Ezt olvasta már?


Völgyhétvégéket rendeznek a Művészetek Völgye szervezői ősszel

Négy Völgyhétvégére várják ősszel a szervezők a koronavírus-járvány miatt elmaradó idei Művészetek Völgye közönségét. A fesztivál harmincéves jubileumi programjait jövőre tartják meg.

A Művészek Völgye szervezői szerdai közleményükben hangsúlyozták: bár az idén a koronavírus-járvány miatt elmarad a fesztivál, a harmincéves jubileumot 2021-ben megünneplik, és a tervezett Völgy30 programcsomag is átkerül a következő évre. Ebben tíz napon át minden fesztiválévből megidéznek majd egy-egy programot eredeti formájában. A fesztivál közönségének idén kora őszre négy hosszú hétvégén szerveznek Völgyhétvégéket, szeptember 3-6., 11-13., 25-27., valamint október 2-4. között. A közleményben idézték Oszkó-Jakab Natáliát, a Művészetek Völgye igazgatóját, aki elmondta: a Völgyhétvégéket azért találták ki, hogy 2020-ban se maradjon senki művészetek és "völgyérzés" nélkül, a művészek, zeneipari szereplők pedig munka nélkül. Hozzátette: kíváncsian várják, hogy milyen hangulatot kap a kapolcsi közös fesztiválozás az őszi időszakban. A Völgyhétvégéken nyílik meg Kapolcs új főtere, ami egyúttal új fesztiválhelyszín is lesz. Itt lép fel többek között az Erik Sumo Band, a Csík Zenekar, a Kiscsillag, az Irie Maffia, a Hiperkarma, a Random Trip, a 30Y és az Ivan and the Parazol is. A MűvészVölgy Kúria névre keresztelt felújított kapolcsi kastélyban pedig társasjátékokkal, kiállításokkal és a Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum alkotásaival várják a látogatókat. A főtéri események mellett egy-egy hétvégére hoz majd programot Kapolcsra a Harcsa Veronika Udvar, a Momentán Udvar, a Kaláka Versudvar, a Hagyományok Háza Folkudvara, a Hangfoglaló Udvar, a Színház Színpad, a Világzenei Udvar és a harminc éves Muharay Elemér Népművészeti Szövetség Muharay Udvara. Szerveznek biciklis és gyalogos túrákat, kiállításokat, vásárt helyi termékekből, valamint kinyit a KenderKert, a Muflon Jazz Udvar, a Diabelli, a Magyar Írószövetség Udvara, a Völgykomolyzene helyszíne, a Tűzoltószertár, az ÉltetőVölgy, a Kalapos Udvar, a MANK Artporta, a Fazekasműhely, a Manó Udvar, a Virágzsó Udvar és a Szépmíves Udvar is. A részletes programot június 1-jétől teszik elérhetővé a fesztivál honlapján. A szervezők közölték azt is, hogy az idei, elmaradt fesztiválra bérlettel rendelkezők beválthatják jegyeiket a Völgyhétvégékre, a jövő évi fesztiválra, valamint felajánlhatják azok árát a Művészetek Völgye támogatásaként is.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Szoboszlai brilliáns gólja beindította a liverpooli hengert

Szoboszlai Dominik indította be a liverpooli gólözönt, ami nem kegyelmezett Sallai Rolandéknak. A Liverpool ugyanis magabiztos 4-0-s sikerrel...

A TARR 1600 kilométernyi új optikai hálózatot épít vidékre: térképen a fejlesztési területek

A digitális világban ma már nem kérdés, hogy az internetelérés minősége jelentősen meghatározza egy közösség fejlődési...

Meglepő az öröklési sorrend, ha nincs gyerek: így rendelkezik a törvény

Ki örököl ha nincs gyerek? A jog nem veszi figyelembe a személyes kapcsolatainkat, alapértelmezett rendszer alapján dönt.

Így szennyez a mosogatószivacs

Évente több tonna mikroműanyag jut a környezetbe mosogató szivacsokból a Bonni Egyetem kedden közzétett tanulmánya szerint.

Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása

A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük...

Itt a halálos lista Iránból – nagyobbnál nagyobb neveket iktattak ki

A legfelsőbb vezető és több kulcsfigura halála után az iráni Forradalmi Gárda kezébe kerülhet a tényleges irányítás.

A Fradi játékosai összetörten, de büszkén búcsúztak az Európa-ligától

A Braga otthonában ugyan nem sikerült a bravúr, de Robbie Keane együttesének európai kupaszereplése rászolgált az elismerésre.

Váratlan üzenet érkezik a mobilbankos ügyfeleknek: egyre többen mondanak igent a milliókra, de van egy óriási bökkenő

Egyre több banki mobilalkalmazásban jelennek meg személyre szabott hitelajánlatok, amelyek gyorsabb és egyszerűbb igénylést ígérnek az...

Stohl András megkóstolt egy fogást a Séfek séfe új adásában: a következő pillanatban elfogta a pánik a színészt, aki nem is sejtette, mire harap rá

Lassan befejeződik a TV2 népszerű főzőshowja, melyben nemrégiben olyan hírességek vendégeskedtek, mint Stohl András, Pető Brúnó, L.L....

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

Az Afrikai Labdarúgó-szövetség közölte, hogy megfosztotta a szenegáli labdarúgó-válogatottat az idei Afrika-kupa-győzelmétől, így a döntő hosszabbításában alulmaradó házigazda Marokkóé az aranyérem. Legalá

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

0