A péntek az autósok legpocsékabb napja
A hét napjai közül a péntek a legveszélyesebb, legalábbis, ami az autóbaleseteket illeti: a balesetek 18 százaléka esik az utolsó hétköznapra. A hónapok közül október a legveszélyesebb, a legkevesebb kötelezős káresemény pedig februárra esett.
A hét napjai közül pénteken történik a legtöbb baleset a K&H Biztosító kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) adatai szerint. A biztosító az elmúlt 25 év több százezer, K&H-s káradatot feldolgozó elemzése szerint a balesetek 18 százaléka esett péntekre. Veszélyes napnak számít ebből a szempontból a hétfő és a csütörtök is, a kgfb-s balesetek 16-16 százaléka esett ezekre a napokra. Ettől alig marad el a kedd és a szerda 15-15 százalékos aránnyal. A hétvégi napokon jobb a helyzet: a heti balesetek 12 százaléka esett szombatra, 8 százalékuk pedig vasárnapra.
Legjobb és legrosszabb hónap
A K&H adatai szerint a hónapokat nézve az látszik, hogy októberben történik a legtöbb baleset, átlagosan több mint 32 ezer. A december a második 31 ezer feletti gépjármű káreseménnyel, szeptember pedig a harmadik helyen áll, alig több mint 30 ezer karambollal. A legkevesebb ütközés februárra, márciusra és áprilisra esett: ezekben a hónapokban mindössze 26 ezer baleset volt 1994 óta.
Az elmúlt 25 évben a K&H adatai szerint az egyik legtöbb - összesen 192 – baleset 2013. március 14-én történt, amikor egy nagyon hirtelen jött lehűlés és óriási havazás miatt számos út vált rendkívül csúszóssá, járhatatlanná. Emellett két tavaly decemberi nap, 8-a és 15-e szintén kedvezőtlenül alakult. Előbbin 191, utóbbin pedig 178 balesetre volt példa.
Nőttek az átlagkárok, de van jó hír is
Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese és a társaság nem-életbiztosítási vezetője a kötelező felelősségbiztosítási piacon látható trendeket ismertetve azt mondta, hogy a kárgyakoriság 2015-ben és 2016-ben jelentősen nőtt, tavaly azonban megállt az emelkedés. Bár ez kedvező, ugyanakkor az átlagkárok összege megnőtt.
A szakember a hivatalos adatokat idézve beszélt arról is, hogy sok esetben az abszolút gyorshajtás és a relatív gyorshajtás mellett az elsőbbség meg nem adása és a helytelen irányváltoztatás áll a balesetek hátterében.
hírek innen, onnan
Megint találtak valamit az Alzheimer-kór korai megelőzésére
Az Apoe4 gén egy bizonyos fehérje túltermelésével zsugorítja és hiperaktívvá teszi az agysejteket még a tünetek megjelenése előtt.
George Russell megvetést, füttyszót kapott Monzában a szurkolóktól
Rejtély, mivel váltotta ki George Russell a szurkolók megvetését Monzában.
Mindjárt elköszön az indián nyár, ma még 34 fok lesz
Lassan veszi a kalapját az indián nyár, azonban ma és holnap még kitombolja magát.
Mbappé nem hazudtolta meg magát, amikor megkérdezték, szerinte ki érdemli meg az Aranylabdát
A francia sztár őszinte és magabiztos.
Így kerülheted el a náthát a hirtelen hőmérséklet-változások idején
Ilyenkor a legkönnyebb megbetegedni.
FC Barcelona: 60 millió euróért a Premier League-be vinnék Xavi Espartot
A katalánoknak nem lessz könnyű dolguk, ha meg akarják tartani a fiatal csillagot.
Halálos irodai csapda: ennyivel növeli a rák kockázatát minden egyes ülve töltött óra
A UK Biobank adatait elemző kutatók megállapították, hogy a megszakítás nélküli ülés órái 9%-kal növelik a rákos halálozás...
Rózsád van? Ezt a három dolgot még szeptemberben tedd meg vele
Ha azt szeretnéd, hogy rózsáid jövőre is egészségesen és nagy pompában virágozzanak, szeptemberben három fontos teendőt semmiképp se...
Megnéztük az Insidious 6. részét, amit minden idők legjobb horrorfilmjének merünk kikiáltani
Horrorrajongóként egyre nehezebb megijeszteni.
Ezek a zsírmáj nagy ellenségei: ezekkel látványosan javíthatod az állapotát
A máj sokkal fontosabb szervünk, mint azt bárki gondolná, és a test egyik legfontosabb irányítóközpontja.
Amikor a közös ötletekből valóság lesz - negyedszer indul az OTP Class Pályázat
Az OTP Bank 2026-ban negyedik alkalommal hirdeti meg az OTP Class Pályázatot, amelyre bármely magyarországi általános vagy középiskola...
Brutális szakadék tátong a magyar társadalomban: ez az a korosztály, amelyik óriási bajban van már a hónap végén
A fiatalok optimisták, az idősek bizonytalanok. 30 pont a különbség köztük, és ez nem véletlen.
Sport
Ég a ház, elfogytak Marco Rossi kapusai - Ki védi a magyar válogatott kapuját az ukránok ellen?
A magyar válogatottnak első számú kapusa a Bajnokok Ligája helyett a lelátóra szorult. Kivel pótolhatjuk Tóth Balázst?
"Szoboszlai is hibás lesz" - Háborognak a szurkolók, amiért Dominik fejet hajtott Iraola előtt
A Liverpool sztárja képtelen szembenézni a spanyol edző döntésével, aki egyelőre csak ijesztget.
Újabb klublegenda fordult Szoboszlai ellen? Florian Wirtz lett az új kedvenc
Hiába költött tavaly nyáron majdnem félmilliárd eurót a Liverpool az átigazolási szezonban, végül egy pocsék idényt teljesített a 2025-ös bajnoki cím után.
Egyre nagyobb a káosz Miskolcon, Takács Péter után az elnök is távozik posztjáról
De nem megy messzire.
Egyetlen gond van ezzel a 16 méterről szerzett góllal, az hogy a futballista a saját kapujába talált be
Fura dolgok történtek a francia harmadosztályban.
Egy pillanatra megállt az élet a római esküvőn: a koszorúslány beszéde közben szerzett vezetést a helyi focicsapat
A koszorúslány épp megható beszédet tartott, de egy gólöröm mindent felülírt.
Itt az évszázad futballeseménye: egy csapatban Messi és Cristiano Ronaldo!
A lehetetlen megtörténhet.
A Ferencváros egyik főszponzora teljes mértékben elhatárolódik a derbin kifeszített FTC-s molinóktól
Továbbra is áll a bál a vasárnapi mérkőzésen történtek miatt.
A Ferencvárost felháborították a molinók a derbin, Kubatov Gáborért aggódnak
Az FTC reagált a lelátói feliratokra.
Óriási csapás fenyegeti a budapesti atlétikai világdöntőt
Fájlalja a lábát és a hátát az esemény arca, kétséges az indulása.
Chelsea FC: az angol sajtó megnevezte a bűnbakokat, megszólalt Xabi Alonso is
Nagy lett a nyüzsgés a Stamford Bridge-en a londoni rangadó elvesztése után.
Történelmet írt a kapus: egy meccsen két gólt rúgott
A 101. percben mentett pontot csapatának.
Bulvár
Új NEAK-főigazgató: Van olyan gyógyszer, amit két és félszer drágábban veszünk, mint a nyugat-európaiak
Így változik meg az egyedi gyógyszerkérelmek elbírálása és a támogatási rendszer. Tudd meg, milyen újításokat tervez Kaló Zoltán!
Tragikus hír feketíti be a hét első napját. 51 éves korában váratlanul meghalt a népszerű színész
Drámai felvételek a helyszínről.
Visszavennék a Fidesztől a narancssárga színt is – Emberi lánccal követelték az Isztambuli Egyezmény ratifikálását
Fogd meg a kezem! És ne engedjük el… című performatív demonstráción követelték az Isztambuli Egyezmény ratifikálását vasárnap.
Elárulták, ezzel készül Orbán Viktor a hétvégi kötcsei piknikre, érkeznek a részletek
Orbán Viktor legnagyobb hívei újra kiálltak a volt miniszterelnök mellett.
Szokatlan kéréssel fordult Lannert Judit az emberekhez - nem úgy sült el a dolog, ahogy azt szerette volna
Valószínűleg nem egészen erre gondolt a miniszter asszony...
Felhívta a szüleit, hogy elindult a buliból, de nem tudja, hol van – azóta sincs meg
Az ötven éves férfi két napja nincs meg.
Parlament: Vármegyék helyett jönnek a megyék, csökkenhet Magyar Péter fizetése
A képviselők hétfőn a kormányfő fizetésének csökkentéséről is tárgyalnak, és megválaszthatják a Médiatanács új vezetését jelölő bizottság tagjait.
Eddig szinte senki nem figyelt a Tisza képviselőjére, pedig ő lehet Magyar Péter egyik legfontosabb embere
A szürke eminenciás, aki számos kulcsfeladatban vállalt már tevékeny szerepet.
Kiborult a fideszes Németh Balázs attól, hogy leadja a közmédia Pogány Induló koncertjét
Az M1 hitelessége miatt aggódik Németh Balázs, aki szerint globalista és szélsőségesen liberális a köztévé.
7 millióan látták a videót, amin a totyogó kisfiú egy béka és egy tyúk barátságán dolgozik – Iszonyú cuki
A 2 év körüli kisfiú a videóban olyan természetességgel cipeli magával a varangyos békát, ahogyan nekünk biztosan nem menne.
Veszélyes, invazív állatot fogtak ki az Adriából, cápánál is nagyobb riadalmat keltett
Újabb invazív és rendkívül veszélyes mérgező tűzhalat fogtak ki a magyarok körében is töretlenül népszerű horvát tengerparton, Trogir közelében, Čiovo szigetének déli partjainál.
A csatornából a vécéig: a patkányok döbbenetes trükkje, amitől minden lakó retteghet
Volt már példa arra Magyarországon, hogy egy patkány kukucskált ki a vécécsészéből.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


