Ezt olvasta már?


Újítsa meg a kertet tavasszal!

Az időjárás februárban még inkább télies, pedig ilyenkor már mindannyian vágyunk ki a szabad levegőre és nagyon várjuk a tavaszt. Nem érdemes magunkat abban a tévhitben ringatni, hogy még ráérünk, hiszen a jó idő hamarosan kopogtat a kerti kapun. A kert megtervezésének, a kerti munkák megkezdésének éppen itt az ideje.

 

Hogyan készítsük fel a kertet a tavasz közeledtére?

 

Érdemes előkészíteni a kert területét mielőtt bele fogunk az új szezon kerti munkálataiba. Tisztítsuk meg a területet, gyűjtsük össze a zöldhulladékot. Ilyenkor már ahhoz is megfelelő az időjárás, hogy elkezdjük előkészíteni a virágágyások helyét, illetve felfrissíteni a fákat és a bokrokat is. Ügyeljünk arra, hogy nem minden növénynek ugyanaz a kezelési módja, így ha bizonytalanok vagyunk, keressünk fel inkább egy szakembert.

 

Az e-kert.hu webáruházban számos olyan kerti bútort, illetve egyéb kiegészítőt találunk amivel feldobhatjuk a pihenésre szánt tereinket. Amennyiben egy új kerti medence kialakításán gondolkozunk, annak is érdemes még a február-március hónapban megkezdeni a tervezését. Kiválasztani a kertünkbe illő eszközöket és berendezéseket. Ráadásul ezekre a termékekre igénybevehetjük az otthonteremtési program nyújtotta lehetőségeket.

 

Újítsa meg kertjét az idei szezonban!

 

Az idő előrehaladtával változnak az igényeink és változnak a kert használati szokásaink is. Van akinek a kerti wellness lehetőség a fontos. Egy jól átgondolt megtervezett kertben helyet kaphat egy szuper családi medence, de akár egy szauna is. Másoknak egy új kerti kocsibeálló, vagy egy szerszámtároló faház lehet az álma. Az SZJA visszatérítés remek lehetőség lehet arra, hogy megvalósítsa régóta dédelgetett vágyait.

 

Fontos úgy kialakítani ezeket a tereket, hogy a nyári hőségben is kellemes pihenést nyújthassanak. És a csobbanás élményen túl a biztonságra is fordítsunk egy kis figyelmet. A napfény károsító hatásai ellen kiváló árnyékolástechnikai eszközökkel védekezhetünk. Kertünk adottságaitól függően, használhatunk napvitorlákat, terasztetőket, de akár egy pavilont vagy szaletlit is kialakíthatunk, ha van ehhez megfelelő helyünk.

Legyen a kert a pihenés szigete

 

Amennyiben a kert átalakításának ötlete már ott motoszkál a fejében, érdemes utána nézni a lehetőségeknek. Az interneten ma már számos ötlet és megoldási javaslat között válogathatunk. Tájékozódjon olyan helyről, ahol van lehetőség szakemberektől kérdezni, hogy a megfelelő méretű, illetve kialakítású termékeket válassza ki, amik leginkább megfelelnek az ön igényeinek.

 

Az e-kert.hu webáruházban olyan termékek közül válogathat melyek lapra szerelt állapotban vannak. A termékek elemeikre vannak szétbontva és ezután egybecsomagolva. Így a szállíthatóságuk, illetve az összeszerelésük sem okozhat gondot. Hibrid webáruházként élvezheti annak előnyeit, amit egy fizikai üzlet és egy webshop nyújthat együttesen. Szaktanácsadók állnak rendelkezésére, akiket telefonos ügyfélszolgálaton keresztül könnyen elérhet, illetve van lehetőség egyes termékek üzletben való megtekintésére is. Lehetőség van szaktanácsadókkal történő személyes egyeztetésre is, de ez előzetes, telefonos időpont-foglaláshoz kötött lehetőség.











0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

3 csillagjegy, akiket márciusban különleges lehetőségekkel szólít meg az Univerzum

A tavasz első heteiben különleges energiák mozdulhatnak meg három csillagjegy életében.

A Séfek séfe szerdai kiesője hét év után is stresszel küzd a konyhában: „Pszichológushoz fogok menni.”

Hét évvel első televíziós szereplése után újra a versenykonyhában találta magát Men Sovanara „Szovi”, a TV2 Séfek séfe...

Bezárták a legendás Sing Singet: egy hónapra lehúzhatta a rolót a kultikus klub

A hatóságok egy hónapra felfüggesztették a Sing Sing Music Hall működését, a klub szerint indokolatlan döntés született, amely egy...

Légiósok: Maszk nélkül, mosolyogva kapták lencsevégre a horrorsérülést szenvedő magyar támadót - fotó

Kiss Tamás még febrár végén a Pafosz elleni bajnokin szenvedett súlyos arcsérülést.

Szoboszlai indította be a Liverpoolt, a Barcelona hetet rúgott a BL-ben

Szoboszlai egy szögletvariációt értékesített, a Liverpool visszavághat a PSG-nek, a Bayern–Real már a nyolc között összejött.

Új autót vett a magyar milliárdos, meg is mutatta

Az is kiderül a hazai nagyon gazdag férfi videójából, hogy karbon van bőven az autón, és bikafejet formáz a hátulja. Na, kitalálod...

Az Egyesült Királyságig is ment kampánylevél Orbán Viktortól

A háborús riogatás sem maradt ki a levélből.

Indul a Millió lépés tavaszi kihívása – minden mozgás számít.

Megkezdőik március 23-án a Millió lépés 11 hetes kihívása: Magyarország egyik legnagyobb, mozgásra ösztönző közösségi programja...

Orosz kémek, befolyásolási kísérletek, és a politikai döntés, hogy ez ellen ne küzdjön keményen a hatalom

Magyarországon könnyebb lehet az orosz hírszerzés dolga, mert az állam nem tesz meg mindent vele szemben – vélte Krekó Péter és Panyi...

Becsapódtak a rakéták, súlyos károkat okoztak: lángokban áll a világ legnagyobb gázközpontja - Mi lesz így az energiaárakkal?

Irán rakétacsapást mért Katar legfontosabb cseppfolyósított földgáz (LNG) feldolgozó központjára, Ras Laffanra, súlyos károkat okozva...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

Az Afrikai Labdarúgó-szövetség közölte, hogy megfosztotta a szenegáli labdarúgó-válogatottat az idei Afrika-kupa-győzelmétől, így a döntő hosszabbításában alulmaradó házigazda Marokkóé az aranyérem. Legalá

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak

Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

0