Ezt olvasta már?


Az Országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetést

Az Országgyűlés pénteken elfogadta a jövő évi költségvetésről szóló törvényt, amelyet Varga Mihály pénzügyminiszter annak ismertetésekor a biztonságos növekedés büdzséjeként jellemzett.


hirdetés

A 2019-es költségvetést 128 igen szavazattal, 56 nem ellenében fogadták el a képviselők.

A pénzügyminiszter a törvényjavaslat korábban elmondta: jövőre a fegyelmezett gazdálkodás mellett is több jut a családok támogatására, a gyermekvállalás ösztönzésére, a munkahelyteremtésre, valamint a munkaerő megtartására, a nyugdíjak reálértékének megőrzésére, a gazdaság fejlesztésére, de az ország határainak védelmére is. Jövőre 4000 milliárd forint értékű beruházást valósítanak meg a költségvetés terhére, segítve a további gazdasági növekedést. 2019-ben mind az általános tartalék, mind a hiánycél teljesítéséhez kötött biztonsági tartalék összege a másfélszeresére nő az idei évhez képest.

Az oktatásra 15 milliárd forinttal, az egészségügyre 101 milliárd forinttal, míg közbiztonságra és honvédelemre 156 milliárd forinttal többet biztosít a költségvetés. A tömeges bevándorlás kezelésére és a terrorellenes intézkedésekre 2019-ben az előző években megkezdett fejlesztések forrásain felül 40 milliárd forintos elkülönített keret szolgálja Magyarország biztonságát. A honvédség modernizálását célozza, hogy 2024-re 2018-hoz képest a GDP arányában megduplázódnak, nominálisan háromszorosára nőnek a honvédelemre szánt költségvetési források.

A kormány 4,1 százalékos GDP-bővüléssel számol jövőre 2,7 százalékos infláció mellett, és az ideinél alacsonyabb, 1,8 százalékos GDP-arányos hiánycélt tervezett.

A költségvetési törvény az államháztartás központi alrendszerének jövő évi bevételi főösszegét 19 580 milliárd 364,6 millió forintban, a kiadási főösszegét 20 578 milliárd 798,5 millió forintban állapította meg, a büdzsé hiányát 998 milliárd 433,9 millió forintban határozza meg, a kormányzati szektor uniós módszertan szerinti (ESA) deficitje a GDP 1,8 százaléka.

A büdzsé három részre tagolódik, a központi alrendszeren belül a hazai, nullszaldós működési költségvetés jövő évi kiadásai és bevételei 16 578 milliárd 886,5 millió forintra rúgnak.

A hazai felhalmozási költségvetés bevételi főösszege 1642,151 milliárd forint, kiadási főösszege 2 044,252 milliárd forint lett, hiánya pedig 402,101 milliárd forintot ér el.

A harmadik tétel, az európai uniós fejlesztési költségvetés 2019. évi bevételi főösszegét 1359,326 milliárd, kiadási főösszegét 1955,659 milliárd forintban, hiányát 596,332 milliárd forintban állapították meg.

A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvény alapján az államháztartás 2019. december 31-ére tervezett adóssága 311,3 forint/euró, 275,1 forint/svájci frank és 264,8 forint/amerikai dollár árfolyam mellett 31 430,6 milliárd forint.

Az államadósság-mutató 2019. december 31-ére tervezett mértéke 70,3 százalék a GDP-hez mérten, az államadósság-mutató a 2018. év utolsó napján várható 72,9 százalékhoz képest az alaptörvényben meghatározott államadósság csökkenése követelményének eleget tesz.

Az eredeti javaslathoz képest történt módosítások közül az egyik legjelentősebb az, hogy a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által állami viszontgarancia mellett vállalt készfizető kezesség állománya 2019. december 31-én nem haladhatja meg a 750 milliárd forintot. Az eredeti javaslatban 100 milliárd forinttal kevesebb, 650 milliárd forint szerepelt. A növelést azzal indokolták, hogy a kis- és középvállalkozások hitelhez jutásának elősegítése érdekében indokolt a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. állami viszontgarancia mellett vállalható kezességállományának emelése.

Az elfogadott törvényben 14 milliárd 568 millió forintos, nullszaldós átrendezést hajtottak végre, a biztosítási adó összege ennyivel csökkent 67 milliárd 425,7 millió forintra, míg a baleseti adót ennyivel növelték 16 milliárd 968 millió forintra.

A reformáció 500. évfordulójának méltó megünnepléséért felelő alapítvány 2017. október 29-én avatta fel Budapest XVI. kerületében az évfordulóra készített emlékművét. A beruházás második ütemében építik ki a parkterületet, a játszóteret, a parkolókat és a nézőteret, a törvény az ehhez szükséges 395 millió forint forrást biztosítja.

A kormányzati struktúraváltással összefüggésben az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alap mint költségvetési fejezet közötti átcsoportosítást is tartalmazza az elfogadott költségvetés. Ennek alapján a Határtalanul! program támogatását célzó 5 milliárd 645,1 millió forint működési kiadás és 21 millió forint felhalmozási kiadás a minisztériumtól az alaphoz került át.

A fővárosi kerületekben még meglévő, belterületi szilárd burkolat nélküli, így például földutak szilárd burkolattal történő ellátására 10 milliárd forintot szánnak. A kormány 2018 márciusában határozott a fővárosi kerületek, valamint a budapesti agglomerációs települések belterületi, még ilyen burkolattal nem rendelkező útjainak szilárd burkolattal történő lefedéséről, ezt legkésőbb 2022. december 31-ig kell befejezni.







0

hírek innen, onnan

Novák Katalin a béke fontosságát hangsúlyozta II. Tavadrosz kopt pápának

A béke fontosságát hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök kedden Kairóban II. Tavadrosz kopt pápának. Az államfő Ferenc pápa...

Egy összetört szív: ennyi maradt Jákob Zoli és Betti kapcsolatából

Az üzletember az Instagram-oldalán jelentkezett be a friss hírekkel.

Bradley Cooper hihetetlen dolgot árult el a Másnaposokról

Bradley Cooper azonnal megismételné Phil szerepét a népszerű komédia soron következő egész estés mozijában.

Fegyházba megy a sofőrverő taxis, nem kapott enyhítést

Korábban már két év fegyházbüntetést kapott az a taxisofőr, aki 2019 végén a piros lámpánál összeverekedett egy buszsofőrrel. A...

Navracsics szerint az uniós pénzek ügyében most a legkisebb kérdés is a jogállamisági eljárástól függ

A miniszter az Infó rádiónak beszélt az Erasmus-tárgyalások állásáról és a januárban felálló önálló tárcájáról is.

Részeg autós lőtte ki az áramot Abonyban - Elment a fűtés is, sokan dideregnek

A sofőr egy transzformátorállomásba csapódott, amitől napokra elment az áram néhány utcában.

Igaz a 36,6 °C, vagy mennyi a normális testhőmérséklet? Itt a válasz

Bár gyakran hallani „normál” testhőmérsékletről, valójában az egyéntől, a nemétől és a napszaktól is függő értékről van...

Akik a Sztárboxon kívül is szeretnek másokat püfölni: a legverekedősebb sztárok listája

Miközben nagy sikerrel dübörög a Sztárbox az RTL-en, a nemzetközi hírességek között is akadnak meglepetések, hogy ki rajong ezért a...

„Nem élem meg kudarcként, hogy így alakult” – szakított Jákob Zoltán és választottja

A vállalkozó megkedvelte Hajnal Bettinát, de sajnos ez nem volt elég ahhoz, hogy komoly kapcsolat alakuljon ki köztük.

Már az ENSZ bírósága elé rángatná Izraelt a NATO egyik legerősebb vezetője

Recep Tayyip Erdogan török elnök António Guterres ENSZ-főtitkárral folytatott telefonbeszélgetésében kifejtette, hogy Izraelt nemzetközi...

Nem hiányzott neki, de a csapatért visszatér a hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta

A legendás kajakos kétgyermekes anyukaként megcélozza a párizsi olimpiát.

0

Sport

Ronaldo tizenegyest kapott, majd jelezte, hogy nem szabálytalankodtak ellene

A játékvezető befújta a tizenegyest, de Cristiano Ronaldo jelezte, nem történt szabálytalanság.

Börtönbe megy a magyar csapat edzője keresik az utódját

A jógerős ítéletet a Kúria mondta ki.

Iszonyatos pofont kapott a világ legjobb focistája: az Eb-selejtezők legnagyobb bukásai

A norvégoknak most sem sikerült a kijutás az Eb-re. Lewandowskiék már csak a pótselejtezőben reménykedhetnek.

Újabb tragédia a jégen: lebénult az olimpiai bronzérmes sztársportoló

A sokkoló jelenet után a meccset is félbeszakították.

Visszavonultak, csapat nélküliek, hazatértek ők tűntek el Marco Rossi előző Eb-keretéből

Sorozatban harmadszor harcolta ki az Európa-bajnoki szereplést a magyar labdarúgó-válogatott. A 2021-ben rendezett tornának 26-os kerettel vágtunk neki, ebből többen már nincsenek ott a mostani válogatottban. Összeáll

Drámai bejelentés: hosszabb kihagyás vár a magyar válogatott focistára

A 28 éves középpályás a Kecskemét elleni hétvégi mérkőzésen sérült meg.

Szoboszlai hatalmas meglepetést okozott a korábbi edzőjének - videó

Az RB Leipzig edzője nem hitt a szemének a Manchester City elleni BL-csoportmeccs előtt.

„Ousmane Dembélé a legnagyobb befolyással bíró futballista a világon”

A francia szélső edzője, Luis Enrique nyilatkozta ezt.

A két szabálytalan gól és a gálázó Vasas túl sok volt a hatot kapó ETO-nak

Rangadónak indult, kiütés lett belőle: a feljutásra pályázó csapatok hétfő esti rangadóján a Vasas 60-ra nyert a támadásban szinte semmit sem mutató ETO FC Győr ellen. Igaz, a hazai gólparádéhoz a játékvezető

Berki jelleméről, Lipcsei mellőzéséről, és a remegő magyar tehetségekről is beszélt a Fradi korábbi edzője Spo...

Hosszabb interjút adott a Sportálnak Bobby Davison, a Ferencváros korábbi angol vezetőedzője, aki a Harry Kane és a Ferenczi István közötti párhuzamról, Lipcsei Péter mellőzéséről, Berki Krisztián személyiségé

Sportfogadási botrány miatt börtönbe megy a magyar focicsapat edzője

A másodrendű vádlottak közül három magyar focistát is elítéltek.

0

Bulvár

Súlyos pénzbírságot kaphat, aki nem teszi ki a házára ezt az apróságot

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi Clxxxix. törvény 14/A. § (5) bekezdése szabályozza, hogy minden házszámmal ellátott épületen a tulajdonosnak fel kell tüntetnie a házszámot. Az előírás

Tízezer méteres dugó a körgyűrűn. Teljes káosz az M0-áson

Két kisteherautó ütközött össze az M0-s autóút déli szektorában, az M1-es autópálya felé, a Hárosi Duna-hídnál. A sérült járművek egy sávot zárnak el a forgalom elől, de a 15-ös kilométernél a torlódás

Gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. A betegek közül minden ötödik gyermek. Ezzel párhuzamosan a betegség lefolyása is egyre agresszívebbé vált.

Svájci vadászgépek „elfogták” Szijjártó Péter repülőjét – videóval

Csak gyakorlatoztak – a magyar külügyminiszter engedélyével.

A szomszédasszonyom áthívott egy kis iszogatásra, de hamar eldurvult a helyzet: olyat kért tőlem, hogy azonnal...

Még a költözést is fontolgatom, annyira arcpirító volt az eset, rettegek, hogy híre megy a faluban a történteknek.

Ő Demcsák Zsuzsa milliárdos vőlegénye: összebújós fotót posztolt az Instagramra

Demcsák Zsuzsa az Instagramra posztolt milliárdos vőlegényével közös képet.

Magánutat alakítottak ki a hatvanpusztai Orbán-birtokhoz Mészáros Lőrinc földjén - videó!

A korábbi hírek arról szóltak, hogy az tulajdonképpen felépült és már csak a finomhangolás zajlik ott. Ehhez képest több újdonságot is talált a Gulyáságyú Média.

Betilthatják, addig is előszeretettel mérgezik magukat a kamaszok – amit az energiaitalokról tudni illik

Idén októberben (ismét) felmerült, hogy betiltsák Magyarországon a 18 éven aluliak számára az energiaital fogyasztását és vásárlását. Az indok egyértelmű: az italok károsak egészségünkre, a tapasztalatok szer

A 80-as, 90-es években voltál gyerek? 10 fotó, ami nosztalgiával tölt el

A technológiai fejlődések befolyásolják az életkörülményeket, és ha most valamilyen szinten jobb is a helyzet, akkor is nosztalgiával emlékszünk vissza .

Váratlan fordulat, ki nem találja, kit vittek kórházba a mentők

Várandós kismamához riasztották őket, ám végül nem őt szállították kórházba.

blogmorzsák

Ámen rámen, az instant tészta titkai

Ámen rámen, az instant tészta titkai, avagy a legkeresettebb étel a világon

Ezek voltak az ősz legnagyobb kedvencei a kínai áruházakból

Ezekből a gépekből vettétek karácsony előtt a legtöbbet.

0