Ezt olvasta már?


Férfi kézilabda Eb - Elkezdődött a jegyárusítás a szegedi és a debreceni meccsekre

Pénteken elkezdődött a jegyárusítás a jövő januári magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság szegedi és debreceni mérkőzéseire.


hirdetés

Az európai szövetség (EHF) tájékoztatása szerint a bérleteket az Eventim hálózatában, illetve a tickets.eurohandball.com oldalon vásárolhatják meg a szurkolók. A napijegyeket ősztől árusítják majd.

Szeged és Debrecen egy-egy csoport küzdelmeinek ad majd otthont. A budapesti, a kassai és a pozsonyi meccsekre már hónapok óta lehet belépőket kapni.

A 24 csapatos tornán öt helyszínen 65 mérkőzést játszanak január 13. és 30. között. Mind a hat négycsapatos csoportból az első két helyezett jut a középdöntőbe, onnan pedig az első kettő kerül az elődöntőbe.

Az egyik középdöntő-csoportnak Pozsony, a másiknak Budapest ad otthont, majd az elődöntőket, a bronzmérkőzést és a finálét a magyar fővárosban rendezik.

A magyar válogatott a budapesti B csoportban Portugáliával, Izlanddal és Hollandiával találkozik.

 








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Kórházi kezelései alatt is forgat a rákbeteg Reviczky Gábor: Szerepelni fog A mi kis falunk 9. évadában az RTL-en

Múlt héten jött a hír, hogy kórházban volt illetve kórházba kellett mennie Reviczky Gábornak. A 75 éves, több mint 3 éve rákos...

Vitézy Dávidék már hétfőn fellebbeztek, de a vétót elutasította a Fővárosi Választási Bizottság

Szerintük a főpolgármester-jelölt bizonyítékai nem voltak egyértelműek.

A Transfermark jóslata szerint Szoboszlaiék nem jutnak tovább

A portál szerint öt válogatott esélyes a kontinenstorna megnyerésére

Valami váratlant kértek Pintér Sándorék a kórházak vezetőitől

A leendő vezetőknek lényegébe 30 napra el kell vonulnia.

Drágulnak a nyári táborok – Idén is a sporttábor a menő, de a katonai táborok is népszerűek

Még nem késő nyári tábort választani a gyerekeknek, ám nem árt sietni, mert a szakember szerint idén a táborok árai nőttek, a nyári...

Itt a megoldás a babaváró hiteleseknek, ha nem jön a gyerek: törvény van rá

Nagy könnyebbséget jelenthet a törvény azoknak, akik babaváró hitelt vettek föl.

Súlyos mérgezés a Pest megyei iskolában: maró folyadékot ivott két kisfiú, mentővel szállították őket kórházba

A két kisfiú az általános iskola által szervezett papírgyűjtés közben talált egy üdítős palackot, amibe lúgos folyadék volt és...

Ultranőies szettek a francia nőktől nyárra - Lesd el zseniális tippjeiket, ha egyszerűen akarsz sikkes lenni

A vlogger szupernőies, de egyszerű ötleteket mutat arra, hogy lehetsz olyan sikkes nyáron, mint a francia nők.

Franciaország: Kizárták a pártból az elnököt, amiért szövetséget ajánlott Le Pen pártjának

A francia hagyományos jobboldali párt, a Köztársaságiak (LR) sürgőséggel összehívott vezetőségi ülése szerdán egyhangúlag kizárta...

Kína reakciója, miután kiderült az Unió brutális vámokat vetne ki az e-autókra

A kínai kereskedelmi minisztérium, valamint a külügyminisztérium kifogásolta és élesen bírálta az Európai Uniónak a kínai elektromos...

A Henkel bezárja magyar gyárát – 500 dolgozót küldenek el

A Henkel Magyarország Kft. vegyipari cég bezárja a Békés vármegyei Körösladányban működő gyárát – jelentette be a társaság a...

A Viszkis keményen kiosztotta a celebeket

Szerinte semmihez sem értenek.

0

Sport

Kiderült, mennyit kapnak a magyar focisták az Eb-szereplésért

Gulácsi Péter már el is döntötte, mire költi az összeget.

Max Verstappen megcsalásáról adott ki közleményt a barátnője

Kelly Piquet szavaira a holland pilóta is reagált.

Szokatlan mezben lép pályára Németország a magyar válogatott ellen

A házigazda német válogatott kétszer a hazai, a magyarok ellen pedig az idegenbeli mezében lép pályára a labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörében […] A Szokatlan mezben lép pályára Németország a magyar válog

Mohamed Aida: Bárki „leöregezhet”, de így is megelőztem sok fiatalt

Rabb Krisztián még nem is élt akkor, amikor Mohamed Aida megszerezte első Európa-bajnoki érmét. Most mindketten a jövő heti bázeli kontinensbajnokságra készülnek. A 22 éves kardvívó első, a 48 éves tőröző pedi

Rózsaszín mezben játszanak a németek a magyar válogatott ellen

A házigazda német válogatott kétszer a hazai, a magyarok ellen pedig az idegenbeli mezében lép pályára a labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörében - írja az MTI.

Elköszönt a magyar játékosaitól a szlovák bajnokcsapat

A szlovák másodosztályt megnyerő KFC Komárno a Facebook-oldalán közölte, hogy szerződésének lejártával több játékos is távozik a klubtól. A keret […] A Elköszönt a magyar játékosaitól a szlovák bajnokcsap

Szörnyű tragédia: hűtőszekrénynek ütközött és meghalt egy autóversenyző

Hiába érkezett azonnal a segítség, nem tudták megmenteni az életét.

Sikeres kezdés: magyar érem az úszó-Eb nyitónapján

A nyíltvízi úszók első versenytávja máris magyar dobogós helyezést hozott Belgrádban.

Lionel Messi bejelentette, hogy hol fejezi be a pályafutását

Erről a Copa America előtt beszélt egy interjúban

Távozik Felcsútról a négyszeres Magyar Kupa-győztes védő

Ahogy korábban az NB1.hu megírta, Batik Bence távozik a Puskás Akadémia csapatától. A Ferencvárossal (3) és a Honvéddal (1) kupagyőzelmet […] A Távozik Felcsútról a négyszeres Magyar Kupa-győztes védő bejegyzé

Szokatlan mezben lép pályára Németország a magyar válogatott ellen

A mieink ellen a vitákat kiváltó mezben játszanak majd a házigazda németek. További részleteket a társoldalunk, az NB1.hu által közölt cikkre kattintva olvashat, melyet az alábbi linkre kattintva ér el.

0

Bulvár

4 dolog, amit anyai ágon örökölsz, és 3 dolog, amit az apukádtól kaptál

Érdekes lehet tudni, hogy bizonyos vonásokat és tulajdonságokat nagyobb eséllyel örökölsz az egyik ágról, mint a másikról.

Vége a Fidesz vidéki egyeduralmának: nagyvárosok sora jelzi, hogy tényleg földindulás történt

Három megyeszékhelyen legyőzte, sok más helyen megközelítette a kormánypártot a Tisza. Sorrendbe állítottuk a legnagyobb vidéki csatákat.

Ő jelenleg a világ legszebb nője: a 34 éves színésznő párját ritkítja

Még Jennifer Lopez is odavan az Oscar-díjas színésznőért, akit az énekesnő szó szerint istenít és dögösnek tart.

Félreverték a vészharangot Párizsban, baj van

Nincs elég biztonsági őr az olimpiára.

Harvardi tudósok: Lehet, hogy rejtőzik egy fejlett technológiájú, ismeretlen civilizáció itt, a Földön

Elég rangos intézmények kutatói írják, hogy nem szabad kizárni ezt a lehetőséget sem – az ebből az állításból kinövő, esetleges következmények pedig még ennél is vadabbak.

Brad Pitt a Keleti pályaudvar mellett éjszakázott, miután szakított vele barátnője

Van Oscar-díja, nem is egy, számos emlékezetes filmszerepe, és persze tőle volt hangos a bulvársajtó, miután összetörte Jennifer Aniston szívét, és véget ért viharos házassága Angelina Jolie színésznővel. Viszo

Nem akárki vezetné be a magyar eurót

Az euró bevezetéséről időről időre szó esik, de a döntéshozók hallani sem akarnak róla. Az európai parlamenti választásokon második helyen végzett Tisza Párt vezetője Magyar Péter azonban programja részeként

blogmorzsák

Szilágyi Arabella titkokkal teli élete

Hogyan lett az Operaház egykori sztárja, a századfordulós Budapest egyik legmodernebb asszonya Fedák Sári rokona?

Megpuhult a narancs

A Fidesz győzött, a Tisza Párt nyert, a magyar választók pedig fényes sikert arattak.

0