Többi magyar csapat is bemutatkozik a nemzetközi színtéren a Fradi után
A Bajnokok Ligája-résztvevő Ferencváros után csütörtökön az Európa-ligában induló három magyar labdarúgócsapat is bemutatkozik a nemzetközi porondon: a bajnoki ezüstérmes Fehérvár FC és a kupagyőztes Budapest Honvéd hazai pályán, míg az OTP Bank Liga bronzérmese, a Puskás Akadémia idegenben próbálja meg kiharcolni a továbbjutást.
A Fehérvár találkozója 18.30, a Puskás Akadémiáé 19, míg a Honvédé 21 órakor kezdődik. A továbbjutásról egy mérkőzés dönt, minden helyszínen zárt kapuk mögött játszanak a felek.
A papírforma szerint a legkönnyebb dolga a Fehérvárnak lesz, ugyanis az ír Bohemians egyrészt legutóbb nyolc éve szerepelt nemzetközi kupasorozatban, másrészt története során 31 európai párharcából mindössze hatot nyert meg, s erre legutóbb 2008-ban volt példa. Ami ugyanakkor némi óvatosságra adhat okot, az a tény, hogy amióta az ír bajnokság újraindult augusztusban, a dublini rivális mind a négy találkozóját megnyerte, így a második helyre jött fel a tabellán.
A magyar pontvadászatban két forduló után meglepetésre még nyeretlen székesfehérváriak történetük során még sosem találkoztak ír csapattal, viszont a Bohemians 1997-ben, az El jogelődjében, az UEFA Kupában összeakadt egy magyar gárdával, a Ferencvárossal, amely kettős győzelemmel, 6-0-s összesítéssel búcsúztatta a szigetországi együttest.
A Honvéd, bár kiemeltként várta a sorsolást, egyáltalán nem kapott könnyű ellenfelet, ugyanis az Inter Turku vezeti a finn bajnokságot. A hétvégi főpróbája egyik gárdának sem sikerült jól, ugyanis a kispestiek 3-1-re kikaptak az újonc MTK Budapesttől, míg az Inter Turku szintén városi riválisa, az utolsó előtti Turku PS otthonában maradt alul 1-0-ra.
A múlt ebben a párharcban is a magyar csapat sikerét vetíti előre, mivel a finn gárda eddig mindössze hatszor lépett ki a nemzetközi színtérre, de csupán egyszer tudott egy kört menni, 2005-ös debütálásakor az azóta már megszűnt Intertotó Kupában. A Honvéd ezzel szemben rutinos kupaindulónak számít, nemcsak hosszú története során, hanem a közelmúltban is, most ugyanis sorozatban negyedszer harcolta ki a nemzetközi kupaszereplés jogát.
Ennek ellenére mindössze egyszer találkozott finn együttessel: 1977-ben, az azóta már szintén megszűnt KEK első fordulójában története legfölényesebb sikerét aratta azzal, hogy kettős győzelemmel, 16-2-es összesítéssel kiejtette a Reipas Lahtit.
A legnehezebb feladat előtt minden szempontból a Puskás Akadémia áll. Egyrészt a magyar csapatok közül egyedüli nem kiemeltként a legnehezebb riválist kapta, másrészt idegenben kell pályára lépnie, harmadrészt ez lesz az első fellépése Európában.
Ráadásul a svéd Hammarby elleni párharc előtt nem várt nehézséggel is szembe kellett néznie a felcsúti együttesnek, mivel több koronavírusos esetet regisztráltak a csapatban a bajnoki nyitány előtt. Emiatt a PAFC mindkét találkozóját elhalasztották az NB I. első két fordulójából.
Ennek fényében az is valószínűsíthető, hogy a Puskás Akadémia nem a legjobb együttesével tud kiállni, ugyanis jól meg kell gondolnia, kik utaznak Svédországba. A Bajnokok Ligája-selejtező első köre és az Európa-liga előselejtező tapasztalata alapján, ha koronavírusos személy tagja a kiutazó küldöttségnek, akkor nem rendezik meg a mérkőzést, az európai szövetség (UEFA) pedig a vétlen csapatot juttatja tovább 3-0-s gólkülönbséggel.
A felcsútiak szerda reggelig nem közölték, hogy kik utaznak Stockholmba, ahogy azt sem, hányan érintettek a csapatból. Az nso.hu azt írta, a klub az utolsó pillanatig kivár, szerda délelőtt kapja meg a koronavírustesztek eredményeit, ekkor dől el, délután milyen összetételű kerettel utazik Svédországba. Az sem zárható ki, hogy az NB III-as csapattól is csatlakoznak néhányan, a második csapat szerdai bajnokija ugyanis elmarad.
A Hammarby 17 forduló után hetedik a svéd bajnokságban, legutóbbi két találkozóján nyeretlen maradt. A rivális még sosem találkozott magyar csapattal.
A második kör sorsolását hétfőn, a harmadikét kedden tartják. A főtáblára jutáshoz négy párharcot kell nyerni.
Forrás: MTI
hírek innen, onnan
Lebukott a Samsung titkos újdonsága – mobil, ami felkavarhatja a piacot
A GSMA adatbázisában három új Samsung készülék jelent meg, köztük a várhatóan szeptemberben érkező Galaxy S26 FE.
Az ALDI-ban váltod vissza a műanyag palackokat? Akkor jobb, ha tudsz erről...
Az ALDI Magyarország üzleteiben egyre nagyobb mennyiségben váltják vissza az italcsomagolásokat: a hazai visszaváltási rendszer indulása...
Szerelmi háromszögből galaktikus háború jöhet a legjobban várt sci-fiben
A Dűne harmadik részében Chani és Irulan végre nyíltan szembekerül egymással Paul Atreides miatt.
A 21. század legfontosabb westernfilmjei 2000 és 2025 között
Ezek a filmek formálták a western műfaját 2000 és 2025 között.
Európának tervezve: megérkezett az új Omoda 7
A szuper hibrid Omoda 7 érkezésével teljessé vált az Omoda modellcsalád
Több száz kertészt keresnek: már a fizetéseket is nyilvánosságra hozták
Egyre nagyobb a kereslet a kertészek iránt: a legfrissebb információk szerint több száz új dolgozót keresnek ezen a területen, főként a...
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintjába került - itt mértek be 1300 autóst
Az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1301-en lépték át. Volt két sofőr, aki a...
Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak
Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.
Szívet tépő sorok: Dudás Miki kislánya első születésnapját ünnepelte édesapja nélkül
Nara most töltötte be a hetedik életévét.
Bajnokok Ligája: Szoboszlaiék a PSG ellen folytatják, Real-Bayern rangadó is lesz a negyeddöntőben - itt vannak a párosítások
Szerda este kialakult a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye - mutatjuk a párosításokat.
Bajnokok Ligája: Szoboszlai vezérletével kiütötték Sallaiékat, őrült meccsen jutott tovább az Atlético Madrid - videó
A Liverpool, a Bayern München és az Atlético Madrid is ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Ebben a magyar faluban található Európa mértani közepe
A faluban még emlékmű is található
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul
Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


