Ezt olvasta már?


Lemond Vona Gábor, lemondott Hadházy Ákos, lemond az Együtt elnöksége, az MSZP elnöksége is benyújtotta lemondását

A sikertelen és nagy bukást jelentő választás után a legtöbb ellenzéki párt vezetése bejelentette a lemondását.


hirdetés


Lemondott Hadházy Ákos

Engedjék meg, hogy a feleségemnek, a gyermekeimnek és szüleimnek megköszönjem, hogy kitartottak mellettem, az utóbbi időben, amikor meghurcolt bennünket a kormánypárti sajtó. Holnap is fel fog kelni a nap és az élet gyönyörű!

- mondta Hadházy.

Az a rettegés, amit az elmúlt hetekben a kormánypárti politikusok megéltek a hódmezővásárhelyi szavazás óta, azt nem fogják hamar elfelejteni. A kormánypárti szavazók megtévesztett emberek, nem szabad őket hibáztatni. Nem tudok gratulálni a kormánypárt képviselőinek, mert nem volt tisztességes a szavazás.Ezt a választást nem a kormánypárt nyerte meg, hanem az ellenzék veszítette el. Mai napon lemondok a társelnöki tisztségemről, de abban ne legyenek biztosak a fideszesek, hogy megszabadultak tőlünk.


Lemond az Együtt elnöksége is

 

Az Együtt tudomásul veszi a választás eredményét - mondta Juhász Péter, a párt elnöke vasárnap éjjel, aki bejelentette, hogy lemond az Együtt elnöksége.

 

Az ellenzéki politikus a párt sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy csalódottak az ellenzék teljesítményében.

 

Szigetvári Viktor, a párt miniszterelnök-jelöltje azt mondta, ezt a kampányt az Együtt elvesztette, sikertelen volt az a stratégia, amire felépítették a saját listás kampányukat.

 

Az MSZP elnöksége benyújtotta lemondását

 

Molnár Gyula bejelentette, az MSZP elnöksége benyújtotta lemondását.

 

Lemond Vona Gábor

Vona Gábor lemond a Jobbik elnöki tisztségéről. A politikus vasárnap esti sajtótájékoztatóján közölte, hogy a párt elnöksége hétfő délután tervezi meg a további feladatokat. Vona Gábor pártelnök, miniszterelnök-jelölt elismerte a Fidesz-KDNP választási győzelmét. Elmondta, hogy a Jobbik célja a kormányváltás volt, de ez nem sikerült.

A pártelnök köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a voksoláson, értékelése szerint a demokrácia ünnepe, hogy nagy számban vettek részt az emberek. Vona Gábor szerint egyetlen ellenzéki párt maradt állva, ez pedig a Jobbik.

 







0

hírek innen, onnan

Az internetre kikerült videóból tudta meg a felrúgott gyerek anyja, hogy mi történt a szolnoki kalandparban

A nő az RTL-nek azt mondta, a karateedző sem mondta neki a tábor után, hogy mi történt, a fia pedig csak azután beszélt róla, hogy...

5 klasszikus romantikus film, amit újra kell nézned a hétvégén

Nyári csajos estékhez, délutáni relaxáláshoz vagy ébredés utáni félálomban mozizáshoz nem találsz ezeknél jobb filmeket.

Döbbenetes részletek derültek ki a késelőről, aki majdnem megölte volt barátnőjét és egy 18 éves fiatalt Komlón: ezt tette a támadás után a férfi

Elrendelte a Pécsi Járásbíróság csütörtökön egy hónapra annak a baranyai fiatalnak a letartóztatását, aki a gyanú szerint...

Óriási dobással rukkolt elő a Nespresso: ilyen, lényegesen olcsóbb kávégépeket kezdenek árulni

A kávégépek ezzel egy második esélyt kapnak, és ezáltal hosszabb ideig maradhatnak használatban.

Mégse kell lemondanunk a csokoládéról?

Egy új felfedezés mentheti meg a csokoládégyártást.

Az Eb-ről, Szoboszlairól és Rossi jövőjéről is beszélt az MLSZ elnöke

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke a Nemzeti Sportnak adott interjúban arról beszélt, hogy bár csalódásként...

Nem magyar pólóst hívtak meg az olimpia előtti találkozóra

Hiába vagyunk férfi és női vízilabdában is a világelitben, hiába vannak a medencés és a nyíltvízi úszásban is aranyesélyes...

Minden titok kiderül: mutatjuk mikor érkezik az Elite befejező évada a Netflixre

Még ebben a hónapban a Netflix listájában látható lesz az Elite sorozat utolsó, befejező évada.

Borzalmas tragédia: önkezével vetett véget az életének a milliárdos

64 éves korában véget vetett az életének a Fandango nevű mozijegy-alkalmazás alapítója.

Nem zár be a soproni Waldorf, támogatók mentették meg az adminisztrációs hiba miatt bajba jutott iskolát

A soproni Csillagrét Waldorf Általános Iskola egy adminisztrációs hiba miatt pénz nélkül maradt, gyakorlatilag csak adósságuk volt. Fél...

Sport

Víz alá került a Hungaroring a Forma-1-es Magyar Nagydíj előtt - videó

Brutális vihar csapott le a mogyoródi versenypályára.

Meghalt a Győr kétszeres bajnok labdarúgója

A Kisalföld beszámolója szerint 65 éves korában elhunyt Szíjártó László, a Rába ETO labdarúgócsapatának kétszeres bajnok játékosa.

Itt a nagy bejelentés, eldőlt Modric jövője a Real Madridnál.

Ahogyan arra számítani lehetett, a horvát középpályás meghosszabbította a szerződését a spanyol sztárklubnál.

Szombaton mégsem lesz Balaton-átúszás

A vasárnapi pótlásról pénteken születik végleges döntés.

A Real Madrid a Liverpool húzóemberét szerződtetné

Kylian Mbappé leigazolása után sem tétlenkedne a Real Madrid. A talksport.com értesülése szerint a spanyol gigász következő célja Trent Alexander-Arnold […] A A Real Madrid a Liverpool húzóemberét szerződtetné be

Elképesztő bejelentés a Magyar Nagydíj előtt: távozik az F1-es pilóta

Nagy bejelentést tett a Haas Forma-1-es csapata, távozik Kevin Magnussen

Lelépett a főszponzor, veszélyben az egyik legjobb csapat BL-szereplése

A klubelnök azt kérte a játékosoktól, hogy egyelőre maradjanak, tartsanak ki.

Yamal megörökölte Messi egykori mezszámát; kínos helyzetbe került a Barcelona...

A spanyol labdarúgó-bajokságban szereplő FC Barcelona közösségi oldalán tett közzé videót arról, hogy a csapat egyik legnagyobb reménysége, Lamine Yamal mezszámot vált.

Kirúgták a Spanyol Labdarúgó Szövetség elnökét

Két évig semmilyen vezetői pozíciót nem tölthet be.

Fagyizókat nyitott, ezért 31 évesen visszavonult a Liverpool korábbi magyar focistája

Szoboszlai Dominikről is elmondta a véleményét, és azt is elárulta, hogy futball közelében marad-e.

Európa-liga: Böde egyértelmű célról, Bognár változtatásokról beszélt

A Paksnak nem úgy sikerült a Corvinul elleni meccs, ahogy azt a játékosok vagy a szurkolók remélték. Az El-selejtezős párharc […] A Európa-liga: Böde egyértelmű célról, Bognár változtatásokról beszélt bejegyz

0

Bulvár

Ebben a pillanatban érkezett a tragikus hír: meghalt a magyarok egyik kedvenc zenésze, csak 49 éves volt

Szörnyű tragédia híre rontja el nem egy magyar elektronikus zene rajongók nyarát.

Drámai. Olyan csalás történt, hogy még az MVM is megszólalt

Mielőtt megnyitunk egy földgázszámlának tűnő levelet, ne feledjünk, csalás áldozatait az MVM nem tudja kárpótolni. Pedig egyre ügyesebbek a kiberbűnözök.

Sokan nem tudják: így lehet a szakrendelésekre időpont nélkül bejutni

Egyetlen papír kell csak hozzá, hogy időpont nélkül is fogadjanak a szakrendeléseken.

Döntött az Európai Parlament, Deutsch Tamás már dühöng

Az EP-képviselők megválasztották a parlament új elnökségét.

„Lemondtam a szexről és azóta boldogabb vagyok” Nők mesélnek, miért választják az önkéntes cölibátust

Egy hiperszexualizált kultúrában élünk - ahol az önmegtartóztatásra csodálkozva tekint a társadalom,- pedig meglepő előnyei vannak, ahogy az alábbi tíz vallomásból is kiderül. 

Horror balatoni reggeliszámlán rémüldözik az internet

Kétségtelenül az ország egyik legcsodásabb panorámájával bír a tihanyi Rege cukrászda, ahogy a felszolgált finomságok minősége is kiváló. Ennek megfelelően a tihanyi bencés szerzetesekhez tartozó vendéglátóhe

Strand etikett: 10 dolog, amit nem illik a vízparton

Ha legközelebb egy vízparti kikapcsolódás vár ránk, legyen a készülődés része ez a néhány könnyed sor a feledhetetlen szórakozás reményében.

Egy parlamenti képviselő kegyetlenül beolvasott Lázárnak – A síneken ne szaunák közlekedjenek

Mint arról az atv.hu beszámolt: Lázár János nem zárta szívébe a Coca-Cola egyik termékét. Az építési és közlekedési miniszter Facebook-posztjában egy újságcikkre hivatkozva felháborodásának adott hangot, ami

0