Ezt olvasta már?

0

Amit a falra szerelhető toalettekről tudni érdemes

Ha egy kicsit korszerűbbé szeretnénk varázsolni a mellékhelyiségünket, ennek legjobb módja, ha a falra szerelhető wc mellett döntünk. Modern stílusával és kis helyigényével igazán kompakt megjelenést biztosít.


hirdetés

 

Az öblítővíz tárolására szolgáló tartály sem látható, így ez is tovább emeli az összkép egyensúlyát. A toalett nevéből adódóan kizárólag a fallal érintkezik, ezért a fürdőszoba felmosása is gyerekjáték.

 

A Global Viva Market WC kínálatából is beszerezhetünk falra szerelhető típusokat, melyek előnyei mellett azért hátrányokat is fel lehet sorolni.

A falra szerelhető WC hátrányai

A falra szerelhető toalettekhez tartozó tartályokat minden esetben a falban kell elhelyezni. Ehhez jön még feladatként a csövek és egyéb idomok helyének biztosítása is. Egyértelmű a helyzet: a jobb megjelenésért cserébe megnő a vele járó munka mennyisége is. Új ház építésekor nem okoz akkora fejtörést, de felújításnál kizárt dolog, hogy megússzuk a vésést.

Árukat tekintve egyértelműen drágábbak a klasszikus kivitelű modelleknél. Nincs mese, jobban a pénztárcánkba kell nyúlni a modernebb megjelenésért.

 

A munkáról is érdemes szót ejtenünk. A falra szerelhető típusok nem a „Csináld magad!” tevékenységek közé tartoznak. Ajánlott szakembert hívni, mert komoly problémák is adódhatnak. Szakszerűtlen munkavégzés után bizony ismételt bontási feladatok üthetik fel a fejüket. Így inkább vállaljuk a mester igénybevételét, még ha az újabb költségeket is ró ránk.

Melyek az előnyei?

Elsősorban a már emlegetett exkluzívabb megjelenés lehet vonzó a választásnál. Kisebb méretű helyiségeknél a visszafogottabb helyigénye is kecsegtetőnek tűnik.

 

Érdekességként meg kell említeni, hogy a vonatkozó előírásoknak a falra szerelhető toalettek könnyebben felelnek meg, így az illetékes hatóságokkal sem kell csörtéket vívnunk. Ennek titka abban rejlik, hogy a WC előtt megfelelő méretű szabad helynek kell lennie.

 

A falra szerelhető változat előnyt élvez, mert a tartály a fal síkjában helyezkedik el. Ezt a „kiskaput” főként lakásokban tudjuk kihasználni, ahol minden négyzetméter számít.

 

További pozitívum, hogy a toalett alja nem érintkezik a padlóval. De miért jó ez nekünk? Mindjárt két oka is van: a járólap egyenletes, homogén arculatát nem szakítja meg úgy, ahogy a hagyományos társaik esetében, illetve ezáltal a padló tisztítása is egyszerűbb feladat lesz.

Kiknek ajánlott?

Jogosan merül fel a kérdés, hogy megéri-e az „árát” vagy sem? Könnyű válasz lenne, ha azt mondanánk, mindenki döntse el maga. Éppen ezért soroljuk fel, milyen feltételek esetén lesz tökéletes választás:


  • tömblakásban, kisebb helyiségekkel rendelkezőknek mindenképpen megfontolandó,
  • ha úgy gondoljuk, hogy csak a WC tartály látványa miatt nem tökéletes szaniter helyiségünk látványa,
  • egész egyszerűen már unjuk a régit és valami újra, illetve modernre vágyunk.

 

Reméljük, segítettünk a döntésben.







0

hírek innen, onnan

Óriási botrány a foci Eb-n, káosz tört ki a török-grúz meccs előtt, elhalasztják a mérkőzést?

Verekedés tört ki a lelátón a Törökország és Grúzia Euro 2024-es összecsapása előtt, amikor a heves viharok után víz zúdult a...

Félmillió illegális bevándorló lélegezhet fel Amerikában

Biden tartózkodási engedélyt ad annak, aki jogtalanul, de legalább tíz éve tartózkodik az országban, és amerikai házastársa van.

Jól alakultak ma a számok a BÉT-en: minden befektető megnyugodhat estére

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 120,63 pontos, 0,17 százalékos emelkedéssel, 69 832,54 ponton zárt kedden.

Új elemekkel bővült a hungarikumok listája, mutatjuk őket

A hungarikumok és a nemzeti értékek nem csupán az értékőrzés miatt fontosak számunkra. Ezek a sajátosan magyar jellegzetességek...

Felvették a Tisza EP-képviselőit az Európai Néppárt frakciójába

Az EPP elnöke örömét fejezte ki, hogy másra is van igény Magyarországon a Fideszen kívül.

Fülöp Attila: visszamenőlegesen emelkedik a nevelőszülői ellátmány

Emelkedik az úgynevezett nevelőszülői ellátmány havi összege, az a támogatás, amelyet kizárólag a gyermek étkezésére,...

Az Európai Néppárt döntött, csatlakozhatnak a Tisza Párt képviselői a frakcióhoz

Tizennégy új európai parlamenti képviselőt fogadtak a soraikba.

Világelső ellenfelet kap Marozsán Fábián

Fel van adva a lecke. (Sport)

Cáfol a Belügyminisztérium, nem lesz elméleti testnevelés a gyakorlati órák helyett

Egy hétfőn megjelent cikk miatt kellett reagálnia a tárcának.

Donald Trump szlogenjére hajazó jelmondattal vág neki Magyarország az EU soros elnökségének

"Make Europe great again!", vagyis "Újra naggyá tesszük Európát!" lesz az uniós magyar elnökség jelmondata - jelentette be Bóka János...

Elképesztő botrány az Eb-n: egymást verték a holland szurkolók

Hamburgban is balhé volt az Eb-n, a holland szurkolók egymásnak estek az utcán

Döntött az Európai Néppárt Magyar Péterékről

14 új képviselővel bővül a pártcsalád, köztük Magyar Péterrel és a Tisza Párt tagjaival.

0

Sport

Ilyet még nem látott a futballvilág: így vettek el gólt a belgáktól

Ahogy arról beszámoltunk, a szlovák válogatott az Európa-bajnokság eddigi legnagyobb meglepetését okozva 1-0-ra legyőzte Belgiumot az E-csoportban. A belgáktól két találatot is elvettek, a másodiknál olyan technoló

A törött orrú Mbappé cirkusza kiborította az osztrákokat

A Franciaország-Ausztria meccsen a borzalmasan ostoba játékvezetőt láttunk. A török bírót is szidják az osztrákok, de Mbappé is megkapja magáét.

Rossz hír: két magyar játékos is sérült, kihagyják a németek elleni meccset

Nem tudott teljes kerettel edzeni kedden a magyar válogatott Weiler im Allgäuban, ugyanis ketten sérüléssel bajlódnak és biztosan kihagyják a […] A Rossz hír: két magyar játékos is sérült, kihagyják a németek ell

Körözi a rendőrség az NB I-ből kieső futballklub volt sportigazgatóját

Tóth László ellen ittas vezetés miatt adtak ki elfogatóparancsot.

A Barcelona megvette a világ egyik legjobb csatárát - hivatalos

A katalán klub a hírek szerint 400 ezer eurót, csaknem 160 millió forintot fizetett a lengyel támadóért.

Kórházba vitték az összetört orrú Mbappét

A rossz hír mellett egy jót is kapott a francia csapat

A németek az „erőszakos” magyar szurkolók miatt 2500-nál is több rendőrrel készülnek

Több mint 2500 rendőr teljesít majd szolgálatot szerdán Stuttgartban a német-magyar csoportmérkőzésen a labdarúgó Európa-bajnokságon.

Milák hét századdal maradt el az olimpiai szinttől - a sajtót ezúttal is levegőnek nézte

Sárkány Zalán olimpiai szintes úszásával zárult a belgrádi Európa-bajnokság kedd délelőtti programja, amelyben Milák Kristóf és Németh Nándor, valamint Telegdy Ádám és Kovács Benedek első különpárbaját is

Az Eb negyedik napja: Amikor kétszer is borult a papírforma

Két esélyesebb csapat is kikapott az Eb negyedik napján, és a franciák is csak szűken nyertek. Összefoglaljuk, hogy mi történt hétfőn.

Rebrov a románok elleni 0-3 után: Senki sem számított erre az eredményre

Az ukrán válogatott szövetségi kapitánya nem kongatja a vészharangokat a Románia elleni vereség után, de tisztában van vele, hogy a második fordulóban javítaniuk kell Szlovákia ellen.

0

Bulvár

Megláttam a pasimat az EB közvetítésen a közönség soraiban, élőben nézhettem a tévében kivel csal meg

Azt mondta üzleti útra megy, élő adásban bukott le, miközben én a nappalimban tévéztem.

Lecsap a NAV: ha itt tartod a pénzed, nálad is kopogtathatnak

A NAV idén ezek után a pénzek után érdeklődik igazán: hiába hiszed, hogy úgysem tud erről a bevételedről.

180 fokos fordulatot tett a magyar kormány Brüsszelben, fontos alkut kötöttek

Budapest eddig vétózta a holland miniszterelnök NATO-főtitkári jelöltségét.

Pottyondy Edina: Ez még NER-es mércével mérve is durva gátlástalanság

Kendőzetlenül mondta el véleményét az elmúlt napok politikai botrányairól.

Orbán nagyon kiakadt Brüsszelben, Magyar Péter kontrázott

Semmibe vették az európai emberek akaratát, állítja a miniszterelnök.

Nagy Ervin volt párja teljesen kitette a cicijeit, döbbenetes méretű kebleket mutatott a szexi Polyák Lilla

Brutálszexi ruhába bújt az ismert színésznő, Nagy Ervin 3 évig siratta ezt a szépséget.

Megtörtént: Karácsony Gergely a választási eredmények megsimmisítését kérte

Beadta a Kúriának az újonnan megválasztott főpolgármester azt az indítványt, amelyben azt kérte, hogy semmisítsék meg a főpolgármester-választás eredményét és ismételjék meg a választást egész Budapesten.

Gyurcsány Ferenc bombát robbantott kedd reggel: megszólalt a lemondásáról – videó

Gyurcsány Ferenc egy Facebook-videóban válaszolt a Demokratikus Koalíció (DK) jövőjével kapcsolatos kérdésekre.

Drámára figyelmeztet a kormány Nyugat-Dunántúlon

Súlyos a probléma, még mindig nem találják a megoldást.

Ilyen a vércsoportod? Akkor bizony könnyebben kaphatsz szívrohamot, mint mások

Ilyen kutatást is ritkán lát az ember. Azonban a tudósok egyre többet foglalkoznak azzal, hogy bizonyos vércsoportok milyen hatással lehetnek a betegségek kialakulására.

Toroczkai László lemondott az EP-mandátumáról, és beszólt Magyar Péternek

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke a mandátumát Borvendég Zsuzsannának adta át.

Már csak pár óránk maradt hátra? Az új Nostradamus szerint ma tényleg kitör a harmadik világháború

Vérfagyasztó jóslattal rukkolt elő az indiai Nostradamusként ismert Kushal Kumar. Pár óra múlva ki is derülhet, igaza volt-e.

blogmorzsák

Nagy dijoni mustár teszt

Ha tényleg kiváló mustárízre vágyunk, akkor érdemes dijonit venni. De melyiket? Erre kerestük a választ!

0