További cikkek a rovatban: Gazdaság
Kutatásfejlesztési megállapodást kötött a debreceni Atommagkutató Intézet és a Vitesco Technologies
ITM: emelkedik a pedagógusok bére és ösztöndíjat kapnak a tanulók a szakképzésben
Csaknem egymilliárd forintból fejlesztett a McHale Hungária partnereivel
Elindította első tematikus vállalkozásfejlesztési magántőke alapját az MFB Invest
Emelkedik egyes szerencsejátékok ára
Kétszer annyi autót igényeltek a nagycsaládosok, mint várták
Hetvenmillió forintos befektetést kaphatnak magyar startupok
Egyre többen veszik igénybe a személyi kedvezményt
Palkovics: a gazdaság legyen magyar, zöld és high-tech
A mesterséges intelligencia a vállalatvezetést is átalakítja
Szlovákiában is megjelent a madárinfluenza
Tavaly négy amerikai bank ment csődbe
Háromezren milliomosok, hatan milliárdosok lettek tavaly
MLBKT: kedvező évzárás 2019-ben, nőtt a BMI decemberben
Nő a minimálbér, a garantált bérminimum, a nyugdíj, de a benzin és a cigaretta ára is
Kedden lehet utoljára régi tízezressel fizetni
Szerdától nő az üzemanyagok biológiai eredetű összetevőinek az aránya
Lehet, hogy Ön nem ezt érzi, de a KSH szerint gazdagodtak a magyar háztartások
A négygyermekes anyák szja-mentessége évi 500-600 ezer forintot hagy a családoknál
Agrometeorológia: hiányzik a hideg és a hó a földekről
Simlis virsliket buktattak le a fogyasztóvédők
Rekord összeget költhetnek a vásárlók idén decemberben
A nagyvárosok környéke áll az ingatlanpiaci érdeklődés középpontjában
Mintegy 3500 tonna szaloncukor fogyhat az idén
Az uniós tagországok összefogást sürgetnek az erdőirtás megállítása érdekében
Varga Mihály: újabb gazdaságvédelmi akcióterv készül
Indul az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben
Újabb céggel bővült az LDC-Tranzit csoport
Kihirdették a Magyar Sommelier Szövetség 2019-es szakmai díjait
Putyin elégedett a "normandiai négyek" tárgyalásaival
Folyamatosan csökken a leszakadók aránya Magyarországon
Tavasszal kezdődik a debreceni BMW-gyár építése
Lassulhat, de fenntartható marad a gazdasági növekedés
Nőtt a babaváró támogatás iránti érdeklődés a Duna House adatai szerint
Idén is rangsorolja a legjelentősebb magyar cégeket a Figyelő
Egy magyar cég EU-s díjat kapott szakképzés megszervezéséért
ITM: a debreceni buszgyártó csarnok illeszkedik a nemzeti buszstratégiába
Megkezdődött a német Deufol debreceni gyárának építése
Ösztönzik a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását
Jön a hajrá az új lakásoknál - ezekkel az árakkal számolhatunk
A rendszeresen internetezőknek csak mintegy fele vásárol a weben egy felmérés szerint
Nagyon aktívan fektetnek be startupokba Magyarországon
Pécsi társasház és nagykőrösi piaccsarnok nyerte idén az Év háza díjat
Tizenötmilliárdos fejlesztés az Alföldi Tej debreceni üzemében
Nagy István: 106 milliárd forint jut az erdőgazdálkodásra
A járművek környezetvédelmi állapotát mérik fel a héten
Az orvosi kamara a béremelés mellett a közfinanszírozás növelését követeli
Duna House: augusztusban is lényegesen gyengébb volt a szokásosnál az ingatlanpiaci forgalom
Fontos cél a női és időskori munkavégzés feltételeinek javítása
hírek innen, onnan
Új munkaszüneti nap jöhet? Már hitelesítették a népszavazási kezdeményezést, aláírásgyűjtés indul
Kétszázezer érvényes aláírásra van szükség ahhoz, hogy népszavazásra bocsáthassák a december 24-i munkaszüneti nap kérdését.
A fesztiválszezon legnagyobb meglepetése: visszatért egy elfeledett 2016-os trend
A nosztalgiahullám és az idei fesztiválszezon felhajtása együtt könnyen visszahozhatja a 2016-os, kissé kaotikus, mégis imádnivaló stílust.
Donald Trump rendkívüli bejelentést tett – 140 iráni célpont ellen hajtott végre csapást az USA
Az Egyesült Államok 140 iráni célpontot támadott, miközben Donald Trump szerint a szoros ismét nyitva áll.
Nem költözhet be az új otthonába, amíg ez a dokumentum nincs meg: mindent a lakhatási engedélyről
Ez igazolja, hogy a lakás biztonságos-e, enélkül csúszhat a lakáshitel is.
Záporok jöhetnek, de az aszály marad, forró hétfő vár ránk, időjárás jelentés
Hétfőn gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, csak főként az északkeleti országrészben fordulhat elő egy-egy kisebb záporeső.
Ahol még a Google sem jár: a Föld utolsó érintetlen zárványai, ahová ember nem teheti be a lábát
Azt gondolhatnánk, mostanra a bolygónkon nincsenek érintetlen helyek, s ha nem is a turisták, de a tudósok és felfedezők mindenüvé...
Charlize Theron új kedvence a nyár legelegánsabb shortja
A nyári hőhullámok idején nem könnyű megtalálni az egyensúlyt a kényelem és az elegancia között. A fehér pólók és a trikók...
Ma elmozdítják Sulyok Tamást, Irán ismét lezárta a Hormuzi-szorost – Newscast
230 ezernél is több orosz katonai halhatott meg az ukrajnai harcokban, Zelenszkij leváltaná az ukrán kormányfőt, megvan a világbajnokság...
Napos időt jósolt, másnap elhunyt Vissy Károly
Még szeretett volna dolgozni, a sors azonban másképp döntött.
NAV: július 1-jétől 3,2 millió kiscsomag és 11,3 milliárd forint az új átalányvám mérlege
Fennakadás nélkül állt át Magyarország az új uniós vámszabályokra: július első kilenc napjában több mint 3,2 millió kiscsomag...
Kardiológus mutatta meg: így csökkentheted a vérnyomásod pár perc alatt
Egy apró mozdulat is segíthet megnyugtatni a szervezetet, ha felszalad a vérnyomás. A szakértők szerint azonban fontos tudni, mikor elég a...
Sulyok Tamás, önkény, Hatvanpuszta – Szavazzon A Célegyenes Témáiról
Ezúttal is Önök döntik el, miről beszélgessen esti műsorunkban Lampé Ágnes, Egri Viktor és Dévényi István!
Sport
Már csak 4 csapat maradt a foci-vb-n – Mutatjuk az ágrajzot és a programot
Befejeződtek a negyeddöntők a futball-vb-n. Szuperrangadók jönnek a négy között.
Újra támad az Inter, viszi a Liverpool FC közönségkedvencét
30 millió euróról beszélnek.
Szenzációs átigazolás előtt a magyar válogatott labdarúgója
Hatalmas lehetőség a világ egyik legjobb bajnokságában.
A VAR megint megsegítette az argenti-nokat, de így is csak a 112. percben sikerült elkerülniük a blamát
Svájc tíz emberrel küzdve is kicsikarta a hosszabbítást, a tizenegyesekig azonban nem tudott ezúttal eljutni.
Haaland középső ujja bejárta a világsajtót, aztán még posztolt is egy jókorát az Instagramon
Páratlan ez az apa-fiú páros.
Tényleg szabálytalan gólt rúgtak a vb-negyeddöntőben az angolok? A FIFA közleményben magyarázkodott
A labdában szereplő szenzorra hivatkozott a FIFA.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy megvan Mohamed Szalah új csapata
Nem Szaúd-Arábiába megy.
Kiszivárgott: közeleg Vinícius Júnior szenzációs aláírása
Még ebben a hónapban folytatódnak a tárgyalások.
Messi már megint olyanokat csinált, amikre még senki sem volt képes világbajnokságon
Az argentin válogatott csapatkapitánya a Svájc elleni negyeddöntő után több mutatóban is új szintre lépett.
Jude Bellingham keményen visszaszólt Thomas Tuchelnek
Az angolok legnagyobb sztárja kifakadt: Lehet, nem tudja, milyen érzés fontos meccsen a pályán lenni.
Beindul a Bayern München, az FC Barcelona csillagára fáj a foguk
Merész tervek a münchenieknél.
Újabb rasszista-botrány a vb-n: a korábbi spanyol miniszterelnök szerint nincsenek franciák a francia válogatottban
Már reagált a spanyolországi Francia Nagykövetség is.
Bulvár
Lázár János újabb ügye, botrányos milliárdos kifizetések
Lázár Jánosra rájár a rúd. Korábban már felmerült a neve a mandátumkorlátozás kapcsán, illetve egy hozzá köthető hírportál is lehúzta a rolót.
Két hétig tarthat a következő hőhullám, ezekben a városokban lesz a legmelegebb
Megérkezett Európába az idei nyár harmadik nagy hőhulláma, mely az előrejelzések szerint akár két hétig is kitarthat. Egyes nyugat-európai városokban már hőségriasztást is elrendeltek.
A Nintendo közel tíz évvel a 2017-es premier után leveszi az európai polcokról az első Switch konzolt
A döntés hátterében nem a konzol népszerűségének csökkenése áll, hanem az Európai Unió új akkumulátorszabályozása.
Az eutanáziába menekült gyógyíthatatlan betegsége elől a TV2 sztárja
A megrendítő hírt szerettei osztották meg.
„Anyám és apám új barátnője össze-verekedtek” – Így lett a nagy napom életem legrosszabbja
Nem minden esküvőből lesz szép emlék – van, amikor a nagy nap valóságos katasztrófasorozattá válik. Összegyűjtöttük a legemlékezetesebb esküvői horror-történeteket, amelyek után az ember már azt sem tudja, s
56 évesen elhunyt Szolnoki Péter: súlyos betegsége legyőzte a Bon-Bon együttes énekesét
Szolnoki Péter, a Bon-Bon együttes énekesét legyőzte súlyos betegsége, amelyről a nagyközönség júniusban szerzett tudomást.
Sokkoló részletek a budafoki vasúti tragédiáról: Hátborzongató módon vették észre a vagonon lángoló fiatalt
Két tinédzser az életével fizetett egy meggondolatlan ötletért Budapesten. A felfoghatatlan drámát a földről, sokkos állapotban nézte végig egy harmadik társuk.
Vitézy Dávid: a Helyreállítási Alap forrásaival még a legoptimistább hangok sem számoltak
A döntés a legkevésbé sem jelenti a munka végét, sokkal inkább a kezdetét – írta Vitézy Dávid közlekedésfejlesztési és beruházási miniszter, miután az uniós tagállamok pénzügyminisztereiből álló Gazdasá
Új munkaszüneti napot vezethetnek be Magyarországon
Népszavazás dönthet arról, hogy december 24-e munkaszüneti nap legyen. A kezdeményezők 200 ezer aláírást gyűjtenének össze. A Új munkaszüneti napot vezethetnek be Magyarországon bejegyzés először Acnews-én jele
A Fidesz már mindent kifizetett, Magyar Péter széttárta kezeit
Magyar Péter miniszterelnök a közösségi médiában közzétett kérdezz-felelek (AMA) beszélgetés során az augusztus 20-ai nemzeti ünneppel kapcsolatos tervekről is tájékoztatást adott.
„Ez nemzetbiztonságilag kényes információ” - Magyar Péter Varga Juditról és a párkapcsolati státuszáról is beszélt a Redditen
A miniszterelnök szombat este egy online kérdezz-felelek során több ezer felhasználó kérdéseire válaszolt. A kormányfő a volt feleségével való kapcsolatáról és a magánéletéről is elárult részleteket, de a le
Vitézy Dávid fontos bejelentést tett, drámai a helyzet
Zajlanak az események a magyar politikában és gazdaságban.

- Mintegy 3500 tonna szaloncukor fogyhat az idén
- Az uniós tagországok összefogást sürgetnek az erdőirtás megállítása érdekében
- Varga Mihály: újabb gazdaságvédelmi akcióterv készül
- Indul az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben
- Újabb céggel bővült az LDC-Tranzit csoport
- Kihirdették a Magyar Sommelier Szövetség 2019-es szakmai díjait
- Putyin elégedett a "normandiai négyek" tárgyalásaival
- Folyamatosan csökken a leszakadók aránya Magyarországon
- Tavasszal kezdődik a debreceni BMW-gyár építése
- Lassulhat, de fenntartható marad a gazdasági növekedés
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága
- Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok

