Ezt olvasta már?

Ötágú körforgalom épül Debrecen déli határában

Ötágú körforgalom épül Debrecen déli határában, a 47-es számú főúton, a hosszúpályi leágazásnál - jelentette be a város polgármestere kedden a helyszínen sa...

0

Városi tőkealapot indít az MFB csoport Debrecenben

Elsősorban helyi kis- és középvállalkozások (kkv-k) támogatására városi tőkealapot indít 10 milliárd forint keretösszeggel Debrecenben az MFB csoporthoz tartozó, kkv-k finanszírozásával foglalkozó MFB Invest Zrt. - jelentették be a város és a bankcsoport vezetői szerdán sajtótájékoztatón.


hirdetés

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere kiemelte: az a céljuk, hogy dinamizálják a kis- és középvállalkozásokat, és minél több helyi kkv kapcsolódhasson a városba települt multinacionális cégek tevékenységéhez.

A polgármester elmondta, hogy az elmúlt években Debrecen jelentős gazdasági fejlődési sikereket ért el. Mint mondta, "a BMW-szerződés aláírásával a jövő elkezdődött". Ezután a hangsúly a kkv-k fejlesztésén lesz - tette hozzá.

Papp László ismertette, hogy az elmúlt években több mint 600 milliárd forint működő tőke érkezett Debrecenbe, amivel 6200 új munkahelyet teremtettek.

Azt mondta, hogy a város befektetési cége, az EDC támogatásával a helyi kkv-k - a Debreceni Egyetem (DE) cégeivel együtt a Gazdasági és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében 83 milliárd forint támogatáshoz jutottak, a DE-cégek nélkül a támogatás összege 60 milliárd forint volt.

A Debreceni Városi Tőkealap elindulásával a kkv-k fejlődését szeretnék hatékonyan támogatni - jegyezte meg Papp László.

Sipos-Tompa Levente, az MFB elnök-vezérigazgatója hozzátette: kiemelt ágazatként tekintenek az önkormányzatokra, amelyekkel sikerült hosszú távú együttműködést kialakítaniuk. A városi tőkealap-programot az MFB saját forrásból valósítja meg, a hitel, a tőke és a garancia finanszírozási formák összehangolásával támogatják a fejlődőképes kkv-kat.

Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) volt társelnöke közölte: a választások után kezdeményezni fogják a tőkealapok rendszerének kiterjesztését a megyei jogú városokra.

A kormánypárti politikus szerint a városi vállalkozásfejlesztési alap elsősorban azoknak a kkv-knak jelent majd segítséget, amelyek valamilyen oknál fogva a piacról nem tudnak forráshoz jutni, de tevékenységükkel - például városi szempontból - fontos fejlesztéseket valósítanak meg.

Bugár Csaba, az MFB Invest Zrt. vezérigazgatója jelezte: a Debreceni Városi Tőkealap 10 milliárd forint keretösszeggel, 12 év futamidővel, 7 éves befektetési periódussal indul. Az átlagos befektetési méret a tervek szerint 200 millió forint, de elmehet akár egymilliárd forintos nagyságrendig.

Az alap működése októberben indul, az adminisztrációs feladatokat az MNB Invest látja el, döntően Debrecen és hajdú-bihari székhelyű, növekedési potenciállal rendelkező vállalkozások finanszírozásában veszt részt, és kizárólag magyarországi székhelyű vállalkozások országhatáron belül megvalósított projektjeit támogat - mondta a vezérigazgató hozzátéve: az önkormányzat többek között a projektek felkutatásában játszik majd fontos szerepet.








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Szélrohamokkal és jégesővel karöltve jönnek a heves zivatarok

Néhol továbbra is kialakulhatnak akár hevesebb zivatarok is jégesővel, károkozó szélrohammal, nagy mennyiségű csapadékkal.

Újpest: szerződéshosszabbítás

Hivatalos bejelentés.

Jobb, mint a nyugtató. Éljen a sár, avagy miért jó, ha sarazik a gyerek.?

A sár a barátod. A tiéd és a gyerekedé is. Ne tiltsd tőle: a legjobb, amit tehet, hogy sarazik.

Sainz: Nem vízhordónak szerződöm a Ferrarihoz.

A jelenleg még a McLaren szolgálatában álló, jövőre viszont már a Ferrarival rajthoz álló Carlos Sainz leszögezte, nem azért...

Nissan: fenntarthatatlanná válna a brit jelenlét, ha nincs megállapodás az EU-val

Fenntarthatatlanná válna a Nissan jelenléte Nagy-Britanniában, ha London és az Európai Unió nem jut megállapodásra a...

Egy Giro-győztes, aki a Ferrariról Fiatra váltott - mi lett Evgeni Berzinnel, aki 1994-ben Induraint is legyőzte?

Ma ünnepli az 50. születésnapját a Giro történetének első orosz győztese, Evgeni Berzin.

Európába érkezik a hatalmas tengeri szörnyeteg

Rotterdamban nézheti meg bárki a világ legnagyobb konténerhajóját.

Íme egy titkos módszer: ezt tedd a locsolóvízhez, hogy megduplázódjon a muskátlid

Az időjárás szélsőséges változásai miatt elég nehéz egész nyáron megóvni őt és elősegíteni a pompázó virágzását, de...

Hét erdélyi város szerepelt kiválóan a Világbanknál

Közzétette a 10-es osztályzatú romániai városok listáját a Világbank. A rangsorban hét erdélyi város szerepel.

Megrongálta a kommunizmus áldozatainak emlékművét Washingtonban

A kommunista hátterű antifák korábban is megtámadták már a szobrot.

Csütörtökre is figyelmeztetést adtak ki Hajdú-Biharra zivatarveszély miatt

Debrecen - Csütörtökön napközben újra gomolyfelhők képződnek, s az ország északkeleti harmadán van nagyobb esélye...

Sport

Meghalt az olimpiai bronzérmes magyar kenus

Az ötvenes évek egyik meghatározó versenyzője volt.

Eldőlt, ki irányítja a jövőben a Győri Audi ETO KC-t

Újabb három évre megválasztották Bartha Csabát a Győri Audi ETO KC elnökének.

Körvonalazódni látszik Messi sorsa a Barcánál

Messi 13 éves korában igazolt Barcelonába, ahol a felnőtt csapattal eddig 34 trófeát gyűjtött be, miközben 627 gólt szerzett.

Wéber Gábor: "A Vettel-Hamilton Mercedes szupercsapat olyan lenne, amire 50 év múlva is csettintenénk"

A Forma-1 kommentátora szerint a német versenyző egyetlen logikus lépése az lehet, ha a Mercedeshez igazol.

Nem az MLSZ-t kell ekézni egy fradista büntetése miatt, sokkal inkább a szabállyal van gond

Az MLSZ megbüntette Tokmac Nguen Cholt, aki a Felcsútnak lőtt gól után pólóján követelt igazságot George Floydnak.

Egy soha nem látott csapat dörömböl a Bundesliga kapuján

Hallott már a Heidenheimről? Nem? Mi sem, de a hiba nem az ön készülékében van.

Minden jegy elkelt az esti labdarúgó Magyar Kupa-döntőre

Egy napra volt szükség, hogy a korlátozott számú belépők mindegyike gazdára találjon.

Messi döntött, hol folytatja

Péntekig van lehetősége felmondani a szerződését a Barcelonánál.

Az idény végéig eltiltották a Kleinheislert kiállító horvát bírót

A játékvezetőnek három súlyos, a mérkőzést befolyásoló hibája is volt.

Elhunyt az olaszok kilencszeres világbajnoka

Kilencvenéves korában elhunyt Carlo Ubbiali.

0

Bulvár

Fontos változásról küld levelet a NAV: hamarosan bírságot kap, aki nem tartja be

Levelet küld a NAV az online számlaadat-szolgáltatás változásairól.

Elhunyt Földi Teri: a Szomszédok és a Tüskevár színésznője 86 éves volt

86 éves korában elhunyt Földi Teri Jászai Mari-díjas színművész, a Vígszínház társulatának egykori tagja.

29 évesen egy idős nő testébe zárva él a modell: fotókon mutatjuk, hogyan ad erőt másoknak

Ritka betegségben szenved az a modell, akinek olyan a teste, mintha sokkal idősebb lenne a koránál.

Meghan hercegné tajtékzik dühében: Katalin botránya miatt akadt ki

Meghan hercegné kiakadt, hogy a palota sosem védte meg őt olyan formában, mint Katalint.

Rendkívüli: Kigyulladt az Operaház

Senki sem sérült meg.

Fokozza a nyirokkeringést, elhajtja a felesleges vizet, feszesíti a bőrt: nyirokdrenázs lépésről lépésre

A nyirokkeringés lassulása számos egészségügyi és esztétikai problémához vezethet. Ilyenkor a szervezet méregtelenítési folyamata nem megfelelő, ami a bőrön is megmutatkozik. A nyirokdrenázs egy speciális masszázs, amit otthon is elvégezhetsz. Ha a nyirokkeringés nem működik zavartalanul, az immunrendszer éppúgy alulteljesít, hiszen a pangó nyirokfolyadékban salakanyagok halmozódhatnak fel. A nyirokáram feladata, hogy összegyűjtse a szövetek közti [...]

Mit kell tudni a próbanapról?

Mi a helyzet a próbanappal, alakíthat-e ki ilyen gyakorlatot a munkáltató. Ha igen,milyen feltételekkel, ha nem, miért nem.

Erdő közepén bújik meg a sváb falucska a Zselicben: Kán szépsége tündérmesébe illik

Egy hangulatos, eldugott kis sváb falucska, ami a mai napig megőrizte a hagyományos paraszti világ létét.

Sorozatos drágulások után pénteken csökken a benzin ára a magyar kutakon

A Mol 2 forinttal csökkenti a benzin nagykereskedelmi árát pénteken, a gázolaj ára nem változik.

A 67 éves Bay Éva fürdőruhában mutatta meg, mennyit fogyott - 18 kilót adott le

Bay Évát főként a női rajongói dicsérik, amiért megmutatta, hogy 60 fölött is le lehet fogyni.

blogmorzsák

Kiber-Kommandó, uránritkítás - ötödik hadszíntér, heló!

A hadviselés belépett a kibertérbe egy jó ideje. Áramszünet, uránritkí­tás, vízhiány - a számítózás mint fegyvernem.

Mark Zuckerberg álhír áldozata lett

Amikor visszanyal a közmondásos fagyi.

Egy gyilkos tollba mondott végrendelete

François Villon életét számos rejtély övezi. A nagy testamentum pedig még misztikusabbá teszi kultikus személyét.

A burzsoázia Lolitái - Jeffrey Epstein: Filthy Rich

Gyomorforgató, letaglózó és vérlázító.

A húsok mesterei Óbudára költöztek!

Fullos-szaftos marhaburgerek, valamint bar­becue technikával készülő tépett marhás és sertés szendvicsek várnak.

Így tüntesd el autód kisebb horpadásait!

Ezt tuti nem mutatták eddig neked sehol - bármilyen járműre, háztartási gépekre is jó.

A visegrádi együttműködés egy házasságban

A Marosz család Zsolnán él. Lengyel nagyapa, budapesti magyar feleség, felvidéki magyar nagymama: Trianon lenyomata.

A trianoni békeszer­ződés aláírásának napja képekben

Eddig soha nem látott képösszeállí­tás a trianoni béke aláírásának ma­gyarországi és párizsi eseményeiről.

"Csonka Magyarország nem ország"

1920. június 4-én Magyarország területének több mint kéthar­ma­dát elveszítette. Hogyan látjuk ezt száz év elteltével?

Tényleg Trianonnak kellene fájnia?

Oltári szegénység van az ország­ban, minden mérce szerint folyamatosan maradunk le.

Válogatás a 19. század legnépszerűbb lapjának sajtóképeiből

A fotográfiák kétharmada kötő­dik Ma­gyarországhoz, a többi a Mon­archia más országaiban és távoli vidékeken készült.

0