Ezt olvasta már?


Átalakultak az utazási szokások, a két-három napos rövid utak a legnépszerűbbek egy felmérés szerint

Az elmúlt években megváltoztak az utazási szokások, amit mutat az is, hogy egyre többen választják a két-három napos, rövid külföldi vagy belföldi utakat, illetve a jó ár-érték arányú kikapcsolódást.

A Bónusz Brigád és a GKID közös elemzése szerint az emberek előnyben részesítik, ha az ajánlat rugalmasan alakítható, és ha a program lemondása nem jár jelentős pluszköltséggel, ezen túlmenően fontos a megfelelő ár-érték arány, így a felhasználók 84 százaléka továbbra is az akciókat kínáló oldalakon keresi a szolgáltatásokat, mert úgy gondolják, hogy itt találkozhatnak a legkedvezőbb árakkal.

 

A mintegy félmillió felhasználóval rendelkező, az interneten főként élményszolgáltatásokat kínáló, piacvezető Bónusz Brigád közleménye szerint jellemzően azok az utazások népszerűek, amelyek rövidek, gyors feltöltődést és programokkal teli napokat kínálnak: belföldön a legnépszerűbbek a jakuzzis vagy sörfőzdelátogatással egybekötött hosszú hétvégék, a két-három napos pihenések. Az idei év legkeresettebb belföldi útja egy inárcsi pihenés volt, míg második helyen a Balaton-felvidéken található Kapolcs meglátogatása végzett. Kedvelt úti cél volt Bük, Szilvásvárad és Gyula is.

A külföldi utak közül az elmúlt egy évben a legnépszerűbb egy egyéjszakás pihenés volt a Plitvicei-tavaknál. A második helyen egy arab-félszigeti nyolcnapos nyaralás végzett, majd a kétéjszakás, a szomszédos országokba szóló utazások következtek, egy wellnessezés és egy autómúzeum-látogatás.

Az utazások mellett népszerűek a néhány órás belföldi feltöltődések is. A legkedveltebb élmények mindegyike vízhez kötődik, a legnépszerűbb például egy dunai, vacsorával egybekötött városnéző hajózás volt, majd egy balatoni vitorlázás és egy Tisza-tavi repülés volt a legkeresettebb 2022-ben.

Az elemzés szerint a pénzügyi tudatosság is terjedőben van: a társaság idei abszolút legnépszerűbb bónusza az ajándékkártya, ami azt mutatja, hogy az emberek már nem akarnak felesleges, nem vágyott dolgokat adni a másiknak.

Az online kuponos-bónuszos kereskedelmi szolgáltatási modellt a kétezres évek eleji gazdasági válság hívta életre, népszerűsége azóta is töretlen. A korábbi statisztikai adatok szerint Magyarországon az online vásárlók átlagéletkora 44 év, azonban folyamatosan növekszik, ezért az 55 év felettiek által generált forgalom is egyre nagyobb potenciált jelent az online kereskedelem számára. A GKID adatai szerint azok száma, akik aktívan interneteznek és online vásárolnak is, 3,7 millió: ők évente átlagosan 19-20 alkalommal vesznek terméket és szolgáltatást az interneten. A Bónusz Brigád felületein mintegy 500 ezer regisztrált felhasználó van, és a tavalyi adatok szerint közülük decemberben napi 10 ezer, más hónapokban napi 4-7 ezer az aktív vásárlók száma, akik főként ajándékokat és élményszolgálatásokat vesznek.







0
0
0

hírek innen, onnan

Egy makacs szántóföldi gyom mutatja meg, mi vár a növényeinkre

Nincs könnyű dolguk, egyszerre kellene alkalmazkodniuk a klímaváltozáshoz és a beporzók fogyásához.

Kitört a balhé a Farm VIP-ban: durván egymásnak esett Horányi Juli és Sáfrány Emese

Horányi Juli szerint komoly feszültségek vannak a piros csapatban, és úgy érzi, Sáfrány Emese viselkedése csak tovább ront a helyzeten.

8 mondat, amiről azonnal felismerhetsz egy önbizalomhiányos embert

Lehetsz okos, kedves és kivételesen tehetséges, az alacsony önbecsülés mégis észrevétlenül bekúszhat a mindennapjaidba. Gyakran nem is a...

Megismerhetjük az Orbán-kormányok titkosított döntéseit

A kormány nyilvánosságra hozza az elmúlt 16 évben született, eddig minősített, úgynevezett háromezres kormányhatározatok első...

Ördög Nóra lebuktatta magát: a Megasztár kulisszái mögött vallott be mindent, elmondta, miben elviselhetetlen a forgatásokon

A képernyőn általában a legsimább mosolyokat és a legszebb szavakat látjuk, de a kulisszák mögött...

Moszkvában behívják a tartalékosokat és drónvadász egységeket szerveznek belőlük

Az egységek legfontosabb eszközei a nagysebességű elfogó drónok lesznek.

Bűnösök kerestetnek

Két kérdést érdemes most, a vagyonvisszaszerzési hivatal tevékenységének hajnalán végiggondolni.

Jövő héten tárgyalja a Fidesz elnöksége Lázár János jelentését arról, hogy milyen állapotban van a párt

A dokumentum elkészítését Orbán Viktor kérte az azóta a parlamenti mandátumáról lemondott fideszes politikustól.

Megsüllyedt a pesti tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1047,79 pontos, 0,7 százalékos csökkenéssel 147 921,60 ponton zárt szerdán.

Matthaus kimondta: Harry Kane a 2026-os Ballon d’Or legnagyobb esélyese

Lothar Matthaus szerint Harry Kane a 2026-os Ballon d’Or legnagyobb esélyese. A Bayern sztárja minden sorozatban bizonyított.

Hároméves csúcson a földgáz, közben vészesen alacsonyak a készletek

Hároméves csúcsra drágult a földgáz Európában, miközben alacsonyak a tárolói készletek, és a közel-keleti helyzet is növeli a...

0

Sport

Privát képeken mutogatja fenséges falatjait a focistanő, igazi bugyimodell lett belőle

Alisha Lehmannt jól ismerik már az olvasóink, elképesztő domborulatokkal áldotta meg őt a sors.

José Mourinho elküldte a selyemzsinórt a Real Madrid egyik legnagyobb sztárjának

Hiába nyerték meg az Inter elleni Bajnokok Ligája rangadót.

Hansi Flick bejelentése méhkassá változtatta egész Barcelonát

Az edző ezúttal nem finomkodott a tervekkel kapcsolatban.

Itt a vége, a magyar válogatott lemaradt a Fradi sztárjáról, dühöngenek a szurkolók

A románokat választotta, hiába magyarul beszél a Ferencváros tehetséges középpályása.

Cser-Palkovics András három hét múlva olyasmire kényszerülhet, amit soha nem akart megtenni

A Videoton a pályán ugyan feltámadt, a klub jövője azonban továbbra is bizonytalan.

Döbbenetes bakiparádé a Real Madrid BL-meccsén

A nap rangadóján nem ilyen jelenetekre számítottunk.

Mai program a BL-ben: Pályán a címvédő és a Barca, Szoboszlaiékra rangadó vár

A keddi hat meccs után szerdán is hat találkozó jön a Bajnokok Ligája-alapszakasz első körében.

Szoboszlai mégsem lesz csapatkapitány jövőre? Elképesztő fejlemények Liverpoolból

Idén nyáron az új vezetőedző, Andoni Iraola hivatalosan is Virgil van Dijk egyik helyettesévé léptette elő Szoboszlai Dominiket.

0
0

Bulvár

„Nőügyekkel nem foglalkozom”, mondta Orbán Viktor, Bécs ezzel szemben évtizedek óta nőbarát várost épít

Miközben Orbán Viktor még 2017-ben is azzal az ország vezetőinek szemléletmódját jól összefoglaló megjegyzéssel ütötte el a washingtoni nagykövet visszahívásáról szóló kérdést, hogy „nőügyekkel nem fogla

14 éve ellopott festménnyel a hóna alatt sétált be az Agrárminisztériumba a lovasszövetség alelnöke

A Tisza-kormány miniszteri biztosa szeptember elején büszkélkedett vele, hogy sikerült visszaszerezni Csergezán Pál olajfestményét, ám ennek körülményeit nem hajlandó tisztázni.

Óriási hibát ejtettek a paksi fenékküszöb ügyében

Ausztria az EU-hoz fordult a paksi fenékküszöb ügyében, amelyet több nemzetközi szervezet is vizsgálni kezdett. A Óriási hibát ejtettek a paksi fenékküszöb ügyében bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Két légiutaskísérő is meghalt, miután egy apró állat elbújt a repülő fedélzetén

Két repülőtéri alkalmazott veszítette életét Frankfurtban, miután egy landoló repülőgépből kiszabadult fertőzött szúnyog megcsípte őket. A ritka tragédia szomorú módon mutatja azt, hogy milyen veszélyes lehet

Özönvízszerű esővel, jégesővel csaphat le a vihar: 10 vármegyére él a riasztás

Zivatarok veszélye miatt adtak ki figyelmeztető riasztást 10 vármegyére szerdán. Az érkező hidegfront véget vethet a nyárias időnek, így megkezdődhet az igazi ősz.

"Nehogy háborúba sodorja Magyarországot" - Kemény orosz válasz Maria Zaharovától, a magyarok rettegnek

Egyre jobban romlik a helyzet Budapest és Moszkva között, már a szőke bombázó is nekünk üzenget.

39 éves nő halt meg nemi erőszaksorozat után

Megrázó ügyben nyomoznak Ausztriában, miután egy 39 éves nő meghalt, és a gyanú szerint hosszabb időn keresztül szexuális erőszak áldozata volt. A 39 éves nő halt meg nemi erőszaksorozat után bejegyzés először

Janicsák Veca: Nem tartozom örök hallgatással, mert részt vettem tehetségkutatókban

„Sóval hinti be a sebekeinket, ha szórakoztatásnak álcázzuk a bullyingolást” – hangsúlyozza Janicsák Veca, aki belülről ismeri a kereskedelmi tévék világát: szerinte néhány ügyes vágással és egy kis manip

Leslie Mandoki rég nem értett egyet Orbán Viktorral, és ma már hálás Magyar Péternek

A zenész liberális, polgári gondolkodású művésznek tartja magát.

Jön az óraátállítás: az elmúlt 11 év egyik legfurcsább dátumára esett a sor

Alig kezdődött el a szeptember, máris érdemes beírni a naptárba az őszi óraátállítás időpontját. 2026-ban október 25-én, vasárnap hajnalban térünk vissza a téli időszámításhoz. Hajnali 3 órakor az órákat

Vezetőszáron vitték a bíróságra Fásy Ádám feleségét Kecskeméten

Az adóhatóság egy 100 milliós NKA-projekt miatt vette őrizetbe Gurzó Máriát.

Válik a magyar szépségkirálynő és olimpiai bajnok férje: közel 20 év és 2 gyerek után szakítottak

Dammak Jázmin és Hosnyánszky Norbert két gyermek és közel 20 közösen eltöltött év után döntöttek úgy, hogy külön folytatják.

0