A magyar vásárlók 82 százaléka előre megtervezi vásárlásait
A magyar vásárlók 82 százaléka tudatosan, előre megtervezi vásárlásait és a boltlátogatók több mint fele vásárlás közben rendszerint gyors döntést hoz a bolton belül -
- derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb felmérésből, amelyben 11 közép-európai országban és Ausztriában vizsgálták a napi fogyasztási cikkek iránti keresletet.
Az MTI-hez kedden eljuttatott eredményekből kiderül: a fogyasztók legalább kétharmada Magyarország mellett Ausztriában, Szlovákiában és Csehországban is összehasonlítja a márkák árait, mielőtt választana közülük.
A 2000-es évek közepéig tipikusnak mondott élményszerű vásárlás egyre kevésbé jellemző a magyarországi vevőkre, akik tehát egyre tudatosabbá válnak - olvasható a közleményben.
Az élményszerű, "nézelődő vásárlás" sokkal jellemzőbb a déli régióra, a bolgár, a szerb és a horvát vásárlókra.
A kutatásban azt is vizsgálták, hogy mennyire vásárolnak előre, vagyis "spájzolnak be" az emberek a napi fogyasztási cikkekből. Szerbiához hasonlóan ma már Magyarországon is csak a háziasszonyok harmadára igaz, hogy nagyobb készleteket tartana otthon. A magyar vevőkre egyre inkább az jellemző, hogy vásárlásaikat úgy optimalizálják, hogy többször, de egyúttal kevesebbet vásárolnak.
Ezzel szemben például az orosz vagy a román családok kétharmada "spájzol" - derül ki a közleményből.
Forrás: MTI

- Fazekas Sándor: 2013-ig 300 milliárd forint van a megvalósításra
- Csökken az üzemanyagok ára
- Hétfő reggeltől stratégiailag kiemelt jelentőségű vállalat a Malév
- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Geotermikus energiával fűtött szállodák a debreceni Erdőspusztán
- Hamarosan itt az újabb végtörlesztési határidő
- A bérkompenzációs pályázatot január 31-ig kell kidolgozni
- Szijjártó dicsérte, az ellenzék bírálta Matolcsy gazdaságpolitikáját
- Rangos elismerések a Debreceni Búvárklubnak
- Az Aranymúzeum vásárolta meg az elfeledett Stradivariust
- 1 éves a Ringató Debrecenben
- Többletpontot kaphatnak az innovációs képességet mérő pályázók
- Répát kapnak cigaretta helyett a rabok
- Óriási üzlet a dohányzásról való leszoktatás
- A piaci szereplők is megjelennek a debreceni mérnökképzésben
- Ma lejár a felsőoktatási jelentkezési határidő
- Orbán: számon kell kérni az államadósságért felelős politikusokat
- Nőellenes lépés lenne a gyermektelenségi adó
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért

