Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
A reggeli köd- és párafoltok feloszlása után jellemzően napos, száraz, de hideg időre kell számítani november első hetében: a csúcshőmérséklet a legmelegebb órákban 10-15 Celsius-fok körül alakul, reggelente azonban mínusz 4 és plusz 4 fok közi értékek várhatók - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Hétfőn a kezdeti, szinte zavartalan napsütést követően késő délelőttől északkelet felől egyre többfelé megnövekszik a felhőzet, de elsősorban a Dunántúl délnyugati harmadán, felén egészen estig derült maradhat az ég. Csapadék ekkor sem valószínű. A légmozgás jobbára gyenge vagy mérsékelt marad, inkább csak az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések az akkor északira, északnyugatira forduló szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10-15 fok között alakul, de északkeleten ennél alacsonyabb értékek is lehetnek.
Kedden az éjjel helyenként képződő párásság, köd, rétegfelhőzet megszűnését követően nagyrészt derült vagy fátyolfelhős, napos idő várható, csapadék nélkül. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás, inkább csak a Kisalföldön élénkülhet meg a délkeleti szél. A hőmérséklet hajnalban mínusz 4 és plusz 4, kora délután 9-13 fok között alakul.
Szerdán az éjszaka helyenként képződő párásság, köd, rétegfelhőzet megszűnése után fátyolfelhős, napos időre lehet számítani, csapadék nem várható. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. Hajnalban mínusz 4 és plusz 4 fok közötti hőmérséklet várható, kora délutánra 9-15 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Csütörtökre virradóra helyenként párásság, köd, illetve rétegfelhőzet is képződik, ezek megszűnését követően többnyire derült vagy fátyolfelhős, csapadékmentes idő várható. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A minimum-hőmérséklet mínusz 4 és plusz 4, a maximum 10-15 fok között alakul.
Pénteken az éjszaka képződő párásság, köd, valamint rétegfelhőzet fokozatosan feloszlik, ezt követően nagyrészt derült, napos, száraz idő várható. A Kisalföldön helyenként megélénkül a déli szél. A hajnali mínusz 4 és plusz fokról 10-15 fok közé melegszik fel a levegő.
Szombatra virradóra párásság, köd, illetve rétegfelhőzet képződhet, illetve terjeszkedhet, megszűnésüket követően nagyrészt derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz idő várható. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad, a minimum-hőmérséklet mínusz 4 és plusz 4, a csúcsérték 10-14 fok között valószínű.
Vasárnap az éjszaka képződő párásság, köd, rétegfelhőzet feloszlását jellemzően derült, napos idő követi. Csapadék nem várható, a légmozgás is jobbára mérsékelt marad. Hajnalban mínusz 4 és plusz 4, míg délután 9-14 fokra lehet számítani.
hírek innen, onnan
Mi történik a háttérben a hazánknak járó uniós milliárdokkal? Erre a számlára kaphatja meg a pénzt Magyarország
Az uniós elvárások között szerepelnek jogi reformok, intézményi változtatások és a közpénzek felhasználásának szigorúbb ellenőrzése.
Drámai a változás: még az olajnál is gyorsabban vált uralkodóvá a napelemes energiatermelés
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) legfrissebb jelentése szerint 2025 sorsfordító év volt a globális energetikában: a napelemes...
Csernus Imre negyedik felesége: előző házasságaiban volt hazugság
Csernus Imre teljesen őszinte a feleségével, azt is elmondta, ez korábban nem volt mindig így.
Kettészakad az ország időjárása, minden borul, eddig tart a napsütés az országban
Megérkeztek az adatok a legfrissebb időjárás-előrejelzésből.
Mit tegyek, ha a nyugdíjszámításnál derül ki, hogy nem voltam bejelentve? Van megoldás, mutatjuk
A bizonyítás terhe minden esetben az igénylőé.
Nem kívánságműsor: a gyerektartást még akkor is fizetni kell, ha nehéz
Sok válás során válik állandó konfliktussá az anyagiak rendezése. Ez nem csak a közös tulajdonokat érinti, hanem a gyermekek...
Vigyázat. Alattomos sms terjed Magyarországon
Az elmúlt időszakban megszaporodtak az MVM Next nevével visszaélő, SMS-üzenetek útján elkövetett, adathalász csalási kísérletek –...
Télből nyárba ugrik az időjárás egy napon belül, erős széllel
Hajnalban fagy, napközben akár 21 fok napsütéssel – ilyen idő várható csütörtökön.
A KLM és a Lufthansa járattörléseket vezet be a kerozinhiány miatt, a Wizz Air nem érintett
A magyar utazási irodák kivárnak a charterjáratok megrendelésével, lemondások egyelőre nincsenek – válaszolta Molnár Judit, a Magyar...
Vértanú halált halt Szent István megkeresztelője
Szent Adalbert egy gyermekkori betegség miatt került papi pályára.
Az ország leghülyébb celebjét keresik az RTL új műsorában
Nyáron kezdik forgatni az RTL legújabb, szórakoztató vetélkedőjét.
Ez a világ legmegosztóbb stílusrészlete, amit a divatos nők imádnak 2026 tavaszán - te hordanád?
Ez a stílusrészlet sokakból vált ki vegyes érzéseket, de egy biztos: nem lehet nem észrevenni. Most pedig pláne nem, mert 2026 tavaszán...
Sport
Dárdai Pál súlyos állítása, többé nem akar a fiaival dolgozni: „Sértődjetek meg.”
Az Újpest sportigazgatója a szokásos szókimondó, őszinte válaszokat adta a neki feltett kérdésekre.
Egy év Shane Tusup mellett, és Jackl Vivient mentálisan össze kellett kaparni
Az Európa-bajnok, 17 éves úszó nagyon rossz időszakon van túl, de a sikerek jót tesznek a lelkének.
Úgy tűnik, Liverpoolban eldöntötték, hogy ki lesz az edző a következő szezonban
Változás történt az elmúlt hetekben.
Marca: a kifütyült Real Madridot Arda Güler köré kell újjáépíteni – és Szoboszlai?
Az Alavés elleni nehézkes siker után a spanyol szaklap szerint a török a jövő sikereinek a kulcsa.
Új éllovasa van a Premier League-nek, Tóth Alex nem így képzelte el a hajrában kapott perceit
A Manchester City minimális különbséggel nyert a Burnley ellen, amely így biztosan búcsúzik az élvonaltól.
Közel 90 millió euróért igazolhat angol szélsőt a Bayern München
A friss német bajnok már azon dolgozik, hogyan erősítse meg a keretét nyáron.
Az NB I-be tartó Vasas, Honvéd páros ugyanazt a magyar válogatott játékost akarja
Várhatóan több lehetőség közül is választhat majd Nagy Dominik. Kispesten nemcsak őt, de egy másik nyíregyházi labdarúgót is szívesen látnának.
A Liverpool elkapta Szoboszlait, Kerkezt és Pécsit: a három magyar mindent bevallott – videó
Kreatív anyaggal állt elő a csapat.
Lamine Yamal belesérült a Barcelona góljába, más miatt kellett a defibrillátor
Síri csend ült ki a Camp Nou egészére, egy időre félbe is szakadt a Celta Vigo elleni bajnoki.
Megkezdődött a tisztogatás, válogatott focistát is száműztek a kieső csapatból
A DVTK három légióst átirányított a tartalékcsapatba, a menesztett edző megszólalt.
A Bayern München VAR-os gólja után azonnal lefújták a Német Kupa elődöntőjét
A Leverkusen otthonában próbált hat év után újra kupadöntőbe jutni a bajor együttes.
A magyar származású edzőlegenda megvédte a válogatottól távozó Rebrovot: "Előfordul ilyen, de nem kell felakasztani"
Szabó József nem lepődött meg Rebrov távozásán, miután a Dinamo Kijev legendája szerint az ukrán szövetségi kapitány akár saját elhatározásból is búcsút inthetett a posztnak a rá nehezedő nyomás alatt.
Bulvár
Magyar Péter döntött, most magyarok tömege kéri, hogy azonnal hívják be a stúdióba
Magyar Péter újabb döntésekről számolt be.
Ennyire még sosem alázták meg Tóth Gabit, így esélye sincs az újrakezdésre
Egyre elkeserítőbb, ami az énekesnő körül zajlik.
Magyar Péter fantasztikus luxusban él, először leshetünk be a miniszterelnök otthonába
Éppen vendéget várt, amikor felvették róla ezt a videót.
„Mindenkitől elvárom, hogy legalább 120 ezer ft-ot költsön ránk” - durva dolgok, amiket menyasszonyok kértek
Van, hogy a menyasszony menyasszörnyé alakul át, és mindenféle irreális elvárásokat támaszt mások elé. Erre hoztunk most néhány példát.
Új készpénzlimitet vezetnek be: kellemetlen meglepetés érhet fizetéskor
Jövő nyártól nem lehet majd korlátlanul készpénzzel fizetni, a változás leginkább az autóvásárlást érinti majd.
Új munkaszüneti nap lehet Magyarországon – zöld utat kapott a kezdeményezés
Hitelesítették a népszavazási kérdést, egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy munkaszüneti nap legyen december 24-e.
Fontos bejelentést tett Sulyok Tamás: az új Országgyűlésről van szó
A közvélemény lázasan várta a pillanatot, amikor a köztársasági elnök bejelenti az új Országgyűlés alakuló ülésének időpontját. Nos, Sulyok Tamás most végre megnevezte a dátumot.
Sarokba szorított daganat: megvan a vitamin, amely nélkül a rákos sejtek éhen halnak
Kiderült, hogy a rákos sejtek egyik legismertebb gyenge pontja az úgynevezett „glutaminfüggőség”.
Új készpénzfizetési limit jön: sokakat érhet meglepetés vásárláskor
2027-ben jön az új rendszer.
Kirúgta a Partizán a leendő minisztert
Ruff Bálintot kérte fel a megalakuló Tisza-kormányban a Miniszterelnökség vezetésére a párt vezetése – feladata a „valódi rendszerváltás megvalósítása” lesz. Gulyás Márton, a Partizán főszerkesztője azon
Dárdai Pál súlyos állítása, többé nem akar a fiaival dolgozni: „Sértődjetek meg.”
Az Újpest sportigazgatója a szokásos szókimondó, őszinte válaszokat adta a neki feltett kérdésekre.
Egészségügyi vészhelyzet elrendelését kéri a magyar város: nagy a baj
Több mint ezer embert érint a krízis.
blogmorzsák
Bakony: egy hajó, ami nem akar nyugdíjba menni
Egy olyan hajó, amit többször is távol sodort az élet Budapesttől, de százöt év és néhány kényszerű leállás után most megint a fővárosban rója a köröket.
A hiányállapot negatív hatása
Ezért érdemes odafigyelni rá.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


