Ezt olvasta már?

0

Magyar Nagydíj - Russell rajtolhat az élről

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a mogyoródi Hungaroringen zajló 37. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti meg az első rajtkockából.


hirdetés

A 24 éves pilótának ez pályafutása első pole pozíciója.

Russell mellől Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője startolhat majd, a harmadik rajtkocka pedig csapattársáé, a monacói Charles Leclerc-é lett.

A világbajnoki címvédő és az összetettben most is éllovas Max Verstappen (Red Bull) részben műszaki probléma miatt csak a 10. eredményt érte el az időmérőn, melyen Russell csapat- és honfitársa, a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton hetedikként zárt.

Az időmérő edzés kezdetére az aszfalt - bár továbbra is hideg volt, de - teljesen felszáradt, ám az égen felsorakozó, esővel fenyegető felhők miatt szinte az összes pilóta azonnal a pályára hajtott az első szakasz elején. A legnagyobb üdvrivalgás Verstappent fogadta a szinte telt házas mogyoródi lelátón, míg az Aston Martin boxában amiatt pacsiztak a szerelők, hogy sikerült megjavítani a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel autóját: az idény végén visszavonuló német pilóta a harmadik szabadedzést a gumifalban fejezte be, az időmérőn pedig végül nem tudott továbbjutni már az első szakaszból sem.

A kvalifikáció második részében meglepetésre búcsúzni kényszerült Sergio Pérez (Red Bull), akit az utolsó gyors körén az egyik kanyarban némileg feltartott Kevin Magnussen (Haas).

A pole pozícióról döntő utolsó szakaszban szinte végig Sainz állt az élen egy kiváló gyors körnek köszönhetően, s a leintéshez közeledve a spanyol versenyző még javítani is tudott az idején. Senki nem számított azonban arra, hogy Russell az utolsó pillanatokban gyorsabb tud lenni a ferrarisnál, így a brit pilóta meglepetést okozva szerezte meg karrierje első pole pozícióját.

Verstappen az utolsó nekifutásnál arra panaszkodott a csapatrádión, hogy versenyautójából elszállt az erő, és mivel a probléma nem oldódott meg, a holland címvédőnek meg kellett elégednie a 10. rajtkockával. Hamilton az időmérő végén pályán volt ugyan, végül azonban nem futott neki egy újabb gyors körnek, hanem a boxba hajtott.

A tavaly a Hungaroringen győztes Esteban Ocon (Alpine) ötödik, csapattársa, a 41. születésnapját pénteken ünnepelt Fernando Alonso pedig hatodik lett. Jó időmérőt futott Lando Norris, a McLaren brit versenyzője is, aki negyedikként zárt.

A 70 körös Magyar Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol Mogyoródon.

 

A teljes rajtsorrend:

---------------------

1. sor:

George Russell (brit, Mercedes)

Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)

2. sor:

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

Lando Norris (brit, McLaren)

3. sor:

Esteban Ocon (francia, Alpine)

Fernando Alonso (spanyol, Alpine)

4. sor:

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)

5. sor:

Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)

Max Verstappen (holland, Red Bull)

6. sor:

Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)

Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)

7. sor:

Kevin Magnussen (dán, Haas)

Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

8. sor:

Mick Schumacher (német, Haas)

Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)

9. sor:

Alexander Albon (thaiföldi, Williams)

Sebastian Vettel (német, Aston Martin)

10. sor:

Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)

Nicholas Latifi (kanadai, Williams)








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

A tehetség kivándorol, tovább növekszik a külföldön munkát vállaló magyarok aránya

Miközben több mint 70 ezer állás betöltetlen ma Magyarországon, csaknem 100 ezer külföldi munkavállaló dolgozik az országban és több...

Autóval tolatott bele két külföldi az Andrássy úti Louis Vuitton-üzletbe, elfogták őket

A betört üvegen át több tízmillió forint értékben loptak el táskákat, napszemüvegeket és öveket.

Külföldiek törhettek be az Andrássy úti luxusboltba

Két külföldit gyanúsít a rendőrség azzal, hogy betört egy terézvárosi luxusmárkaboltba, a két férfit őrizetbe vették - közölte a...

Széttaposták a virágokat a tinik, akik ezresekért harcoltak a hétvégén

Egy nem várt mellékhatása is lett annak a kampánynak, amely során kétmillió forintot szórtak szét Budapesten: összetaposták a fiatalok a...

Balogh Levente olyat mondott Geszti Péternek, amire nem voltunk felkészülve

Balogh Levente Geszti Péternek elárulta, a négy autója közül melyik a szívének legkedvesebb.

A Vaják sztárja 40 évesen lesz apuka.

Negyven éves korában lesz első ízben édesapa Henry Cavill, a Vaják első megformálója, a legújabb Superman és a leendő Hegylakó. A...

Megmozdultak a privátbanki pénzek - kié lesz a vagyon?

Nagyban érinti és foglalkoztatja az öröklés és a generációváltás a hazai privátbanki ügyfeleket, de ez már nem az a folyamat, amit...

Fordulat a lakáspiacon, meglepő adatok érkeztek

Közel duplájára emelkedett az első lakásukat vásárlók aránya a fővárosi ingatlantranzakciók között.

Milliókat költött Magyar Péter lejáratására a Nyugati Fény

A Talpra Magyarok Közösségének alapítója szerint alakul a Fidesz-DK-Mi Hazánk nagykoalíció. (Belföld)

0

Sport

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

Egy kínai szabadidő-autót márkázták át, és készen is lett a 4,8 méter hosszú 8-as.

Meghalt Feledi László

A Diósgyőr kupagyőztes futballistája hetvenéves volt.

Szörnyű, ahogy a brit sajtó rugdossa Szoboszlai Dominikot

Egy hét alatt minden elveszett? Szoboszlai most ízelítőt kap abból, milyen az, amikor a brit sajtó rászáll valakire.

Elhunyt a DVTK kupagyőztes játékosa

Életének 71. évében elhunyt a DVTK kupagyőztes játékosa, Feledi László – számolt be a diósgyőri klub a hivatalos honlapján. Feledi […] A Elhunyt a DVTK kupagyőztes játékosa bejegyzés először nb1.hu-én jelen

Csodagyerekként érkezett, megszégye-nülve távozik a Manchester United sztárja

Közel tíz év alatt nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket.

Vizsgálat indult, mert az afrikai futók nyerni hagyhatták a kínai sztáratlétát a pekingi versenyen

Gyanús a dolog, bár az egyik afrikai futó nyilatkozata alapján teljesen egyértelmű a helyzet.

Kirúgta edzőjét a pocsék formában lévő NB II-es focicsapat

Már az utódja is megvan a korábbi ferencvárosi játékosnak.

A pályán kapott szívrohamot, meghalt az olasz focista

Gyászol az olasz futball, 26 éves korában elhunyt Matteo Giani, a Castelfiorentino labdarúgója.

Döntöttek a Bayern Münchennél: őt szeretnék a csapat edzőjének - sajtóhír

A német labdarúgó-bajnokságban szereplő Bayern München már dolgozik Julian Nagelsmann visszatérésén - értesült róla a Sky Germany.

Lemondta a válogatottságot a DVTK játékosa

Egyik legemlékezetesebb gólját a 2015-ös krakkói világbajnokságon lőtte.

Mintha az apját látnánk: Lionel Messi fia kivégezte a Barcelonát

Még csak kilencéves, de már most megállíthatatlannak tűnik.

0

Bulvár

Kihátrált a kormány Kocsis Máté mögül? – A miniszterek ellentmondtak a frakcióvezetőnek

Írásbeli kérdést küldött Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője a kormány minden miniszterének, hogy megtudja, hány rokont, ismerőst juttattak az illetékes tárcavezetők állami munkahelyhez, pozícióhoz kinevezés

Súlyos vádakkal szálltak bele Magyar Péterbe a parlamentben

Orbán Viktort bohóchoz hasonlították, de a Tisza alelnökét is kritizálták.

Megérkezett a vihar, több települést is elmosott a zivatar

Volt, ahol borsó nagyságú jégeső esett.

Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás

Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a Tisza Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.

Pontosan ennyi alvásra van szükséged életkorod szerint 

Bármennyire lehangolóan hangzik, de életünk jelentős részét ágyban töltjük, mert alvás nélkül nem lehetünk hatékonyak és egészségesek – sőt, nem is élhetnénk.

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

Egy kínai szabadidő-autót márkázták át, és készen is lett a 4,8 méter hosszú 8-as.

63 százalékkal növeli a vastagbélrák kockázatát: már kis mennyiségben is veszélyes a fogyasztása

Vastagbélrákhoz és bélgyulladáshoz is vezethet a rendszeres fogyasztása.

Meghalt Feledi László

A Diósgyőr kupagyőztes futballistája hetvenéves volt.

Megrohamozták az ukrán nagykövetségeket Európában

Elkészült az új mozgósítási törvény, ezért alakultak ki a több száz méteres sorok.

0