Júliusban országos, augusztustól nemzetközi autóversenyek lehetnek Magyarországon
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) iránymutatása szerint augusztustól lehet tervezni Magyarországra nemzetközi autóverseny-sorozatok futamait, ebből adódóan júliusban talán már elindulhatnak az országos bajnokságok - mondta Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke.
A sportvezető az M1 aktuális csatornának hétfőn úgy nyilatkozott, a május végi Ózd-Salgó rali megrendezése még nem reális, dolgoznak a versenynaptár átszervezésén, és megpróbálják pótolni ezt az eseményt is az év folyamán.
"Mi készen állunk és a versenyzők is nagyon várják, hogy újra autóba üljenek, de sajnos ha enyhítenek is a korlátozó intézkedéseken, 20 nap akkor is kevés lenne arra, hogy összerakjunk és elindítsunk egy magyar bajnoki futamot" - jelentette ki Oláh Gyárfás. Hozzátette, van rá esély, hogy a túraautó-világkupa (WTCR) mezőnye a címvédő Michelisz Norberttel mégis ellátogasson idén a Hungaroringre, miután a koronavírus-járvány miatt az eredetileg április végére tervezett versenyhétvégét törölni kellett.
"A promóter egy teljesen új naptárban gondolkodik, amelyben az ázsiai helyszínek helyett csak európai állomások szerepelnének, közte a Hungaroringgel" - nyilatkozta az MNASZ elnöke, aki szerint, ha elfogadásra kerül ez az alapjaiban módosított program, akkor abban szerepelni fog a mogyoródi Forma-1-es pálya.
Oláh Gyárfás elmondta, az F1-es nagydíjak időpontjai azok, amelyek a leginkább "kőbe vannak vésve", a módosítás ugyanis abban a sorozatban jóval bonyolultabb folyamat.
"A mostani helyzet szerint egyre valószínűbb, hogy Ausztriában indul a Forma-1-es idény, majd a Brit és a Magyar Nagydíj következne, és remélhetőleg Magyarország augusztus elején képes lesz megrendezni a futamot" - fogalmazott a FIA offroad bizottságának elnöke, a motorsport világtanács üléseinek magyar résztvevője.
A gyorsasági kamionos Európa-bajnokság magyarországi állomásáról Oláh Gyárfás azt mondta, az áprilisról elhalasztott eseménynek van egy kijelölt júniusi időpontja, de végleges döntés még nem született arról, hogy valóban megrendezik-e akkor.
Az MNASZ elnöke kitért arra is, hogy a hazai szövetség a ralisoknak indított egy olyan online bajnokságot, amelyben a licenccel rendelkező versenyzők indulhattak el. A szimulátoros viadal öt kategóriában zajlik, az első, négy versenyből álló szakasznak a héten lesz vége, és minden bizonnyal májusban is folytatódik a virtuális versenyzés.
hírek innen, onnan
Élete lehetőségét kapja Gulácsi Péter a spanyol sajtó szerint
Első számú kapussá válhat a Villarrealnál.
Hiánycikk lett az agyhártyagyulladás elleni oltás, de muszáj beszerezni: hol kapható és mennyibe kerül?
Az agyhártyagyulladás elleni teljes védettséghez 3 oltás szükséges - mit tegyünk, ha éppen nem kapható a vakcina?
Különös titok derült ki Friderikusz Sándor RTL-es műsoráról
Az RTL Magyarországnál már nem pusztán kísérleti eszközként használják a mesterséges intelligenciát.Az AI a forgatások, a promóciók,...
Hogyan gyalulja le Oroszország a KAB-okkal az ukrajnai településeket?
Nincs menekvés az irányított légibombák elől. A civil lakosság menekül.
Öt ismeretlen gyermek maradványait találták meg Kerepesen, az önkormányzat újratemette őket
Évszázados rejtély a temetőben.
Upor László az SZFE-ről: ne legyen 2020.2.0!
Upor László megválasztott, de ki nem nevezett rektora volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek (SZFE) 2020-ban, amikor modellváltásra...
Újabb csődelkerülő lépésre kényszerült a főváros, elkezdte áttologatni a számlákat a következő évre
A számos fővárosi buszjáratot üzemeltető ArrivaBus 9 milliárdját 2027 márciusáig fizetnék ki – tudta meg a Népszava.
Jogsi nélkül vezetett és imádta a corgikat: 4 éve hunyt el II. Erzsébet
Négy hosszú éve már, hogy szeptember 8-án bejelentették a fájdalmas hírt: 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet brit királynő. Az idős...
Ezrek tüntettek Berlinben az AfD ellen a párt választási győzelmét követően
A tüntetők többek között „A fasizmus nem alternatíva” és „Állítsátok meg az AfD-nácikat!” feliratú transzparenseket tartottak...
Forsthoffer Ágnes kizárta a parlamenti ülésekről Toroczkait
A szankció erre a hétre vonatkozik.
Mi teendőnk maradt a kertben, ha beköszöntött az ősz? – Nagyon is sok.
Habár lassan a végéhez közeledik a nyár, azért így is akad egy csomó kerti munka, amiről nem szabad megfeledkezni, hiszen ilyenkor,...
Riasztást adtak ki a lódarazsak támadása miatt
Lódarazsak támadtak többször a turistákra a Kéktúra egyik útvonalán, az Ipoly-völgyi Különleges Mentők figyelmeztetést adott ki.
Sport
Ég a ház, elfogytak Marco Rossi kapusai - Ki védi a magyar válogatott kapuját az ukránok ellen?
A magyar válogatottnak első számú kapusa a Bajnokok Ligája helyett a lelátóra szorult. Kivel pótolhatjuk Tóth Balázst?
"Szoboszlai is hibás lesz" - Háborognak a szurkolók, amiért Dominik fejet hajtott Iraola előtt
A Liverpool sztárja képtelen szembenézni a spanyol edző döntésével, aki egyelőre csak ijesztget.
Újabb klublegenda fordult Szoboszlai ellen? Florian Wirtz lett az új kedvenc
Hiába költött tavaly nyáron majdnem félmilliárd eurót a Liverpool az átigazolási szezonban, végül egy pocsék idényt teljesített a 2025-ös bajnoki cím után.
Egyre nagyobb a káosz Miskolcon, Takács Péter után az elnök is távozik posztjáról
De nem megy messzire.
Egyetlen gond van ezzel a 16 méterről szerzett góllal, az hogy a futballista a saját kapujába talált be
Fura dolgok történtek a francia harmadosztályban.
Egy pillanatra megállt az élet a római esküvőn: a koszorúslány beszéde közben szerzett vezetést a helyi focicsapat
A koszorúslány épp megható beszédet tartott, de egy gólöröm mindent felülírt.
Itt az évszázad futballeseménye: egy csapatban Messi és Cristiano Ronaldo!
A lehetetlen megtörténhet.
A Ferencváros egyik főszponzora teljes mértékben elhatárolódik a derbin kifeszített FTC-s molinóktól
Továbbra is áll a bál a vasárnapi mérkőzésen történtek miatt.
A Ferencvárost felháborították a molinók a derbin, Kubatov Gáborért aggódnak
Az FTC reagált a lelátói feliratokra.
Óriási csapás fenyegeti a budapesti atlétikai világdöntőt
Fájlalja a lábát és a hátát az esemény arca, kétséges az indulása.
Chelsea FC: az angol sajtó megnevezte a bűnbakokat, megszólalt Xabi Alonso is
Nagy lett a nyüzsgés a Stamford Bridge-en a londoni rangadó elvesztése után.
Történelmet írt a kapus: egy meccsen két gólt rúgott
A 101. percben mentett pontot csapatának.
Bulvár
Tragikus hír feketíti be a hét első napját. 51 éves korában váratlanul meghalt a népszerű színész
Drámai felvételek a helyszínről.
Visszavennék a Fidesztől a narancssárga színt is – Emberi lánccal követelték az Isztambuli Egyezmény ratifikálását
Fogd meg a kezem! És ne engedjük el… című performatív demonstráción követelték az Isztambuli Egyezmény ratifikálását vasárnap.
Elárulták, ezzel készül Orbán Viktor a hétvégi kötcsei piknikre, érkeznek a részletek
Orbán Viktor legnagyobb hívei újra kiálltak a volt miniszterelnök mellett.
Szokatlan kéréssel fordult Lannert Judit az emberekhez - nem úgy sült el a dolog, ahogy azt szerette volna
Valószínűleg nem egészen erre gondolt a miniszter asszony...
Felhívta a szüleit, hogy elindult a buliból, de nem tudja, hol van – azóta sincs meg
Az ötven éves férfi két napja nincs meg.
Parlament: Vármegyék helyett jönnek a megyék, csökkenhet Magyar Péter fizetése
A képviselők hétfőn a kormányfő fizetésének csökkentéséről is tárgyalnak, és megválaszthatják a Médiatanács új vezetését jelölő bizottság tagjait.
Eddig szinte senki nem figyelt a Tisza képviselőjére, pedig ő lehet Magyar Péter egyik legfontosabb embere
A szürke eminenciás, aki számos kulcsfeladatban vállalt már tevékeny szerepet.
7 millióan látták a videót, amin a totyogó kisfiú egy béka és egy tyúk barátságán dolgozik – Iszonyú cuki
A 2 év körüli kisfiú a videóban olyan természetességgel cipeli magával a varangyos békát, ahogyan nekünk biztosan nem menne.
Veszélyes, invazív állatot fogtak ki az Adriából, cápánál is nagyobb riadalmat keltett
Újabb invazív és rendkívül veszélyes mérgező tűzhalat fogtak ki a magyarok körében is töretlenül népszerű horvát tengerparton, Trogir közelében, Čiovo szigetének déli partjainál.
Börtönt kapott a férfi, aki robotporszí-vóval buktatta le hűtlen feleségét
Ugyan az általa indított polgári pert megnyerte a megcsalt tajvani férfi, a magánélethez való jog megsértése miatt visszanyalt a fagyi.
Meghálálják a beleid, ha minden nap megeszel fél bögrényit ebből az olcsó ételből: a bélflórád is imádni fogja
A bélrendszer egészségére érdemes nap mint nap odafigyelni, ehhez pedig az egyik legegyszerűbb út az, ha megfelelő élelmiszerek kerülnek rendszeresen a tányérunkra.
Az oroszok szerint egy másik ország akarja az új háborút, Lavrov már látja a világháború jeleit
Szergej Lavrov végre megszólalt a lipcsei drónincidensről. Meddig száguldunk még a következő nagy háborúig?

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


