Ezt olvasta már?

Színházak éjszakája - Kalandtúra és horrorisztikus kulisszajárás Debrecenben

Kalandtúrával és horrorisztikus kulisszajárással is várják a közönséget a Színházak éjszakáján szombaton a debreceni Csokonai Színházban - tájékoztatta az MTI...

0

Változik a vonat- és autóbusz-közlekedés pünkösdkor

Pünkösdkor változik a vonatok és az autóbuszok közlekedési rendje.


hirdetés

A Mávinform azt közölte, hogy június 9-én, vasárnap az ünnepnapi, 10-én, hétfőn a vasárnapi, 11-én, kedden pedig a szokásos munkanapi menetrend szerint járnak majd a vonatok. A Nyíregyházáról Debrecenen át Budapestre közlekedő Televonat ezúttal nem vasárnap, hanem pünkösdhétfőn közlekedik majd - tették hozzá.

A Volánbusz Közlekedési Zrt. helyi és helyközi autóbuszai június 8-án a szabadnapi, 9-én és 10-én pedig a munkaszüneti menetrend szerint közlekednek - írta a cég. A bevásárlóközpontok zárva tartása miatt a járatok nem fogják érinteni az áruházi megállóhelyeket pünkösdkor. Június 11-én, kedden már a munkanapokon megszokott menetrend szerint indulnak a járatok.

Mindkét társaság azt javasolja utasainak, hogy a jegyeket elővételben váltsák meg.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Terrorizmus támogatásával vádol egy segélyszervezetet a nigériai hadsereg

A nigériai hadsereg pénteken közölte, hogy bezárta egy nemzetközi segélyszervezet irodáit, amelyet terrorizmus támogatásával vádol.

Kártérítésre ítélték a januári gátszakadásért felelős brazil bányacéget

A balesetben 249 ember halt meg, kéttucatnyi eltűntet azóta se találtak meg.

Lelőtték a holland drogper koronatanúját védő ügyvédet

Hollandia narkóországgá vált állította a legnagyobb rendőri szakszervezet vezetője. Ez már tavaly is elhangzott, de a liberalizmusból...

Európai díjra jelölték a magyar Harmed zenekart

A díjátadón olyan produkciókat tüntetnek ki, amelyek nemcsak Európában, hanem azon túl is nemzetközi áttörés előtt állnak

Wifi 6 - Itt az új szabvány

Négyszer gyorsabb és kevesebbet fogyaszt.

Karácsony Gergely szerint lényegtelen, hogy hányszor ment be dolgozni a Budapestet irányító Fővárosi Közgyűlésbe

Zuglóban még a kerítés is kolbászból van. Sőt, kolbászból is lesz, hiszen Karácsony Gergely és kebelbarátnője, Dobrev Klára a...

Migránsokat telepítene be Budapestre Karácsony Gergely

Hollik István kormányszóvivő szerint Karácsony Gergely Budapest főpolgármestereként folytatná migránsbarát politikáját, és...

Szamárfület mutattak Kósa Lajosnak egy kampányfotón

Véletlen lenne? Vagy trollkodott a fideszes polgármesterjelölt? Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt Országjáró kampánykörútján fotózkodott a...

A Berlini Művészeti Akadémia gyászolja Konrád Györgyöt

A Berlini Művészeti Akadémia (AdK) gyászolja egykori elnökét, Konrád Györgyöt - közölte pénteken a német főváros nemzetközi...

Bereczki Krisztián: Volt olyan nap, amikor nem volt mit ennem.

Mumbai Kiesett az Ázsia Expressz 2. versenyéből másodszorra is a verseny harmadik hetében összerakott páros, Hódi Pamela (30) és Bereczki...

Nincs annál szexibb, mint amikor Mádai Vivi egy szál melltartóban és pizsiben ül az ágyában

Mádai Vivien az Instagram-oldalára töltötte fel azt a képet, amelyen egy szál melltartóban és pizsamában üdvözli a kamerát.

Krokodilokkal teli vízből kellett kimenteni Szorcsik Vikit

Szorcsik Vikit a mexikói nyaralásán érte több megrázkódtatás, ugyanis egy kajakozás során beleborult a krokodilokkal teli vízbe, és egy...

0

Sport

Edzői reagálások az Espanyol-Ferencváros EL-találkozót követően

Sergey Rebrov és David Gallego véleménye az 1-1-es végeredményt hozó összecsapásról.

Óriási siker döntetlent játszani egy spanyol csapat ellen idegenben

A Ferencváros barcelonai pontszerzéssel kezdett az Európa-ligában, a főszereplőket kérdeztük.

Ferencvárosi örömünnep a barcelonai El-bravúr után - galéria

Ölelkezés, tapsvihar, tehetetlen spanyol kapus. A Fradi-meccs legjobb képei.

Az M1-en sokkal izgalmasabb volt az Espanyol - Fradi El-meccs: 22 gól esett!

Bravúros döntetlent játszott a Fradi az Espanyol pályáján, ezt emelte ki az M1 Híradó is, igaz, ők valamivel több gólt láttak a meccsen.

Erre még az Espanyol edzője is elismerően bólintott: bravúros döntetlennel rajtolt a Fradi az Európa-ligában

Sigér Dávid szerint bánkódni nem kell, hogy az Espanyol kiegyenlített, inkább örülni lehet annak, hogy a Ferencváros 1-1-es döntetlennel pontot szerzett Barcelonában a labdarúgó Európa-liga csoportkörének nyitányán.

Ajándékba adtunk egy pontot a Ferencvárosnak - Nemzetközi lapszemle

A Ferencváros labdarúgócsapata 11-es döntetlent harcolt ki az Espanyol vendégeként az Európa-liga csoportkörének 1. fordulójába. A mérkőzéssel kiemelten foglalkoztak a spanyol lapok, helyszíni tudósítóink ezekből szemezgettek.

Barcelonai szenzáció. Pontot szerzett a Ferencváros- Frissített Edzői Reakciók

A Ferencváros remekül játszott az első félidőben a másodikban azonban elfáradt, de így is egy pontot el tudott csípni.

Érthetetlen, hogy a spanyol gól előtt miért nem állították meg a játékot

Sigér sajnálja a bekapott gólt, de az egy pontnak is örülni tud.

Zidane kirúgása borzasztóan sokba kerülne a Real Madridnak

Persze egyelőre még szó sincs a francia menesztéséről.

Nem engedi el Gulácsi Pétert a Lipcse

A magyar kapus lett a Bundesliga legjobb játékosa tavaly.

0

Bulvár

Te is színeknek látod a következő számokat? Ritka képességre utalhat

Ha a szinesztézia szót halljuk, legtöbbünknek az iskola példa jut eszünkbe: lila dalra kél egy nyakkendő. De tudtad, hogy vannak emberek, akik valóban képesek például számokhoz színeket, vagy például hangokhoz ízeket társítani?Elsőre talán különösen hangzik, de a neurológusok állítják: ritka, de létező állapotról van szó.

Belehasad a szív. Videó a pillanatról, amikor ez a menhelyi kutyus rájön, hogy végre örökre örökbe fogadják

A felelős kutyatartás már a négylábú társunk kiválasztásánál elkezdődik, és ez a videó reméljük sokaknak kedvet csinál az örökbefogadáshoz.

Ez lett a Nagy Ő-vel, Noszály Sándorral

A legnagyobb sztárokat edzi az egykori Nagy Ő, aki még 47 évesen is tudott meccset nyerni a magyar bajnokságon.

Óraátállítás: ekkor kell visszatekerni az órákat

Remélhetőleg pár év múlva elfelejthetjük a tekergetést, mert eltörlik az egészet.

Riadót fújtak a LED-fény miatt

A francia kormány egészségügyi felügyelőtestülete megdöbbentő dolgot közölt.

UV-fénnyel világították meg az antik szobrot: kiderült, hogy eredetileg teljesen máshogy nézett ki

Legtöbben a fehér és a márvány árnyalataival asszociálják a mesterműveket, pedig egykor színesben pompáztak.

Többször is hármas szexre kényszerítette Demi Moore-t Ashton Kutcher

Az 56 éves színésznő hamarosan megjelenő könyvében teregeti ki a házasságuk titkait.

Az 5 legviccesebb nevű magyar település - Hallottál már valaha róluk?

Karakószörcsögről jött, Hirtelengöröngyösig ment A kitalált, vicces településnevekkel gyakran érzékeltetjük, hogy valami a világ végén, semmi közepén van, de a nagyon is valós magyar vidéken számos mókás nevű településnév valóban létezik is. De nem csak a nevük miatt szeretjük őket elmondjuk, egy jópofa fotó mellett miért érdemes még ide látogatni!

44 évesen érte a halál egy osztrák autóúton Zoltánfy Istvánt - ezt a festményét szinte minden szegedi ismeri

Szeptember 17-én avatták fel a szegedi festőművész emléktábláját a Tömörkényben tragikusan fiatalon hunyt el, nevét utca is viseli Szegeden. Mutatunk egy képet, amit biztosan Ön is ismer.

Elhunyt polgármester: "nincs politika, csak a döbbenet"

"Amikor egy 45 éves, tervekkel teli ember meghal, akkor ott nincs politika, csak döbbenet. A Jobbik őszinte részvétét fejezi ki Riz Levente családjának." - olvasható a párt közleményében.

Ekkora most a magyar átlagkereset - A te béred meghaladja?

Nemrég jelent meg a KSH gyorstájékoztatója a magyar bérek alakulásáról. A 2017 január-decemberi időszakot felölelő adatok elemzéséből érdekes információk derülnek ki.

blogmorzsák

iPhone 11 Pro: kipróbáltuk!

Őrületesen drága, de tud-e annyit, mint a sokkal olcsóbb konkurensek?

Kedves ügyfelünk, imádjuk Önt (kár, hogy megszívta)!

A Telenor intenzív hálózatváltogatós szisztémával lepte meg új előfizetőjét. Hát, unatkozni nem fog a következő 2 évben!

A valódi zöld elnökség

Egy ország, amely azzal építi az imázsát, hogy nem építi: Helsinki komolyan gondolja, hogy fölösleges a rongyrázás.

Télen sífutó, nyáron kajakos, nincs nélküle olimpia - ki az?

Nem véletlenül emlegetik Szegedet az evezős sportok fővárosaként.  De mi az, amire mindig emlékezni fogunk?

14 év korkülönbség sok?

Se a szülők, se a barátok nem értik ezt a frigyet.

„Már csak egyetlen szabad szoba van”

A szálláskereső oldalak némelyike néha egészen piszkos trükköket alkalmaz azért, hogy rávegyen minket a foglalásra.

A cukrászat új gyémántja

18 évesen már a csúcson a magyar lány.

„A mai kereszténydemokra­ta Magyarország gyűlöletet szít és nem békét teremt“

Gondolatok a miniszterelnök be­szédéről, amelyet a Keresz­tény Értelmiségiek Szövetsé­gének konferenciáján mondott el.

Egynek kell megküzdeni az eggyel

Már az előző, arányosabb választási törvény is az ellenzéki töredezettsége két-harmados Fidesz többséghez vezetett.

Bolgár kérdezne, ha Tarlós nem beszélné túl

A főpolgármester úgy tekint az újságírókra, mintha mindegyik külön-külön utálná őt.

Mandula palacsinta három verzióban

Mandulás, pihe puha, és nagyon finom.

Miért házasodunk? És így miért nem kéne?

Egy gyűrű mind felett, egy papír az anyakönyvvezető előtt meg felette, így a boldogságot bilincsbe zárhatjuk.

0