Ezt olvasta már?


Az LMP nem vesz részt az alaptörvény-módosítás és a "Stop Soros" javaslat szavazásában

Az LMP jelen lesz az ülésteremben az alaptörvény hetedik módosításának szavazáskor, valamint az úgynevezett "Stop Soros" előterjesztésről szóló döntésnél, gombot azonban nem nyomnak képviselőik.


hirdetés

Keresztes László Lóránt, a párt társelnöke szerdán, a szavazás előtt tartott sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta: a globális migrációs krízist fontos kérdésnek tartják, azt az eljárást azonban, ahogyan a Fidesz kezeli a kérdést, alkalmatlannak és méltatlannak ítélik.

Szerinte az ügyben akár konszenzusos döntést is hozhatott volna az Országgyűlés, amely "óriási üzenet lett volna" az unió felé, de a kormány nem élt ezzel, mert csupán hatalomtechnikai, kommunikációs eszközként kezeli a problémát. Szerinte a kabinet szándékosan tűzdelte tele a javaslatokat az ellenzék számára elfogadhatatlan elemekkel.

Képviselőtársa, Demeter Márta tartalmilag gyengének ítélte az előterjesztéseket. Azt mondta, azok semmit nem tesznek hozzá az ország biztonságának erősítéséhez, sőt, a büntető törvénykönyv módosítása szerinte jogbizonytalanságot eredményez azzal, hogy más törvényekkel is szabályozott területekbe "nyúl bele".

Szerinte törvényt nem kellene módosítani, csupán "dolgoznia kellene a kormánynak és a hatóságoknak". Kifogásolta azt is, hogy a kormányoldal az elfogadással nem vár péntekig a Velencei Bizottság véleményére.

Szerinte az államnak a civil szervezetek tapasztalataira is építenie kellene a probléma kezelése során.

 







0

hírek innen, onnan

Eljárást indítottak a bezárt Népszabadság munkatársai a fideszes médiaholding ellen, ráadásul közben Népszabadság néven uniós védjegyet és internetes végződést regisztráltak

Borsot törnek a Fidesz-közeli médiaholding, a Kesma-hoz tartozó Mediaworks orra alá a 7 évvel ezelőtt becsukott napilap, a Népszabadság...

Durva botrány bukott ki a közelgő klímacsúcs kapcsán

Képmutatási botrány alakult ki a rövidesen megrendezésre kerülő klímacsúcs körül: a BBC által közzétett, kiszivárgott dokumentumok...

Sorra közli a kormány a jó híreket a nyugdíjasokkal, itt a következő

A magyar kormány nagyon nagy hangsúlyt fektet a nyugdíjrendszerre, és ez a jövőben még inkább így lesz.

Egy Orbán sikertörténet Székelyföldről Ausztriáig

Orban Optic - áll a cégér, az ausztriai Baden bei Wien bevásárlóutcájának üzlete felett. Tulajdonosa, Orbán Éva a Székelyföldről...

A Newcastle legutóbb kiütötte a PSG-t, most Luis Enrique visszavágna

A Paris Saint-Germain elkerülné az esetleges kínos korai búcsút a Bajnokok Ligájában.

Kínzó fájdalom: Zalatnay Sarolta elhunyt szerelmét, Csapó Gábort gyászolja - az esküvője napján ismerte meg, a születésnapján temették el a sportolót

Zalatnay Saroltának egy év elteltével sem lett kisebb az űr a lelkében, amióta Csapó Gábor eltávozott az élők sorából.

Nyolcaddöntőt nyert a magyar röpis csapata

Szakmáry Gréta csapata, az olasz Igor Gorgonzola Novara 32-re győzött a görög Olimpiakosz otthonában a női röplabda Challenge-kupa...

Novák Katalin a béke fontosságát hangsúlyozta II. Tavadrosz kopt pápának

A béke fontosságát hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök kedden Kairóban II. Tavadrosz kopt pápának. Az államfő Ferenc pápa...

Egy összetört szív: ennyi maradt Jákob Zoli és Betti kapcsolatából

Az üzletember az Instagram-oldalán jelentkezett be a friss hírekkel.

Bradley Cooper hihetetlen dolgot árult el a Másnaposokról

Bradley Cooper azonnal megismételné Phil szerepét a népszerű komédia soron következő egész estés mozijában.

Fegyházba megy a sofőrverő taxis, nem kapott enyhítést

Korábban már két év fegyházbüntetést kapott az a taxisofőr, aki 2019 végén a piros lámpánál összeverekedett egy buszsofőrrel. A...

Navracsics szerint az uniós pénzek ügyében most a legkisebb kérdés is a jogállamisági eljárástól függ

A miniszter az Infó rádiónak beszélt az Erasmus-tárgyalások állásáról és a januárban felálló önálló tárcájáról is.

0

Sport

Ronaldo tizenegyest kapott, majd jelezte, hogy nem szabálytalankodtak ellene

A játékvezető befújta a tizenegyest, de Cristiano Ronaldo jelezte, nem történt szabálytalanság.

Börtönbe megy a magyar csapat edzője keresik az utódját

A jógerős ítéletet a Kúria mondta ki.

Iszonyatos pofont kapott a világ legjobb focistája: az Eb-selejtezők legnagyobb bukásai

A norvégoknak most sem sikerült a kijutás az Eb-re. Lewandowskiék már csak a pótselejtezőben reménykedhetnek.

Újabb tragédia a jégen: lebénult az olimpiai bronzérmes sztársportoló

A sokkoló jelenet után a meccset is félbeszakították.

Visszavonultak, csapat nélküliek, hazatértek ők tűntek el Marco Rossi előző Eb-keretéből

Sorozatban harmadszor harcolta ki az Európa-bajnoki szereplést a magyar labdarúgó-válogatott. A 2021-ben rendezett tornának 26-os kerettel vágtunk neki, ebből többen már nincsenek ott a mostani válogatottban. Összeáll

Drámai bejelentés: hosszabb kihagyás vár a magyar válogatott focistára

A 28 éves középpályás a Kecskemét elleni hétvégi mérkőzésen sérült meg.

Szoboszlai hatalmas meglepetést okozott a korábbi edzőjének - videó

Az RB Leipzig edzője nem hitt a szemének a Manchester City elleni BL-csoportmeccs előtt.

„Ousmane Dembélé a legnagyobb befolyással bíró futballista a világon”

A francia szélső edzője, Luis Enrique nyilatkozta ezt.

A két szabálytalan gól és a gálázó Vasas túl sok volt a hatot kapó ETO-nak

Rangadónak indult, kiütés lett belőle: a feljutásra pályázó csapatok hétfő esti rangadóján a Vasas 60-ra nyert a támadásban szinte semmit sem mutató ETO FC Győr ellen. Igaz, a hazai gólparádéhoz a játékvezető

Berki jelleméről, Lipcsei mellőzéséről, és a remegő magyar tehetségekről is beszélt a Fradi korábbi edzője Spo...

Hosszabb interjút adott a Sportálnak Bobby Davison, a Ferencváros korábbi angol vezetőedzője, aki a Harry Kane és a Ferenczi István közötti párhuzamról, Lipcsei Péter mellőzéséről, Berki Krisztián személyiségé

Sportfogadási botrány miatt börtönbe megy a magyar focicsapat edzője

A másodrendű vádlottak közül három magyar focistát is elítéltek.

0

Bulvár

Súlyos pénzbírságot kaphat, aki nem teszi ki a házára ezt az apróságot

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi Clxxxix. törvény 14/A. § (5) bekezdése szabályozza, hogy minden házszámmal ellátott épületen a tulajdonosnak fel kell tüntetnie a házszámot. Az előírás

Tízezer méteres dugó a körgyűrűn. Teljes káosz az M0-áson

Két kisteherautó ütközött össze az M0-s autóút déli szektorában, az M1-es autópálya felé, a Hárosi Duna-hídnál. A sérült járművek egy sávot zárnak el a forgalom elől, de a 15-ös kilométernél a torlódás

Gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. A betegek közül minden ötödik gyermek. Ezzel párhuzamosan a betegség lefolyása is egyre agresszívebbé vált.

Svájci vadászgépek „elfogták” Szijjártó Péter repülőjét – videóval

Csak gyakorlatoztak – a magyar külügyminiszter engedélyével.

A szomszédasszonyom áthívott egy kis iszogatásra, de hamar eldurvult a helyzet: olyat kért tőlem, hogy azonnal...

Még a költözést is fontolgatom, annyira arcpirító volt az eset, rettegek, hogy híre megy a faluban a történteknek.

Ő Demcsák Zsuzsa milliárdos vőlegénye: összebújós fotót posztolt az Instagramra

Demcsák Zsuzsa az Instagramra posztolt milliárdos vőlegényével közös képet.

Magánutat alakítottak ki a hatvanpusztai Orbán-birtokhoz Mészáros Lőrinc földjén - videó!

A korábbi hírek arról szóltak, hogy az tulajdonképpen felépült és már csak a finomhangolás zajlik ott. Ehhez képest több újdonságot is talált a Gulyáságyú Média.

Betilthatják, addig is előszeretettel mérgezik magukat a kamaszok – amit az energiaitalokról tudni illik

Idén októberben (ismét) felmerült, hogy betiltsák Magyarországon a 18 éven aluliak számára az energiaital fogyasztását és vásárlását. Az indok egyértelmű: az italok károsak egészségünkre, a tapasztalatok szer

A 80-as, 90-es években voltál gyerek? 10 fotó, ami nosztalgiával tölt el

A technológiai fejlődések befolyásolják az életkörülményeket, és ha most valamilyen szinten jobb is a helyzet, akkor is nosztalgiával emlékszünk vissza .

Váratlan fordulat, ki nem találja, kit vittek kórházba a mentők

Várandós kismamához riasztották őket, ám végül nem őt szállították kórházba.

blogmorzsák

Ámen rámen, az instant tészta titkai

Ámen rámen, az instant tészta titkai, avagy a legkeresettebb étel a világon

Ezek voltak az ősz legnagyobb kedvencei a kínai áruházakból

Ezekből a gépekből vettétek karácsony előtt a legtöbbet.

0