Ezt olvasta már?


BRFK: már 3,1 milliárd forintnyi vagyont szerzett vissza a rendőrség egy pénzmosással foglalkozó szervezettől

Már 3,1 milliárd forintnyi vagyont szerzett vissza a rendőrség egy izraeli irányítás alatt álló, pénzmosással foglalkozó, Magyarországon tevékenykedő bűnszervezettől - mondta Farkas Péter alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdasági bűnözés elleni főosztályának vezetője kedden Budapesten.


Emlékeztetett: a bűncselekmények áldozatai szeretnék visszakapni megtakarításaikat, ezen dolgozik a BRFK vagyon-visszaszerzési alosztálya.

Tavaly májusban fogták el az izraeli irányítás alatt álló, pénzmosással foglalkozó, Magyarországon akkor aktív bűnszervezet vezetőit és legfőbb irányítóját. Októberben pedig egy összehangolt akcióban 300 nyomozó részvételével 18 ingatlant - két, egyenként kétezer négyzetméteres luxusingatlant, tíz nagyértékű belvárosi lakást és hat, hozzájuk tartozó garázst illetve tárolót - vettek zár alá, továbbá lefoglaltak luxusterepjárókat, százmillió forint készpénzt, aranyékszereket, 700 millió forintot bankszámlán, valamint kriptovalutát.

Hozzátette: a rendőrség 3,1 milliárd forint vagyont szerzett vissza, ez a 60 százaléka annak a pénznek, amelyről már bebizonyosodott, hogy bűncselekményből származik.

A 600 érintett bankszámlára több mint 24 milliárd forint érkezett be, és jelenleg ennek egynegyedéről tudják, honnan van. A rendőrség mind a közel 30 országgal felvette a kapcsolatot, ahonnan pénz érkezett Magyarországra, megkeresték a sértetteket, hogy hogyan és mennyi pénzt vettek el tőlük. Az ügynek jelenleg 267 sértettje van, az egyik sértettől például 3 millió euró "landolt" Magyarországon. Eddig 140 millió forintot már visszaadtak a sértetteknek - mondta az alezredes.

Farkas Péter elmondta: az ügynek 69 gyanúsítottja van, egynegyedük szervező. Az elkövetők befektetési csalásokkal és számlaváltós csalással szerezték meg a sértettek pénzét. A befektetési csalásnál eleinte kisebb összeget kértek befektetésként, majd a bizalom kiépülése után egyre többet, a számlaváltós csalásnál pedig elhitették az adott cég pénzügyi átutalást végző munkatársával, hogy sürgősen át kell utalnia egy bizonyos összeget egy meghatározott számlára.

A BRFK tavaly májusban hírt adott arról, hogy bűnszervezetben, különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomoz. A nyomozás akkori adatai szerint a bűnszervezetet egy Magyarországon élő 48 éves izraeli állampolgárságú férfi irányította, és szervezőkön keresztül, strómanok közreműködésével alapítottak vagy vásároltak cégeket. Ezek a cégek nem végeztek valódi gazdasági tevékenységet, csak a nevükre nyitott forint- és eurószámlákra utalták az online elkövetett - jellemzően számlaváltós és kriptovaluta-befektetésekkel kapcsolatos - csalásokból származó pénzeket. Májusban tíz szervezőt és 34 strómant fogtak el, a pénzmosáshoz közel száz gazdasági társaság számláját használták fel.

Farkas Péter elmondta: a vagyon-visszaszerzési alosztály 2019. április 1-je óta működik, revizorok is segítik munkáját, tavaly május óta pedig tagja az International Anti-money Laundering Operation Networknek (AMON), a nemzetközi pénzmosás elleni műveleti hálózatnak, amelyet 2012-ben alapítottak, és jelenleg 50 ország a tagja. Mint mondta, a hálózat célja, hogy személyes kapcsolatot hozzon lére a különböző országok pénzmosással foglalkozó nyomozói között, ezzel segítve az eredményes munkát.


MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Unger Annába páros lábbal beleszállt a szlovák exfőrendőr

A szlovák exfőrendőr elfogadhatatlan, amit az NVVH vezetője, Unger Anna jósolt, hogy 6 évet kell várni a jogerős ítéletre.

NKA-botrány: kamuszámlákkal igazolták az el sem készült film 80 milliós költségét

NKA-botrány: el sem készült film 80 milliós költségét kamuszámlákkal igazolták, 2 embert őrizetbe vett a NAV.

Napi 1500 fős veszteség mellett meddig bírja Moszkva? Oleh Ivascsenko elárulta, mikor fogynak el a háborús tartalékok

Moszkva még 2027-ben és 2028-ban is képes lehet folytatni az Ukrajna elleni háborút, ha Kijev...

A meleg szeptember arra csábít, hogy egész nap szellőztessünk – Ám néhány lakásban ez problémát okoz, ami csak később jelentkezik

A kellemes szeptemberi időjárás arra csábít, hogy reggeltől estig nyitva maradjanak az ablakok. A nyár és az ősz közötti átmeneti...

Így menekülhet az áramszünet elől, akinek van napeleme

Technikailag a megoldás nem bonyolult, de egyrészt nem feltétlenül olcsó, másrészt hiányoznak mögüle a pontos jogi keretek.

Új lakásba költözöl? Ezt az egy dolgot azonnal tisztíttasd ki, ha az előző lakó használta

Új lakás, új élet – a költözés azonban nem ér véget a dobozok kipakolásával és a nagytakarítással. Van ugyanis egy berendezés,...

Ausztriában dolgozott? Így kérhet segítséget a nyugdíjazáshoz szakértőktől

Nem árt sietni, a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött!

Így lehet magasabb a nyugdíja: plusz 6% emelés jár évente, ha ön is ilyen feltételekkel dolgozik

Régen a nyugdíj melletti munka automatikusan, évről évre növelte a nyugdíj összegét – ez ma már nincs így.

Támadás történt a Kéktúra egyik útvonalán

Az elmúlt napokban több alkalommal is lódarazsak támadtak a kirándulókra Romhány és Alsópetény között, az Országos Kéktúra...

Egy elhaladó csillag olyan láncreakciót indíthat el, ami káoszba döntheti a Naprendszert

A Naprendszer külső határainál bekövetkező minimális gravitációs zavar is elég lehet ahhoz, hogy a teljes bolygórendszer belső...

Letaglózó számok: Magyarországon a XX. század kezdete óta az idei volt a legszárazabb nyár

Magyarországon a mérések kezdete óta nem volt ilyen aszályos a nyár, a hét második felében viszont végre érdemi csapadék érkezhet.

Vadászpuskát találtak nála a reptéren, őrizetbe vették a Forma-1 egykori vezetőjét

A mostanra 95 éves Bernie Ecclestone nem először került ilyen helyzetbe: 2022-ben Brazíliában pénzbüntetéssel úszott meg egy hasonló...

0

Sport

Ég a ház, elfogytak Marco Rossi kapusai - Ki védi a magyar válogatott kapuját az ukránok ellen?

A magyar válogatottnak első számú kapusa a Bajnokok Ligája helyett a lelátóra szorult. Kivel pótolhatjuk Tóth Balázst?

"Szoboszlai is hibás lesz" - Háborognak a szurkolók, amiért Dominik fejet hajtott Iraola előtt

A Liverpool sztárja képtelen szembenézni a spanyol edző döntésével, aki egyelőre csak ijesztget.

Újabb klublegenda fordult Szoboszlai ellen? Florian Wirtz lett az új kedvenc

Hiába költött tavaly nyáron majdnem félmilliárd eurót a Liverpool az átigazolási szezonban, végül egy pocsék idényt teljesített a 2025-ös bajnoki cím után.

Óriási csapás fenyegeti a budapesti atlétikai világdöntőt

Fájlalja a lábát és a hátát az esemény arca, kétséges az indulása.

Chelsea FC: az angol sajtó megnevezte a bűnbakokat, megszólalt Xabi Alonso is

Nagy lett a nyüzsgés a Stamford Bridge-en a londoni rangadó elvesztése után.

Történelmet írt a kapus: egy meccsen két gólt rúgott

A 101. percben mentett pontot csapatának.

0
0

Bulvár

Új NEAK-főigazgató: Van olyan gyógyszer, amit két és félszer drágábban veszünk, mint a nyugat-európaiak

Így változik meg az egyedi gyógyszerkérelmek elbírálása és a támogatási rendszer. Tudd meg, milyen újításokat tervez Kaló Zoltán!

Visszavennék a Fidesztől a narancssárga színt is – Emberi lánccal követelték az Isztambuli Egyezmény ratifikálását

Fogd meg a kezem! És ne engedjük el… című performatív demonstráción követelték az Isztambuli Egyezmény ratifikálását vasárnap.

Elárulták, ezzel készül Orbán Viktor a hétvégi kötcsei piknikre, érkeznek a részletek

Orbán Viktor legnagyobb hívei újra kiálltak a volt miniszterelnök mellett.

Parlament: Vármegyék helyett jönnek a megyék, csökkenhet Magyar Péter fizetése

A képviselők hétfőn a kormányfő fizetésének csökkentéséről is tárgyalnak, és megválaszthatják a Médiatanács új vezetését jelölő bizottság tagjait.

Eddig szinte senki nem figyelt a Tisza képviselőjére, pedig ő lehet Magyar Péter egyik legfontosabb embere

A szürke eminenciás, aki számos kulcsfeladatban vállalt már tevékeny szerepet.

7 millióan látták a videót, amin a totyogó kisfiú egy béka és egy tyúk barátságán dolgozik – Iszonyú cuki

A 2 év körüli kisfiú a videóban olyan természetességgel cipeli magával a varangyos békát, ahogyan nekünk biztosan nem menne.

Veszélyes, invazív állatot fogtak ki az Adriából, cápánál is nagyobb riadalmat keltett

Újabb invazív és rendkívül veszélyes mérgező tűzhalat fogtak ki a magyarok körében is töretlenül népszerű horvát tengerparton, Trogir közelében, Čiovo szigetének déli partjainál.

Az oroszok szerint egy másik ország akarja az új háborút, Lavrov már látja a világháború jeleit

Szergej Lavrov végre megszólalt a lipcsei drónincidensről. Meddig száguldunk még a következő nagy háborúig?

Börtönt kapott a férfi, aki robotporszí-vóval buktatta le hűtlen feleségét

Ugyan az általa indított polgári pert megnyerte a megcsalt tajvani férfi, a magánélethez való jog megsértése miatt visszanyalt a fagyi.

0