Ezt olvasta már?


Hogyan őrizzük meg a mentális egészségünket a korlátozások alatt?

Túlzások nélkül állíthatjuk, hogy a 2020-as év olyan változásokat hozott mindnyájunk életébe, amelyeket egyikünk sem láthatott előre.

A különböző korlátozások, amelyek tavasszal megjelentek, sok nyárra eltűnt, majd ősszel újra megjelentek, a kijárási tilalom, de a home office, ismerősök vagy saját eltűnő munkalehetőségek csak néhány a nagyobb változásokból, amelyekre emlékezni fogunk az idei évre visszagondolva. Most, hogy a téli napforduló után egyre hosszabbakká válnak a nappalok, reméljük, a világ is egyre élhetőbbé válik majd. Addig is, hadd adjunk néhány tippet arra nézve, hogyan őrizhetjük meg mentális egészségünket!

 

1, Öltözzünk át minden nap!

Ennél nyilvánvalóbb tanácsot nemigen lehet adni, mégis: ne maradjunk pizsamában egész nap! Az agyunk ezt úgy fogja értelmezni, hogy az egész nap még annyit sem érdemel, hogy a minimumot megadjuk neki.

 

2, Próbáljunk ki valamilyen CBD terméket!

Sokan nem is ismerik a CBD szót, másoknak lehet, hogy rossz elképzelésük van róla. Tudjunk meg többet a CBD készítményekről! A linken található „CBD enciklopédiában” mindent megtudhatunk a kannabidiolról (CBD), többek között a CBD olaj mellékhatásaival kapcsolatban, a CBD és THC közti különbségekről, a flavonidokról és még sok másról. A CBD olaj így hat pozitívan szervezetünkre:

- gyulladáscsökkentő,

- antioxidáns,

- fájdalomcsillapító és

- szorongáscsökkentő.

 

3, Ne ragadjunk be a lakásba!

Az már egy nagyon jó kezdet, hogy átöltöztünk, és így semmi nem akadályoz meg bennünket abban, hogy kilépjünk az ajtón. Ha erre van legális lehetőségünk, ne szalasszuk el! Egy-két kör a háztömb körül, egy kocogás vagy futás, egy séta a természetben vagy a városban egészen megváltoztatja napunk dinamikáját.

Könnyen lehet, hogy lakhelyünkben vagy közelében olyan érdekességek is találhatók, amelyeket mi még sosem láttunk: nézzünk utána, fedezzük fel, amit lehet, a jelenlegi helyzetben is!

4, Keressünk egy új, kreatív hobbit!

Az időtöltések között a mentális egészség szempontjából nagy a különbség az aktív és a passzív időtöltés. Míg a TV-t nézni lehet abszolút passzív, egy jó film megmozgathatja az ember agyát, főleg, ha van, akivel megbeszélje a látottakat, de egy kreatív hobbi az igazi. Lehet szó Instagram profilról, napló vagy blog írásáról, rajzolásról, festésről, keresztrejtvény fejtésről, társasjátékokról (felnőtteknek is!), de egy új étel elkészítéséről is. De stimuláció nélkül búcsút mondhatunk a mentális egészségünknek…

5, Edzés!

Említettük már a futást, de ha erre nincs lehetőségünk, máshogy szeretünk edzeni, vagy ki akarjuk egészíteni mással is: próbáljunk ki egy új rutint. Lehet ez reggeli torna fekvőtámaszokkal, felülések, súlyzózás, húzódzkodások: mindenkinek más működik a legjobban.

 

6, Ne csak online éljünk!

A vírus járvány előtt is komoly probléma volt az internet függőség, vagy legalább a túl sok interneten töltött idő. Mióta jól használható, olcsón elérhető mobil internet létezik, úgy érezhetjük, folyamatosan „viszket” az új testrészünk, amely egy pillanat alatt rá tud kapcsolódni a világ eseményeinek folyamára: legyen szó a hírekről vagy a közösségi médiáról.

Azonban ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni a mentális egészségünket, le kell szakadnunk az online világ folyamatos információáradatáról. Legalább néhány órára naponta. Ezt érdemes lehet összekötni a kint töltött idővel és/vagy az edzéssel.







0
0
0

hírek innen, onnan

Beragadt pénzek fékezik a vállalatokat

A késedelmes fizetések egyre nagyobb mértékben befolyásolják a vállalatok napi működésének stabilitását.

Különleges drónos akció a Pilisben – fotók

A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat osztotta meg, hogyan használja új eszközeit élesben.

Ha véget is ér az iráni háború, fél évig is eltarthat a Hormuzi-szoros megtisztítása

Legalábbis a Pentagon illetékesei ezt mondták egy bizottsági meghallgatáson.

Ezért nem elég csak locsolni - amit sokan nem tudnak

Sokan hiszik, hogy elég csak locsolni a növényeket, pedig a sikeres termesztés titka az öntözés és a tápanyagpótlás kéz a kézben jár....

Mi történik a háttérben a hazánknak járó uniós milliárdokkal? Erre a számlára kaphatja meg a pénzt Magyarország

Az uniós elvárások között szerepelnek jogi reformok, intézményi változtatások és a közpénzek felhasználásának szigorúbb ellenőrzése.

Drámai a változás: még az olajnál is gyorsabban vált uralkodóvá a napelemes energiatermelés

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) legfrissebb jelentése szerint 2025 sorsfordító év volt a globális energetikában: a napelemes...

Csernus Imre negyedik felesége: előző házasságaiban volt hazugság

Csernus Imre teljesen őszinte a feleségével, azt is elmondta, ez korábban nem volt mindig így.

Kettészakad az ország időjárása, minden borul, eddig tart a napsütés az országban

Megérkeztek az adatok a legfrissebb időjárás-előrejelzésből.

Nem kívánságműsor: a gyerektartást még akkor is fizetni kell, ha nehéz

Sok válás során válik állandó konfliktussá az anyagiak rendezése. Ez nem csak a közös tulajdonokat érinti, hanem a gyermekek...

Vigyázat. Alattomos sms terjed Magyarországon

Az elmúlt időszakban megszaporodtak az MVM Next nevével visszaélő, SMS-üzenetek útján elkövetett, adathalász csalási kísérletek –...

Télből nyárba ugrik az időjárás egy napon belül, erős széllel

Hajnalban fagy, napközben akár 21 fok napsütéssel – ilyen idő várható csütörtökön.

0

Sport

Dárdai Pál súlyos állítása, többé nem akar a fiaival dolgozni: „Sértődjetek meg.”

Az Újpest sportigazgatója a szokásos szókimondó, őszinte válaszokat adta a neki feltett kérdésekre.

Egy év Shane Tusup mellett, és Jackl Vivient mentálisan össze kellett kaparni

Az Európa-bajnok, 17 éves úszó nagyon rossz időszakon van túl, de a sikerek jót tesznek a lelkének.

Marca: a kifütyült Real Madridot Arda Güler köré kell újjáépíteni – és Szoboszlai?

Az Alavés elleni nehézkes siker után a spanyol szaklap szerint a török a jövő sikereinek a kulcsa.

Új éllovasa van a Premier League-nek, Tóth Alex nem így képzelte el a hajrában kapott perceit

A Manchester City minimális különbséggel nyert a Burnley ellen, amely így biztosan búcsúzik az élvonaltól.

Közel 90 millió euróért igazolhat angol szélsőt a Bayern München

A friss német bajnok már azon dolgozik, hogyan erősítse meg a keretét nyáron.

Az NB I-be tartó Vasas, Honvéd páros ugyanazt a magyar válogatott játékost akarja

Várhatóan több lehetőség közül is választhat majd Nagy Dominik. Kispesten nemcsak őt, de egy másik nyíregyházi labdarúgót is szívesen látnának.

Lamine Yamal belesérült a Barcelona góljába, más miatt kellett a defibrillátor

Síri csend ült ki a Camp Nou egészére, egy időre félbe is szakadt a Celta Vigo elleni bajnoki.

Megkezdődött a tisztogatás, válogatott focistát is száműztek a kieső csapatból

A DVTK három légióst átirányított a tartalékcsapatba, a menesztett edző megszólalt.

A Bayern München VAR-os gólja után azonnal lefújták a Német Kupa elődöntőjét

A Leverkusen otthonában próbált hat év után újra kupadöntőbe jutni a bajor együttes.

A magyar származású edzőlegenda megvédte a válogatottól távozó Rebrovot: "Előfordul ilyen, de nem kell felakasztani"

Szabó József nem lepődött meg Rebrov távozásán, miután a Dinamo Kijev legendája szerint az ukrán szövetségi kapitány akár saját elhatározásból is búcsút inthetett a posztnak a rá nehezedő nyomás alatt.

0
0

Bulvár

Ennyire még sosem alázták meg Tóth Gabit, így esélye sincs az újrakezdésre

Egyre elkeserítőbb, ami az énekesnő körül zajlik.

Magyar Péter fantasztikus luxusban él, először leshetünk be a miniszterelnök otthonába

Éppen vendéget várt, amikor felvették róla ezt a videót.

„Mindenkitől elvárom, hogy legalább 120 ezer ft-ot költsön ránk” - durva dolgok, amiket menyasszonyok kértek

Van, hogy a menyasszony menyasszörnyé alakul át, és mindenféle irreális elvárásokat támaszt mások elé. Erre hoztunk most néhány példát.

Új készpénzlimitet vezetnek be: kellemetlen meglepetés érhet fizetéskor

Jövő nyártól nem lehet majd korlátlanul készpénzzel fizetni, a változás leginkább az autóvásárlást érinti majd.

Új munkaszüneti nap lehet Magyarországon – zöld utat kapott a kezdeményezés

Hitelesítették a népszavazási kérdést, egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy munkaszüneti nap legyen december 24-e.

Fontos bejelentést tett Sulyok Tamás: az új Országgyűlésről van szó

A közvélemény lázasan várta a pillanatot, amikor a köztársasági elnök bejelenti az új Országgyűlés alakuló ülésének időpontját. Nos, Sulyok Tamás most végre megnevezte a dátumot.

Sarokba szorított daganat: megvan a vitamin, amely nélkül a rákos sejtek éhen halnak

Kiderült, hogy a rákos sejtek egyik legismertebb gyenge pontja az úgynevezett „glutaminfüggőség”.

Kirúgta a Partizán a leendő minisztert

Ruff Bálintot kérte fel a megalakuló Tisza-kormányban a Miniszterelnökség vezetésére a párt vezetése – feladata a „valódi rendszerváltás megvalósítása” lesz. Gulyás Márton, a Partizán főszerkesztője azon

Dárdai Pál súlyos állítása, többé nem akar a fiaival dolgozni: „Sértődjetek meg.”

Az Újpest sportigazgatója a szokásos szókimondó, őszinte válaszokat adta a neki feltett kérdésekre.

blogmorzsák

Bakony: egy hajó, ami nem akar nyugdíjba menni

Egy olyan hajó, amit többször is távol sodort az élet Budapesttől, de százöt év és néhány kényszerű leállás után most megint a fővárosban rója a köröket.

A hiányállapot negatív hatása

Ezért érdemes odafigyelni rá.

0