Ezt olvasta már?


Hétfőn reggel 8 órától 2 órás figyelmeztető sztrájkot tartanak a pedagógusok

A pedagógusok szakszervezetei erről közleményben tájékoztatták a szülőket.


hirdetés

Tisztelt Szülők!

Az elmúlt években az oktatásra egyre kevesebbet költött az állam, így az óvodák, iskolák életében egyre több nehézség tapasztalható, ennek pedig a gyermekek, a diákok a kárvallottjai.

Önök is észlelhették, hogy egyre több olyan foglalkozás, óra van, amelyet nem szakos tanár tart: angolra beküldik a rajztanárt, a matematikára bemegy a magyart tanító pedagógus. Nincs ez rendjén, hiszen így a gyermekek nem kapják meg azt az oktatást, amelyre szükségük lenne további tanulmányaikhoz. Az óvodákban egyre több helyen, már csak egy óvodapedagógus jut egy csoportra. Fejlesztő foglalkozások maradnak el, mert nincs elegendő szakember, aki a gyermekek fejlesztéséhez szakszerűen ért.

Az alacsony és magalázó bérek, az egekbe szökő tanítási órák, felesleges adminisztráció miatt egyre kevesebb a pályakezdő pedagógus, lassan tényleg nem lesz, aki tanítsa a gyermekeket. Ha a kormányt nem tudjuk rávenni, hogy megállítsa a pedagógusok létszámának csökkenését, ha nem tudja vonzóvá tenni a fiataloknak a pályát, ha nem fordít többet közoktatásra, rövidesen óvodákat, iskolákat kell bezárni, növelni a csoportok létszámát, ami egyáltalán nem tesz jót a gyerekeknek, a tanulóknak. Hogy ez ne történhessen meg, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közös sztrájkbizottsága 2022. január 31-én, hétfőn reggel 8 órától 2 órás figyelmeztető sztrájkot hirdet! Az első két órában nem végzünk oktató-nevelő munkát, de szükség esetén a még elégséges szolgáltatás alapján a gyermekek felügyeletéről gondoskodunk. Kérjük Önöket, hogy ezt a lehetőséget csak akkor vegyék igénybe, ha gyermekük felügyeletét másként nem tudják megoldani!

Kérjük, támogassanak bennünket, hiszen az Önök gyermekének jövője érdekében is vállaljuk a figyelmeztető sztrájkot!

Magyarországnak az az érdeke, hogy jól felkészült, anyagilag és társadalmilag is megbecsült pedagógusok, nevelők, oktatók készítsék fel a jövőre gyermekeiket. Megalázott, kizsigerelt pedagógusokkal nem érhetünk el eredményt!

Budapest, 2022. január 22.

Pedagógusok Szakszervezete Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete







0

hírek innen, onnan

Hullik a haja? Ettől a ponttól már biztosan nem természetes

Az esetek 95 százalékában a túlzott hajhullás oka a genetika, sőt, poszt-covid is okozhatja. De mi állíthatja meg?

Prosztatarák: tünetei, okai és kezelési lehetőségei

A prosztatarák a prosztata mirigy rosszindulatú daganata- Ez a férfiaknál a második leggyakoribb ráktípus, különösen 50 éves kor után.

Prosztatarák: jobban vésse eszébe a szűrés idejét, mint a neje születésnapját.

Ne is számítson rá, hogy a prosztatarák majd előre jelzi a jelenlétét tünetekkel, figyelmeztető jelekkel – ez a betegség sokáig...

Döntött a Kúria: népszavazás jöhet a kiemelt beruházásokról

Bár a jogi útvesztők még nem értek véget, de ma jó eséllyel mondhatjuk azt, hogy az LMP elérte, hogy valóban a magyar emberek dönthetnek...

Amikor az utolsó percben kijutottunk Budapestre

Az izlandiak elleni pótselejtezőn sokáig az sem volt biztos, hogy a később hőssé váló Szoboszlai egyáltalán játszat.

Elindult a sertéshúsfogyasztást ösztönző kampány

Idén tizenegyedik alkalommal indította el az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége a...

Újabb tíz izraeli és két külföldi túsz szabadult ki a Hamász fogságából kedden

Újabb tíz izraeli és két külföldi túsz szabadult ki a Hamász iszlamista palesztin szervezet fogságából kedden – jelentette Izraelben a...

2024-es bérrendezésről beszélt a miniszter – Ez rengeteg embert érint

Az Országgyűlés keddi ülésén beszélt a belügyminiszter.

0

Sport

Ronaldo tizenegyest kapott, majd jelezte, hogy nem szabálytalankodtak ellene

A játékvezető befújta a tizenegyest, de Cristiano Ronaldo jelezte, nem történt szabálytalanság.

Börtönbe megy a magyar csapat edzője keresik az utódját

A jógerős ítéletet a Kúria mondta ki.

Iszonyatos pofont kapott a világ legjobb focistája: az Eb-selejtezők legnagyobb bukásai

A norvégoknak most sem sikerült a kijutás az Eb-re. Lewandowskiék már csak a pótselejtezőben reménykedhetnek.

Újabb tragédia a jégen: lebénult az olimpiai bronzérmes sztársportoló

A sokkoló jelenet után a meccset is félbeszakították.

Visszavonultak, csapat nélküliek, hazatértek ők tűntek el Marco Rossi előző Eb-keretéből

Sorozatban harmadszor harcolta ki az Európa-bajnoki szereplést a magyar labdarúgó-válogatott. A 2021-ben rendezett tornának 26-os kerettel vágtunk neki, ebből többen már nincsenek ott a mostani válogatottban. Összeáll

Drámai bejelentés: hosszabb kihagyás vár a magyar válogatott focistára

A 28 éves középpályás a Kecskemét elleni hétvégi mérkőzésen sérült meg.

Szoboszlai hatalmas meglepetést okozott a korábbi edzőjének - videó

Az RB Leipzig edzője nem hitt a szemének a Manchester City elleni BL-csoportmeccs előtt.

„Ousmane Dembélé a legnagyobb befolyással bíró futballista a világon”

A francia szélső edzője, Luis Enrique nyilatkozta ezt.

A két szabálytalan gól és a gálázó Vasas túl sok volt a hatot kapó ETO-nak

Rangadónak indult, kiütés lett belőle: a feljutásra pályázó csapatok hétfő esti rangadóján a Vasas 60-ra nyert a támadásban szinte semmit sem mutató ETO FC Győr ellen. Igaz, a hazai gólparádéhoz a játékvezető

Berki jelleméről, Lipcsei mellőzéséről, és a remegő magyar tehetségekről is beszélt a Fradi korábbi edzője Spo...

Hosszabb interjút adott a Sportálnak Bobby Davison, a Ferencváros korábbi angol vezetőedzője, aki a Harry Kane és a Ferenczi István közötti párhuzamról, Lipcsei Péter mellőzéséről, Berki Krisztián személyiségé

Sportfogadási botrány miatt börtönbe megy a magyar focicsapat edzője

A másodrendű vádlottak közül három magyar focistát is elítéltek.

0

Bulvár

Súlyos pénzbírságot kaphat, aki nem teszi ki a házára ezt az apróságot

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi Clxxxix. törvény 14/A. § (5) bekezdése szabályozza, hogy minden házszámmal ellátott épületen a tulajdonosnak fel kell tüntetnie a házszámot. Az előírás

Tízezer méteres dugó a körgyűrűn. Teljes káosz az M0-áson

Két kisteherautó ütközött össze az M0-s autóút déli szektorában, az M1-es autópálya felé, a Hárosi Duna-hídnál. A sérült járművek egy sávot zárnak el a forgalom elől, de a 15-ös kilométernél a torlódás

Gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. A betegek közül minden ötödik gyermek. Ezzel párhuzamosan a betegség lefolyása is egyre agresszívebbé vált.

Svájci vadászgépek „elfogták” Szijjártó Péter repülőjét – videóval

Csak gyakorlatoztak – a magyar külügyminiszter engedélyével.

Ő Demcsák Zsuzsa milliárdos vőlegénye: összebújós fotót posztolt az Instagramra

Demcsák Zsuzsa az Instagramra posztolt milliárdos vőlegényével közös képet.

A szomszédasszonyom áthívott egy kis iszogatásra, de hamar eldurvult a helyzet: olyat kért tőlem, hogy azonnal...

Még a költözést is fontolgatom, annyira arcpirító volt az eset, rettegek, hogy híre megy a faluban a történteknek.

Magánutat alakítottak ki a hatvanpusztai Orbán-birtokhoz Mészáros Lőrinc földjén - videó!

A korábbi hírek arról szóltak, hogy az tulajdonképpen felépült és már csak a finomhangolás zajlik ott. Ehhez képest több újdonságot is talált a Gulyáságyú Média.

A 80-as, 90-es években voltál gyerek? 10 fotó, ami nosztalgiával tölt el

A technológiai fejlődések befolyásolják az életkörülményeket, és ha most valamilyen szinten jobb is a helyzet, akkor is nosztalgiával emlékszünk vissza .

Betilthatják, addig is előszeretettel mérgezik magukat a kamaszok – amit az energiaitalokról tudni illik

Idén októberben (ismét) felmerült, hogy betiltsák Magyarországon a 18 éven aluliak számára az energiaital fogyasztását és vásárlását. Az indok egyértelmű: az italok károsak egészségünkre, a tapasztalatok szer

Váratlan fordulat, ki nem találja, kit vittek kórházba a mentők

Várandós kismamához riasztották őket, ám végül nem őt szállították kórházba.

blogmorzsák

Ámen rámen, az instant tészta titkai

Ámen rámen, az instant tészta titkai, avagy a legkeresettebb étel a világon

Ezek voltak az ősz legnagyobb kedvencei a kínai áruházakból

Ezekből a gépekből vettétek karácsony előtt a legtöbbet.

0