Ezt olvasta már?

NB II: otthon kapott ki a Pécs, nyert a Vasas, ikszelt a Szpari Szegeden

A labdarúgó NB II 8. fordulójában megkapta idénybeli első gólját a Pécs, és ez mindjárt egy hazai vereséget is jelentett neki a Csákvár ellen.


Úszó ob - Debreceni harc a világbajnoki részvételért

Szerdától szombatig Debrecen ad otthon az úszók nagymedencés országos bajnokságának, melyen több számban is óriási csatára van kilátás, már csak azért is, mert itt alakulhat ki nagy részben az év főeseményére, a kvangdzsui világbajnokságra utazó keret.


hirdetés

A verseny a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA jóváhagyásával már olimpiai kvalifikációs viadalnak minősül, azaz Debrecenben ötkarikás időket is lehet teljesíteni, ugyanakkor egyelőre még a világbajnoki szintek fontosabbak a versenyzőknek.

Sós Csaba szövetségi kapitány a válogatási rendszer alapján a tavalyi glasgow-i Európa-bajnokságon és azóta elért időket a mostani országos bajnokságon úszott eredményekkel bezárólag veszi majd figyelembe a kerethirdetésnél.

Ez például azt jelenti, hogy az egyik "legsűrűbb" számban, férfi 200 méter pillangón a 2015-ben Kazanyban világbajnok Cseh Lászlónak nemcsak az első kettőbe kellene kerülnie a dél-koreai repülőjegyhez, hanem jobb időt kell úsznia a skóciai kontinensviadalon Milák Kristóf mögött ezüstérmes, olimpiai-3. Kenderesi Tamás 1:54.36 eredményénél.

A még mindig csak 19 éves Milákkal kapcsolatban - aki a tavalyi ob-n egyetlen századra maradt el Cseh László Európa-csúcsától - Sós Csaba az M1 aktuális csatornán kedden elmondta, a fiatal klasszis olyan idővel (1:52.79) rendelkezik, amivel az elmúlt négy évben minden világversenyt (olimpia, vb, Eb) megnyert volna, így ő akár nyugodtan kísérletezhet is Debrecenben, ahol éppen ezért több számban is rajthoz áll majd.

A szakember kifejtette, azoknak a versenyzőknek, akik világbajnoki A-szintet úsznak és eredményükkel benne vannak az első kettőben, bérelt helyük van a keretben.

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkát illetően a szövetségi kapitány megjegyezte, vegyesúszásban - Verrasztó Dávidhoz hasonlóan - olyan időeredményekkel rendelkezik, amelyek alapján gyakorlatilag garantált a helye a vb-csapatban. Ugyanakkor 200 méter pillangón például nem ígérkezik könnyűnek a dolga, hiszen a kihívói között ott van az Európa-bajnoki címvédő Kapás Boglárka, a korábbi ifjúsági olimpiai bajnok Szilágyi Liliána, a tavalyi, Buenos Aires-i ifjúsági ötkarikás játékokon aranyérmes Berecz Blanka, valamint a kétszeres Eb-ezüstérmes Jakabos Zsuzsanna is.

Sós Csaba hangsúlyozta, a 2016-os riói olimpia negatív tapasztalatai alapján döntöttek úgy, hogy ilyen korán kijelölik majd a vb-csapatot, ugyanis azt szeretnék, ha mindenki az év fő eseményén, jelen esetben a júliusi világbajnokságon úszná meg a legjobbját.

Az ob-n az előfutamokat reggel 9 órától, a döntőket pedig a szombati nap kivételével - amikor is 17.30 a kezdés - 18 órától rendezik. A finálékat az M4 Sport élőben közvetíti.







0

hírek innen, onnan

Tóth Andi elmondta, milyen férfira vágyik

A származásáról is beszélt.

Jegyüzérek markában a szurkolók: a Wembleyt is megtöltené a magyar válogatott

Eb-selejtezőre vagyonokért. A kereslet kialakítja ezt a fajta kínálatot.

WHO: jelentősen megnőtt a kolerás megbetegedések száma

Az Egészségügyi Világszervezet közlése szerint világszerte több mint kétszeresére nőtt tavaly a kolerás megbetegedések száma az...

Nem volt kötelező a forgalmikat szkennelni a hatósági áras üzemanyagok idejében

Az Átlátszó kiváncsi volt, mennyi 480 forintos üzemanyag fogyott az árstop idejében. A kutakon beolvasott forgalmikról szóló adatoknak a...

Így falták fel majdnem a krokodilok Szorcsik Vikit - "Az életemért futottam, rettegtem.”

Hátborzangató élményeiről mesél a magyar, női Indiana Jones.

Az ügyészség közölte: halálos csapda várta a rendőröket Esztergomban

Az esztergomi robbantás elkövetője az eddig beszerzett adatok szerint olyan, Magyarországon engedély nélkül nem beszerezhető, nagy...

Kósa Lajos elkésett Orbán Viktor beszédéről: képeken a parlament őszi ülésszakának nyitónapja

A Blikk is beszámolt róla, hogy ma a szokásoknak megfelelően Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött meg...

Eldőlt: jogerősen 12 évet kapott a nyíregyházi apagyilkos

Jogerősen 12 év szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla azt a férfit, aki közel négy évvel ezelőtt megölte az apját...

Nem csak folsavat és vasat kell szedni a kismamáknak! - A WHO ezeket is ajánlja

A mikrotápanyagok pótlása ma fontosabb, mint eddig bármikor.

A lista: a legjobb minisorozatok, amiket 2-3 nap alatt végignézhetsz

Szívesen nekiállnál egy jó sorozatnak, de nem akarsz belekezdeni semmi olyanba, amit hetekbe telne végignézni? Akkor válogass a legjobb...

Nem vagy felnőtt, amíg el nem éred a 30-at – állapította meg egy új kutatás. De miért?

A kutatások azt mutatják, hogy az emberek csak harmincas éveikre válnak igazán felnőtté. És itt van még egy új fogalom, a lelki...

Miley Cyrus több mint 10 év után ismét új hajszínnel hódít, a végeredmény zseniális

Miley Cyrus komoly lépésre szánta el magát: teljesen új külsővel lepte meg rajongóit. A nagy átváltozás állítólag már régóta...

0

Sport

Hatalmas balhé tört ki a rangadón, félbeszakították a mérkőzést

Az Ajax szurkolói a mérkőzés felfüggesztése után is folytatták a rendbontást.

Szoboszlai-kritika: kormányos a gépházban, technikája finom, akár a selyem

Parádés osztályzatok, nem tud betelni a brit média honfitársunk játékával.

Győzött a Hertha, Dárdai Pál 17 éves fia volt a meccs hőse

A berlini csapat a harmadik meccsét nyert meg az idei szezonban.

A fantasztikusan játszó Szoboszlai Dominik vezérletével nyert PL-rangadót a Liverpool - videó

Kerkez Milos öngólt fejelt a Bournemouth-ban, a csapata kikapott a Brighton otthonában.

Beolvasott a szövetségnek, és lemondta a válogatottságot a Fehérvár játékosa

Szerinte a futball tönkretételén dolgoznak a pozícióban lévő emberek, a futballista pedig ebben nem szeretne részt venni.

Meglepő dolgott mondott a győztes góljáról Lisztes Krisztián

A Kisvárda elleni meccs egyetlen gólszerzője szerint nincs hiányérzetük.

A Debrecen hatalmas verést kapott hazai pályán a Bajnokok Ligájában

Szikora Melinda és Faluvégi Dorottya csapatától.

Visszavonul a hatszoros olimpiai bajnok

Visszavonul a hatszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok német szánkós Natalie Geisenberger.

Három hónappal az esküvőjük után meghalt az angol kapus felesége

Szívszorító üzenetben búcsúzott a gyászoló férj.

Máté Csaba elárulta, hogy miért volt Fehérváron

Noha az utóbbi napokban egyre többet lehetett hallani arról, hogy Máté Csaba melyik csapat irányítását veheti át, a szakember a Sportálnak elárulta, a jövője még képlékeny. Abban pedig nem kell szenzációt keresn

A veretlenségét és az első helyet is elveszítette a Real Madrid a városi derbin – videóval

Az Atlético Madrid három fejesgóllal mattolta a Real Madridot, amely a 3–1-es zakó után a veretlenségét, valamint az első helyet is elveszítette.

0

Bulvár

Másfél éven belül eldőlhet, Európában marad-e Magyarország

Orbán Viktor és Nagy Márton is a növekedés évének hirdette meg 2024-et, de elkerüli-e az ország a következő években, hogy török vagy latin-amerikai spirálba kerüljön?

Trokán Nóra közleményt adott ki, miután senki nem fordult meg a testvérének a The Voice-ban

Trokán Nóra testvére, Magyar Elektra a The Voice színpadán omlott össze. 

Jelentősen csökken a benzin ára

A gázolaj ára viszont közel van a 700 forintos rémálomhoz.

Európa értetlenül áll Lengyelország döntése előtt, hogy leállítja az ukrajnai fegyverszállítást

Vajon ez a szorongás jele a lengyel kormányon belül az október 15-i választások előtt, vagy a Kijev és Varsó, a legmeghatározóbb európai szövetségesek közötti szakadás valós veszélye – teszi fel a kérdést a

Újabb részletek derültek ki az Olaszországban tengerbe fulladt magyarok tragédiájáról

A két férfi Livorno közelében közelében veszett a tengerbe.

Fellélegezhetnek az ingatlantulajdonosok: békén hagyja őket a kormány

Ha nem kezdődik meg a felkészüléshez szükséges anyagok közzététele és a lakosság tájékoztatása a közelgő, nagy horderejű változásokról, akkor nyomos indoka áll fenn annak, hogy a jogalkotó elhalassza az E-ING

Ismét terjedni kezdett a történelem egyik legpusztítóbb betegsége

A WHO szerint egy év alatt duplájára nőtt az esetszám.

Hatalmas balhé tört ki a rangadón, félbeszakították a mérkőzést

Az Ajax szurkolói a mérkőzés felfüggesztése után is folytatták a rendbontást.

Szívszorító titok Bujtor István haláláról: ezért nem merték elmondani a tragédia hírét a színészóriás édesanyj...

Idén már 14 éve nincs köztünk Bujtor István: az Ötvös Csöpi karakterét alakító színészlegenda emlékét máig őrzi az ország, ám az mind mai napig nem tisztázott, milyen betegség támadta meg a szervezetét. Hal

Egy eltűnt kétéves kislányt találtak egy sötét erdőben - de nem volt egyedül

Szerda este 8 óra körül riasztották a rendőrséget, hogy eltűnt egy kétéves kislány.  

0