Ezt olvasta már?

0

Debrecen és az egyeteme közt kiváló a kapcsolat

Az idén a felsőoktatásba jelentkezett fiatalok körében az ELTE után a Debreceni Egyetem a második legnépszerűbb az országban, vidéken pedig első mind az összes felvételre jelentkező, mind az első helyen megjelölt egyetem kategóriájában.


hirdetés

Csaknem tízezren jelentkeztek az idén. Közülük sokan már élvezni fogják azokat az előnyöket, amelyeket a múlt héten a kormány által elfogadott milliárdos debreceni oktatásfejlesztési csomag, a Debrecen 2030 tartalmaz.

 

Ebből az összegből megújul a városbeli Brassai Sámuel és a Mechwart András szakgimnázium, előzőnek kollégiumot is építenek. Létesítenek egy új, német nyelvű általános iskolát és gimnáziumot, szintén kollégiummal. A Debreceni Egyetemen felújítják a természettudományi és műszaki kar épületét, új jármű-technológiai kutatólabort létesítenek, s több irányban fejlesztik az egyetemen folyó mérnökképzést.

 

Ez utóbbi fejlesztésben jelentős szerepe van annak, hogy Debrecen és az egyeteme között kiváló a kapcsolat. Az egyetem kancellárja, Bács Zoltán ezt így jellemezte: – Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt öt évben – Szilvássy Zoltán rektor hivatalba lépésével – jelentősen átalakult a város és az egyetem kapcsolata. Az egyetem stratégiai célként fogalmazta meg a régió gazdasági teljesítőképességéhez való határozottabb hozzájárulást. Így például képzéseinkkel máris tudtunk csatlakozni a betelepülő járműipari és informatikai cégek megfelelő jövőképének kialakításához. Külön öröm számunkra, hogy többször elhangzott: számítanak a Debreceni Egyetemmel való együttműködésre és az intézmény tudására.

 

A városban élők számtalan területen találkoznak az egyetem intézményeivel, szolgáltatásaival. Nagyné Tóth Katalinnal éppen egy egyetemi rendezésű hangversenysorozaton futottam össze. A debreceniek által csak konziként emlegetett kar minden hangversenyén részt vevő hölgy elmondta: „Jól kiegészítik a debreceni Kodály filharmonikusok előadásait. Nemrég például egy olyan nyolcrészes hangversenysorozat első előadását hallgattam, amelyen Fenyő Gusztáv Skóciában élő magyar származású hegedűművész Beethoven összes zongoraszonátáját bemutatja. Nem sokkal utána egy indiai jógaoktató ingyenes gyakorlásán vettem részt az egyetem sportcsarnokában, több mint száz érdeklődővel együtt.” Az elmúlt idényben a zeneművészeti kar mesterképzésében részt vevő hallgatók a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban adták elő Mozart Figaro házassága című operáját.

 

A sport területén is kapcsolódik egymáshoz az egyetem és a város. Például a most ötéves stadionban több, az egyetemhez kötődő intézmény kap helyet a lelátók alatt. Van itt egyetemi fitneszcentrum, sportegészségügyi és diagnosztikai intézet. Itt „kínozzák” minden évben a Loki játékosait is a kötelező állapotfelméréseken. A stadion és környéke ad helyet nyaranta a Campus Fesztiválnak – most fejeződött be az idei – , s az elsőéveseket is itt ünneplik az úgynevezett youDay alkalmából minden szeptemberben. Az egyetem évnyitóját a hatezres debreceni Főnix sportcsarnokban rendezik, s még tovább is lehetne sorolni a közös pontokat a város és az egyetem között. Utóbbinak például több kihelyezett tanszéke is működik debreceni vállalatoknál.

 

Az egyetem kancellárja nem véletlenül idézte fel azt, hogy több gyár nyilvánvalóan azért is döntött Debrecen mellett, mert tudta, az egyetem kitűnő gépészmérnököket, informatikusokat és más felsőfokú szakembereket bocsát ki. A tavalyi 170-nel szemben az idén gépészmérnök szakra jelentkezett 260 fiatal pedig azért kéri az idén felvételét a Debreceni Egyetemre, mert tudja: végzés után akár a BMW-nél is dolgozhat. A felvételi vizsgák eredményhirdetése után azt is biztosra vehetik, hogy kitűnő álláslehetőségek várnak rájuk.

 

 

 

 

forrás: magyarnemzet.hu








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Rengeteg diákot keres nyári munkákra a MÁV: Balatonnál, fesztiválok helyszínein is lehet dolgozni

Diákok a járatok fedélzetén, illetve az állomásokon dolgozhatnak. A pozíciók többségét Budapesten, illetve Budapestről induló...

Ez a 6 dolog történik a testeddel, ha abbahagyod a kávézást: egy szerv különösen hálás lesz érte

Kávé nélkül reggel? Sokan el sem tudják képzelni. De vajon gondoltál már arra, mi történik a testeddel, ha lemondasz erről a fekete...

Meghalt Molnár Csilla édesanyja

Marika sosem tudta feldolgozni a lánya elvesztését.

Így még sosem láttuk Vilmos herceget, nagyon ritka fotó került róla elő

Vilmos herceg legutóbbi fotója csak tovább erősítette, amit azért eddig is tudtuk: a királyi család tagjai is ugyanolyan hétköznapi...

Szoboszlai Dominik után újabb magyar siker? Ismét lehetőséget kaphat egy focista a Liverpoolban

A magyar felmenőkkel rendelkező focista előtt nagy lehetőség áll, ha őt választja a Liverpool.

Kucsera Gábor bízik a magyar válogatottban: “Ha tehermentesen játszanak, akkor ez a csapat csodákat művelhet”

Kucsera Gábor nem csak a kajakozásért van oda, a focit is imádja. Véleménye szerint van esélye a magyaroknak az Eb-n, ha fejben végig...

Puzsér Róbert az ATV-s jelenetről: Rónai Egon, mint egy bulldog, úgy kapaszkodott

Elmondása szerint egyszer ő is ehhez hasonló módon lett „lépre csalva” az Egyenes Beszéd stúdiójában, amikor...

Megnyeri Vitézy Dávid a főpolgármester-választást az újraszámolás után? - szavazás

Szerdán eldőlt, hogy újraszámolják a budapesti főpolgármesteri választáson leadott érvénytelen szavazatokat.

Olyan hír jött Amerikából, hogy leesett az állunk

A problémában jelentős szerepet játszott az államadósság kamatainak növekedése a magasan tartott jegybanki kamatok hatására.

Szorongást okoz a nőknél, mégsem veszi senki figyelembe: elgondolkodtató eredménnyel zárult a kutatás

Kampány indult, amelynek célja a menstruációs szorongás kezelése és megszüntetése.

0

Sport

Kiderült, mennyit kapnak a magyar focisták az Eb-szereplésért

Gulácsi Péter már el is döntötte, mire költi az összeget.

Max Verstappen megcsalásáról adott ki közleményt a barátnője

Kelly Piquet szavaira a holland pilóta is reagált.

Mourinho elmondta, ki nyeri az Eb-t és kié lesz az Aranylabda

Az Európa-bajnokságnál hazabeszélt Mourinho, az Aranylabdánál pedig a jelenlegi legnagyobb favoritot nevezte meg.

Szokatlan mezben lép pályára Németország a magyar válogatott ellen

A házigazda német válogatott kétszer a hazai, a magyarok ellen pedig az idegenbeli mezében lép pályára a labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörében […] A Szokatlan mezben lép pályára Németország a magyar válog

Mohamed Aida: Bárki „leöregezhet”, de így is megelőztem sok fiatalt

Rabb Krisztián még nem is élt akkor, amikor Mohamed Aida megszerezte első Európa-bajnoki érmét. Most mindketten a jövő heti bázeli kontinensbajnokságra készülnek. A 22 éves kardvívó első, a 48 éves tőröző pedi

A németek is elámultak a magyar válogatott edzésén látottaktól

Mint kiderült, egy mobiltelefon szenvedte el a legnagyobb sérülést.

Rózsaszín mezben játszanak a németek a magyar válogatott ellen

A házigazda német válogatott kétszer a hazai, a magyarok ellen pedig az idegenbeli mezében lép pályára a labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörében - írja az MTI.

Elköszönt a magyar játékosaitól a szlovák bajnokcsapat

A szlovák másodosztályt megnyerő KFC Komárno a Facebook-oldalán közölte, hogy szerződésének lejártával több játékos is távozik a klubtól. A keret […] A Elköszönt a magyar játékosaitól a szlovák bajnokcsap

Lionel Messi bejelentette, hogy hol fejezi be a pályafutását

Erről a Copa America előtt beszélt egy interjúban

Sikeres kezdés: magyar érem az úszó-Eb nyitónapján

A nyíltvízi úszók első versenytávja máris magyar dobogós helyezést hozott Belgrádban.

Jürgen Klopp mégsem megy szabadságra?

Ausztriában meglehetősen vad spekuláció kapott lábra

0

Bulvár

Vége a Fidesz vidéki egyeduralmának: nagyvárosok sora jelzi, hogy tényleg földindulás történt

Három megyeszékhelyen legyőzte, sok más helyen megközelítette a kormánypártot a Tisza. Sorrendbe állítottuk a legnagyobb vidéki csatákat.

Ő jelenleg a világ legszebb nője: a 34 éves színésznő párját ritkítja

Még Jennifer Lopez is odavan az Oscar-díjas színésznőért, akit az énekesnő szó szerint istenít és dögösnek tart.

Brad Pitt a Keleti pályaudvar mellett éjszakázott, miután szakított vele barátnője

Van Oscar-díja, nem is egy, számos emlékezetes filmszerepe, és persze tőle volt hangos a bulvársajtó, miután összetörte Jennifer Aniston szívét, és véget ért viharos házassága Angelina Jolie színésznővel. Viszo

Karácsony Gergely dühösen reagált a szavazatok újraszámolása után

Karácsony Gergely érezhetően dühösen reagált azt követően, hogy bejelentették, az NVB elrendelte a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámolását.

Meghibásodott a Boeing űrhajója, nem fogja tudni hazahozni az asztronautákat

Meghibásodás és további lehetséges akadályok miatt elhalasztották a Starliner űrhajó visszatérését a Földre – írja az MTI a NASA és a Boeing szerdai közleménye alapján.

Halálos rovar terjed Magyarországon

Már fertőzötteket is regisztráltak.

Magyar nyugdíj az uniós mérlegen: GDP-arányosan csak Írországban és Máltán kisebb a kassza

Az unió tagállamaiban 2021-ben 1882 milliárd eurót költöttek nyugdíjakra, a teljes uniós GDP 12,9 százalékát; GDP-arányosan Görögország és Olaszország költötte nyugdíjakra a legtöbbet, Málta és Magyarország

blogmorzsák

Múzeumpedagógia a falakon túl

Csodálatos élmény, ahogy egy ismeretlen élőlény azonnali érdeklődést, vagy épp a viszolygást legyőzve pálfordulást okoz.

Eltűnnek a magazinok?

Az érdekes és új bevételi forrás megmentheti őket?

0