Ezt olvasta már?


BL-selejtező - A Vidi a csoportkörbe jutásért játszik az Üllői úton

Új helyszínen és a nemzetközi tétmérkőzéseken 12 meccs óta veretlen AEK Athén ellen szeretne kedvező eredményt elérni a Vidi FC szerdán, a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező utolsó fordulójának első felvonásán.


hirdetés

A székesfehérváriak - akik stadionjuk építése miatt két és fél éve Felcsúton szerepelnek albérletben - azzal, hogy egy lépésre kerültek a BL-főtáblától, "kinőtték" a Pancho Arénát, és utolsó hazai selejtezőjüket Budapesten, a Groupama Arénában kell lejátszaniuk. Az idegen környezet mellett az sem a Vidi FC mellett szól, hogy ellenfele, a görög bajnok AEK Athén legutóbbi 12 nemzetközi kupatalálkozóján nem talált legyőzőre: tavaly nyár óta három győzelem mellett kilenc döntetlen a mérlege.

A szerb Marko Nikolic edzette magyar csapat reményeit ugyanakkor növelheti, hogy az előző két körben nála magasabban rangsorolt együttest (a bolgár Ludogorecet, illetve a svéd Malmőt) búcsúztatott, ráadásul a szezonban idáig nem talált legyőzőre: a BL-ben négy döntetlen mellett kétszer nyert, míg a magyar bajnokságban két győzelem és két döntetlen a mérlege.

A szerdai találkozón - akárcsak az előző fordulókban - kulcskérdés lesz, le tudja-e hozni kapott gól nélkül az összecsapást a székesfehérvári együttes, amely idénybeli tíz találkozóján mindössze négy gólt kapott, s elsősorban ennek köszönheti, hogy az Európa-liga főtábláján már biztosan szerepelhet.

Az AEK Athén az előző idény végén 24 év után nyerte meg ismét hazája pontvadászatát, a BL-selejtező mezőnyéhez pedig az előző fordulóban csatlakozott, amikor a skót Celticet ejtette ki. A görögök rendkívül masszív védekezést és gyors, pontos ellentámadásokat mutattak be a párharc idegenbeli, első meccsén, amelyen 1-1-es döntetlent értek el, majd hazai pályán 2-1-re győztek.

Az athéni együttesnek a magyar csapatok ellen kifejezetten jó a mérlege: az 1972-es UEFA Kupában a Salgótarjánt, az 1998-as UEFA Kupában a Ferencvárost, egy évvel később az MTK-t, újabb egy szezonnal később pedig a Vasast búcsúztatta az európai kupaporondról. Egyedül az Újpest tudta a görögöket kiejteni még az 1983/84-as KEK-ben, amikor az idegenbeli 2-0-s vereséget követően hazai pályán 4-1-re nyert.

A Vidi FC-nek (korábban Videoton FC) ez lesz a 79. európai kupameccse, de görög ellenféllel most találkozik először.

Az első összecsapást, amelyet az olasz Gianluca Rocchi vezeti majd, szerdán 21 órától játsszák, a visszavágóra jövő kedden kerül sor Athénban.

A párharc győztese a Bajnokok Ligája, vesztese az Európa-liga főtábláján szerepelhet ősszel.







0

hírek innen, onnan

Olyan időjárás-előrejelzés érkezett szombatra, hogy még a Balaton-átúszást is el kell halasztani

Csütörtökön a szervezők elhalasztották a szombatra tervezett Révfülöp és Balatonboglár közötti 42. Lidl Balaton-átúszást.

Sokkoló tragédia történt: a koncertjén esett össze és halt meg a fiatal énekes

Hátborzongató tragédia történt: a színpadon esett össze és halt meg a mindössze 35 éves, fiatal énekes.

„Nem történt dráma” – Csányi Sándor csalódott, de nem tartja kudarcnak a magyar Eb-szereplést

Nem estünk vissza az induló 2018-as szintre, papírforma-eredmények születtek a mérkőzéseinken – jelentette ki az MLSZ elnöke, aki az NB...

Stollár elődöntős párosban a budapesti tenisztornán

Stollár Fanny és a lengyel Katarzyna Piter duója bejutott az elődöntőbe párosban a 232 ezer euró összdíjazású, budapesti salakpályás...

Kiderült, kik lesznek a Sopron és a Pécs ellenfelei az Európa Kupában

Kisorsolták a Sopron Basket és az NKA Universitas Pécs csoportjait a női kosárlabda Európa Kupa 2024/25-ös idényében, a TFSE-MTK a...

Büfiztette az anya a babát, amikor észrevette a kutyus: cuki reakciójától olvadoznak az internetezők

Félreértette a kutyus, hogy büfiztetik a kisbabát, és aranyosan mutatta meg nemtetszését.

Megható találkozás. Másfél év után újra magához ölelhette jó barátját Lagzi Lajcsi

Amíg bent volt a börtönben, csak néha-néha váltott üzenetet a trombitaművész a zenekarvezetőjével. Lagzi Laci az elsők közt látogatta...

Rossz higiéniája miatt gúnyolták Brad Pitt-et, aki korábban napokig nem zuhanyzott

Brad Pitt-nél állítólag előfordult, hogy napokig nem zuhanyzott. Viszont most, hogy fiatal barátnője mellette áll, már jobban odafigyel a...

Orbán Viktor Londonban: az EU-nak nem az amerikai demokraták külpolitikáját kéne másolnia

A mi koncepciónk lényege, ami eltér a hivatalos koncepciótól, hogy az Európai Uniónak nem az amerikai demokraták külpolitikáját kéne...

Beneda Attila: a babaváró hitel a családtámogatási rendszer egyik legsikeresebb eleme

A babaváró hitel a családtámogatási rendszer egyik legsikeresebb eleme – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium...

Sport

Víz alá került a Hungaroring a Forma-1-es Magyar Nagydíj előtt - videó

Brutális vihar csapott le a mogyoródi versenypályára.

Meghalt a Győr kétszeres bajnok labdarúgója

A Kisalföld beszámolója szerint 65 éves korában elhunyt Szíjártó László, a Rába ETO labdarúgócsapatának kétszeres bajnok játékosa.

Itt a nagy bejelentés, eldőlt Modric jövője a Real Madridnál.

Ahogyan arra számítani lehetett, a horvát középpályás meghosszabbította a szerződését a spanyol sztárklubnál.

A Real Madrid a Liverpool húzóemberét szerződtetné

Kylian Mbappé leigazolása után sem tétlenkedne a Real Madrid. A talksport.com értesülése szerint a spanyol gigász következő célja Trent Alexander-Arnold […] A A Real Madrid a Liverpool húzóemberét szerződtetné be

Lelépett a főszponzor, veszélyben az egyik legjobb csapat BL-szereplése

A klubelnök azt kérte a játékosoktól, hogy egyelőre maradjanak, tartsanak ki.

Yamal megörökölte Messi egykori mezszámát; kínos helyzetbe került a Barcelona...

A spanyol labdarúgó-bajokságban szereplő FC Barcelona közösségi oldalán tett közzé videót arról, hogy a csapat egyik legnagyobb reménysége, Lamine Yamal mezszámot vált.

Elképesztő bejelentés a Magyar Nagydíj előtt: távozik az F1-es pilóta

Nagy bejelentést tett a Haas Forma-1-es csapata, távozik Kevin Magnussen

Kirúgták a Spanyol Labdarúgó Szövetség elnökét

Két évig semmilyen vezetői pozíciót nem tölthet be.

Fagyizókat nyitott, ezért 31 évesen visszavonult a Liverpool korábbi magyar focistája

Szoboszlai Dominikről is elmondta a véleményét, és azt is elárulta, hogy futball közelében marad-e.

Európa-liga: Böde egyértelmű célról, Bognár változtatásokról beszélt

A Paksnak nem úgy sikerült a Corvinul elleni meccs, ahogy azt a játékosok vagy a szurkolók remélték. Az El-selejtezős párharc […] A Európa-liga: Böde egyértelmű célról, Bognár változtatásokról beszélt bejegyz

Szombaton mégsem lesz Balaton-átúszás

A vasárnapi pótlásról pénteken születik végleges döntés.

0

Bulvár

Ebben a pillanatban érkezett a tragikus hír: meghalt a magyarok egyik kedvenc zenésze, csak 49 éves volt

Szörnyű tragédia híre rontja el nem egy magyar elektronikus zene rajongók nyarát.

Drámai. Olyan csalás történt, hogy még az MVM is megszólalt

Mielőtt megnyitunk egy földgázszámlának tűnő levelet, ne feledjünk, csalás áldozatait az MVM nem tudja kárpótolni. Pedig egyre ügyesebbek a kiberbűnözök.

Sokan nem tudják: így lehet a szakrendelésekre időpont nélkül bejutni

Egyetlen papír kell csak hozzá, hogy időpont nélkül is fogadjanak a szakrendeléseken.

Döntött az Európai Parlament, Deutsch Tamás már dühöng

Az EP-képviselők megválasztották a parlament új elnökségét.

Horror balatoni reggeliszámlán rémüldözik az internet

Kétségtelenül az ország egyik legcsodásabb panorámájával bír a tihanyi Rege cukrászda, ahogy a felszolgált finomságok minősége is kiváló. Ennek megfelelően a tihanyi bencés szerzetesekhez tartozó vendéglátóhe

A fideszesek EP-frakciójából azt kérték, naponta motozzák meg Ilaria Salist, nehogy fegyvert vigyen be

A fideszes Győri Enikő is üzent a júniusban EP-be választott képviselőnek, aki a mentelmi joga miatt jöhetett ki egy magyar börtönből.

Strand etikett: 10 dolog, amit nem illik a vízparton

Ha legközelebb egy vízparti kikapcsolódás vár ránk, legyen a készülődés része ez a néhány könnyed sor a feledhetetlen szórakozás reményében.

„Lemondtam a szexről és azóta boldogabb vagyok” Nők mesélnek, miért választják az önkéntes cölibátust

Egy hiperszexualizált kultúrában élünk - ahol az önmegtartóztatásra csodálkozva tekint a társadalom,- pedig meglepő előnyei vannak, ahogy az alábbi tíz vallomásból is kiderül. 

0