Ezt olvasta már?


Generali: rekordmennyiségű bejelentés érkezett a tavalyi rendkívüli időjárás okozta károk miatt tavaly

A Generali Biztosítóhoz több mint 58 ezer, lakásokkal és társasházakkal kapcsolatos elemi kárbejelentés érkezett tavaly januártól december közepéig, ami rekord az elmúlt három év adataival összehasonlítva - közölte a biztosító szerdán az MTI-vel.

 

A tájékoztatás szerint a Generali már az év általában nyugodtabbnak mondható első három hónapjában kiemelkedően sok elemi kárról kapott bejelentést, tavaly januárban 3800-ról, márciusban pedig több mint 4200-ról. A február 4-én országszerte pusztító szélvihart követően kevesebb mint 48 óra alatt csaknem 2500-an keresték meg a biztosítót, a kártérítés összege mintegy 350 millió forint volt.

A nyári hónapok meteorológiai jelenségei is radikálisan megváltoztak az elmúlt években. A meleg napokat felváltotta a kiszámíthatatlan, forró, de közben viharos nyár, emiatt a biztosító tavaly augusztusban kapta a legtöbb szélsőséges időjárási jelenség okozta kárbejelentést, több mint 15 ezret.

Az összesítés szerint az előző évekhez képest tavaly is az országszerte pusztító viharok következtében érkezett a legtöbb bejelentés, több mint 37 ezer, ezek átlagos kártérítési összege 100 ezer forint fölött alakult.

A biztosító jelezte, hogy a klímaváltozás következtében egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek. Felidézték, hogy a tavaly őszi, reprezentatív kutatásukból kiderült, a 18-65 éves hazai lakosság 49 százaléka már a klímaváltozást tartja az egyik legnagyobb jövőbeli fenyegetésnek.

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

AI-forradalom a magyar bankokban: 170 helyen már élesben dolgozik a mesterséges intelligencia

Több mint 170 AI-felhasználási eset kötődik a magyar bankszektorhoz. Leggyakrabban a működés támogatásához, az ügyfélkapcsolatokhoz,...

Magyar Péter: a politikai maffia egykori feje, Orbán Viktor

Magyar Péter kormányfő az elmúlt 16 év értékelésekor élesen bírálta az előző kormányok működését, és arról beszélt, hogy...

Magyar Péter felbontaná a NER felbonthatatlan koncessziós szerződéseit

A kaszinós cégekkel úgy kötötték meg a koncessziós szerződéseket, hogy az államnak alig van lehetősége felmondani azokat. A tiszás...

Mutatjuk, milyen időjárás várható ma – erre készülj!

Keddre virradóra nyugat felől egy vastagabb magas- és középszintű felhősáv halad át felettünk, de ebből csapadék nem várható. A...

Mr. Oroszország és Lázár János titkai

Megszereztük azokat a dokumentumokat, amelyekből kiderült, Lázár János Klaus Mangolddal találkozott azon az ominózus 2013. márciusi napon,...

180 százalékos pörgést hozott a fejlesztőknél az AI, a gazdaság többi része mégis elakad

A mesterséges intelligencia forradalmáról szóló elemzésekben van egy visszafogottan kezelt, de igen kellemetlen ellentmondás. Míg...

15 év után váltást akar az FTC élén Thuróczy Szabolcs: szerinte Kubatov Gábor már csak egy dolgot használ a klub jelmondatából

Az októberben esedékes tisztújítás előtt éles kritikát fogalmazott meg a Ferencváros elnökével szemben Thuróczy Szabolcs....

Az orosz gabonaexport útjának elvágására készül Lettország

Lettország 300 százalékos vámot tervez kivetni orosz és fehérorosz gabonára.

Fény derült Lázár János egyik régi utazásának titkára

Lázár Jánosnak több mint tíz évvel ezelőtt volt néhány rejtélyes és drága utazása. Most a Direkt36 birtokába került egy kormányzati...

Teljesen eltérő mértékben bíznak a gazdaságban a fiatalok, mint az idősek

Nem egységesen változnak a magyar lakosság gazdasági várakozásai az utóbbi négy évben a GKI adatai szerint.

Exkluzív interjú Charles Simonyival: ez nem AI-buborék, még csak a felszínt kapargatjuk

„Ha az AI-nak mondunk valamit, és nem vagyunk megelégedve az eredménnyel, akkor az a mi hibánk” – mondta a Portfoliónak adott exkluzív...

0

Sport

Ég a ház, elfogytak Marco Rossi kapusai - Ki védi a magyar válogatott kapuját az ukránok ellen?

A magyar válogatottnak első számú kapusa a Bajnokok Ligája helyett a lelátóra szorult. Kivel pótolhatjuk Tóth Balázst?

"Szoboszlai is hibás lesz" - Háborognak a szurkolók, amiért Dominik fejet hajtott Iraola előtt

A Liverpool sztárja képtelen szembenézni a spanyol edző döntésével, aki egyelőre csak ijesztget.

Újabb klublegenda fordult Szoboszlai ellen? Florian Wirtz lett az új kedvenc

Hiába költött tavaly nyáron majdnem félmilliárd eurót a Liverpool az átigazolási szezonban, végül egy pocsék idényt teljesített a 2025-ös bajnoki cím után.

Óriási csapás fenyegeti a budapesti atlétikai világdöntőt

Fájlalja a lábát és a hátát az esemény arca, kétséges az indulása.

Chelsea FC: az angol sajtó megnevezte a bűnbakokat, megszólalt Xabi Alonso is

Nagy lett a nyüzsgés a Stamford Bridge-en a londoni rangadó elvesztése után.

Történelmet írt a kapus: egy meccsen két gólt rúgott

A 101. percben mentett pontot csapatának.

0
0

Bulvár

Visszavennék a Fidesztől a narancssárga színt is – Emberi lánccal követelték az Isztambuli Egyezmény ratifikálását

Fogd meg a kezem! És ne engedjük el… című performatív demonstráción követelték az Isztambuli Egyezmény ratifikálását vasárnap.

Elárulták, ezzel készül Orbán Viktor a hétvégi kötcsei piknikre, érkeznek a részletek

Orbán Viktor legnagyobb hívei újra kiálltak a volt miniszterelnök mellett.

Parlament: Vármegyék helyett jönnek a megyék, csökkenhet Magyar Péter fizetése

A képviselők hétfőn a kormányfő fizetésének csökkentéséről is tárgyalnak, és megválaszthatják a Médiatanács új vezetését jelölő bizottság tagjait.

Eddig szinte senki nem figyelt a Tisza képviselőjére, pedig ő lehet Magyar Péter egyik legfontosabb embere

A szürke eminenciás, aki számos kulcsfeladatban vállalt már tevékeny szerepet.

7 millióan látták a videót, amin a totyogó kisfiú egy béka és egy tyúk barátságán dolgozik – Iszonyú cuki

A 2 év körüli kisfiú a videóban olyan természetességgel cipeli magával a varangyos békát, ahogyan nekünk biztosan nem menne.

Veszélyes, invazív állatot fogtak ki az Adriából, cápánál is nagyobb riadalmat keltett

Újabb invazív és rendkívül veszélyes mérgező tűzhalat fogtak ki a magyarok körében is töretlenül népszerű horvát tengerparton, Trogir közelében, Čiovo szigetének déli partjainál.

Börtönt kapott a férfi, aki robotporszí-vóval buktatta le hűtlen feleségét

Ugyan az általa indított polgári pert megnyerte a megcsalt tajvani férfi, a magánélethez való jog megsértése miatt visszanyalt a fagyi.

Meghálálják a beleid, ha minden nap megeszel fél bögrényit ebből az olcsó ételből: a bélflórád is imádni fogja

A bélrendszer egészségére érdemes nap mint nap odafigyelni, ehhez pedig az egyik legegyszerűbb út az, ha megfelelő élelmiszerek kerülnek rendszeresen a tányérunkra.

Az oroszok szerint egy másik ország akarja az új háborút, Lavrov már látja a világháború jeleit

Szergej Lavrov végre megszólalt a lipcsei drónincidensről. Meddig száguldunk még a következő nagy háborúig?

0