Várható időjárás az ország területére vasárnap estig
Északkeleten is csökken a felhőzet, megszűnik a csapadék, és mindenütt többé-kevésbé napos idő várható. Éjszaka eleinte kevés lesz a felhő, majd nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, északkeleten pedig párássá válik a levegő, foltokban köd képződik.
Vasárnap a Dunántúlon változóan felhős lesz az ég, keleten a köd feloszlása után túlnyomóan napos idő várható. Csapadék nem valószínű. A délkeleti szél élénk, főként a Kisalföldön erős lesz.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2, 7 fok között alakul.
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 12, 17 fok között várható.
mti
hírek innen, onnan
A TV2 sztárja megrázó vallomása: ezzel csúfolták gyerekkorában
A Next Top Model Hungary Hawája 183 centisre nőtt.
Teljesen kiborult a magyar sztárséf: undorító átveréshez használták fel az arcát
Az ország kedvenc szakácsának arcát csalásra használták fel.
Egy venezuelai emberi jogi szervezet közzétette a szabadon engedett magyar fogoly nevét
A politikatudós, közgazdász
Grönland miatt az EU új európai biztonsági stratégián dolgozik
Az EU új biztonsági stratégiáját már csak azért is sürgős megalkotni, mert az USA Grönland annektálásával fenyegetőzik.
Mozgásba lendült az USA egyik legfélelmetesebb fegyvere – megindulhat a támadás
A Sky News beszámolója szerint friss műholdfelvételek arra utalnak, hogy az USS Abraham Lincoln amerikai repülőgép-hordozó a Közel-Kelet...
Díjat emel a Spotify: ez sok előfizetőnek fájni fog
A Spotify csütörtökön közölte, hogy egy dollárral, 12,99 dollárra emeli a prémium előfizetés havi díját.
Brutális összegbe fáj, ha mozgássérült parkolóban áll meg: ezért sem éri meg szabálytalankodni
A mozgáskorlátozottak részére kijelölt parkolóhelyet csak azok vehetik igénybe, akik érvényes, jól láthatóan kihelyezett igazolvánnyal...
Lehet manifesztálni a szerelmet? – Spirituális módszerek, amikkel bevonzható egy párkapcsolat
Megvizsgáljuk, hogy hogyan lehet manifesztálni a szerelmet, és bemutatunk néhány népszerű módszert, köztük a Silva-módszert is.
Hogy hova? Iránba igazol Marco Rossi felfedezettje
Már be is mutatták a helyére érkező játékost.
Nagy Ervin: "A feleségemet egy kedves 100 kilós békeharcos üvöltve gyalázta és fenyegette a Ferenciek terén."
Nagy Ervin színész-politikus csütörtök délután közösségi médiás bejegyzésében számolt be arról, hogy feleségét, Borbély...
Megcsinálták a humanoid robotok operációs rendszerét, az eredmény lenyűgöző – videó
A kínai LimX nevű cég operációs rendszere, a LimX COSA kifejezetten a humanoid robotok számára készült. A megoldás megmutatja, milyen...
Sport
Szalah felrúgta Manét, a balhé után még nagyobb pofont kapott
A rekordgyőztes Egyiptom keménykedésben jobb volt Szenegálnál az elődöntőben.
Döbbenet. Másodosztályú pofozógép ejtette ki a Real Madridot
Pedig az edzőt váltó királyi gárda úgy festett, hogy kiharcolja a hosszabbítást a nyolcaddöntőben.
Varga Barnabás érkezése miatt is omlott össze az AEK? Az edző megtalálta a felelőst
Sorozatban tíz győzelem után jött a magyar futballista, majd két botlás.
Az új edző első meccsén a Real Madrid kiesett a Király-kupából
Nem indult jól az Arbeloa-korszak Madridban.
Orbán volt a hős Németországban, véget ért csapata vesszőfutása
A magyar válogatott védő fejese törte meg a jeget, és a rossz szériát is.
Súlyos beteg Király Gábor és Dárdai Pál volt csapattársa, az életéért küzd a Hertha legendája
Továbbra is ő az Aalesund edzője.
Gyalázatosan focizgatott a Real Madrid Xabi Alonso kirúgása után, világraszóló égés lett belőle
Álvaro Arbeola debütálása borzalmas lett a másodosztályú csapat ellen.
Szoboszlai Dominik felesége elhagyta Angliát, a kislányukat is magával vitte
Egzotikus helyről jelentkezett be.
Elfogyott a Barcelona-drukkerek türelme, Hegyi Iván leváltását sürgetik
Reagált a Sport TV a nyílt levélre.
Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért
Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.
Egy lépéssel közelebb Tóth Alex távozása? A Fradi véglegesítette BL-győztes futballistáját
Volt visszaút a brémai lejtmenetből.
Varga Barnabás egykori klubtársa gyönyörű és röhejes góllal okozta a Real Madrid vesztét
Jefté Betancor 23 évesen abba akarta hagyni a futballt, 32 évesen megfricskázta a világ legértékesebb futballklubját.
Bulvár
Rendkívüli rendelet, ingyenesen osztogatja ezt az állam: március 15-ig kérheted
A hideg időre hivatkozva lépett hatályba a kormányrendelet.
Újra megyék lesznek a vármegyékből, itt a rendkívüli terv, ekkor változhat meg minden azonnal?
Egyre több jel utal arra, hogy a politikai térkép átrendeződésével a magyar közigazgatás egyik legvitatottabb szimbolikus újítása is a múlté válhat.
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Pod
Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”
Felföldi József nyílt levélben üzent az államfőnek.
Megkeresést kapott Rónai Egon, még a választások előtt megvalósulhat egy komoly vita
Potenciális időpont is felmerült.
5 étel, ami hasnyálmirigyrákot okozhat, és szinte naponta eszel belőle
A hasnyálmirigy az egyik legfontosabb egyensúlyt igénylő szervünk: vércukorszintet szabályoz, emésztést segít, és hormonális folyamatokban is részt vesz. Bár sokan ritkán gondolunk rá, a mindennapi étkezési szok
Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál
Petíció elindítását jelentette be a kormányfő a „brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen a Facebook-oldalára feltöltött szerdai videójában.
Iszonyatos dolgot találtak a Magyarországon lehullott hóban, valami nagyon nem stimmel
A hó tisztának látszik, mégis olyan dolgot fedeztek fel benne, amit tanácsosabb lenne elkerülni. Ami kiderült, sokakat óvatosságra int.
Megindultak a katonák Grönlandra
Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct
A tizedik emeletről ugrott ki egy férfi Csepelen, a zsebeiben több százezer forintot találtak
Idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
Kiszivárgott a brüsszeli haditerv, titokban befagyasztották a magyar aktákat, kiderült, mire vár valójában Ursula von der Leyen
Olyan titkos haditerv szivárgott ki az Európai Bizottság folyosóiról, ami fenekestül felforgathatja az áprilisi választásokat.
Ónos eső és extrém hideg jön: a hétvégén jön a java
Nem enyhül a szokatlanul zord idő.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


