Fejlesztik Délkelet-Magyarország szennyvízelvezetését és -kezelését
A Széchenyi 2020 program keretében Csanádapáca és Lőkösháza Község Önkormányzata, valamint Kevermes Nagyközség Önkormányzata 4,229 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el.
A beruházás az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság konzorciumi vezetésével összesen 4,975 milliárd forintból valósul meg, amit 85%-ban az Európai Unió, a fennmaradó részt pedig a központi költségvetés finanszíroz.
Csanádapáca esetében a projekt elsődleges célja a szennyvízgyűjtő hálózat, valamint –tisztító telep kiépítése, mivel a község jelenleg sem csatornahálózattal, sem teleppel nem rendelkezik. A Lőkösházi agglomeráció szennyvíztisztító telepe nagymértékben leamortizálódott, így a gépészeti- és villamos berendezések cseréje, valamint a telep teljes korszerűsítése szükséges.
„Délkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 4. (DKMO 4)” című projekt elszámolható összköltsége 4 974 825 297 forint, melyből az európai uniós támogatás összege 4 228 601 502 forint, a fennmaradó rész hazai finanszírozású. A projekt a megvalósításával hozzájárul Magyarország derogációs kötelezettségének teljesítéséhez.
A kivitelezési munkák 2020. augusztusáig tartanak, melyet követően a projekt lezárására várhatóan 2020. szeptemberében kerül sor.
A projektről további információkat a http://csanadapaca.hu/szennyviz weboldalon érhetnek el.
Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.
hírek innen, onnan
A fokhagyma igazi titka: miért kötözik csomóba a leveleit a profi termesztők szüret előtt?
Kevesen tudják, de egy régi, hagyományos módszerrel a fokhagymatermesztés igazi mesterévé válhatsz! A szárak csomózása nemcsak...
Bezárod az ablakot a kánikulában? Ez a furcsa „ősembertrükk” megmentheti a lakást a pokoli hőségtől
A szakértők szerint azonban a nap legforróbb óráiban éppen ezzel követhetjük el az egyik legnagyobb hibát.
Vödörben árulják a Balaton vizét
Szokatlan hirdetés bukkant fel az egyik közösségi oldalon: egy ismeretlen kereskedő vödrökbe töltött, állítása szerint friss balatoni...
Felejtsd el a felüléseket, ez a napi 5 perces módszer gyorsabban tünteti el a hasi zsírt
Sokáig azt hittük, hogy lapos has csak végtelen felülésekkel és hosszú edzésekkel érhető el. Pedig van egy gyakorlat, amelyhez elég napi...
Felfoghatatlan bevétel közelében gyerekkorunk kedvenc animációs filmje
Két hét alatt 880 millió dollárt termelt, és rövidesen átlépi az egymilliárdos határt.
Miért nem elég a sampon? A hajhullás kezelése belülről kezdődik – útmutató lépésről lépésre
Egyre több hajszál marad a hajkefében, a lefolyóban vagy a párnán? A legtöbben ilyenkor új sampont keresnek, pedig a hajhullás oka gyakran...
Ezek a legfurcsább hétköznapi dolgok, amelyek titokban tönkreteszik az otthoni wifit
Lassú az internet, akadozik a streaming, de a szolgáltató szerint minden rendben van? Sokan nem sejtik, hogy a bosszantó wifiproblémák...
Érkezik az 50.000 forint augusztusban: mutatjuk, kik kapják és mikor jön az iskolakezdési támogatás második részlete
A támogatás két részletben fog megérkezni.
Magyar klub rekordját döntötték meg a Real Madrid játékosai a vb-n
Jude Bellingham szombati duplájával egészen elképesztő rekordot döntöttek meg a Real Madrid játékosai.
A hosszú élet titka a Kék Zónákban – ezt a magyar nyugdíjasok is megtehetik
Nem kizárólag a táplálkozás és a rendszeres testmozgás határozza meg, ki éli meg egészségben a 90–100 éves kort – erre mutat rá az...
Azt hitte, boszorkány, fel akarta gyújtani Ásotthalma népe a nőt
Azt hitte, boszorkány, ezért Ásotthalma népe fel akarta gyújtani Csupity Antalné, Jusztinát, aki az unokájával az ablakon keresztül...
Sport
Már csak 4 csapat maradt a foci-vb-n – Mutatjuk az ágrajzot és a programot
Befejeződtek a negyeddöntők a futball-vb-n. Szuperrangadók jönnek a négy között.
Újra támad az Inter, viszi a Liverpool FC közönségkedvencét
30 millió euróról beszélnek.
Szenzációs átigazolás előtt a magyar válogatott labdarúgója
Hatalmas lehetőség a világ egyik legjobb bajnokságában.
A VAR megint megsegítette az argenti-nokat, de így is csak a 112. percben sikerült elkerülniük a blamát
Svájc tíz emberrel küzdve is kicsikarta a hosszabbítást, a tizenegyesekig azonban nem tudott ezúttal eljutni.
Haaland középső ujja bejárta a világsajtót, aztán még posztolt is egy jókorát az Instagramon
Páratlan ez az apa-fiú páros.
Tényleg szabálytalan gólt rúgtak a vb-negyeddöntőben az angolok? A FIFA közleményben magyarázkodott
A labdában szereplő szenzorra hivatkozott a FIFA.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy megvan Mohamed Szalah új csapata
Nem Szaúd-Arábiába megy.
Kiszivárgott: közeleg Vinícius Júnior szenzációs aláírása
Még ebben a hónapban folytatódnak a tárgyalások.
Messi már megint olyanokat csinált, amikre még senki sem volt képes világbajnokságon
Az argentin válogatott csapatkapitánya a Svájc elleni negyeddöntő után több mutatóban is új szintre lépett.
Jude Bellingham keményen visszaszólt Thomas Tuchelnek
Az angolok legnagyobb sztárja kifakadt: Lehet, nem tudja, milyen érzés fontos meccsen a pályán lenni.
Beindul a Bayern München, az FC Barcelona csillagára fáj a foguk
Merész tervek a münchenieknél.
Újabb rasszista-botrány a vb-n: a korábbi spanyol miniszterelnök szerint nincsenek franciák a francia válogatottban
Már reagált a spanyolországi Francia Nagykövetség is.
Bulvár
Lázár János újabb ügye, botrányos milliárdos kifizetések
Lázár Jánosra rájár a rúd. Korábban már felmerült a neve a mandátumkorlátozás kapcsán, illetve egy hozzá köthető hírportál is lehúzta a rolót.
Két hétig tarthat a következő hőhullám, ezekben a városokban lesz a legmelegebb
Megérkezett Európába az idei nyár harmadik nagy hőhulláma, mely az előrejelzések szerint akár két hétig is kitarthat. Egyes nyugat-európai városokban már hőségriasztást is elrendeltek.
A Nintendo közel tíz évvel a 2017-es premier után leveszi az európai polcokról az első Switch konzolt
A döntés hátterében nem a konzol népszerűségének csökkenése áll, hanem az Európai Unió új akkumulátorszabályozása.
Az eutanáziába menekült gyógyíthatatlan betegsége elől a TV2 sztárja
A megrendítő hírt szerettei osztották meg.
56 évesen elhunyt Szolnoki Péter: súlyos betegsége legyőzte a Bon-Bon együttes énekesét
Szolnoki Péter, a Bon-Bon együttes énekesét legyőzte súlyos betegsége, amelyről a nagyközönség júniusban szerzett tudomást.
„Anyám és apám új barátnője össze-verekedtek” – Így lett a nagy napom életem legrosszabbja
Nem minden esküvőből lesz szép emlék – van, amikor a nagy nap valóságos katasztrófasorozattá válik. Összegyűjtöttük a legemlékezetesebb esküvői horror-történeteket, amelyek után az ember már azt sem tudja, s
Sokkoló részletek a budafoki vasúti tragédiáról: Hátborzongató módon vették észre a vagonon lángoló fiatalt
Két tinédzser az életével fizetett egy meggondolatlan ötletért Budapesten. A felfoghatatlan drámát a földről, sokkos állapotban nézte végig egy harmadik társuk.
Vitézy Dávid: a Helyreállítási Alap forrásaival még a legoptimistább hangok sem számoltak
A döntés a legkevésbé sem jelenti a munka végét, sokkal inkább a kezdetét – írta Vitézy Dávid közlekedésfejlesztési és beruházási miniszter, miután az uniós tagállamok pénzügyminisztereiből álló Gazdasá
Új munkaszüneti napot vezethetnek be Magyarországon
Népszavazás dönthet arról, hogy december 24-e munkaszüneti nap legyen. A kezdeményezők 200 ezer aláírást gyűjtenének össze. A Új munkaszüneti napot vezethetnek be Magyarországon bejegyzés először Acnews-én jele
A Fidesz már mindent kifizetett, Magyar Péter széttárta kezeit
Magyar Péter miniszterelnök a közösségi médiában közzétett kérdezz-felelek (AMA) beszélgetés során az augusztus 20-ai nemzeti ünneppel kapcsolatos tervekről is tájékoztatást adott.
„Ez nemzetbiztonságilag kényes információ” - Magyar Péter Varga Juditról és a párkapcsolati státuszáról is beszélt a Redditen
A miniszterelnök szombat este egy online kérdezz-felelek során több ezer felhasználó kérdéseire válaszolt. A kormányfő a volt feleségével való kapcsolatáról és a magánéletéről is elárult részleteket, de a le
Vitézy Dávid fontos bejelentést tett, drámai a helyzet
Zajlanak az események a magyar politikában és gazdaságban.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


