Ezt olvasta már?

0

Fegyvereket és trófeákat foglaltak le a rendőrök Nógrádban

Illegális vadászathoz használt eszközöket, vadhúst és trófeát, valamint egy fegyvergyűjteményt is lefoglaltak a Nógrád vármegyei rendőrök Jobbágyiban és Szurdokpüspökiben; az ügyben három férfi ellen indítottak eljárást - közölte a főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel.


hirdetés

 

Király-Kollár Ramóna elmondta: a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett, orvvadászat bűntett és lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 57 és egy 48 éves Szurdokpüspökiben élő, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt egy 31 éves Jobbágyiban élő férfivel szemben.

Tájékoztatása szerint a gyanúsítottak április 5-e előtt többfajta éles és hatástalanítottként árusított fegyvert, fegyveralkatrészt és lőszereket, valamint számszeríjat szereztek be és tartottak maguknál.

A Jobbágyiban élő férfi gyűjtési szándékkal vásárolt, újított fel és tárolt lakásán fegyvereket, illetve lőszereket, amelyeket hatástalanítottként árusított is.

A két idősebb férfi szintén fegyvereket alakított át, valamint azokat orvvadászatra használták fel egyikük külterületi hétvégi házához tartozó telkén kialakított etetőn, szórón. A fegyverekkel és számszeríjjal elejtett vadakat feldolgozták és elfogyasztották, trófeáikat kipreparálták.

A férfiakat a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Pásztói Rendőrkapitányság nyomozói, a Cserhát mélységi ellenőrzési és közterületi támogató alosztály egyenruhásaival együtt elfogták.

A sajtóreferens hozzátette: a rendőröket is meglepte az a fegyverarzenál, amivel az ingatlanokban megtartott kutatás során szembesültek. A rendőrök által lefoglalt tárgyak között van gépkarabély, géppuska, pisztoly, különböző fegyveralkatrészek, lőszerek, hangtompítók, éjjellátó és vadkamerák, szerszámíj.

A három férfi kihallgatása során beismerő vallomást tett. Őrizetbe vették őket, ellenük szakértők bevonásával folytatja az eljárást a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

 

MTI








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Csonttörő lázat terjeszthet ez a hazánkban frissen megjelent szúnyogfaj

Ezek a szúnyogfajok veszélyes vírusokkal fertőzhetnek meg.

Váratlan hívás: 13 éve tűnt el a 14 éves lány, most nem akárhogy került elő - Fotó

13 évig át nem volt e híre, se hamva - most a rendőrök egy váratlan hívást kaptak.

Véget ért a ritka erős El Niño az ausztrál meteorológiai hivatal szerint

A meteorológusok szerint most 60 százalék a valószínűsége, hogy az év második felében kialakul a La Niña, amit a hűvösebb...

Sulyok Tamás: Megrendített, amiket apámról az elmúlt hetekben hallottam

Erről a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján beszélt.

Elfogták a Louis Vuitton-üzletbe kocsival betolató betörőket

Őrizetbe vették a több tízmillió forintnyi luxusholmit lenyúló két külföldi férfit.

Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók

Új évaddal debütál a Viasat3 Adom a napom című cross-platform műsora, melynek első adásában Balogh Levente napját követhetjük végig -...

Nem biztos, hogy a balszerencse következik: ezt jelenti az összetört tükör valójában 

Néhány évszázaddal ezelőtt a tükrök ritka és drága luxuscikknek számítottak, valódi csodaszámba mentek. Tulajdonosok és szolgálók...

Olyan hír jött Németországból, aminek mi is örülhetünk

Az elemzők által becsültnél erőteljesebben javult a ZEW német gazdaságkutató intézet áprilisi euróövezeti és Németországra...

Nem jött be Orbán Viktor jóslata, hogy az orosz földgáz elveszítése térdre kényszeríti az európai gazdaságot

Ukrajna 2022-es februári orosz inváziója előtt az európai földgáz nagy része csővezetékeken érkezett Oroszországból Európába. Amikor...

Miért kerül 300 millió forintba egy 8 fő fogadasára alkalmas minibölcsőde?

Mintegy 300 millió forintból épül bölcsőde a Pest megyei Acsán. Egy helyi Facebook-csoportban többen rácsodálkoztak, mi kerül ennyibe...

Mostantól jelentkezhetnek a 18 évesek az ingyenes Interrail bérletekért, amivel be lehet járni Európát

32 ezer Interrail bérletet oszt szét az EU a pályázó fiatalok között. Azok jelentkezhetnek, akik ebben a tanévben töltik be a 18 éves kort.

0

Sport

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

Egy kínai szabadidő-autót márkázták át, és készen is lett a 4,8 méter hosszú 8-as.

Meghalt Feledi László

A Diósgyőr kupagyőztes futballistája hetvenéves volt.

Szörnyű, ahogy a brit sajtó rugdossa Szoboszlai Dominikot

Egy hét alatt minden elveszett? Szoboszlai most ízelítőt kap abból, milyen az, amikor a brit sajtó rászáll valakire.

Elhunyt a DVTK kupagyőztes játékosa

Életének 71. évében elhunyt a DVTK kupagyőztes játékosa, Feledi László – számolt be a diósgyőri klub a hivatalos honlapján. Feledi […] A Elhunyt a DVTK kupagyőztes játékosa bejegyzés először nb1.hu-én jelen

Csodagyerekként érkezett, megszégye-nülve távozik a Manchester United sztárja

Közel tíz év alatt nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket.

Vizsgálat indult, mert az afrikai futók nyerni hagyhatták a kínai sztáratlétát a pekingi versenyen

Gyanús a dolog, bár az egyik afrikai futó nyilatkozata alapján teljesen egyértelmű a helyzet.

Kirúgta edzőjét a pocsék formában lévő NB II-es focicsapat

Már az utódja is megvan a korábbi ferencvárosi játékosnak.

A pályán kapott szívrohamot, meghalt az olasz focista

Gyászol az olasz futball, 26 éves korában elhunyt Matteo Giani, a Castelfiorentino labdarúgója.

Mintha az apját látnánk: Lionel Messi fia kivégezte a Barcelonát

Még csak kilencéves, de már most megállíthatatlannak tűnik.

Döntöttek a Bayern Münchennél: őt szeretnék a csapat edzőjének - sajtóhír

A német labdarúgó-bajnokságban szereplő Bayern München már dolgozik Julian Nagelsmann visszatérésén - értesült róla a Sky Germany.

Gyászol a német futball: meghalt a világbajnok labdarúgó

A 1974-es vb-döntőben tizenegyest harcolt ki, az 1976-os Európa-bajnoki fináléban gólt szerzett.

0

Bulvár

Pontosan ennyi alvásra van szükséged életkorod szerint 

Bármennyire lehangolóan hangzik, de életünk jelentős részét ágyban töltjük, mert alvás nélkül nem lehetünk hatékonyak és egészségesek – sőt, nem is élhetnénk.

Súlyos vádakkal szálltak bele Magyar Péterbe a parlamentben

Orbán Viktort bohóchoz hasonlították, de a Tisza alelnökét is kritizálták.

Megérkezett a vihar, több települést is elmosott a zivatar

Volt, ahol borsó nagyságú jégeső esett.

Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás

Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a Tisza Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.

63 százalékkal növeli a vastagbélrák kockázatát: már kis mennyiségben is veszélyes a fogyasztása

Vastagbélrákhoz és bélgyulladáshoz is vezethet a rendszeres fogyasztása.

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

Egy kínai szabadidő-autót márkázták át, és készen is lett a 4,8 méter hosszú 8-as.

Meghalt Feledi László

A Diósgyőr kupagyőztes futballistája hetvenéves volt.

Megrohamozták az ukrán nagykövetségeket Európában

Elkészült az új mozgósítási törvény, ezért alakultak ki a több száz méteres sorok.

Hiába kérték Zelenszkijt, hogy ne csinálja: idegesek lettek a Fehér Házban

Azt ajánlották, hogy Ukrajna hagyja békén az orosz olajfinomítókat - az újrázásra készülő Biden-adminisztráció ugyanis nem szeretne magas benzinárakat látni. Az ukrán elnök nem hallgatott a baráti tanácsokra.

0