Ezt olvasta már?

0

Hosszú Katinka összefogásra hívja az úszókat a FINA ellen

Hosszú Katinka nyílt levélben kérte az úszókat, hogy közösen lépjenek fel a nemzetközi szövetségben (FINA) szerinte uralkodó káosz ellen.


hirdetés

A háromszoros olimpiai bajnok sportoló a közösségi oldalán tette közé szerda reggel írását, amelyben elsősorban azt nehezményezi, hogy a FINA úgy dönt szabályváltozásokról, hogy nem kérdezi meg előtte a versenyzőket, sőt olyan újításokat vezet be, amelyekkel korlátozza legjobbjait. Hosszú szerint a világkupákat érintő módosítások hosszú távon megfojtják azt a versenysorozatot, amely néhány év alatt a sportág legfontosabb szériája lehetne.

A FINA május végén jelentette be a vk-kat érintő módosításokat, amelyek egyik legfontosabb eleme, hogy egy versenyző egy viadalon legfeljebb négy egyéni számban indulhat. Korábban előfordult, hogy Hosszú - az elmúlt öt év összetett győztese - egy állomáson tíz vagy még több számban is résztvevő volt.

"Mindenki azt gondolja, hogy az új szabályok Hosszú Katinka ellen születtek. Ez részben igaz, hiszen becsaptak" - olvasható a levélben.

Az ötszörös világbajnok magyar úszó azt is megjegyzi, hogy a szövetség olyan előnyöket is ad neki, amelyekből ő nem kér. Mert nem akar például selejtező nélkül döntőzni a világkupa-állomásokon. Szerinte ugyanis kifejezetten káros, hogy az előző világversenyek érmesei automatikusan szerepelhetnek majd a finálékban, mert így a fiataloknak esélyük sincs bizonyítani a nagyok ellen, és éveket kell várniuk, amíg "kikopnak" előlük.

Szintén hibának tartja, hogy nem minden számot rendeznének majd meg minden versenyen, ami azt eredményezheti, hogy például egy német sztárúszó nem indulhat Berlinben, mert az ő száma ott nem lesz a programban.

Hosszú úgy véli, ezekkel mind ártanak a versenyzőknek, a viadalok szervezőinek és a sportágnak, ő ezeket nem hajlandó támogatni.

"Melyik az a sportág, amelynek a vezetése ráragasztja az innovatív jelzőt egy szabályrendszerre, amellyel legismertebb arcainak szereplését korlátozza?" - tette fel a kérdést Hosszú, aki szerint mindez olyan, mintha az NBA-ben hoznának egy szabályt, hogy LeBron James jövőre semmiképpen ne szerepelhessen sorozatban nyolcadszor a nagydöntőben vagy a teniszezőknél Rafael Nadalt és Roger Federert arra figyelmeztetnék, hogy az ő idejük már lejárt.

Hosszú Katinka úgy véli, a szabályváltozásokkal a FINA-nak az a célja, hogy a világkupával szemben megőrizzék a szövetség vezetőinek fontos világ- és Európa-bajnokság státuszát, egyúttal értetlenségét fejezi ki, "miért nem részesülnek a versenyzők a sportág legjövedelmezőbb eseményeiből?" Ehhez pedig az úszók fő pénzkereseti és kitörési lehetőségének számító vk-t lerombolja a szövetség, amelynek elöljárói tudják, hogy elveszíthetik hatalmukat, ha "néhány versenyzőjük túlnő rajtuk" - fogalmazott.

"Hiszem, hogy az úszósport igenis profi szintre emelhető, de ehhez a +mindenki legyen egyenlő, de az egyenlők között legyenek egyenlőbbek+ múlt századi gondolkodásmódjával szakítanunk kell! A FINA vezetői már döntöttek: nem hajlandóak egyenrangú tárgyalópartnerként kezelni minket, a versenyzőket, sőt olyan szabályokat hoznak, amelyekkel szándékosan korlátozzák a lehetőségeinket" - írta Hosszú azt hangsúlyozva, hogy a FINA vezetői a sportág és a versenyzők érdekei helyett kizárólag saját üzleti érdekeiket tartják szem előtt, s ma is úgy működtetik a sportágat, mint 1989-ben.

Hosszú kiemelte, 28 évesen már kevesebb van előtte a pályafutásából, mint mögötte, így "homokba dughatná a fejét", de ő nem saját maga miatt írta ezeket a sorokat, hanem a mostani fiatal úszókért.

Az Iron Ladynek becézett sportoló nem érti, miért nem tudhatják az úszók, hogy például a világbajnokságok televíziós bevételei mekkorák, ebből mekkora a FINA haszna és miért nem részesülnek ebből a sportolók.

"Nem túlzás kijelenteni, hogy a FINA-ban káosz uralkodik. Átláthatatlan pénzügyek, ötletszerűen módosított szabályok, jövőkép nélküli vezetők. Elsőre talán ijesztőnek tűnik, de eljött az idő, hogy mi, versenyzők, tegyünk az úszás jövőjéért!" - jelentette ki Hosszú Katinka, aki szerint az, hogy az NBA bevételeinek 51 százalékát fordítják a kosarasok fizetéseire, valamint például a teniszezőknél működő profi és jövedelmező modell annak köszönhető, hogy az adott sportágak játékosai, versenyzői összefogtak és közösen léptek fel a saját érdekükben.

"A lehetőség adott. Hogy elszánjuk-e magunkat, csak rajtunk múlik. Szerencsére a feladatunk ugyanaz, mint bármelyik úszódöntőn, amikor meghalljuk a rajtjelet: egyszerre elindulni. Csak most nem egymás ellen, hanem egymásért" - zárul a nyílt levél.

 







0

hírek innen, onnan

Súlyos genetikai rendellenességet fedeztek fel, százezreket érinthet

komoly fejlődési lemaradást okoz, az érintettek közül többen nem tudnak beszélni, csövön keresztül táplálkoznak és rohamokat...

Féltékenységből ölt a 64 éves férfi

A másik áldozatát életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

Ez a világ vége? Már nem létezik az az éghajlat, amire a világunkat építettük

A hét elején le kellett zárni a manhattani Third Avenue hidat, mert a híd - amely képes elfordulni, hogy a hajók áthaladhassanak - nem...

Katasztrofális állapotban vannak a magyar utak: a fele szakaszon szlalomozni kell a kátyúk között

Az az egyöntetű vélemény rajzolódik ki, hogy a magyar utak rossz, vagy egyenesen borzasztó állapotban vannak.

Rekordáron, 16 milliárd forintnyi dollárért vette meg valaki Apexet, a sztregoszaurusz csontvázat

A Sotheby's New York-i árverésén heten versengtek a csontvázért, míg végül egy titokzatos vásárló megvette. Azt mondta, egy amerikai...

Ezekről a témákról volt szó az angliai csúcstalálkozón, ahova Orbán Viktor is elutazott

A határok biztonságának erősítését helyezte a munkáspárti brit kormány az Európai Politikai Közösség csütörtökön kezdődött...

Sorban állnak a világ szuperhatalmai egy kommunista ország kegyeiért, de hiába – Így működik a bambuszdiplomácia

Szinte egymás kezébe adják a kilincset a globális nagyhatalmak elnökei, hogy találkozhassanak Vietnam vezetőjével. Az ország elkötelezte...

Így néz ki ma Benkő Dániel 100 milliós budai villája: borzalmas, milyen állapotban van

Benkő Dániel villáját mára visszavette a természet, egykori otthonát örökösei teljesen elhanyagolták.

Megszólalt a Magyar Karate Szövetség a szolnoki kalandparkban felrúgott kisfiú ügyében: „A karate szellemiségéhez méltatlan cselekedet”

Fegyelmi és etikai eljárást indítottak az érintett edzővel szemben, a vizsgálat idejére pedig minden oktatási tevékenységtől eltiltották.

Elhalasztották a Balaton-átúszást

A szervezők új időpontot jelöltek ki a Révfülöp és Balatonboglár közötti 42. Lidl Balaton-átúszáshoz.

Orbán Viktor a békemissziójáról: Jól állunk, haladunk vele, nem egyszerű, ha van szembeszél

Egyelőre minden lépést megtettünk a tervek szerint – mondta a magyar kormányfő érkeztében az Európai Politikai Közösség angliai...

Ursula von der Leyen értelmetlennek nevezte Orbán moszkvai útját

A Bizottság újrainduló elnöke a szavazás előtt beszélt az Európai Parlamentben.

0

Sport

Víz alá került a Hungaroring a Forma-1-es Magyar Nagydíj előtt - videó

Brutális vihar csapott le a mogyoródi versenypályára.

Meghalt a Győr kétszeres bajnok labdarúgója

A Kisalföld beszámolója szerint 65 éves korában elhunyt Szíjártó László, a Rába ETO labdarúgócsapatának kétszeres bajnok játékosa.

Itt a nagy bejelentés, eldőlt Modric jövője a Real Madridnál.

Ahogyan arra számítani lehetett, a horvát középpályás meghosszabbította a szerződését a spanyol sztárklubnál.

A Real Madrid a Liverpool húzóemberét szerződtetné

Kylian Mbappé leigazolása után sem tétlenkedne a Real Madrid. A talksport.com értesülése szerint a spanyol gigász következő célja Trent Alexander-Arnold […] A A Real Madrid a Liverpool húzóemberét szerződtetné be

Lelépett a főszponzor, veszélyben az egyik legjobb csapat BL-szereplése

A klubelnök azt kérte a játékosoktól, hogy egyelőre maradjanak, tartsanak ki.

Yamal megörökölte Messi egykori mezszámát; kínos helyzetbe került a Barcelona...

A spanyol labdarúgó-bajokságban szereplő FC Barcelona közösségi oldalán tett közzé videót arról, hogy a csapat egyik legnagyobb reménysége, Lamine Yamal mezszámot vált.

Elképesztő bejelentés a Magyar Nagydíj előtt: távozik az F1-es pilóta

Nagy bejelentést tett a Haas Forma-1-es csapata, távozik Kevin Magnussen

Kirúgták a Spanyol Labdarúgó Szövetség elnökét

Két évig semmilyen vezetői pozíciót nem tölthet be.

Fagyizókat nyitott, ezért 31 évesen visszavonult a Liverpool korábbi magyar focistája

Szoboszlai Dominikről is elmondta a véleményét, és azt is elárulta, hogy futball közelében marad-e.

Európa-liga: Böde egyértelmű célról, Bognár változtatásokról beszélt

A Paksnak nem úgy sikerült a Corvinul elleni meccs, ahogy azt a játékosok vagy a szurkolók remélték. Az El-selejtezős párharc […] A Európa-liga: Böde egyértelmű célról, Bognár változtatásokról beszélt bejegyz

Tortúra a javából, avagy reggeltől estig tartott a Paks nagyszebeni útja, edzeni sem tudott a csapat - úti riport

Ennél csak jobb jöhet! Az Európa-liga-selejtező első körének „odavágóján” elszenvedett 4-0-s vereség után egésznapos utazás várt a Paksra. Az autópálya lezárása és a mellékúton keletkezett hatalmas dugó

0

Bulvár

Ebben a pillanatban érkezett a tragikus hír: meghalt a magyarok egyik kedvenc zenésze, csak 49 éves volt

Szörnyű tragédia híre rontja el nem egy magyar elektronikus zene rajongók nyarát.

Drámai. Olyan csalás történt, hogy még az MVM is megszólalt

Mielőtt megnyitunk egy földgázszámlának tűnő levelet, ne feledjünk, csalás áldozatait az MVM nem tudja kárpótolni. Pedig egyre ügyesebbek a kiberbűnözök.

Sokan nem tudják: így lehet a szakrendelésekre időpont nélkül bejutni

Egyetlen papír kell csak hozzá, hogy időpont nélkül is fogadjanak a szakrendeléseken.

Döntött az Európai Parlament, Deutsch Tamás már dühöng

Az EP-képviselők megválasztották a parlament új elnökségét.

Horror balatoni reggeliszámlán rémüldözik az internet

Kétségtelenül az ország egyik legcsodásabb panorámájával bír a tihanyi Rege cukrászda, ahogy a felszolgált finomságok minősége is kiváló. Ennek megfelelően a tihanyi bencés szerzetesekhez tartozó vendéglátóhe

A fideszesek EP-frakciójából azt kérték, naponta motozzák meg Ilaria Salist, nehogy fegyvert vigyen be

A fideszes Győri Enikő is üzent a júniusban EP-be választott képviselőnek, aki a mentelmi joga miatt jöhetett ki egy magyar börtönből.

Strand etikett: 10 dolog, amit nem illik a vízparton

Ha legközelebb egy vízparti kikapcsolódás vár ránk, legyen a készülődés része ez a néhány könnyed sor a feledhetetlen szórakozás reményében.

„Lemondtam a szexről és azóta boldogabb vagyok” Nők mesélnek, miért választják az önkéntes cölibátust

Egy hiperszexualizált kultúrában élünk - ahol az önmegtartóztatásra csodálkozva tekint a társadalom,- pedig meglepő előnyei vannak, ahogy az alábbi tíz vallomásból is kiderül. 

0