Ezt olvasta már?


Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok

Túlzottan felülbecsüljük a megfelelő nyugdíjkiegészítéshez szükséges havi megtakarítás nagyságát. A szükségeshez képest akár 3-4-szer magasabbra, azaz több tízezer forinttal nagyobbra tippelik a magyarok azt a havonta megtakarítandó összeget, amely ahhoz kell, hogy érdemben ki tudják egészíteni.

Ez a „tévedés” azért veszélyes, mert sok olyan munkavállalót akadályozhat meg az öngondoskodás elkezdésében – ezáltal pedig a biztos időskori jövedelem megteremtésében –, aki az anyagi helyzete alapján valójában képes lenne rá.

A magyar polgárok a valójában szükségesnél akár több tízezer forinttal nagyobb havi nyugdíjpénztári befizetést tartanak szükségesnek ahhoz, hogy idős korukban 50, 100 vagy 200 ezer forint nyugdíjkiegészítésben részesülhessenek – egyebek közt ez derül ki az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) megbízásából elkészített modellszámítások 1 , valamint a szervezet megrendelésére elvégzett országos közvélemény-kutatás 2 adatainak összevetéséből.

Ha 50 ezer forint plusz nyugdíj a cél

A közvélemény-kutatás eredményei alapján a huszonéves férfiak átlagosan közel 25 ezer forint, a nők pedig több mint 29 ezer forint havi pénztári befizetést tartanak szükségesnek ahhoz, hogy öregségi nyugdíjukat 50 ezer forinttal tudják majd kiegészíteni. Ezeket a válaszokat összevetve a modellszámításokkal az derül ki, hogy a nők három és félszer, a férfiak pedig négy és félszer becslik túl a szükséges befizetést, hiszen – 25 éves korban elkezdve a takarékoskodást – elegendő volna csupán 8300, illetve 5600 forintot öngondoskodásra szánniuk havonta 3 .

1 A modellszámításokat az ÖPOSZ megbízásából a Makronóm Intézet készítette el.

2 Az NRC által az ÖPOSZ megbízásából végzett online kérdőíves kutatás reprezentatív a 18-65 évesekre nem, kor, iskolai végzettség, régió és lakóhelytípus alapján.

3 A modellszámításokban a nemenként eltérő összegeket a várható élettartam különbsége magyarázza.

A 35-45 éves korosztály esetében kisebbek a vélt és a szükséges havi befizetés közötti különbségek, de a férfiak esetében így is mintegy két és félszeres (27 ezer forint vs. 11 ezer forint), a nőknél pedig 1,7-szeres (28,9 ezer forint vs. 17 ezer forint) a differencia.

Ha 100 ezer forinttal egészítenénk ki az állami nyugdíjat

Az „ötvenezres kérdéshez” hasonló eltérések voltak tapasztalhatók akkor is, amikor a kutatók a havi 100 ezer forintos nyugdíjkiegészítéshez szükséges önkéntes pénztári befizetés vélt nagyságára kérdeztek rá. A huszonéves férfiak és nők egyaránt a valóban szükséges megtakarítás mintegy négyszeresére tippeltek, vagyis az előbbi csoport szerint 42 ezer, az utóbbi szerint pedig 65,5 ezer forintot kell félretenni minden hónapban a plusz százezres öregségi ellátáshoz.

A negyven körüli korosztályban ezúttal is pontosabbak voltak a megkérdezettek becslései, de átlagosan így is a valós érték több mint másfélszereséről szóltak a tippek. A modellszámítások alapján a nők esetében 34 ezer, a férfiaknál 27,8 ezer forint kell a százezres jövőbeni nyugdíjkiegészítéshez, ha 40 évesen kezdenek hozzá az öngondoskodáshoz – ehhez képest a válaszadók több mint 20 ezer forinttal magasabb havi összeget becsültek.

Ha a jelenlegi átlagnyugdíjat dupláznánk meg

Tovább emelve a tétet a kutatás során arra is rákérdeztek, hogy a válaszadók szerint mennyit kellene félretenniük a 200 ezer forintos nyugdíjkiegészítéshez. (Nem mellesleg ez az összeg közel akkora, mint a jelenlegi átlagos nyugdíj.) A huszonéves férfiak szerint átlagosan 76,5 ezer forintot, a nők szerint pedig közel 103 ezer forintot szükséges befizetni havonta – ehhez képest a valóságban harmadekkora összeg is elegendő, azaz itt is több tízezer forinttal lőttek túl a válaszadók.

A 40 év körüliek esetében szokatlanul nagy különbség mutatkozik a férfiak és a nők becslésének pontossága között. Míg a nők által tippelt közel 85 ezer forintos havi öngondoskodási összeg viszonylag közel van a Makronóm Intézet által számolt nem egészen 70 ezer forinthoz, addig a férfiak esetében az átlagosan becsült 102 ezer forint jóval több, mint a modellszámításban szereplő 43 ezer forint duplája.

„Az, hogy a megkérdezettek ilyen mértékben becslik túl a szükséges nyugdíjcélú megtakarítások nagyságát, azért veszélyes, mert ezek a tévhitek számos olyan munkavállalót akadályozhatnak meg az öngondoskodás elkezdésében, aki az anyagi helyzete alapján valójában képes lenne takarékoskodni a biztos időskori jövedelme érdekében” – hívta fel a figyelmet Nagy Csaba, az ÖPOSZ elnöke. „Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az öngondoskodás megkezdése sosem késő, de minél korábban vág bele valaki, egyrészt annál többször veheti igénybe az akár 150 ezer forintos szja-visszatérítést, másrészt pedig – ahogyan ez a modellszámításokból is világosan kiderül – annál kisebb havi befizetés is elegendő lehet a nyugdíjcél eléréséhez.”

szalai







0
0
0

hírek innen, onnan

Öten meghaltak, miután túlszaladt a futópályán az Amazon teherszállító repülőgépe Miamiban

Balesetet szenvedett és kigyulladt egy teherszállító repülőgép Miami nemzetközi repülőterén.

49-ről 19 százalékra zuhant a fiatalok bizalma: a Gallup adatai szerint szétesőben a diplomások jövőképe

A fiatalok munkaerőpiaci bizalma nem lassan szivárgott el, hanem egyetlen év alatt omlott össze. Míg...

Olaszországi fotókkal jelentkezett Jessica Alba: a videóban feltűnt a nála 12 évvel fiatalabb új párja is

A 45 éves Jessica Alba többrészes képes és videós összefoglalóban mutatta meg az olaszországi nyaralásán...

A 8 órás alvásszabály nem mindenkire igaz: kiderült, mennyi alvás az ideális

Hány órát kell aludnunk ahhoz, hogy valóban kipihenten ébredjünk?

Veszélyben is lehet az életed: tilos figyelmen kívül hagyni ezt a 9 tünetet, ha megcsípett egy méh vagy egy darázs

A méh- és darázscsípések többsége néhány kellemetlen óránál nem okoz nagyobb problémát, bizonyos panaszok megjelenésekor azonban...

Hevér Gábor most jelentette be, hogy elvette a gyermekei édesanyját: „26 éve vagyunk együtt. Átgondoltam” – videó

Hevér Gábor a Heti Hetes vasárnap esti, szezonnyitó adásában árulta el, hogy két hete megnősült. Az 57 esztendős színész most látta...

A veteményes szeptemberben is tud teremni, ha nem követed el ezt az egy hibát

Szeptemberben sok kertész már elbúcsúzik a termőföldtől, pedig, ha nem követed el ezt a gyakori hibát, még bőven lehet mit...

Megdőlt az országos melegrekord szombaton

Megdőlt az országos melegrekord szombaton, a korábbi csúcs "egy évet élt" - közölte a HungaroMet Zrt. Facebook-oldalán.

Kifakadt a fideszes Németh Balázs: Szégen, gyalázat, ami történt az M1-en – kiakadt Pogány Induló szigetes koncertje miatt

Németh Balázs fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán kelt ki az ellen, hogy az M1 vasárnap...

Vigyázz, ha ezt látod az ATM-en: nem biztos, hogy csak egy egyszerű technikai hiba - A pénzed bánhatja

Egy ATM-en észlelt apró rendellenesség könnyen tűnhet jelentéktelen műszaki hibának, pedig bizonyos esetekben csalók beavatkozására és...

Polgár Judit két hónap alatt két miniszterelnököt győzött le a sakktáblán

Magyar Péter után Bart De Wever belga miniszterelnök is megpróbálta legyőzni Polgár Juditot a sakktáblán - a magyar nagymesternek azonban...

Alig 90 deka sajtot hagytak több száz gyereknek - a polgármester a parkolóban érte tetten a konyhásokat

Négy konyhai dolgozót bocsátottak el azonnali hatállyal Gyömrőn, miután a polgármester szerint a gyerekeknek szánt élelmiszer jelentős...

0

Sport

Haladéktalanul bejelentették távozását Liverpoolból, Szoboszlai Dominik főnökei vakarhatják a fejüket

Kerkez Milos mentora is távozik a Liverpooltól, egyre több a kérdőjel a magyar válogatott védő körül.

Harry Kane klubváltása a címlapon, a Premier League-be hívják a Bayer München sztárját

A bajorok közben minden követ megmozgatnak, hogy megtartsák a német csatárt.

Tóth Alex teljesen eltűnt, Szoboszlai volt edzője elfelejtkezett a válogatott középpályásunkról

A Bournemouth magyar légiósáról nem érkeznek hírek, egyre jobban aggódnak a szurkolók.

Brutális kritikák kereszttüzében Kerkez Milos: édesapja tartja benne még mindig a reményt

Priskin Tamás készített interjút Kerkez Milossal Liverpoolban. A válogatott balhátvéd az angliai követelményekről és édesapja szigoráról is nyíltan beszélt.

Még Barcelonában is irigykedve néznék azt, ami a Ferencvárosnak összejött

Megtörik az Újpest átka az idény első NB I-es derbijén?

0
0

Bulvár

Készülnek a rendszerváltók: látványos bukást idézhetnek elő Orbán Viktor harcostársai

Az EU vezető gazdasági-politikai tagállamában választásra készülnek vasárnap: Szász-Anhaltban leomolhat az első dominó, ami az elemzők szerint újabb „felosztáshoz” vezethet, Európát ugyanis a 2015-ös ...

Megválasztották a világ legszebbjét: a Miss World 24 éves nyertese 110 nőt utasított maga mögé – Fotók

Hatalmas izgalmak közepette ért véget a 2026-os Miss World: 111 ország szépsége közül végül egy 24 éves fiatal nő fejére került a korona.

Tragikus haláleset, és Fidesz mellett kampányoló polgármester miatt is lesz időközi választás vasárnap

Féltucat kistelepülésen oszlatta fel magát korábban ilyen-olyan okok miatt a képviselő-testület, ma mindenhol új képviselőket, illetve polgármestereket választanak.

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset

„Anya halála óta, azaz tíz éve nem beszélünk” – Miért távolodnak el a testvérek a szülők halála után?

Tényleg apa és anya az érzelmi „ragasztó", ami sok esetben összetartja a testvéreket? Olvasóink megosztották személyes történeteiket arról, hogyan távolodtak el egymástól a szüleik halála után.

Bárki megvehette a boltban, mégis halálos tragédiához vezetett a népszerű növényi szer

Egy mindössze 23 éves nő halálát hozták összefüggésbe a kratom nevű, növényi eredetű szer túladagolásával.

Magyar Péter odajött hozzám, és moso-lyogva azt mondta, tudja, hogy most rosszul viselkedett

Nincs jelenleg olyan ambíciója, hogy a házelnök legyen, és ha néha szigorúbbnak is hatott Forsthoffer Ágnesnél, mindketten ugyanazt gondolják a parlamenti munkáról. Hallerné Nagy Anikó, az Országgyűlés alelnöke a

Csuromvizesen, vérző arccal dörömböltek a kamionos ajtaján – előtte öt métert zuhantak

Vérző arccal, takaróba csavarva, csuromvizesen kért segítséget két férfi a 4-es főúton csütörtök hajnalban Püspökladánynál. Autójukkal az Orsolya-csatornába zuhantak, a kocsi az oldalára borult, utastere pedig

Rendkívüli állatlopás ügyében nyomoznak, hatalmas a gazda kára

Hónapok alatt összesen 5500 juhnak veszett nyoma egy ausztrál gazdaságból, a rendőrség nagy erőkkel nyomoz.

0