Ezt olvasta már?


A spanyol külügyminiszter az angol hidegvért hiányolja Gibraltár ügyében

Meglepte a spanyol külügyminisztert az a hangvétel, amelyet Nagy-Britannia tanúsított, miután kiderült, hogy Spanyolország vétójogot kaphat az Európai Uniótól a Gibraltárt érintő döntésekben az Egyesült Királyság kilépése (Brexit) után. (Pécsi Napilap)

Alfonso Dastis hétfőn egy madridi fórumon reagált a brit politikusok hétvégi nyilatkozataira.

"Azt hiszem, hogy az Egyesült Királyságban valaki elveszítette a fejét, de ennek nincs semmiféle alapja" - fogalmazott a külügyminiszter érkezésekor röviden nyilatkozva újságíróknak.

Dastis a Foro Cinco Días nevű rendezvényen felszólalva is kitért arra, hogy hiányolja a híres angol "hidegvért" Gibraltár ügyében.

Szerinte a spanyol kormánynak nem kell válaszolnia minden egyes észrevételre, amelyet "a mai vagy a tegnapi" brit politikusok tesznek ebben a kérdésben.

Mint mondta, nem kívánják nehezíteni a kapcsolatot az Egyesült Királysággal és Gibraltár lakosságával.

A spanyol külügyminiszter beszélt arról, hogy a Brexittel kapcsolatban "létezik egy iránymutatás" annak érdekében, hogy a folyamat eredménye minél kedvezőbb legyen az állampolgároknak és a vállalatoknak.

A kilépési tárgyalásokat Brüsszelből irányítják majd, és mindenkinek az a vágya, hogy konstruktív és kölcsönösen előnyös megállapodás szülessen az EU és Nagy-Britannia között - tette hozzá.

A spanyol miniszter reagálásának előzménye, hogy Theresa May brit miniszterelnök vasárnap közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta: London soha nem engedi meg, hogy Gibraltár akarata ellenére más ország fennhatósága alá kerüljön.

Ezt megelőzően pedig a kormányzó Konzervatív Párt egyik volt vezetője és miniszterelnök-jelöltje, Michael Howard - televíziós nyilatkozataiban - párhuzamot vont a Gibraltár feletti brit szuverenitás és az Argentína által 1982-ben megszállt, majd a brit hadsereg által 77 napos véres háborúban visszavívott Falkland-szigetek brit fennhatósága között.

Harmincöt évvel ezelőtt "egy másik női miniszterelnök (Margaret Thatcher) haderőt küldött a világ másik végébe, hogy megvédje brit emberek egy másik kis csoportjának szabadságát egy másik spanyol ajkú ország ellenében. (...) Teljesen biztos vagyok benne, hogy jelenlegi miniszterelnökünk is hasonló elszántságot tanúsít" Gibraltár ügyében - mondta Howard.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Kileng a forint: meglepő számok érkeztek a devizapiacról

Az euró 7 órakor 383,86 forinton állt, alig magasabban a kedd esti 383,80 forintnál.

Egy ott nyaraló magyarnak is szerepe volt a vb-selejtezők legnagyobb csodájában

Curacao lett minden idők legkisebb országa, amely kijutott a labdarúgó-világbajnokságra.

Drámai helyzet a levegőben – 90 utassal a fedélzetén sérült meg súlyosan egy utasszállító

Drámai incidens történt, amikor egy Ssj100 típusú utasszállító repülőgép a levegőben részben szétesett, mielőtt...

Óriási áldozatot hozott családjáért Ördög Nóra férje

„Most úgy érzem, hogy ezt a hegyet már legalább egyszer-kétszer megmásztam.”

Alig tud ébren maradni? Erről ismerheti fel a vashiányos vérszegénységet

A vashiányos vérszegénység az egyik leggyakoribb hiányállapot, amely sokszor észrevétlenül alakul ki. A tünetek azonban annyira...

Halálos tűz Tápiószelén: nem tudták megmenteni az idős férfi életét

A helyszínre rohanó tűzoltók sajnos későn érkeztek.

Sokan csinálják ezt otthon télen, de súlyos büntetés járhat érte

Régi jó magyar vidéki szokás az ünnepek környékén a családi disznóvágás. Azonban a ratkósok által romantizált eseményre ma már...

Kigyulladt ágy okozott tragédiát Tápiószelén

Egy férfi meghalt, egy fő füstmérgezést szenvedett.

Átlagosan évi 89 ezer forintot vesztenek a magyarok azon, hogy nem kötik le a pénzüket

Soha nem tartottunk még ennyi készpénzt és lekötetlen pénzt a bankszámlákon.

Aranyárban mérik idén a szaloncukrot, ráadásul össze is ment a karácsonyi édesség – Sok ezer forintot spórolhat ezzel a trükkel

Olyan drága lett idén a szaloncukor, hogy már-már elmegy karácsonyi ajándéknak is. Ám lemondani a legtöbben nem fogunk róla, legfeljebb...

0

Sport

„Rossit ki fogják rúgni” – Miriuta László nem tud magához térni a magyar–ír óta

A korábbi 9-szeres magyar válogatott Miriuta László szerint nemzeti katasztrófa, hogy Marco Rossi együttese nem tudott bejutni a világbajnoki pótselejtezőbe.

Gulácsi Péter elárulta, Dibusz Dénes hibázott-e a sorsdöntő pillanatban Írország ellen

A válogatott korábbi kapusa úgy látja, reális elvárás volt a világbajnoki pótselejtezős hely megszerzése.

Itt az újabb futballdráma. A 93. perc után két gólt szerző Skócia is készülhet a világbajnokságra

A végén megmenekülő Ausztria, valamint Svájc, Spanyolország és Belgium is készülhet a viadalra.

Szoboszlai Dominik az írek elleni vb-selejtezőről: Két nap telt el, de még mindig nehéz elfogadnom, ami történt

Két nap telt el azóta, hogy a magyar labdarúgó-válogatott az utolsó pillanatban kapott góllal 3–2-es vereséget szenvedett Írországtól, így harmadik lett a csoportjában, s ezzel el is dőlt, hogy lemarad a jövő év

Megvan, mikor dönthet az MLSZ Marco Rossi sorsáról

Az MLSZ november 25-i ülésén szó lesz a szövetségi kapitány, Marco Rossi jövőjéről is.

Hivatalos: viselkedése miatt kellett távoznia az NB I-es légiósnak

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Kazincbarcika a hivatalos oldalain tudatta, hogy Blessing Eleke már nem az együttes játékosa.

A világ egyik legjobb csapatát veheti át Zinédine Zidane

A francia válogatott élére kerülhet Zinédine Zidane, méghozzá a jövő évi világbajnokság után.

Hamarabb dől el Marco Rossi jövője, mint gondolnánk

Az MLSZ elnöksége legközelebb november 25-én ülésezik.

Egy eurós croissant-nal űz gúnyt a magyarokból és Szoboszlaiból az ír Lidl

Magyarországról nézve igencsak sértő az írek viccnek szánt reklámja.

Belehalni a vereségbe, sírni egy csapat miatt, mégis úgy érezni, ahogy senki más – a magyar szurkoló élete

Az elszalasztott világbajnoki kijutás, további megannyi szenvedés, illetve élmény margójára.

0
0

Bulvár

Jön az új adó az autókra.

Bár a környezetvédőket a bolygó megmentésének magasztos eszméi vezérlik, úgy tűnik, az elektromos autók tulajdonosainak privilégiuma lecsengőben van. Nevezetesen, hogy a tervek szerint már nem csak az állami öszt

A nő rendelt magának egy pohár bort az étteremben: majdnem lefordult a székéről, amikor meglátta, milyen üzenetet hagyott neki a pincér a számlán

A nő nem vágyott semmi egyébre, pusztán arra, hogy elfogyaszthasson egy pohár bort egy kellemes, elegáns étteremben. Végül azonban csalatkoznia kellett.

Zárug Péter Farkas: A Tisza Pártnak most van legalább ezer embere, akiket bármilyen posztra beépíthet

Politológusokat kérdeztünk a Tisza Párt frissen nyilvánosságra hozott jelöltlistájáról.

Fapadoson szorongó milliárdos honvédelmi minisztert fotóztak

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Ryanair járatával jött haza Londonból.

Házasság első látásra: Attilának most már tényleg menekülnie kell Miló Vikitől

A Házasság első látásra nézői úgy látják, hogy Attilának innentől tényleg nincs visszaút, minél hamarabb ott kellene hagynia Miló Vikit.

A világ egyik legdrágább magángépe landolt Budapesten

A NER-es csúcsragadozók is irigykedve nézhetik.

Magyar Péter: Lefagytak a Karmelitában, mert sok helyen nem a bejelentett Tisza-jelöltekre számítottak

A Telex stúdiójában beszélt a Tisza elnöke a jelöltállításról, az ország helyzetéről és az országjárásról. A mostani kiválasztás Magyar szerint most még a Tisza belügye, és nagyon más lesz, mint a 2021-es e

Meztelen képeket posztolt a feleségéről egy bács vármegyei férfi: amit ezután tett, az horror - Fotók

A nőnél betelt a pohár: a féltékeny, gyakran poharazó és erőszakos férjével közölte, válni akar. A külföldön dolgozó férfi képtelen volt ezt elfogadni és borzalmas dolgokat tervelt ki.

blogmorzsák

Nagy natúr krémsajt teszt

Legújabb vaktesztünkön a natúr krémsajtokat kóstoltuk meg és értékeltük. Íme az eredmény!

Szele Tamás: Édentől keletre

Lehet, hogy egyszer végre mindenki rájön: nincs jobboldal és nincs baloldal. Csak politikusok vannak.

Mik a jól bevált szokások orrdugulásra?

És mi a legmegbízhatóbb megoldás a bajra?

0