hét gólt vágott. Egyet korábbi klubja, az Ajax ellen.

Anglia ítéletet mondott: Szalah a zseniális gólja után is Szoboszlai árnyékában

A Liverpool újabb gyötrelmes meccse után az egyiptominak gólpasszt adó Szoboszlai lett a meccs embere.

Több mint hatvanmillió forinttól fosztják meg Kós Hubertet a szenzációs tarolása után

Hiába úszott világcsúcsokat és végzett a pontverseny élén, olimpiai bajnokunk elesik a pénzjutalomtól.

Csak Gulácsi áll Orbán előtt a Lipcse megsemmisítő rekordgyőzelme után

Dárdai Bencével ilyen még nem történt az idényben, a Bayern München sokáig emberelőnyben sem bírt a sereghajtóval.

Kerkez Milos nem teszi zsebre, amit az első liverpooli gólja után kapott Angliában

Borzasztó, szörnyű – angol legendák álltak bele Kerkez Milosba az első liverpooli gólja után.

Bírót cseréltek a Liverpool Brentford elleni meccsén a félidőben

Simon Hooper állítólag megsérült az első félidőben.

Kós Hubert újabb világcsúcsot úszott, magyar férfi ilyen sikert még nem aratott

Tizenhét századot faragott Coleman Stewart rekordjából.

Ezt mondta a megye I-es csapat vezetőedzője a 16–0-s vereség után

A Hajdú-Bihar vármegyei I. éllovasa, a Hajdúnánás 16–0-ra verte a sereghajtó Létavértest. A vendégcsapat vezetőedzője nem mindennapi nyilatkozatot tett a találkozó után.

0
0

Bulvár

A „halál háromszöge” az arcon: miért figyelmeztetnek rá a bőrgyógyászok?

A „halál háromszöge” az arc egy anatómiai területe, amely az orrtól a száj sarkáig terjed.

Pontosan ennyi alvásra van szükséged, életkorod szerint

Az alvás az egészségünk egyik legfontosabb alappillére, hiszen ez alatt töltődik fel a testünk és elménk egyaránt. Minden életkorban más-más mennyiségű pihenésre van szükségünk, de sokan nem is tudják, hogy po

Megszólalt a Ryanair utasa, aki a repülőgép ablakából fotózta le a Nemzeti Menetet, kapott egy burgert a Billogtól

A burgerező készített is egy rövid interjút a férfival, aki kíváncsiságból lefotózta a Tisza Párt vonulását. Elmondása szerint őt csak az érdekelte, hogy mennyien vesznek részt az október 23-ai rendezvényen.

Elkezdett kinyílni a cigány skatulya

A roma értelmiség felé dupla elvárás volt, hogy cigányokkal foglalkozzon, ami alapvetően határozta meg szerepvállalását – mostanában kezd nyílni a skatulya.

CNN: Trump olajszankciói akár meg is buktathatják Orbánt, aki szinte csak az oroszoktól hajlandó olajat venni

Miközben az EU-tagok leváltak az orosz energiaforrásokról, Magyarország 92%-ban Moszkvára támaszkodik. A leválás helyett nőtt a függőség.

A fiatal Orbán Viktorról minden eddiginél kihívóbb felvétel került elő

A magyar miniszterelnök egykori sportminiszterével, Deutsch Tamással együtt mutatott egy kicsit többet a kelleténél.

Fura videó jött Magyar Péter Nemzeti menetéről, most szivárgott ki

Nagyon gyorsan irányba rakták az egyik leghíresebb hazai influenszert.

A megkoronázott Kós Hubert újabb világcsúcsa után elvették a magyar úszó rekordját

Az úszás történetének egyik legemlékezetesebb éjszakáján a magyar olimpiai bajnok minden más férfiúszót felülmúlt, valamiért mégis szomorú.

Már ereszt az Otthon Start lufi

Az Otthon Start Program indulása óta folyamatosan csökken az érdeklődés a kedvezményes hitel iránt, legalábbis ami az internetes kereséseket illeti. Legtöbbször továbbra is Budapesten és a nyugat-magyarországi várm

0