Ezt olvasta már?


Újabb halálos lakástűz: életét vesztette egy ember Pécs belvárosában

Meghalt egy ember Pécsen egy belvárosi társasházi lakásban keletkezett tűzben csütörtökön.

Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivőhelyettese az MTI-vel közölte: egy négyemeletes társasház földszinti lakása gyulladt ki. A lángok a negyvenöt négyzetméteres lakás egyik szobájában keletkeztek, az ágy és annak környezete égett.

Tizenkilenc tűzoltó öt járművel percek alatt a helyszínre ért, rövid idő alatt megfékezték a lángokat, a sűrű füsttel telítődött lépcsőházból pedig három embert kísértek ki.

A kigyulladt lakásban ketten voltak, egyiküknek sikerült kimenekülnie, a másik ember életét azonban már nem tudták megmenteni - írta közleményében az OKF szóvivőhelyettese.

(MTI)







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Szörnyethalt két túrázó a Fogarasi-havasokban, miután több száz métert zuhantak

A holttestek kiemelését a rossz idő miatt elhalasztották.

Az oroszok ezúttal a japán légteret sértették meg

Nukleáris fegyver szállítására is képes orosz stratégiai bombázók a japán légteret súrolva repültek végig a szigetország partjai...

Egy 1867-es „őrült” elmélet a csomózott atomokról választ adhat a legnagyobb kérdésre

Kelvin 1867-es „őrült” ötlete új életre kel: japán fizikusok szerint a világegyetem hajnalán létrejött csomók dönthették el, hogy...

A magyar kormányfőt fogadta a pápa

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes társaságában látogatást tesz a Vatikánvárosi Államban és...

XIV. Leó pápa magánaudencián fogadja Orbán Viktort, Semjén Zsolt is a miniszterelnökkel utazik

A kormányfő Semjén Zsolttal közösen látogat a Vatikánba, majd Rómában munkamegbeszélést folytat Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel. 

Littler nem lesz Európa-bajnok, ám teljesen mással foglalkozott a kiesés után

A világelsőség is elúszott a 18 éves angolnak, akit James Wade győzött le az Eb-n.

Többször próbált visszatérni a rács mögé a tévedésből kiengedett rab, de a börtönőrök elzavarták

A szemtanúk szerint másfél óráig ácsorgott a börtön előtt és négy vagy öt alkalommal próbált visszatérni oda, mielőtt...

Két magyar fiatal halt meg az osztrák autópályán történt pokoli balesetben

Szombatra virradó éjjel halálos baleset történt az osztrák A9-es autópályán, amelyben két fiatal férfi életét vesztette. A tragédia a...

Kutyát szeretnél? Így találd meg a hozzád legjobban illő fajtát

Kis kedvencünk kiválasztása ugyanakkora fejtörés mint öröm mivel több szempontot is fontos figyelembevenni.

Semjén Zsolttal megy Rómába a miniszterelnök

Orbán Viktort fogadja XIV. Leó pápa..

Egyetlen vasútvonalon jár csak az áramszedős busz: igazi magyar találmány

Elképesztő sebességgel hasítottak a magyar vonatok egykor, ma is megirigyelnénk.

0

Sport

A megkoronázott Kós Hubert újabb világcsúcsa után elvették a magyar úszó rekordját

Az úszás történetének egyik legemlékezetesebb éjszakáján a magyar olimpiai bajnok minden más férfiúszót felülmúlt, valamiért mégis szomorú.

Hornyák Zsolt: A kispadról telefonáltunk az MLSZ-nek. Nevetséges. Ki hozta ezeket a szabályokat?

A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt feldúltan nyilatkozott csapata 1–1-es döntetlenje után, melyet az MTK ellen értek el.

Hollandiában találták meg a megoldást Marco Rossi és a magyar válogatott csatárgondjaira

Az „új Puskásként” emlegetett támadó nyolc meccsen hét gólt vágott. Egyet korábbi klubja, az Ajax ellen.

4–1 is lehetett volna. – az újabb vereség már Szoboszlaiék edzőjét is megreccsentette

A holland tréner úgy látta, ennél pocsékabb meccsük még nem volt az érkezése óta.

Csak Gulácsi áll Orbán előtt a Lipcse megsemmisítő rekordgyőzelme után

Dárdai Bencével ilyen még nem történt az idényben, a Bayern München sokáig emberelőnyben sem bírt a sereghajtóval.

Kerkez Milos nem teszi zsebre, amit az első liverpooli gólja után kapott Angliában

Borzasztó, szörnyű – angol legendák álltak bele Kerkez Milosba az első liverpooli gólja után.

Kós Hubert újabb világcsúcsot úszott, magyar férfi ilyen sikert még nem aratott

Tizenhét századot faragott Coleman Stewart rekordjából.

A pálya elnémult: elhunyt Hagyaczki József, a Mezőkövesd ügyvezető igazgatója

Rettenetes hírről számolt be a Mezőkövesd Zsóry: Hagyaczki József, aki több mint két évtizeden át volt a mezőkövesdi labdarúgás meghatározó alakja, 76 évesen elhunyt.

Bírót cseréltek a Liverpool Brentford elleni meccsén a félidőben

Simon Hooper állítólag megsérült az első félidőben.

Anglia ítéletet mondott: Szalah a zseniális gólja után is Szoboszlai árnyékában

A Liverpool újabb gyötrelmes meccse után az egyiptominak gólpasszt adó Szoboszlai lett a meccs embere.

Kerkez gólt szerzett, Szoboszlai gólpasszt adott, de így is elbukott a Liverpool

A videóbíró is főszerepet kaphatott volna az első félidőben – nehéz lesz megmagyarázni, miért nem lépett közbe.

0
0

Bulvár

Rendkívüli módon beleállt a Békemenetbe egy budapesti étterem, nem ez az első durva húzásuk

Egy magyar étterem bejegyzése döntheti el, hogy hányan voltak valójában a Békemeneten?

A „halál háromszöge” az arcon: miért figyelmeztetnek rá a bőrgyógyászok?

A „halál háromszöge” az arc egy anatómiai területe, amely az orrtól a száj sarkáig terjed.

Pontosan ennyi alvásra van szükséged, életkorod szerint

Az alvás az egészségünk egyik legfontosabb alappillére, hiszen ez alatt töltődik fel a testünk és elménk egyaránt. Minden életkorban más-más mennyiségű pihenésre van szükségünk, de sokan nem is tudják, hogy po

Megszólalt a Ryanair utasa, aki a repülőgép ablakából fotózta le a Nemzeti Menetet, kapott egy burgert a Billogtól

A burgerező készített is egy rövid interjút a férfival, aki kíváncsiságból lefotózta a Tisza Párt vonulását. Elmondása szerint őt csak az érdekelte, hogy mennyien vesznek részt az október 23-ai rendezvényen.

Elkezdett kinyílni a cigány skatulya

A roma értelmiség felé dupla elvárás volt, hogy cigányokkal foglalkozzon, ami alapvetően határozta meg szerepvállalását – mostanában kezd nyílni a skatulya.

Döbbenetes mennyiségű kincset találtak Magyarországon, azonnali világszenzációt okozott a lelet

Attila, a hunok királya alighanem nagyon ideges lehetett az eltűnésekor, mert ekkora mennyiség csak az övé lehetett.

Bóka János: „Rémült hangulat uralkodott zárt ajtók mögött”

Az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint az ülés az Unió történetének egyik legkudarcosabbja volt.

CNN: Trump olajszankciói akár meg is buktathatják Orbánt, aki szinte csak az oroszoktól hajlandó olajat venni

Miközben az EU-tagok leváltak az orosz energiaforrásokról, Magyarország 92%-ban Moszkvára támaszkodik. A leválás helyett nőtt a függőség.

Fura videó jött Magyar Péter Nemzeti menetéről, most szivárgott ki

Nagyon gyorsan irányba rakták az egyik leghíresebb hazai influenszert.

Már ereszt az Otthon Start lufi

Az Otthon Start Program indulása óta folyamatosan csökken az érdeklődés a kedvezményes hitel iránt, legalábbis ami az internetes kereséseket illeti. Legtöbbször továbbra is Budapesten és a nyugat-magyarországi várm

0