Debrecenben nyert a pécsi vízilabdacsapat
Háromgólos vereséget szenvedett a DVSE vízilabdacsapa a PVSK-Mecsek Füszért ellen az OBI 3. fordulójában. A rendkívül hullámzó találkozón többször is meg volt az esélye Miroszlav Bajin együttesének a pontszerzésre, ám kulcsszituációkban rendre rossz döntéseket hoztak.
A ráúszás előtt a nyáron U15-ös Európa-bajnoki címet szerző Kis Ferencet köszöntötte a klub, az egyedi emlékplakettet Becsky István elnök adta át. A DVSE ott folytatta a játékot, ahol előző héten abbahagyta, rögtön az első támadást kivédekezték, majd a megúszást Macsi Martin pattintotta okosan a kapuba. Ezt követően is nagyon motiváltak voltak a hazaiak, két emberelőnyt is kivédekeztek, a negyed derekán pedig Macsi Martin ismét lehagyta védőjét, és szinte lemásolta első találatát. Nem tartott sokáig az előny, a vendégek is megérkeztek a mérkőzésbe, újabb két emberelőnyüket pedig már nem hibázták el, így 2-2-es döntetlennel zárult az első nyolc perc.
A behúzódó pécsi védekezés a folytatásban sem ízlett Miroszlav Bajin tanítványainak, nem tudták eljuttatni a labdát a centerig, és az átlövések sem ültek ezúttal. A PVSK tovább robogott, Kiss Kristóf és Kolozsi Marcell góljával már kettővel vezettek (2-4). Hiába törte meg Macsi Patrik a hosszú gólcsendet, Csaba Márton második találatával hamar visszaállította a különbséget. A játékrész hajrája sem a debreceniek szája íze szerint alakult, a baranyaiak még egy akciógólt tettek a közösbe, így a félidőben 6-3-as vendég vezetést mutatott az eredményjelző.
A fordulás után Fekete Gergő vette vállára csapatát, kevesebb, mint egy perc alatt fórból és centerből is eredményes volt. Nem kellett sok a DVSE-nek az egyenlítéshez sem, Macsi Patrik büntetőjével két perc alatt sikerült megszerezni az egész első félidő góltermését (6-6). Ez sem törte meg a pécsieket, két gyors góllal újra előnybe kerültek. Fekete megszerezte önmaga harmadik, csapata hetedik gólját, de a vendégeknek erre is volt válasza, Csacsovszky révén visszaállították a kétgólos differenciát (7-9).
A záró felvonásban mindkét fél komoly energiákat mozgósított védekezésben, sokáig nem tudtak egyik kapus eszén sem túljárni. Négy perccel a vége előtt Chilko Márton akcióból növelte háromra a különbséget, amivel gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzést. A hajdúságiak szemmel láthatóan elfáradtak a végére, melyen Rádli Rajmund és Fekete Gergő kiválása sem segített sokat. A negyedik negyedben összesen egy gól született, így végül a PVSK megérdemelten távozott három ponttal a Sportuszodából.
DEBRECENI VSE–PÉCSI VSK-MECSEK FÜSZÉRT 7–10 (2–2, 1–4, 4–3, 0–1)
Debrecen, 350 néző. V: Rubos K., Petik A.
DEBRECEN: KÓSIK– Macsi M. 2, Kovács Gábor, Vancsik, Rádli, Macsi P. 2, FEKETE G. 3
Csere: Zsilák, Stefanidesz, Smitula, Oltean, Telegdy, Kardos
Edző: Miroszlav Bajin
PÉCS: Barát – CHILKÓ 2, Horváth Zs., Kolozsi 1, Zerinváry, Rakonjac, Csacsovszky A. 1
Csere: Józsa (kapus), CSABA 3, Turnai A. 1, KISS K. 1, Gál D. 1, Csorba T., Aranyi
Edző: Lukács Gergely
Gól – emberelőnyből: 7/1, ill. 9/3
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. –
Kipontozódott: Rádli (21.p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Fekete G. (29.p.)
Miroszlav Bajin: – A mérkőzés eleje úgy alakult, ahogy elterveztük, aztán elkezdtünk hibázgatni. Fiatal a csapatunk, kellene idő nekünk még, de már nincs. Elindult a bajnokság, javában zajlik. Minden pillanatban koncentrálnunk kell, sokat hibáztunk, ezeket ki kell javítani minél előbb. A saját bőrünkön tapasztaljuk meg mit jelent a tanulópénz, s ennek hamar meg kell változnia.
Lukács Gergely: – Nehéz mérkőzés volt, de erre is számítottunk. Hajtós, küzdős összecsapás volt, melyet nagyon rosszul kezdtünk, mondhatni álmoskásan. Belelendültünk a mérkőzésbe, javult a játékunk, nem adta ugyan könnyen a győzelmet a DVSE, de végül egy nagy sikert értünk el. Az akarattal elégedett vagyok, a játékkal kevésbé.
Forrás: dvse.hu
hírek innen, onnan
Dráma Érdnél: gázolt a vonat, menekítik az utasokat
Súlyos vasúti baleset történt Érd alsó vasútállomás közvetlen közelében, amikor a Székesfehérvárról a Déli pályaudvarra tartó...
Fontos ülést tartanak Orbán Viktorék, eldőlhet a Fidesz sorsa
Havasi Bertalan árulta el a részleteket.
Politikai földcsuszamlás Németországban, vezet az AfD, összeomlott a CDU keleten
Minden korábbinál nagyobb előnybe került az AfD Kelet-Németországban, Friedrich Merz kancellár támogatottsága pedig történelmi...
Polgár Judit végre megtörte a csendet az államfőjelöltségről - még mindig kapja a visszajelzéseket
A sakknagymester most részletesen kifejtette, miért utasította vissza a felkérést.
Nem hinnéd, miért lökik le a macskák a tárgyakat az asztalról – Így szoktathatod le róla kedvenced
A tárgyak lelökdösése a macskák természetes viselkedésének része, amelyet a vadászösztön, figyelemigény vagy unalom egyaránt...
Ezt titkolta az Orbán-kormány: így néznek ki a milliárdos médiaszerződések
Nyilvánosságra hozta a Tisza-kormány az elmúlt tizenhat évben született, korábban minősített kormányhatározatok első részét. Az...
Ezért kulcsfontosságú szeptemberben a bőröd hidratálása – a nyár után most különösen szüksége van rá
Hetekig tartó napozás, sós víz, klór, légkondicionálás és a bőrre száradó verejték után a bőr felső rétege kimerült, kiszáradt...
Te is nehezen alszol el? Elárulták a szakértők, mit csinálsz rosszul – erre rengeteg ember nem figyel oda
Az alvásminőség romlása társadalmi szintű probléma.
BME-s hallgatók ötletei is alakíthatják a jövő intelligens bankját a Gránit Bank pályázatán
Stratégiai partnerséget kötött a BME és a Gránit Bank, AI-ügynökökre épülő hallgatói ötletpályázat indul
Könnybe lábadt a szemünk. Csuja Imre sose fogja feldolgozni: „A mai napig ordítok belül”
Szörnyű tragédiák során ment keresztül!
Katasztrofális az idei betakarítási szezon Békés megyében
Katasztrofális az idei betakarítási szezon Békés megyében, az elmúlt tíz év legrosszabb hozamát mérték a növénytermesztők, az...
MNB: egyhangúlag támogatta a monetáris tanács az alapkamat csökkentését augusztusban
Egyhangúlag szavaztak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai az augusztus 25-i ülésen az alapkamat csökkentéséről, más...
Sport
Privát képeken mutogatja fenséges falatjait a focistanő, igazi bugyimodell lett belőle
Alisha Lehmannt jól ismerik már az olvasóink, elképesztő domborulatokkal áldotta meg őt a sors.
José Mourinho elküldte a selyemzsinórt a Real Madrid egyik legnagyobb sztárjának
Hiába nyerték meg az Inter elleni Bajnokok Ligája rangadót.
Hansi Flick bejelentése méhkassá változtatta egész Barcelonát
Az edző ezúttal nem finomkodott a tervekkel kapcsolatban.
Alig kezdődött el a BL-alapszakasz, máris óriási hibák voltak a Real Madrid meccsén
Az Inter két ajándékgólt adott a Real Madridnak.
Itt a vége, a magyar válogatott lemaradt a Fradi sztárjáról, dühöngenek a szurkolók
A románokat választotta, hiába magyarul beszél a Ferencváros tehetséges középpályása.
Cser-Palkovics András három hét múlva olyasmire kényszerülhet, amit soha nem akart megtenni
A Videoton a pályán ugyan feltámadt, a klub jövője azonban továbbra is bizonytalan.
Döbbenetes bakiparádé a Real Madrid BL-meccsén
A nap rangadóján nem ilyen jelenetekre számítottunk.
Felrobbant a spanyol sajtó, kiszivárgott, melyik lesz Lionel Messi új csapata
Bevásárol az argentin zseni.
Kéjes örömmel nézi Szoboszlai Dominik, hogy már csak egy lépésre van a világsztárságtól
Még tovább fokozható az őrületes tempó.
Negyven éve nem látott bravúrral vb-negyeddöntős a magyar válogatott
Az álomból valóság lett Berlinben.
Mai program a BL-ben: Pályán a címvédő és a Barca, Szoboszlaiékra rangadó vár
A keddi hat meccs után szerdán is hat találkozó jön a Bajnokok Ligája-alapszakasz első körében.
Szoboszlai mégsem lesz csapatkapitány jövőre? Elképesztő fejlemények Liverpoolból
Idén nyáron az új vezetőedző, Andoni Iraola hivatalosan is Virgil van Dijk egyik helyettesévé léptette elő Szoboszlai Dominiket.
Bulvár
„Nőügyekkel nem foglalkozom”, mondta Orbán Viktor, Bécs ezzel szemben évtizedek óta nőbarát várost épít
Miközben Orbán Viktor még 2017-ben is azzal az ország vezetőinek szemléletmódját jól összefoglaló megjegyzéssel ütötte el a washingtoni nagykövet visszahívásáról szóló kérdést, hogy „nőügyekkel nem fogla
14 éve ellopott festménnyel a hóna alatt sétált be az Agrárminisztériumba a lovasszövetség alelnöke
A Tisza-kormány miniszteri biztosa szeptember elején büszkélkedett vele, hogy sikerült visszaszerezni Csergezán Pál olajfestményét, ám ennek körülményeit nem hajlandó tisztázni.
Óriási hibát ejtettek a paksi fenékküszöb ügyében
Ausztria az EU-hoz fordult a paksi fenékküszöb ügyében, amelyet több nemzetközi szervezet is vizsgálni kezdett. A Óriási hibát ejtettek a paksi fenékküszöb ügyében bejegyzés először Acnews-én jelent meg.
Két légiutaskísérő is meghalt, miután egy apró állat elbújt a repülő fedélzetén
Két repülőtéri alkalmazott veszítette életét Frankfurtban, miután egy landoló repülőgépből kiszabadult fertőzött szúnyog megcsípte őket. A ritka tragédia szomorú módon mutatja azt, hogy milyen veszélyes lehet
Özönvízszerű esővel, jégesővel csaphat le a vihar: 10 vármegyére él a riasztás
Zivatarok veszélye miatt adtak ki figyelmeztető riasztást 10 vármegyére szerdán. Az érkező hidegfront véget vethet a nyárias időnek, így megkezdődhet az igazi ősz.
"Nehogy háborúba sodorja Magyarországot" - Kemény orosz válasz Maria Zaharovától, a magyarok rettegnek
Egyre jobban romlik a helyzet Budapest és Moszkva között, már a szőke bombázó is nekünk üzenget.
39 éves nő halt meg nemi erőszaksorozat után
Megrázó ügyben nyomoznak Ausztriában, miután egy 39 éves nő meghalt, és a gyanú szerint hosszabb időn keresztül szexuális erőszak áldozata volt. A 39 éves nő halt meg nemi erőszaksorozat után bejegyzés először
Janicsák Veca: Nem tartozom örök hallgatással, mert részt vettem tehetségkutatókban
„Sóval hinti be a sebekeinket, ha szórakoztatásnak álcázzuk a bullyingolást” – hangsúlyozza Janicsák Veca, aki belülről ismeri a kereskedelmi tévék világát: szerinte néhány ügyes vágással és egy kis manip
Leslie Mandoki rég nem értett egyet Orbán Viktorral, és ma már hálás Magyar Péternek
A zenész liberális, polgári gondolkodású művésznek tartja magát.
Jön az óraátállítás: az elmúlt 11 év egyik legfurcsább dátumára esett a sor
Alig kezdődött el a szeptember, máris érdemes beírni a naptárba az őszi óraátállítás időpontját. 2026-ban október 25-én, vasárnap hajnalban térünk vissza a téli időszámításhoz. Hajnali 3 órakor az órákat
Vezetőszáron vitték a bíróságra Fásy Ádám feleségét Kecskeméten
Az adóhatóság egy 100 milliós NKA-projekt miatt vette őrizetbe Gurzó Máriát.
Válik a magyar szépségkirálynő és olimpiai bajnok férje: közel 20 év és 2 gyerek után szakítottak
Dammak Jázmin és Hosnyánszky Norbert két gyermek és közel 20 közösen eltöltött év után döntöttek úgy, hogy külön folytatják.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


