Lázár János: a magyar-román kapcsolatokban egymásra vagyunk utalva
A magyar-román kapcsolatokban egymásra vagyunk utalva, a kérdés az, hogyan tudjuk ezt kihasználni a versenyképesség fokozása érdekében - mondta Lázár János kormánybiztos, Csongrád megyei országgyűlési képviselő Debrecenben.
A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBIKK) szervezésében megtartott partnerségi találkozón Lázár János kifejtette: a következő 10 év legfontosabb feladata lesz a versenyképesség fokozása annak érdekében, hogy Románia és Magyarország az Európai Unió középszintjéhez tartozzon. Hozzátette: a magyar kormány gazdasági potenciált lát a keleti régióban, ezért is kötött megállapodást Debrecennel, Békéscsabával és Szegeddel.
Emlékeztetett, hogy a versenyképesség fokozása érdekében jelentős infrastrukturális fejlesztések történnek a keleti országrészben, az M35-ös autópálya hamarosan eléri a román határt, megépül az M4-es autópálya, és a kötött pályás vasúthálózat kiépítésére is euró milliárdokat költ a magyar kormány. A konkrét projektek között említette Lázár János a Debrecen-Nagyvárad- Békéscsaba-Arad-Temesvár vasútvonal fejlesztését. A beruházás nyomán a vonatok 160 kilométer/órás sebességgel közlekednek majd, a kormány már megrendelte az előkészítő tanulmányt a gyorsvasút kiépítésére - közölte.
A Szabadka és Szeged közötti 39 kilométeres távolság vasúton fél óra alatt megtehető lesz, erre a kiviteli tervek már elkészültek - tette hozzá. Tudatos közlekedési infrastrukturális fejlesztés zajlik a gazdaságélénkítés érdekében - mondta Lázár János, aki szerint ugyanilyen fontos a munkaerő megléte is, nemzetiségtől függetlenül.
György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára méltatta a kamarai együttműködés létrejöttét, amely a jövőben közös vállalatok alakítását és a harmadik piacra jutás lehetőségét hordozza magában. Kiemelte: az operatív együttműködés kereteit kell megtalálni, hogy az ilyen találkozók ne protokolláris együttlétek legyenek.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kiemelte, hogy Románia Magyarország második legfontosabb partnere Németország után. A jelentős tőkekihelyezés mellett (Mol, OTP, Richter) jelen vagyunk az élelmiszeripar, a mezőgazdaság, a hulladékgazdálkodás, a turisztika, az építőanyagok gyártása területén is a szomszédos országban - tette hozzá.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád megyei, illetve a romániai Szatmár, Bihar, Temes, Arad megyei kamarák által szerdán aláírt megállapodás alapján szakterületi szintű együttműködés indul el a határ menti gazdasági kapcsolatok fejlesztése érdekében. Ez kiterjed a beszállítói tevékenységre, kiállításokon való részvételre, képzésre, szakképzésre, jó gyakorlatok átvételére, közös vállalatok létrehozására, közös fórumok szervezésére.
hírek innen, onnan
Januártól változik a gyermekvédelmi szakellátás, a jelenlegi vezetők segítik az átmenetet, de nem kapnak automatikus felhatalmazást későbbi irányításra
Megkezdődött a gyermekvédelmi szakellátás szervezeti átalakításának előkészítése, az első lépést 2027. január 1-jétől tervezi a...
Videón a polgári rongálás: fiatalok gyújtogattak és fákat törtek ki az iskola előtt
Fák, növények, gyújtogatás és a térfigyelő kamera megdobálása kövekkel: a polgármester szerint a két fiatal megérdemli a polgáriak...
Sok magyar autóst érinthet: októbertől kitilthatják ezeket a dízeleket az olasz városokból
Aki ősszel vagy télen autóval indulna Olaszországba, annak érdemes alaposan utánanéznie az új szabályoknak. 2026. október 1-jétől...
Újra támadnak a poloskáknak: nem mennek be a házba, ha ezt teszed az ablakhoz meg az ajtóhoz
Ebben az időszakban a poloskák egyre gyakrabban keresnek maguknak menedéket, ezért könnyen előfordulhat, hogy a lakásban is felbukkannak.
Patkányjelmezben állt színpadra Köllő Babett 16 éves lánya az X-Faktorban: az anyja könyörgött a kiejtéséért
A szórakoztatóiparban megszokott jelenség, hogy a szülők minden lehetséges eszközzel próbálják egyengetni gyermekeik útját a...
Távozott az amerikai delegáció, az oroszok folytatták is a Kijev elleni támadásokat
A tárgyalások ideje alatt a két ország nem támadta egymás fővárosát, de kedden lejárt a 72 órás fegyverszünet.
Különleges módszerrel kutatják Mátyás király híres vitézének maradványait - végre kiderül, hol nyugszik valójában Kinizsi Pál?
A helyszínen és a levéltárban egyaránt kutatnak a szakemberek.
Mutatjuk az 5 szoknyatrendet, ami meghatározza 2026 őszét
2026 őszén a szoknyák újra főszerephez jutnak.
Magyarország legmagasabb pontján, a Kékes-tetőn egy év alatt megközelítőleg 3300 nanomásodperccel jár előrébb egy óra, mint a tengerszinten
A tudomány világa tele van meglepő összefüggésekkel, amelyek gyakran ellentmondanak a hétköznapi tapasztalatainknak.
Moszkva sem zárja ki a háromoldalú tárgyalások újraindítását, de még nincs döntés a részletekről
A Kreml szóvivője szerint van rá esély, hogy újrainduljanak az orosz–amerikai–ukrán tárgyalások a háború lezárása érdekében.
Nagyon súlyosan megfenyegette Irán az USA-t, feszült a helyzet
Teherán új hajózási korlátozásokat vezetne be a Perzsa-öbölben, miközben fejlett rakétákkal vette célba az amerikai hadiutakat.
Sport
Ég a ház, elfogytak Marco Rossi kapusai - Ki védi a magyar válogatott kapuját az ukránok ellen?
A magyar válogatottnak első számú kapusa a Bajnokok Ligája helyett a lelátóra szorult. Kivel pótolhatjuk Tóth Balázst?
"Szoboszlai is hibás lesz" - Háborognak a szurkolók, amiért Dominik fejet hajtott Iraola előtt
A Liverpool sztárja képtelen szembenézni a spanyol edző döntésével, aki egyelőre csak ijesztget.
Újabb klublegenda fordult Szoboszlai ellen? Florian Wirtz lett az új kedvenc
Hiába költött tavaly nyáron majdnem félmilliárd eurót a Liverpool az átigazolási szezonban, végül egy pocsék idényt teljesített a 2025-ös bajnoki cím után.
Egyre nagyobb a káosz Miskolcon, Takács Péter után az elnök is távozik posztjáról
De nem megy messzire.
Egyetlen gond van ezzel a 16 méterről szerzett góllal, az hogy a futballista a saját kapujába talált be
Fura dolgok történtek a francia harmadosztályban.
Egy pillanatra megállt az élet a római esküvőn: a koszorúslány beszéde közben szerzett vezetést a helyi focicsapat
A koszorúslány épp megható beszédet tartott, de egy gólöröm mindent felülírt.
Itt az évszázad futballeseménye: egy csapatban Messi és Cristiano Ronaldo!
A lehetetlen megtörténhet.
A Ferencváros egyik főszponzora teljes mértékben elhatárolódik a derbin kifeszített FTC-s molinóktól
Továbbra is áll a bál a vasárnapi mérkőzésen történtek miatt.
A Ferencvárost felháborították a molinók a derbin, Kubatov Gáborért aggódnak
Az FTC reagált a lelátói feliratokra.
Óriási csapás fenyegeti a budapesti atlétikai világdöntőt
Fájlalja a lábát és a hátát az esemény arca, kétséges az indulása.
Chelsea FC: az angol sajtó megnevezte a bűnbakokat, megszólalt Xabi Alonso is
Nagy lett a nyüzsgés a Stamford Bridge-en a londoni rangadó elvesztése után.
Történelmet írt a kapus: egy meccsen két gólt rúgott
A 101. percben mentett pontot csapatának.
Bulvár
Tragikus hír feketíti be a hét első napját. 51 éves korában váratlanul meghalt a népszerű színész
Drámai felvételek a helyszínről.
Visszavennék a Fidesztől a narancssárga színt is – Emberi lánccal követelték az Isztambuli Egyezmény ratifikálását
Fogd meg a kezem! És ne engedjük el… című performatív demonstráción követelték az Isztambuli Egyezmény ratifikálását vasárnap.
Elárulták, ezzel készül Orbán Viktor a hétvégi kötcsei piknikre, érkeznek a részletek
Orbán Viktor legnagyobb hívei újra kiálltak a volt miniszterelnök mellett.
Szokatlan kéréssel fordult Lannert Judit az emberekhez - nem úgy sült el a dolog, ahogy azt szerette volna
Valószínűleg nem egészen erre gondolt a miniszter asszony...
Felhívta a szüleit, hogy elindult a buliból, de nem tudja, hol van – azóta sincs meg
Az ötven éves férfi két napja nincs meg.
Parlament: Vármegyék helyett jönnek a megyék, csökkenhet Magyar Péter fizetése
A képviselők hétfőn a kormányfő fizetésének csökkentéséről is tárgyalnak, és megválaszthatják a Médiatanács új vezetését jelölő bizottság tagjait.
Eddig szinte senki nem figyelt a Tisza képviselőjére, pedig ő lehet Magyar Péter egyik legfontosabb embere
A szürke eminenciás, aki számos kulcsfeladatban vállalt már tevékeny szerepet.
7 millióan látták a videót, amin a totyogó kisfiú egy béka és egy tyúk barátságán dolgozik – Iszonyú cuki
A 2 év körüli kisfiú a videóban olyan természetességgel cipeli magával a varangyos békát, ahogyan nekünk biztosan nem menne.
Veszélyes, invazív állatot fogtak ki az Adriából, cápánál is nagyobb riadalmat keltett
Újabb invazív és rendkívül veszélyes mérgező tűzhalat fogtak ki a magyarok körében is töretlenül népszerű horvát tengerparton, Trogir közelében, Čiovo szigetének déli partjainál.
Börtönt kapott a férfi, aki robotporszí-vóval buktatta le hűtlen feleségét
Ugyan az általa indított polgári pert megnyerte a megcsalt tajvani férfi, a magánélethez való jog megsértése miatt visszanyalt a fagyi.
Az oroszok szerint egy másik ország akarja az új háborút, Lavrov már látja a világháború jeleit
Szergej Lavrov végre megszólalt a lipcsei drónincidensről. Meddig száguldunk még a következő nagy háborúig?
Meghálálják a beleid, ha minden nap megeszel fél bögrényit ebből az olcsó ételből: a bélflórád is imádni fogja
A bélrendszer egészségére érdemes nap mint nap odafigyelni, ehhez pedig az egyik legegyszerűbb út az, ha megfelelő élelmiszerek kerülnek rendszeresen a tányérunkra.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


